/ Blogok / ZÖLDÖVEZET / Veszélyben a világunk

Veszélyben a világunk

Környezetünk védelme nagyon fontos! Már apró dolgokkal is nagyon sokat tehetünk érte.

Doktor5ker 2008.11.24. - 21:08 48371 látogatás 16 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

Jön a hidrogénkorszak?

2009-04-28 08:13:29

Verne Gyula már több mint száz éve megmondta, az emberiség egyszer a hidrogént fogja energiaforrásként használni. Most egyelőre ott tartunk, hogy az emberiség megtette az első lépéseket a Verne által mutatott irányba. Olyan, jelenleg az olajból élő mamutvállalatok, mint a Shell, fordulnak a hidrogén felé. Századunk közepére az olajszármazékokat világszerte felválthatja a környezetbarát hidrogén üzemanyagként való felhasználása.

A globális felmelegedéshez jócskán hozzájáruló fosszilis eredetű energiahordozók kitermelőjeként és forgalmazójaként degeszre gazdagodott Shell óriásvállalat a jövőbe tekintett. Az olajszármazékoknak előbb-utóbb befellegzik, érdemes tehát más bevételi forrás után nézni, ami a dolgok jelenlegi állása szerint a színtelen, szagtalan általános iskolai kémiai tananyag, a hidrogén lesz. A lehetőségek országa egy újabb lehetőséggel gyarapodott. Miközben az Egyesült Államok a világ legnagyobb szennyezőjeként, sokak szerint épp az iraki olajat nyúlja le, a Shell megnyitotta első amerikai hidrogénkútját.

Úgy látszik, a Shell közel lehet a nagy amerikai pecsenyesütögető tűzhöz, hogy az elsők között vághat bele a bizniszbe. A tengerentúlon 2003-ban, év elején maga a világ kedvence, ifjabb Bush jelentette be, hogy a hidrogén mint alternatív energiaforrás kutatása elsőbbséget kap. A periódusos rendszer első elemében sokan látnak fantáziát és a kutatások-fejlesztések is abba az irányba mutatnak, hogy a hidrogén lesz a jövő energiaforrása. Ez azért lesz jó, vagy jobb, mint a jelenlegi energiaforrások, mert a hidrogén a legelterjedtebb elemek közé tartozik a Földön, kötött állapotban az oxigén után a második leggyakoribb elem, tehát szinte korlátlan mennyiségen áll rendelkezésre. Ugyan a kőolajjal ellentétben a hidrogén tiszta formájában nem fordul elő a természetben. Vízből viszont egyelőre van elég, és azt elektrolízissel hidrogénre és oxigénre lehet bontani. Mindemellett üzemanyagként teljesen környezetbarátnak tekinthető, a hidrogén-meghajtású járművek végterméke nem füst és korom, hanem tiszta víz.

Széleskörű elterjedésének már csupán egyetlen gátja van, nagyon nehéz biztonságosan tárolni. A hidrogén tizenötször könnyebb a levegőnél, és körülbelül 1 köbméter hidrogéngáz ér fel 1 liter benzin energiatartalmával. Ezért a hidrogént csak nyomás alatt, cseppfolyós állapotban lehet tárolni, s ehhez körülbelül -250 °C-ra kell hűteni. A tárolókat és a csővezetékrendszereket ehhez szigetelni kell. A személygépkocsikhoz kifejlesztett hengeres hidrogéntartályoknak kettős külső fala van, és a falak között 3 centiméter vastag a vákuumszigetelés, azt hetven rétegű alumíniumfólia és üvegrost szigetelés veszi körül. 12 liter folyékony hidrogént lehet benne tárolni, és a jó szigetelésének köszönhetően a párolgási veszteség elenyészően csekély. Sokakban bizalmatlanságot szülhet a hidrogénnel szemben, hogy levegővel keveredve robbanóelegyet alkot, ami zárt térben életveszélyes lehet. Több lég- és űrhajó katasztrófájához vezetett a hidrogén szivárgása. Napjainkban azonban már nagyon ritkák a balesetek, Németországban évente 20 milliárd köbméternyit dolgoznak fel, mégis csak elvétve történik baj.


Hozzászólások száma: (0)

Egy órára sötétbe borult a világ

2009-03-29 16:51:44

Magyarországon 67 város kapcsolta le a fényeit március 28-án, szombat este 20.30-kor a WWF Föld Órája akciójának keretében.

