gyerek
#Szülőknek

9 tipp a tini terhesség megelőzéséért

2015.10.09.
5 perces olvasási idő

A mai kislányok gyorsabban felnőnek és éretté válnak, mint ahogyan az Ön idejében volt. Ma már nem a babázás a divat, hanem a tévében látottak utánzása: divatos öltözködés, ékszerek, smink viselése. Legalábbis kívülről így tűnik.

Szinte olyan gyorsan felnőnek a gyerekek, hogy a szülők még észbe sem kaptak és máris az a veszély áll fenn, hogy idejekorán nagyszülőkké válhatnak. Azonban, ha követi a következő tanácsokat, akkor jó eséllyel elkerülheti, hogy Ön is idő előtt nagyszülővé váljon.

Beszélgessen el gyerekével a szexről!

Ismerje el, hogy gyereke immáron tini és nem „kisbaba”. Ha eldönt valamit, például azt, hogy kipróbálja a szexet, akkor Ön nem sokat tehet annak megakadályozása érdekében (kivéve persze, ha bezárja, de az nem biztos, hogy életszerű opció). A veszekedés, a fenyegetőzés, a megfélemlítés, és a zsarolás nem épp célravezető módszerek. Akármennyire is igyekszik, erőszakkal nem tudja meggyőzni vagy eltántorítani szándékától.

Azonban ne felejtse el azt sem, hogy nem minden tini ugrik bele fiatalon szexuális kalandokba, így értelemszerűen az Ön gyereke sem biztos, hogy így tesz. Van, aki kivár, amíg nagyobb, érettebb nem lesz (vagy olyan partnert talál, akit érdemlegesnek tart egy komoly kapcsolatra).

Segítse gyerekét azzal, hogy minden tudását átadja neki, legjobb képessége szerint megpróbálja felvilágosítani ebben a témában. A tiniknek igenis képben kell lenniük a szexualitással és annak minden vonzatával: terhesség, nemi betegségek, stb. Eme tudás nélkül nem várhatja el, hogy felelősségteljesen és biztonságosan döntsön gyereke, ezért jobb, ha már minél fiatalabb korban elkezdi a felvilágosító kampányát. A tinik ugyanis gyakran fél információt, álhíreket és hamis állításokat adnak tovább egymásnak, amikor egymás között beszélgetnek a szexről. Az Ön lefadata a tévhiteket és kételyeket eloszlatni, és világos, érthető infromációkat átadni.

Kutasson a témában, ismerje meg a tudományos tényeket és csak utána beszélgessen el gyerekével a dologról.terhes Magyarázzon el számára mindent tisztán és világosan, valamint válaszoljon az összes felmerülő kérdésére őszintén, a legjobb tudása szerint. Ha esetleg valamit nem tudna, vagy nem biztos a dolog helyességében, akkor nézzenek utána annak közösen. Ne higgye azt, hogy ha beszél neki a szexről, akkor azzal bátorítja őt annak kipróbálására. Éppen ellenkezőleg: ha beszél a szex veszélyeiről, azzal segít, hogy gyermeke nagyobb biztonságban legyen. A megfelelő tudás és információk birtokában a tinik jobban el tudják majd dönteni azt, hogy kivel, mikor és hogyan szeretnének szexuális kapcsolatot létesíteni, valamint kétszer is meggondolják azt, hogy beleugorjanak-e egy egyéjszakás kalandba vagy sem.

Tartsa tiszteletben a gyereke életét!

Tegye tisztába a dolgokat gyerekével, mutassa ki, hogy készen áll a „nagy beszélgetésre” bármikor, amikor csak jó neki. Valamint bármikor hajlandó beszélgetni vele, ha fontos kérdése lenne. Ha egyenrangú beszélgetőpartnernek tekinti gyerekét, valószínű, hogy Önhöz fog fordulni segítségért, ha problémája lenne, érettebben fog megközelíteni egy-egy helyzetet, és felelősségteljesebben, átgondoltabban fog döntést hozni majd. Hallgassa meg a kéréseit, kérdéseit, problémáit, segítsen neki úgy, hogy közben nem ítélkezik felette.

