/ EGYÉB / Steve Jobs a legmenőbb
  2011-02-13
Közzétéve

Steve Jobs a legmenőbb

Az amerikai tinédzserek közel negyede tartja kiemelkedő jelentőségűnek az Apple vezérének eredményeit. Jobs olyan neveket előzött meg egy közelmúltban végzett felmérésben, mint a Facebook egyik alapítója, Mark Zuckerberg, a Harry Potter kötetek szerzője, J. K. Rowling vagy éppen Oprah Winfrey médiaszemélyiség.

A Junior Achievement egy olyan nemzetközi szervezet, amely elsősorban a tinédzserek felkészítésével foglalkozik, fiatalok ezreinek segítenek az első munkahely megszerzésében és a felnőtt korba való belépésben. A 2009-es felmérés után idén is megkérdeztek 1000 diákot azzal a céllal, hogy megtudják, hogy a 12 és 17 éves közötti korosztály kiket tart példaképének. A tavalyi felmérésben is az Apple vezérigazgatója végzett az első helyen, de míg egy évvel korábban a fiatalok 35 százaléka szerint alkotott kiemelkedőt, addig a friss felmérésben a tinédzserek 23 százaléka voksolt Jobsra.

appleA második helyre J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat szerzője futott be, aki a kétezres években hét részben írta le az angol varázslónövendékek mindennapjait, a harmadik helyre pedig az elsősorban a saját beszélgetős műsoraival elhíresült Oprah Winfrey került. A lista egyik legnagyobb érdekessége, hogy a Facebook társalapítója, Mark Zuckerberg a maga 9 százalékával meglehetősen alacsonyan végzett a listán (ráadásul osztozott is a helyen Tony Hawk gördeszkás bajnokkal), vagyis az, hogy a közösségi oldalnak már több mint fél milliárd felhasználója van, és az amerikai mozikban nagy sikerrel megy a facebookról szóló, Social Network című film, még nem jelenti automatikusan azt, hogy példaképnek tekintik őt a fiatalok.

A felmérésben megkérdezték azt is, hogy a hírességek mely tulajdonságait csodálják leginkább a fiatalok, a gazdagságra és hírnévre csak 10 százalékuk szavazott. A fiatalok szerint a legfontosabb vállalkozók azok, akik jobbá teszik az emberek életét, illetve több területen is sikereket érnek el.

A teljes anyag a felvi.hu oldalon olvasható.

ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!
Kapcsolódó cikkek