betegség
#Betegségek

Hírességek betegségei

2009.08.24.
2 perces olvasási idő

Miután szétnéztem hogy mi is az, ami érdekelhet Titeket, gyorsan megtaláltam hogy ezek mindenképpen. Ezért egy picit, most mi is utánajártunk, hogy pontosan mi is történt az egykori Hollywoodi sztárral, illetve a háromszoros világbajnok nehézsúlyú bokszolóval?

Ki ne emlékezne minden idők egyik legnagyobb filmes táncosára, Patrick Swayzerre, aki a Dirty Dancing-ben alakított hatalmasat. Egy fiatal, jóképű sportos emberről van szó. De sajnos őt is elért egy kegyetlen betegség, a hasnyálmirigy-rák.

Persze rengeteg ember kérdezi, hogy vajon túl fogja-e élni, vagy, hogy mennyi rá az esélye. A hasnyálmirigy ráknak 4 fajtája van. Ezek közül nem mind halálos. Természetesen a túlélési arány függ attól, hogy mennyire előrehaladott állapotban van a páciens. Sajnos túl sok konkrétat aligha lehet tudni szeretett színészünkről, mindenben csak reménykedhetünk.

És, hogy mennyien épültek fel ebből a betegségből? Nos, ez függ az egyén egészségügyi állapotától, és az ellátás mértéktől is. De kiindulva abból, hogy Swayze sugárkezelést, és kemoterápiát is kapott az esélye annak, hogy túlélje 75-80%. Mint mondtam ez csak egy becslés, nem hivatalos orvosi megállapítás.Marilyn Monroe

A hivatalos sajtóközleményben ez állt:

„Patrick Swayze színészt hasnyálmirigy rákkal diagnosztizálták és jelenleg is kezelés alatt áll. Patrick orvosa Dr George Fisher kijelentette, hogy Swayze nagyon kevés betegségben szenvedett, így jó esélye van a gyógyulásra. Azok a jelentések melyek prognózisának időbeli keretet állítottak, és testi mellékhatásokat jósoltak teljesen valótlanok. Mi ennél sokkal optimistábbak vagyunk. Patrick továbbra is folytatja a munkálatait, és a szokásos napirendjét. Köszöni, minden rajongónak és a családjának a támogatást, amelyek segítették őt nehéz időszakai során.”

Muhammad Ali és a Parkinson-kór

Ki ne hallott volna egy olyan hatalmas tehetségről mint például a háromszoros nehézsúlyú világbajnok Muhammad Ali? Szétbokszolta a világot, nehezen volt ellenfele. Ki gondolná, hogy a mohamedán vallású acélkalapács – polgári nevén Cassius Clay – most 65 éves és lassan járni sem bír az egyre jobban elhatalmasodó Parkinson-kór miatt?

Mindössze hét évvel az 1975-ös Thrilla Nick nevet kapott küzdelme után az ideggyógyásza Parkinson-kórt állapított meg a világhírű bokszolónál. Ez a betegség a központi idegrendszer neuro-transzmittereit támadja meg. Ez a rész, felelős a mozgásért, az egyensúlyért és a testmozgások koordinációjáért. Akinél egyszer diagnosztizálják ezt a betegséget –ugyanúgy, mint Alinál – egész élete során viselni fogja a következményeit.

Gyógymód a betegségre sajnos nincs, mivel ha egy idegsejt megrongálódik, akkor utána az nem képződik újra, mint például a bőrünk. Ez a betegség egyre inkább lassuló testmozgást, beszédzavart, remegést, és járási nehézségeket okoz. De könnyen kialakulhatnak pszichés zavarok és depresszió is.

A páciens ellátójának, türelmesnek és figyelmesnek kell lennie a beteggel szemben. Növelnie kell a páciens önbecsülését, segítenie kell neki, és mindamellett segítenie kell emlékezni. Lonnie Ali, Muhammad Ali felesége egy alapított egy szervezetet, amely a Parkinson-kóros beteget kezelő ápolóknak nyújt segítséget. Több információt angolul a FightForMore internetes oldalon találsz.

Ali jelenleg negyedik felesége Lonnie közvetlen felügyelete alatt áll. Véleménye szerint minden nap egy kihívás, ahol csak nyerni szabad! Az eltökéltségről beszél, ha valaki, akkor ő igazán tudja, hogy mi az. Aliék nemrég Jefferson megyébe költöztek ahol egy több mint 1 000 000 dolláros házat vásároltak. Ali most minden idejét a humanitárius szervezetek segítésével és az iszlámhit terjesztésével tölti.

(Cs.B.)