elhízás
#Lélek

Az elhízott gyerekeket jobban terrorizálják a társai

2010.05.19.
1 perces olvasási idő

A 3–6. osztályos, elhízott gyerekeket sokkal inkább terrorizálják az osztálytársai, mint a többieket, függetlenül társadalmi, szociális vagy tanulmányi helyzetükre – állítja egy új tanulmány.

A kutatást vezető Dr. Julie C. Lumenget azért is lepte meg a felmérés eredménye, mert ma már jóval több a kövér gyerek, mint az 1980-as években, sőt, egyes osztályokban a gyerekek fele elhízott.

A kutatásban 821, 8-11 éves gyerek vett részt, akiknek harmadik osztályban 17 százaléka volt elhízott és 15 százaléka kövér. A gyerekek negyede, míg az édesanyák 45 százaléka számolt be arról, hogy társai terroroizálják őket.

A tanulmány szerint a túlsúlyos gyerekeknél 63 százalékkal nagyobb annak esélye, hogy társaik valamilyen módon bántalmazzák őket, függetlenül attól, hogy fiúkról vagy lányokról van-e szó. Lumeng és kollégái azt is kifejtették, hogy a társaik által terrorizált gyerekek depressziósabbak, magányosabbak és jobban szoronganak, mint társaik, ezért is van, hogy a kicsúfolt gyerekek szülei a kortársak általi gúnyolódást találják gyermekük egészségére a leginkább veszélyes tényezőnek.

A kutatók szerint a problémának nincs egyszerű megoldása, ám fontos lenne, hogy a média és divatvilág abbahagyja a soványság dicsőítését és az elhízottak elleni negatív sztereotípiák üzenetét. Mindemellett pedig a felnőtteknek kell megfelelő példával elöljárni azzal, hogy nem tesznek negatív megjegyzéseket mások testsúlyára. Mindemellett fontos az elhízást megelőző programok, életmódbeli változások bevezetése a családok életébe.

(KamaszPanasz; forrás: Reuters)