közösség
#Lélek

A közösségi média olyan, mint a szexszel kísérletező tinik

2011.02.20.
2 perces olvasási idő

Minden generáció azt hiszi, hogy ők találták fel a szexet és nem tudják elképzelni azokat az időket, amikor rajtuk kívül is szexelt valaki.

Láttam egy idézetet, ami a Twittert és a közösségi médiát egy csoportnyi szexszel kísérletező tinihez hasonlította. Próbáltam nem így tenni, de teljes szívemből egyet kellett értenem ezzel. Minden generáció azt hiszi, hogy ők találták fel a szexet és nem tudják elképzelni azokat az időket, amikor rajtuk kívül is szexelt valaki.

Nem gondolnak bele az első világháború vége utáni utcai állapotokat taglaló mesékbe, vagy a parkokban bujdokoló párokra a második világháború alatt. Az adott „legfrissebb” generáció sem tud és akar belegondolni abba, hogy mi is történhetett egyes párok között, mielőtt ők rájöttek volna, hogy vannak nemzőszerveik. Még a laza erkölcsű ’60-as évekről vagy túlfűtött ’80-as évekről hallott történetek sem hatják meg a fiatalokat, akik úgy gondolják, hogy a többszörös orgazmus az egy olyan valami, amit szintén ők fedeztek fel. (Igen, tudom, hogy túl messzire megyek, de így elég szemléletes a példa...)

És pontosan ez a helyzet a közösségi médiával is. A digitális világba beleszületett fiatalok miatt komoly és jelentős múltra visszatekintő cégek sora változtatja meg üzletpolitikáját, és próbálja azt valamilyen hippi-szerű közösségi média körül forgó dologgá alakítani.

Hiszen mi, fiatalok el sem tudjuk képzelni, hogy a Facebook előtt is lehetett kapcsolatot tartani ismerősökkel. Hogy a szüleink is tudtak beszélgetni. Hogy a fiúk nem megbökték a lányt a Facebookon, hanem meghúzták a haját. Hogy ha egy fiú randira akart hívni egy lányt, nem 2 lájkkal kezdett és egy chat-beszélgetéssel tért a tárgyra, hanem szemtől szemben állt a kiválasztottal (legrosszabb esetben is felhívta).

A szüleink, nagyszüleink, dédszüleink télen nem ismerősök állapotából vagy twitter-üzenetéből tudták meg, hogy esik a hó, hanem kinéztek az ablakon. Nem szeretném megállapítani, hogy mindez jobb vagy rosszabb volt. De el kell ismernünk, hogy mindenképpen más volt. És hogy nem mi találtuk ki a kommunikációs csatornákat.

A közösségi oldalak előtt is volt élet

Az analógia persze felállítaná az összes olyan embert, akik egy nagy körben ülnek, és olyan dolgokról beszélnek és értekeznek, amelyeket maguk sem értenek teljesen, valamint a tapasztalataik is csak felületesek és kevéskének nevezhetőek az adott téren – azon kívül, hogy ez egy idealizmus által szülött dogma, amely egy bizonytalan világ hátterében húzódik. De ez nem fog megtörténni, hiszen egy full-digitális világ bennszülöttjei közé próbálkoznak szüleink is nagy erőkkel beilleszkedni – kisebb-nagyobb sikerekkel.

Akár saját tapasztalatokról is írhatnék, hiszen az anyukám fiatalkora a ’80-as évek végén, vagy a nagymamámé az ’50-esekén jó példákként funkcionálnának. Írhatnék a világ gazdaságáról is, hogy megfelelő példákkal fejezzem ki a fiatalok viselkedését és kapcsolatát a közösségi médiával kapcsolatban, de úgy sem értene mindenki minden szót, igaz?

Kezelhetjük tényként – a marketingfogásoknak, legyen az bármilyen fajtájú, mindenképpen része kell, hogy legyen a digitális marketing. Ez minden fejlettebb cég marketingstratégiájában ott áll, és ez a magyarázat számunkra az oldalsávokon villogó, vagy alul ugráló hirdetésekre. Ezek tények, ne hagyjátok, hogy bárki bármi mást mondjon nektek!

(Gy.A., http://www.interactive-mix.com)