VI Károly
#Lélek

Őrült géniuszok

2013.03.06.
3 perces olvasási idő

„Őrültnek tartanak; Ám még nem dőlt el a kérdés, vajon az őrültség nem a legmagasabb rendű intelligencia-e, vajon minden, ami dicsőséges és mélyreható, nem beteg gondolatokból fakad-e, melyeket az egzaltált elme az átlagos értelem rovására formál.”- Edgar Allen Poe.

A világ mindig is tele volt őrültekkel, ám ezek a mentálisan sérült vagy pusztán excentrikus emberek sokszor pozitív módon járultak hozzá a körülöttünk lévő világ fejlődéséhez. A dühkitörésektől, depressziós rohamoktól szenvedők, vagy csak másképp gondolkodók sok esetben matematikai teóriákkal, találmányokkal, poétikus, muzikális vagy képzőművészeti remekművekkel gazdagították életünket.
A következőkben néhány efféle, őrülten zseniális férfiúval ismerkedünk meg.

VI Károly

VI Károly francia uralkodót „Őrült Károlyként” is emlegették. 1380-tól 1422-ig tartó uralkodása első 12 éve után hatalmasodott el rajta az őrület, amely több epizódban tört rá. Előfordult, hogy még a nevére sem emlékezett, sem arra, hogy ő a király. Sokszor nem ismerte meg saját gyermekeit, sőt még a feleségét sem. 1405-ben öt hónapon keresztül nem volt hajlandó tisztálkodni, és ruhát cserélni. II. Pius Pápa írásos beszámolója szerint, a király meg volt győződve arról, hogy a teste üvegből van, ezért nem tűrte sem az érintést, sem a szoros ruházatot, mert folyton attól rettegett, hogy a teste bármikor darabokra törhet.

Abraham Lincoln

Az USA 16., rendkívüli képességekkel megáldott elnöke súlyos depresszióban szenvedett, egyes életrajzírók azt állítják, hogy olykor még az öngyilkosság terve is megfordult a fejében. Az Ability Magazin által publikált személyiségprofil szerint sokszor kétségbeesett zokogásban tört ki, bár szomorúságát humorral próbálta ellensúlyozni. Kínzó fatalista, lemondó, és vallási gondolatai elől gyakran a munkába menekült.

Vincent Van Gogh

Bizonyára mindenki hallott már a saját fülét lenyisszantó őrült művészről, aki végül önkezével vetett véget életének. Úgy hírlik, epilepsziás rohamok is gyötörték, amit a mértéktelen abszint és alkoholfogyasztás miatt kialakult agykárosodás okozott. A művészetek és vallás iránti rajongással párosult rendkívül termékeny alkotó periódusait mély depressziós epizód követte, ami sokak vélemény szerint bipoláris betegségre utal. Valószínűleg hypergraphiában is szenvedett, mivel életében rendkívüli mennyiségű, több száz levelet írt.

Ernest Hemingway

Pulitzer és Nobel-díjas író szintén a depresszió és az alkoholizmus áldozata volt. Van Goghoz hasonlóan végül az öngyilkosságot választotta, amire valószínűleg erős genetikai hajlam predesztinálta, mivel apja, bátyja, és nővére és unokája is ezt a módját választotta az élet befejezésének. A családi örökség mellett betegségét valószínűleg jelentős mértékben súlyosbította az évekig tartó alkoholizmus és mentálisan romboló mellékhatásokkal járó gyógyszerfüggőség, ami miatt kórházba került, és valószínűleg az ott kapott sokkterápia folytán elszenvedett memóriaveszteség kergette az öngyilkosságba.

Tennessee Williams

A Vágy villamosának Pulitzer- díjas szerzője már azelőtt is depressziós volt, mielőtt két tragikus esemény a pokol mélyebb bugyraiba, alkoholizmusba és drogfüggőségbe taszította. Az 1940-es évek közepén, szeretett nővérén skizofrénia miatt lobotómiát hajtottak vége, 1961-ben pedig elhunyt élete szerelme. Az írót mindkét esemény mélyen megrázta, és az ismételt kezelési kísérletek ellenére egész hátralévő életében depressziótól és függőségtől szenvedett.

géniuszEdgar Allan Poe

A horrorisztikus meséiről ismert Edgar Allen Poe–t rendkívüli módon érdekelte a pszichológia, ami misztikus thrillereiben is megnyilvánul. De vajon ő maga is őrült volt? Egy riválisa Rufus Griswold szerint igen, aki egy Poe halálára írott nekrológjában becsületsértő módon tünteti fel az írót, bosszúból azokért a dolgokért, amiket Poe korábban írt vagy mondott róla. Bár Grisswold véleményét a nyilvánosság elutasította, Poe minden bizonnyal valóban bipoláris betegségben szenvedhetett. Rengeteget ivott, és egy levelében öngyilkos gondolatairól is említést tett. Egyik írásában azt állította, hogy léghajóval átszelte az óceánt, ám később a szenzációt keltő hír átverésnek bizonyult.

Howard Hughes

A briliáns repülő, filmproducer és üzletember, őrülten félt a kórokozóktól. 2005-ben a Psychological Autoposy is beszámolt fóbiájáról, ami olyannyira súlyossá vált, hogy Hughes idővel addikcióba és visszavonultságba menekült. Mentális problémái már kamaszkorában megnyilvánultak, amikor minden látható fiziológiai ok nélkül több hónapra lebénult. Beteges tisztasági mániája a rögeszméjévé vált, kiszolgáló személyzetét például arra kötelezte, hogy kezüket papírtörölközőkbe burkolják az ételek szervírozása közben. Fertőtlenített környezetben, meztelenül aludt és még a lábait is papír zsebkendőkbe csomagolta, hogy megvédje magát a kórokozóktól.

John Nash

Az „Egy csodálatos elme” című filmet ihlető matematikai zseni, az egyensúly elmélet megalkotója 1994-ben kapott közgazdasági Nobel Díjat. Paranoid skizofréniában szenvedett, hallucinációk és látomások gyötörték, ezért több alkalommal, de mindig akarata ellenére pszichiátriára került, ahol antipszichotikumokkal és inzulin sokkterápiával kezelték. Fokozatosan felgyógyult, ezt követően oktatóként dolgozott a Princeton Egyetemen.

Ludwig Van Beethoven

A világ egyik legnagyobb zeneszerzője valószínűleg bipoláris betegségben szenvedett. A csodagyerekként született Beethovent goromba apja állandóan bántalmazta, és feltételezhető, hogy a sorozatos verés jelentős mértékben hozzájárult későbbi életében kialakult süketségéhez. A bipoláris betegséget jellemző mániákus és termékeny illetve sötét depressziós periódusok váltakozása elől sok beteghez hasonlóan „önkezelésbe”, alkoholizmusba és ópiumfüggőségbe menekült.

Sir Isaac Newton

A föld valaha volt egyik legbriliánsabb gondolkodója, a kalkulus feltalálója, a mozgástörvények és a gravitáció felfedezője, az első reflektív teleszkóp megalkotója állítólag szintén az elmebetegek táborát gyarapította. Nehéz természetű, drámai kedélyingadozásra hajlamos ember volt, viselkedése sokak szerint bipoláris betegségre és skizofréniára vall.

Bár messze nem voltak tökéletesek, ezek a férfiak nagy hatást gyakoroltak életünkre és gondolkodásunkra. Valószínűleg az ő munkásságuk folytán ébredtünk rá az élet törékenységére, ami akár az üveghez is hasonlítható, ha már épp elmebetegekről van szó…

(DRportal - listverse.com)