ittas vezetés
#Drog, cigi, alkohol

Ittas vezetési szokások

2019.01.22.
1 perces olvasási idő

Egy amerikai kutatás szerint egy átlagos bártúra után tízből egy ittas ember volán mögé ül. A kezdő tini sofőröknél ez az arány még magasabb lehet, hiszen őket a bátorság és a vakmerőség is hajtja.

A kutatás során 14 ezer rendszeresen alkoholt fogyasztó embert vizsgáltak meg. Az emberek 12 %-a állítja azt, hogy nagy mennyiségű alkohol fogyasztása után két órán belül autóba ült. Ezeknek az embereknek a nagy része egy bárban vagy étteremben való tartózkodás után ült kocsiba, és ők be is vallották, hogy 7 vagy több pohár italt fogyasztottak.

Igaz ugyan, hogy néhány ember szervezete jobban bírja az alkoholt, és az alkohol hatásait enyhíti, ha esznek utána. De akármilyen jól is bírja valaki az alkoholt, és enyhíteni tudja a részegség tüneteit, szinte minden ember „berúg” 7 pohár ital fogyasztása után. Ami riasztó: az ittas vezetés a legfőbb halálozási ok a közutakon: csak az USA-ban egy év alatt 11 ezer ember hal meg ittas vezetés által okozott autóbalesetben.

Az üzlet mindenek előttittas vezetés

Mára szinte minden egyes országban szabályozzák a bárokban, hogy az ittas embereket nem szolgálhatják ki alkohollal. Viszont ezt a törvényt a legtöbb esetben nem tartják be, mert a bároknak minden egyes eladott pohár alkohol bevételt jelent.

Az ittas embereket a pultosoknak is nehéz visszatartani, sokszor nincs más választásuk, mint kiszolgálni az ittas vendéget. Az italgyártók szintén nem tudják szabályozni az emberek alkoholfogyasztását.

Csak a szigorú büntetés a visszatartó erő

Mindezek ellenére 2008-ban az ittas vezetők száma 10%-kal csökkent a 2007-es évhez képest, és a tendencia tovább folytatódik. Ez annak köszönhető, hogy a törvény jobban bünteti az ittas vezetést, és akit elkapnak, könnyedén elveszítheti a jogosítványát.

Manapság kísérleti stádiumban vannak olyan autóba beépíthető eszközök is, amelyek megakadályozzák, hogy az ittas sofőr be tudja indítani az autóját – viszont még a törvény csak arra koncentrál, hogy megbüntesse az ittas vezetést, és nem arra, hogy megakadályozza azt.

(KamaszPanasz - G. V.)