/ Fórum / SZÜLŐKNEK / S.O.S. segítség...................

S.O.S. segítség...................

2012-01-24 14:04:20
novigyongy írta:
Dátum 2014-09-23 18:58:45

A lányom gyűlöl mindenkit

Kedves "Kamasz Panasz"!
Egészen biztosan a lányom is írhatná, hiszen azt gondolom, ő sincs könnyű helyzetben. De mégis én vagyok az anyja, nekem kell őt hozzásegítenem ahhoz, hogy megtalálja a helyes utat.
Nem is tudom, hol kezdjem. Iskolaválasztás. A lányom, soha nem szeretett tanulni. Jó eszű lévén, elég volt neki, ha órán figyelt, így 4-5 között mozgott. Eljött a pályaválasztás, mondtam, hogy középiksolában már nem lesz ez elég, válasszon olyan iskolát, ahol leteheti az érettségit, de nem túl erős. Aztán 18 évesen majd ráér gondolkodni, hogy mi szeretne lenni. Hajthatatlan volt, két tannyelvű közgazdasági szakközépiksolát választott, ráadásul német szakon úgy, hogy soha nem tanult németet. Persze nem vették fel, mert csupa kitűnő tanulót vettek csak fel. Mondtam, ez egy jel, fogadja el, hogy nem ide fog járni. De nem, kérte adjuk be a fellebezést, mert ő ebbe az intézménybe szeretne járni, más szóba sem jöhet. Megtettem, bejutott....kár volt. Már az első évben nehezen vette az akadályokat, kértem, menjünk át máshova amíg nem késő. Nem, nem adja fel. Bíztam benne, hiszen azt gondoltam, egy anyának biztatnia kell a gyerekét, még ha azt érzi is, a vesztébe rohan. Tavasszal összejött az iskola, de talán a város legnépszerűbb fiújával, nagy volt a szerelem. Nem sokáig, mert egy "jóakaró" bekavart, és elhintette, hogy a lányom (aki mellesleg fülig szerelmes volt a fiúba), megcsalta a srácot. Hát persze, hogy dobva lett, és azóta a lányom azt érzi, mindenki gyűlöli. A fiú barátai, ismerősei, a saját osztálytársai, mindenki. A nyarat szinte végig egyedül töltötte, a közös nyaralásunk alatt mint egy időzített bomba olyan volt. Majd eljött az új tanév, és a káosz a kislányom fejében. "őt mindenki utálja, gyűlöli, ő buta, szar, semmire való, és nem számíthat senkire" Nemcsak iskolát akar váltani, de elmenni minél messzebbre. NEm fogad el sem tanácsot, sem segítséget, merő önsajnálatba menekült. Kezdtem megértően, türelmesen, együttmüködően, de mára elvesztettem a türelmem, és kiabáltam. TEhetetetlen düh van bennem, de sajnos szerintem a lányomban is. Mit tegyek?
Namasté írta:
Dátum 2014-06-13 15:14:53