A társak nyomása

Mielőtt bármit is mondana gyerekének, először próbálja önmagát az ő helyzetébe képzelni, az ő szemével látni a világot és a felmerülő problémákat! Ne feledje, hogy a mai gyerekeket sokkal több és intenzívebb hatás éri, mint az Ön idejében. Például a társak által gyakorolt nyomás, a mások számára történő megfelelési kényszer soha nem látott méreteket ölt napjainkban. Egyes tinik számára egyáltalán nem fontos dolog még a szex, de előfordulhat, hogy társaik nyomására belemennek, mert nem szeretnének kilógni a többiek közül. Bátorítsa gyermekét, hogy tudjon nemet mondani az unszolásra, segítse, hogy nagyobb önbizalma és határozott céljai legyenek, jobban ki tudja fejezni önmagát társai előtt!

Ha a gyereke határozott és tele van önbizalommal, valamint függetlenedni tud a társak elveitől, akkor sokkal könnyebben tud majd nemet mondani a nyomásnak. Így nem csak a tini terhességet kerülheti el, hanem a tinik körében elterjedt káros szenvedélyektől (drog, alkohol, bűnözés) is távol tarthatja magát, megelőzve egy sor igen komoly problémát.

Támogassa gyermekét a jövőjét illető elképzeléseiben!

Dolgozzon együtt gyerekével, hogy megfelelő célokat tűzzön ki maga elé, és segítsen neki megvalósítani ambícióit. Érdemes megemlítenie a lányának, hogy ő még rengeteg lehetőség közül választhat életének ebben a szakaszában.Tudatosítsa benne, hogy mindig előrelátóan és hosszútávon gondolkodjon, főleg amikor valamilyen fontos dologról kell döntenie, ami jelentősen befolyásolhatja majd az ő jövőjét. Például egyesek tovább szeretnének tanulni, egyetemre, főiskolára menni és komoly, magas szintű karriert terveznek építeni, míg mások sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb dolgok felé hajlanak. Bármelyik irányt is célozza meg a gyereke, legyen tisztában azzal, hogy az ő jövője csakis a saját döntésén múlik, saját maga alakítja a jövőjét. Bármit is válasszon a gyereke, támogassa őt minden erejével és tudásával abban, amit el szeretne érni!

Szeresse gyerekét!

Bizonyosodjon meg afelől, hogy a lánya elég szeretetet kap Öntől! Egyesek (olyanok, akik nem kapták meg a szükséges szeretetet szüleiktől, környezetüktől, ezért szeretetéhségük van, szüntelenül keresik azt) éppen azért akarnak teherbe esni és gyereket szülni mindenáron, hogy legyen valaki a világon, aki feltétel nélkül szeretni fogja őket. Ezek a tinik különösen sebezhetőek számtalan szempontból. Azzal, hogy kimutatja gyerekének, hogy mennyire szereti őt (valós és feltétel nélküli, önzetlen szeretet) segít abban gyermekének, hogy a szeretetet ténylegesen átélhesse, és így az ő lelki világa egészségesen fejlődik majd, kellő önbizalma lesz, és kevésbé lesz kitéve a környező veszélyeknek. Ne feledje, hogy a gyereke mindig is a gyereke marad, aki megérdemli az Ön szeretetét. Érdemes észben tartania, hogy a szeretetbe beletartozik a bizalom, a tisztelet, az őszinteség, a kötődés, a másik iránti törődés és a nagyvonalúság.

Beszéljen gyerekével a védekezésről!

Ismertesse meg gyerekével a különféle védekezési módszereket! Az első lépés, amit meg kell tenni a terhesség és a nemi betegségek megelőzésének érdekében az, hogy elviszi lánygyermekét a nőgyógyászhoz egy rutinvizsgálatra, és ha már ott vannak (és esélyes, hogy lánya a közeljövőben párkapcsolati viszonyt fog folytatni), akkor érdemes felvilágosítani a szóba jövő védekezési technikákról, és fogamzásgátló gyógyszert kiíratni a részére.

Egyes szülők számára túl kényes a szexualitást érintő téma, ezért inkább csak közvetve avatkoznak be, míg mások szemtől szemben meg merik tenni azokat a lépéseket, melyek hozzásegítik gyermeküket, hogy nagyobb biztonságba legyenek.