Világszerte mintegy 4000 város borult sötétbe. Ezzel megmutattuk, hogy mindenki számára fontos a klímaváltozás elleni fellépés.

2009. március 28-án 20.30-kor 67 város kapcsolta le a fényeit Magyarországon a WWF Föld Órája klímaakciójának keretében. Az akcióban a főváros mellett részt vett a megyeszékhelyek több mint fele. Elsötétültek Magyarország kulturális látványosságai és épületei, többek között a Lánchíd, a Budai Vár, a tatabányai Turul, az egri Minaret, a Budapesti Művészetek Palotája, a kecskeméti Cifra Palota és a siófoki Víztorony is.

Világszerte 88 ország és majdnem 4000 város csatlakozott az akcióhoz. Elsötétült Párizs, a fény városa, az egyiptomi piramisok, a Megváltó Krisztus szobra Rio de Janeiróban, az olimpiai stadion Pekingben, elsötétült Róma, Moszkva, Los Angeles, Hong Kong, Dubai.

A Föld Óráját harmadszorra szervezte meg a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás egyre nagyobb veszélyt jelent bolygónkra. 2009 különösen fontos év a klímaváltozás szempontjából, hiszen a Kiotói Egyezmény most kerül hatályon kívülre. A világ vezetői idén decemberben ülnek össze az ENSZ Éghajlat-változási Konferenciáján, Koppenhágában, hogy új megállapodást hozzanak létre. A Föld Órája akcióval mindenki részt vehetett abban, hogy felhívjuk a figyelmet a klímaváltozás fontosságára, és befolyásolhassuk a döntéshozókat.


Hozzászólások száma: (0)

Védjük a vizeinket!

2009-03-22 16:14:12

A víz világnapja apropóján (ami épp ma van) írok néhány gondolatot a vizek védelméről.

Ha nem törődünk a vizeinkkel, mind saját magunkat, mind pedig a többi élőlényt nagy veszélynek tesszük ki. A bajok azonban szerencsére elkerülhetők. Az utóbbi időben egyre többen fordítanak mind több figyelmet a környezetre. Néhány súlyos gondot már sikerült megoldani.

1. Szigorú törvények írják elő, hogy minden szennyvizet megfelelően kell kezelni, mielőtt a tengerbe vezetnék.

2. A Greenpeace környezetvédelmi szervezet tagjai saját biztonságuk kockáztatásával próbálják megakadályozni, hogy a hajókról mérgező vegyületeket öncsenek a tengerbe.

3. Egyes halászok hálók helyett újra zsinórral halásznak. Ez megakadályozza, hogy a hálóba beragadó tengeri állatokat értelmetlenül pusztítsák.


Hozzászólások száma: (0)

A vizek szennyezése

2009-01-24 13:05:14

A városokban az emberek régen egyszerűen kiöntötték a szemetet és a szennyvizet az utcára. Bizony, az utcán sétálni gyakran kellemetlen és veszélyes kalandnak számított. A kiöntött szennyvíz pedig egyszerűen lefolyt a legközelebbi folyóba.

A legtöbb városban ma már csatornarendszer gondoskodik a szennyvíz eltávolításáról. A háztartási szennyvizet megfelelően kezelik, és csak tisztított szennyvizet juttatnak a környezetbe.

A folyókat szennyezhetik a növénytermesztésben használt vegyszerek is, melyeket az eső a termőföldekről egyenesen a folyókba mos. Ezek a vegyszerek lehetnek a haszonnövényeket károsító rovarok, gombák és gyomok visszaszorítására kijuttatott növényvédő szerek vagy a talajok termőképességének javítására szolgáló műtrágyák.

A műtrágyákból, de az állati trágyákból is nagyon sok nitrát juthat a vizekbe. Ha a folyó mentén sok szarvasmarhát legeltetnek, trágyájuk könnyen elszennyezheti a vizet.