Egyedülálló szülőként

Kedves "Kamasz Panasz"!
Részletesen áttanulmányoztam szinte az összes szülőknek szóló cikket, amelyeket az oldalukon találtam; nagyon hasznosak és igyekszem alkalmazni is a bennük foglaltakat. Mégsem boldogulok a 13 éves fiam nevelésével, ebben szeretném a tanácsukat kérni.
43 éves voltam, amikor született, és nagyon akartam őt. 5 éves kora óta egyedül nevelem egy egyszobás lakásban. Édesapjával hetente találkozunk, most 76 éves, a nyáron szívműtétje közben stroke-ot kapott, lassan javul az állapota. A fiamat már az óvodában hiperaktívnak tartották, de kb. 12 éves koráig nem volt komolyabb problémám a nevelésével. Igyekeztem az ő szintjén megbeszélni vele, amit jónak láttam; gyakran meghallgattam a véleményét. Testi fenyítést soha nem alkalmaztam, büntetést sem igazán; inkább néha "következménye" volt a szabályok megszegésének. Amikor kamaszodni kezdett, és egyre tiszteletlenebbül próbált beszélni velem, fokozatosan szigorítani kényszerültem a módszereimen, de egyre hevesebb ellenállásba ütköztem. A lehetőségekhez képest szabadságot engedek neki, de bizonyos korlátokat szabok természetesen. Nem tudja elfogadni, hogy bizonyos dolgokban nekem kell döntenem; rendszeresen felülbírálja. Az indulatait nagyon nehezen kezeli. Ha valamit nem engedek meg, vagy elvárok tőle valamit, amit nem szeretne, megengedhetetlen hangot használ velem, összesérteget, kiabál, belém köt, ellenséges, tombol, a bútorokat és a falat veri, szökéssel és öngyilkossággal fenyegetőzik. Mindezt azzal az érveléssel, hogy joga van mérgelődni, így levezetni a feszültséget. (Ezt a nálam szigorúbb nevelési elveket valló apja mondta neki, bár ő sem így értette.) Azt mondja, ha lenne külön szobája, oda elvonulna és akkor nem hallanám. De szándékosan olyan hangosan beszél v. kiabál, hogy halljam; szerintem ez nekem szóló provokáció. Ezért nem gondolom, hogy nyugtatókkal kellene ezt elnyomni, mivel akkor sosem tanulja meg az indulatait kezelni. Nehéz felébreszteni azt, aki csak úgy tesz, mintha aludna... Várja a hatást, és ha kilépek a "játszmákból", még frusztráltabb és hevesebben reagál. Ha emiatt megvonok tőle valamit, ez fokozódik, így - ha következetes akarok lenni - még több dolgot meg kell vonnom tőle... A fő konfliktusok: az állandó gépezés, facebook-ozás, fehérjeport akar szedni, fülbevalót szeretne. Elmondása szerint minden társa, sőt a neten ismeretlenek is csúnyának találják az arcát, és fülbevalóval jobban tudna "csajozni", csak én állok a boldogsága útjába... Fiatalabb és gazdagabb szülőket szeretne, akik több dolgot megengednek és több anyagi dolgot megadnak a gyerekeiknek. A lakástól eltekintve az életszínvonalunk nagyjából közepes, sőt talán jobb, de olyan közösségekben mozog, ahol a társaihoz képest így is "le van maradva", kicikizik stb. Ő csak a saját közösségei "normáinak" akar megfelelni. Szemrehányást tesz nekem, hogy miért szültem őt ilyen "öregen" ("megvert engem az Isten ezzel a k***a családdal" stb.).
Amiket ilyenkor mond, olyan rosszul esik, hogy egyre jobban kiborulok tőle; remeg a gyomrom, a lábam, gombóc van a torkomban a visszafojtott sírástól. Éjszakánként rendszeresen nem tudok aludni, a gyógyszertárban kapható "enyhébb szerek" (citromfű, magnézium, B-vitamin-tartalmú stb.) már nem hatnak. Így másnap a munkámra sem tudok eléggé figyelni, és egyre ingerlékenyebb vagyok. Itthon dolgozom a számítógépen (ezt a munkát is nehezen találtam), és ha a fiam itthon van, még nehezebben tudok dolgozni az egyszobás lakásban a jelenetek miatt. Erősebb nyugtatókra még nem mertem rászánni magam. Egy időben őelőtte is gyakrabban elsírtam magam, és néha a végén már kiabáltam is vele. Az utóbbi időben ezt sikerült visszafognom, mert megértettem, hogy ha gyengének lát, azzal visszaél, és így próbálja elérni, amit akar. Igyekszem megőrizni a nyugalmamat és szeretetet sugározni felé. A Családsegítő központba mediátorhoz jártunk egy ideig, ez valami segített. Aki velünk foglalkozott, máshová ment dolgozni, és akkor úgy éreztük, már magunk is elboldogulunk a tanult módszerekkel. Később magam is próbáltam a fiammal hasonló "megállapodásokat" kötni, de amint nem volt külső kontroll, már nem vette komolyan. Minden eshetőségre még egy szerződésben sem lehet felkészülni: kiforgatta a szavakat, ellenem fordította, letagadott nyilvánvaló dolgokat stb. Ugyanoda gyermekpszichológushoz is járt egy évig, nem igazán tapasztaltam javulást. Most én járok ugyanoda felnőtt pszichológushoz, kb. havonta egyszer. Jól esik ott megbeszélni a problémákat, és jó tanácsokat is kapok, azokat is alkalmazom, de összességében mégis inkább romlik a helyzet. A fiam alsó tagozatban kitűnő tanuló volt, most 4-esei, 5-ösei vannak, néhány 3-as. Tanulni nem nagyon látom, többre is képes lenne. Angolból versenyeket nyer. Az iskolában sokáig magatartás-problémák voltak vele. Mivel nagyon befolyásolható az agresszív gyerekek által, több év után végre áttették egy számára megfelelőbb osztályba, itt nincsenek nagyobb problémák. Gyermekvasutas; régebben karatézott, majd úszott, most kajak-kenu edzésre jár. 5 év gitártanulás után a tiszteletlen stílusa miatt eltanácsolták a zeneiskolából.
A régi nagyobb lakásunk a fiamé, de az apjának haszonélvezeti joga van, és nem akar velünk cserélni. Most próbálok átmenetileg nagyobb kiadó lakást keresni, ezt pedig kiadnám. Ehhez is idő és pénz kell, és mindent az sem oldana meg. Vajon van még, amit nem próbáltam?
Nika
Nika válaszolta erre: Anax, 2012-01-30 16:03:41
Dátum 2012-02-01 10:22:52

