mobiltelefon
#Betegségek

A mobilok több embert ölnek meg, mint a cigi?!

2009.11.12.
1 perces olvasási idő

A mobilok sokkal több embert képesek megölni, mint a cigaretta! A tanulmány, amelyet Prof. Dr. Vini Khurana dolgozott ki, egyike a legmegdöbbentőbb 21. századi feltételezéseknek.

A kutatásában több nyomós bizonyítékot is felhasznál. Egy októberben megjelent, szintén általa publikált újságcikk szerint 10 évnyi mobiltelefon-használat megduplázhatja az agytumor kialakulásának kockázatát. Ugyanis a különféle rákoknak legalább egy évtized kell, hogy kifejlődjenek. Hát úgy néz ki, hogy a mobiltelefonok szép lassan érvénytelenítik az eddig rájuk vonatkozó biztonsági előírásokat.

Egy évvel ezelőtt már a Francia kormány figyelmeztetett a mobiltelefonok káros hatásaira, különösen a gyerekeknél. Ezzel Németország is egyetértett, de több Európai zöld szervezet is csatlakozott a figyelmeztetési akcióhoz.

Agydaganat veszély?

Khurana professzor – aki az egyik legnagyobb idegsebész, 14 díjat nyert az elmúlt 16 évben kutatásaival, 3 tucat tudományos kutatást írt – több mint 100 tanulmányt nézett át a mobiltelefonok hatásaival kapcsolatosan. Az eredményeket egy agysebészeti honlapra tette fel. Most pedig áttekintés alatt áll, hogy egy rangos tudományos folyóiratban jelenjen meg.

Elismeri, hogy a mobilok néha életet menthetnek. Azonban úgy gondolja, hogy az agyi daganatok és a túlzott mobiltelefon-használat között igenis komoly összefüggés van. És szerinte mindez egyértelműen bebizonyítást nyer az elkövetkezendő évtizedben.

Lehet, hogy már késő lesz...

„A rosszindulatú agyi daganatok, tulajdonképpen életünk végét jelentik.” – mondta Khuran. „Most egy nagyon kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. Félek, hogy sem a kormányok, sem pedig a gyárak nem fognak azonnali és sorsdöntő beavatkozásokat véghezvinni. Ha várnunk kell egy újabb évtizedet hogy belássák: tényleg sokkal magasabb a halálozási arány, már ami az agyrákot illeti. A meghalt embereket akkor már nem tudjuk megmenteni, most viszont még igen!” – tette hozzá a professzor.

„Ez a veszély sokkal nagyobb, mint a napjainkban elismert társadalmat fenyegető „betegségek”, mint például a cigi”. – mondta Khurana professzor, akinek következtetései azon alapulnak, hogy 3 milliárd ember használ mobiltelefont. Ez háromszor annyi, mint amennyien cigarettáznak. A dohányzás okozta rákban mintegy 5 millióan halnak meg évente. Ha csak az aránypárt követjük, és a mobiltelefon ténylegesen káros, nem nehéz kiszámolni a mai modern emberiség szomorú jövőjét.

Elutasítás

Az elmúlt héten a mobilgyártók egyesülete elutasította Khuran professzor tanulmányát. Szerintük ugyanis ez csak egy szubjektív vélemény, amely nincs megfelelő tudományos anyaggal alátámasztva. Emellett a WHO és másik 30 független tudós is cáfolja ezen eredményeket.

Nos, nem tudjuk mi az igazság. Reméljük, hogy Khuran professzornak jelenleg tényleg nem volt igaza és a mobil korántsem olyan káros, mint aminek mondják. De hát ki tudja? Ha pedig új hírek születnek ebben a témában, biztosak lehettek, hogy első kézből lesztek informálva!

(Cs. B.)