A szennyvíz útja a lefolyótól a természetbe jutásig:

- a lakásban keletkezett szennyvíz bekerül a gyűjtővezetékbe

- a vezetékbe be vannak építve ún. rácsszűrők, melyek a foszlányokat, fém- és fadarabkákat, valamint a darabos szennyezéseket távolítják el

- a nyers szennyvizet ülepítő tartályokon keresztül vezetik keresztül, ahol a szilárd szennyezékek lerakódnak

- a szennyező anyagok egy részét nagyfelületű hordozókra felvitt élő baktériumokkal lebontják

- az ülepítőkben az iszapos üledéket elválasztják a víztől

- a megtisztított vizet a folyóba vagy tengerbe vezethetik

- a visszamaradt csatornaiszapot a földek trágyázására használják fel


Hozzászólások száma: (0)

Víz a csapból

2009-01-17 14:07:05

Testünk 75-80 százalékát víz teszi ki, ezért naponta legalább 2,5 liter vizet kell meginnunk ahhoz, hogy egészségesek maradjunk. Ivóvizünk a folyókból, a tavakból vagy a víztározókból származik. Először homok- és sóderrétegen keresztül szűrik, ez eltávolítja belőle a baktériumokat és az apró növényi vagy állati szervezeteket. A vízhez fertőtlenítés céljából gyakran vegyszereket adnak. Így ha inni vagy mosakodni akarunk, a csapból tiszta víz folyik.

Honnan van ivóvíz ott, ahol nincs se folyó, se tó?

Az eső a földre hullik, és a talajban lefelé szivárog. A kőzetrétegek, ahogy a víz áthalad rajtuk, a baktériumokat és a lebegő szennyezékeket kiszűrik belőle. Minél mélye jut le az esővíz, annál tisztább lesz. A kútfúrás is ezen alapszik: ha elég mély gödröt ásunk, az alján tiszta vizet találunk. A lehulló eső mennyisége nem mindenhol azonos. Emiatt a Föld számos területén nem könnyű tiszta ivóvizet találni. Néhol kilométereket kell gyalogolni a legközelebbi kútig.


Hozzászólások száma: (0)

Elektromos energia-takarékossági tippek

2009-01-10 19:33:50

Mást sem hallunk a tévéből, mint az orosz-ukrán gázvitát, és az emiatt kialakult gázhiányt, valamint azt, hogyan takarékoskodjunk a gázzal. De nemcsak a gázzal érdemes takarékoskodni, hanem minden energiával.

Íme néhány elektromos energia takarékossági tipp:

A takarékosság ott kezdődik, hogy feleslegesen nem világítunk. Pl. a lakásból való eltávozáskor lekapcsolunk minden fényforrást, és nem világítunk olyan helyiségekben sem, ahol huzamosabb ideig senki nem tartózkodik.

Legtakarékosabb képernyővédő a kikapcsolás.

Hosszabb munkaszünetnél a számítógépet és a képernyőt kapcsold ki teljesen. Jó ha tudod, a képernyővédő becsapós dolog: mozgó képek esetén még több energiát is elfogyaszt, mint normál üzemmódban. Jobb, ha hosszabb munkaszünet esetén teljesen kikapcsolod a képernyőt.

Mondj le a folyamatos világításról. Mindig csak abban a helyiségben legyen felkapcsolva a világítás, ahol éppen tartózkodol.

Rendszeresen tisztítsd meg a világítótestet és az izzót is, de csak akkor, ha meggyőződtél az áramtalanításról. A biztonság kedvéért kérd szüleidet segítségét.

A világítást igazítsd a használathoz: az általános megvilágítás legyen alacsony, a munkavégzés helyén viszont magas. Ez nem csak a szemnek jobb, de az atmoszférára is jó hatással van.



Hozzászólások száma: (2)

Válogatás szórakoztatóan

2009-01-01 12:40:27

Először is Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! Az új év mindig új kihívásokat tartogat, de majd megküzdünk ezekkel is, mint eddig.

Az új évet kezdjük egy kis szórakozással, de természetesen a környezetvédelem jegyében :)

Válogatós flipper

A játék a hagyományos flipper játékon alapszik, a megfelelő színű golyót a vele azonos színű kukába kell eljuttatni, amit egy nyíl is jelez.

Jó szórakozást!



 


Hozzászólások száma: (0)

Karácsonykor is környezettudatosan - 3

2008-12-26 15:16:36

Van még néhány tipp a tarsolyomban az ünnepekre. Igaz, a karácsonyból már csak órák vannak hátra, de nagyon sokan a két ünnep közt is otthon vannak.

- A karácsonyfa égősorát csak alkonyatkor kapcsold be, úgyis a sötétben érvényesül a legjobban és ezzel sok villamos energiát takaríthatsz meg

- a karácsonyi csomagolópapírokból amelyek még menthetőek és újra felhasználhatóak még, gyűjtsd össze és hajtogasd össze vagy tekerd fel, így jövőre is fel lehet még használni. Ugyanez a helyzet a karácsonyi tasakokkal és szatyrokkal is

- villanykapcsolás helyett használj gyertyát vagy mécsest is, sokkal meghittebb lesz a hangulat, és szintén energiát takaríthatsz meg. Azonban nagyon fontos, hogy égő gyertyát vagy mécsest sose hagyj felügyelet nélkül, mert könnyen baj lehet belőle!