Nem értettem félre, te írtad le...

„ Mert ugye ha nem teljesít akkor nem is kap semmit.”
- ez szerinted mi ha nem a hibáztatás jele? Azért mert nem sikerül feldolgoznia szülei helyzetét, "nem kap semmit". És ne hidd azt hogy légbőlkapott dolgokról beszélek, mert atéltem, milyen az, amikor egy rossz kapcsolat eredményeként nekem kellett elszenvednem mindent.
- folyamatosan hibáztatod a gyenge iskolai eredményeiért (és ne mond hogy félreértettem, mert te magad írtad le)... Miért?? Ha egy gyerek nem teljesít az iskolában akkor nyilván buta vagy lusta (nem értek egyet azzal hogy van buta gyerek, mások állítását közöltem) . A leírásod alapján nem hiszem hogy a gyereked buta lenne, saját magamból indulok ki... Jó fejem van mindig jól tanultam csak egyszerüen a szüleim kapcsolata annyi bonyodalmat okozott az életemben hogy egyszerüen képtelen vagyok megbírkózni mindennel egyszerre, és mi lett ebből? Eljöttem egyetetemre és több kudarc ért mint eddigi életemben valaha. Az hogy a gyereked elvágyódik a mostani iskolájából azért lehet, mert így próbálja feldolgozni, ami szüleivel, családjával történt, megpróbál elmenekülni a megpróbáltatás elől, és őszintén megtudom érteni.
Nem kell kimond neki hogy hibáztatnád, elég ha érzi. Az én apám szó szerint is kimondta és beletelt jópár évbe míg sikerült feldolgozni és megbocsáltani. Ne vesd te is ilyen helyzetbe a fiad.
Amúgy meg nem akarlak támadni, mindenkinek vannak hibái, csak egyszerüen észre kell venned, hogy egy gyerekben egy válás mekkora traumát okozhat, és ne a tanulmányi eredményiért nyaggasd, hanem próbálj meg beszélgetni vele. Nekem is időbe telt míg anyummal elkezdtünk megbeszélni mindent, és lassan indul be, mert a te esetedben is, a gyerek elveszíti a bizalmát a szülei iránt és, mivel elmesélted, hogy fiad sokat hazudozik, te is tudod, hogy a bizalmat nehéz visszanyerni.
És ha még írnál, kíváncsi lennék, konkrétan mi az, amit megteszel az ő boldogságáért.
Engem azért érdekel ennyire az eseted, mert én is átmentem azokon a dolgokon, amiken most valószinüleg a te fiad megy keresztül, és segíteni szeretnék abban, hogy megértsd őt.
Anax válaszolta erre: Nika, 2012-01-25 13:28:45
Dátum 2012-01-30 16:03:41

Valamit nagyon félre olvastál..........................

