halláskárosodás
#Betegségek

Egyre több a fiatal halláskárosult

2018.05.11.
1 perces olvasási idő

Nem szabad fülhallgatóval olyan hangosan zenét hallgatni, hogy az elnyomja a környezeti zajokat - ezt tanácsolja mindenkinek a fül-orr-gégész főorvos. Noszek László azt mondta, Európában és Magyarországon is egyre több fiatal hallása károsodik, aminek a túl hangos zenehallgatás is oka.

„Az utóbbi időben megfigyelhetjük, hogy relatíve nagy számban jelentkeznek hallásproblémákkal fiatalok. Ez az Európai Unióban is tendencia, ami részben a városi élettel függ össze, részben olyan szokásokkal, mint a hangos zenehallgatás a közvetlenül a fülükbe helyezett fülhallgatók segítségével” - mondta Noszek László fül-orr-gégész főorvos.

Hozzátette: sokszor az iskolai teljesítmények hátterében is előfordulhat halláscsökkenés, bár ez általában kisgyermekkorban jellemző, és többnyire a középfül eredetű hallásproblémákra vezethető vissza, a felső-légúti betegségekkel, az orrmandula megnagyobbodásával vannak összefüggésben.

Maradandó is lehet a károsodás

„A kor előrehaladtával azonban 18 éves kor után az előbb említett betegségek már nem jellemzőek. Ezzel szemben a „nem könnyen változtatható” és maradandó halláskárosodások lesznek egyre gyakoribbak, amelyek a belsőfül betegségeiből származnak, illetve többféle zajterhelésből. Folyamatos, kis intenzitású zaj is alkalmas arra, hogy tartós fennállása esetén idegrendszeri problémákat, alvászavarokat, másrészt halláscsökkenést okozzon” - figyelmeztetett a fül-orr-gégész főorvos.

Mint mondta, a nagy zajterhelések, az intenzív, közvetlenül a fülbe helyezett fülhallgatók segítségével történő zenehallgatás is alkalmas arra, hogy halláskárosodást okozzon.

hallás

Felejtsük el a fülhallgatót?

„Önmagában nem jelenthető ki, hogy a fiatalok ne hallgassanak fülhallgatóval zenét. De fontos, hogy milyen minőségű eszközzel csináljuk. A teljes intenzitású zene, közvetlenül a fülbe helyezve, amely a környezeti zajokat is teljesen elnyomja és kiragad minket világból, sok szempontból veszélyes” - fogalmazott a főorvos.

A szakorvos szerint ez egyrészt a közlekedésben jelenthet gondokat, ha nem hallunk meg egy autót a közelünkben, másrészt a középfület és a belsőfület is súlyosan terheli, ez pedig visszafordíthatatlan károsodást okozhat.

„Fülhallgatóval úgy érdemes zenét hallgatni, ha nem százszázalékosan zárjuk ki a külső zajokat, hiszen ahhoz nagy fokú erősítésre van szükség és ez mindenképpen kerülendő” - hangsúlyozta Noszek László füll-orr-gégész főorvos.

(InfoRádió)

Kapcsolódó címkék

fül