A legjobb az, ha személyesen megbeszélik a dolgokat, átbeszélik közösen az egyes megoldásokat. Például a fogamzásgátló tabletták csak a nem kívánt terhességtől védenek, és a nemi betegségeknek ugyanúgy ki lesz téve a tini. Ami leginkább véd a szexuális úton terjedő betegségekkel szemben, az az óvszer.

Biztosítson lehetőséget gyereke számára, hogy más, szintén megbízható forrásból is tájékozódni tudjon! Olyan felnőtt és megbízható személyekkel is érdemes elbeszélgetnie, akik hasznos és informatív tanácsokkal, tippekkel tudják ellátni őt. Például rokonok, barátok, tanárok, szakorvosok. Olyan emberek, akik támogatni és segíteni tudják a döntéseit, látókörét pedig szélesítik.

Ismerkedjen meg a gyermek választottjával!

Ismerje meg a gyereke partnerét! Akár fiú, akár lány gyermeke van, nagyon fontos, hogy tudja, ki az a személy, akivel olyan szintű párkapcsolatban vannak, hogy a szex is szóba jöhet. Nem számít, hogy milyen nemű a gyermeke, ugyanolyan eséllyel válhat apává/anyává, ha elhibázza a dolgot, és felelőtlenül, meggondolatlanul belemegy egy együttlétbe. Ezért fontos, hogy megismerje gyermeke párját, így megelőzhet egy sor kellemetlenséget, valamint a jó kapcsolat kialakításával biztos lehet benne, hogy probléma esetén Önhöz fognak fordulni segítségért.

Támogassa gyerekét a hobbijában!

Bátorítsa gyermekét, hogy építő jellegű elfoglaltságokat találjon magának. Ha a gyerekének van valamilyen hobbija, vagy iskola utáni programja (sport, művészet vagy más, az érdeklődésének megfelelő szakkör), akkor bátorítsa, segítse abban a tevékenységében, hogy kiteljesedhessen, elfoglalhassa magát, leköthesse a fölös szabadidejét. Az, hogy a gyereke teljes életet élhet, amit tesz, azt élvezettel teszi, az segít megakadályozni egy sor felelőtlen és veszélyes viselkedés kialakulását, így a tini terhesség elkerülését is lehetővé teszi.

Beszélgessen gyerekével a szülésről és a gyereknevelésről

Mondja el gyerekének őszintén a terhességgel és a gyerekszületéssel kapcsolatos tényeket! Való igaz, hogy a kisbabák aranyosak, ölelgetni, kényeztetni valóak és bizonyára mindennél jobban fogják szeretni azt a személyt, aki megszüli őket. De nem csak erről szól a szülés és a gyereknevelés, bizony a babák sokszor sírósak (okkal, ok nélkül), hangosak és nem egyszerű bánni velük, ápolásra, védelemre szorulnak, megfelelően kell etetni és nevelni őket.

A legegyszerűbb elrettentő megoldás az, ha megmutat egy szülésről szóló videót a gyerekének. Senki sem tudja előre, hogy milyen fájdalmas, szenvedésekkel teli lesz a szülés folyamata, amin egyszer előbb vagy utóbb végigmegy, azonban egy kendőzetlen bemutatófilm a szülésről segíthet elképzelni a dolgok menetét. A másik megoldás az lehet, ha megkéri valamelyik rokont vagy ismerőst, hogy a kisbabájára vigyázhasson egy-két órát a gyereke, így a tini első kézből megtudhatja, hogy milyen is az, amikor egy síró csecsemőre kell felügyelnie. Így majd sokkal elővigyázatosabb lesz majd, ha szexre kerül a sor.

Ahogy az már korábban említésre került, semmi se tudja eltéríteni a szándékától azt az elszánt tinit, aki szexuális életet szeretne élni, úgyis megteszi előbb vagy utóbb. Azonban korántsem mindegy, hogy hogyan és miként megy bele egy szexuális együttlétbe. Az itt részletezett tippek alkalmazásával Ön, mint szülő nagyban segítheti gyerekét abban, hogy elkerülje a nem kívánt terhességet és a nemi betegségek jó részét is. A megfelelő oktatás, valamint támogatás (szülők, rokonok, barátok részéről) az, ami legjobban képes segíteni a tiniket abban, hogy helyes döntéseket hozzanak az életükben.

(N.L. - helium.com)

Kapcsolódó címkék

szex