Szia Nika! Nem tudom hogy mit olvastál, mert én semmi olyat nem írtam hogy bármiért is hibáztatnám. Főként nem mondok neki olyat hogy hibás lenne valamiért. A problémával kapcsolatban meg szintén nem várok el tőle semmit, mert tisztában vagyok azzal hogy a probléma megoldás az én dolgom. Szeretetből meg nincs hiánya. Én az apja helyet is szeretem őt. Ő az én életem értelme. Lesem minden kívánságát amivel örömet szerezhetek neki. Neki egyedül a tanulással kellene foglalkozni a amit sajnos nem tesz. Az hogy nem adok neki lehetőséget hogy magára találjon nagy hülyeség, mert én pont erre probálom rávenni. Én sem magamat sem őt nem hibáztatom semmiért. Mindent megteszek hogy boldog legyen , csak sajnos az apja hiányát nem tudom pótolni. Valószínüleg te teljesen félre értelmezed az írásom ezért azt javasolnám hogy mielött véleményezel valamit inkább olvass figyelmesen vagy kérdezz, ahelyet hogy a torkomnak ugrasz hülyeségeket állítva. de köszönöm hozzászólásodat.
Nika
Nika válaszolta erre: Anax, 2012-01-24 14:20:44
Dátum 2012-01-25 13:28:45

.

Szerintem elég nyilvánvaló, hogy mindez főként a válással hozható kapcsolatba.
Én elsőként azt javasolnám, hogy hagyd abba az állandó hibáztatást. Mit vársz el egy 13 éves gyerektől?? Olyan problémákat oldjon meg amivel Te sem bírsz el? Nem akarlak támadni... de azt kell mondjam szégyellhetnéd, hogy a fiadat hibáztatod...
Másrészt, a büntetések jó hogy nem vezetnek semmire, hiszen minden a Te elvárásaidon alapul. Nem lehetőséget adsz neki, hogy rátaláljon önmagára, hanem elvárásokkal állítod szembe, amiknek képtelen megfelelni, hisz valószinüleg szőrnyű dolgokon megy keresztűl, és ha nem teljesít az elvárásod szerint a legnagyobb büntetést kapja... szeretetlenséget.
Tudatnod kell vele, hogy ő bármilyen is legyen a Te fiad szereted őt és elfogadod. Csodálkozol hogy telve van gyűlöletted addig imádott apjával szemben is?! Hiszen minden összeomlott benne ami kevés 13 életéve alatt felépült benne.
A lényeg hogy se magad se őt ne hibáztasd. Egyszerüen próbálj meg foglalkozni vele és ne elvárások alapján, érezze, hogy nem vársz tőle semmit, csak őszintén és tisztán szereted őt. Hidd el, a szeretet csodákra képes.
Anax írta:
Dátum 2012-01-24 14:20:44

Nem tudom mi van a fiammal???????????????

Fiam 13 éves aki annyit hazudozik nekem is meg a tanároknak is. Nincs egyetlen őszinte szava sem. Ha akar valamit azt nem egyenesen közli hanem megkerüli hazugságokba bonyolódva azt remélve hogy így nem fogok nemet mondani. Mert ugye ha nem teljesít akkor nem is kap semmit. 3 éve váltunk el az apjával akit azelött rajongásig szeretett, ma meg szinte gyűlöli a szigorúsága miatt. Azóta egyre rosszabb a tanulási eredményei, nem foglalkozik semmivel, nincsenek barátai, az unoka testvéreivel kapcsolatban üldözési mániája van. Semmi iránt nincs érdeklődése, csak azt hajtogatja hogy utálja az iskoláját másik iskolába akar menni. (kérdem én hova fogják ilyen gyenge eredménnyel felvenni?) Ha szolok neki valamiért szinte támad, nincs egy kedves szava sem kivéve ha kell neki valami. A kis testvérét mindig imádta szinte rajongott érte, most meg azt nézi hogy mikor köthet bele. Sajnos nem tudok semmi pozitív dolgot írni róla, mert már minden kiveszett belőle. Szemtelen mindenkivel, nem tiszteli a felnötteket sem. Nem tudom mit tehetnék. A nevelési tanácsadóban sem jutottunk többre, nem érzem hogy változott volna valami attól hogy odajárunk. Mit tegyek? Át irassam egy másik suliba (mert azt hallottam hogy ásoknál ez bevált)? Vagy vigyem pszichiáterhez? MitŐl változott meg ennyire? Mindezt a válással okoztam neki? Kedves tapasztalt szülök kérlek segítsetek nekem hogy ti mivel oldottátok meg hasonló problémátokat? Mit kellene tennem hogy minden megváltozzon, hogy segítsek neki? Köszönöm segítségeteket.
   
további fórum témák