- miután "leszüreteltétek" a karácsonyfát, tedd a szemetes mellé. Ugyan komposztálni nem lehet a gyantatartalma miatt, viszont eltüzelve fűteni lehet vele. A hulladékfeldolgozó társaságok a megfelelő helyre juttatják a kidobott fákat.


Hozzászólások száma: (0)

Karácsonykor is környezettudatosan - 2

2008-12-22 20:41:15

Egyre több helyen merül fel az ötlet, kiváltani ezt a papírhegyet anélkül, hogy a karácsonyi hangulat megsínylené. A császárváros kezdeményezése az úgynevezett „Wiener Weihnachtssack”, vagyis a bécsi karácsonyi zsák: egy szépen megvarrott, dekoratív textiltasak, amely csomagoló funkciója mellett lakásdísz is, ráadásul jövőre is az lesz, mert csak egyszer kell megvenni – igaz, akkor két euróért. Környezetbarát és újrafelhasználható. Sok előnye mellett hátránya, hogy uniformizál, utána kell járni, és az ára is meggondolandó.

Olcsóbban és stílusosabban jövünk ki, ha magunk készítjük el a vászonzsákokat, akár az egyre népszerűbb patchwork (foltvarró) technikával, de ha erre nincs idő vagy tehetség, akkor ugyanilyen tartós és dekoratív megoldás, ha papír helyett piros vagy zöld kelmébe burkoljuk az ajándékot, és arany, ezüst vagy kék szalaggal átkötve tesszük a fa alá. A kendők jövőre is elállnak, és a formának megfelelően bánhatunk velük. Igaz, a zacskó egyedibb, és ha két-három év alatt megszokjuk, akkor még velünk született rítuskedvelő hajlamunkat is szolgálják.

Hatékonyak, mert együttesen követhető mintákat nyújtanak a helyi kezdeményezések: Kiel városában például ingyenes környezetbarát karácsonyi csomagolási tanácsadás van, kézműves foglalkozásokkal egybekötve. A tanácsadáson több alternatíva közül lehet választani. A használt díszcsomagolók megőrzésével kapcsolatban is okos tippeket kap az ember: ne ragasszunk, csak hajtogassunk és kötözzünk (a szalagokat jövőre is eltehetjük), ne írjunk felejthetetlen üdvözlő sorokat a csomag oldalára, így óvjuk a papírt. Felhívják a figyelmet a boltokban kapható újrafeldolgozott alapanyagokból készült dekorációkra is, amelyek sokszor ízlésesebbek, mint a csillogó-villogó sztaniol-ívek, a tarkabarka műanyag fóliák – ezeket még összegyűrni, zömíteni se lehet tisztességesen, mert „kirúgják magukat”. (A recycling-termékkel megint csak az a gond, hogy pénzt adunk ki olyasmire, ami egyéb módon is kiváltható lenne.) Sőt, ha látjuk rokonoknál, közeli barátoknál, hogy nem kell nekik a díszcsomagolás, nem kínos megkérdezni, hogy elvihetjük-e.

Igazán kreatív ötletnek számít, ha valaki egész évben gyűjtögeti a tartósabb kartondobozokat, és hogy karácsonyi csomaggá váljon, a magazinokban, prospektusokban található képanyagokból kollázst ragaszt az oldalaikra. Kisebb ajándékot tehetünk befőttesüvegbe is, melynek oldalát karácsonyi dekoráció díszíti, és a száját karácsonyi anyaggal, szalvétával fedjük le.

A fa alatt művészien elhelyezett rengeteg ajándék, mind barokkos burkolatban a bőséget hivatott jelképezni: az anyagi és az érzelmi túlcsordulást. Kevesen tudják, hogy ennek a vágyát a médiát kihasználó marketing kelti bennünk, mint ahogy a romantikus, megható kép láttán támadó kielégülés – lám, milyen meghitt az idei ünnep is! – érzése sem sajátunk, hanem a bennünket decemberben ezerszámra körülvevő karácsonyi képekről másoljuk. Ami gyertyagyújtáskor, csengettyűszónál szívmelengető látvány (leginkább: fotótéma a családi albumba), az két óra múlva hasznavehetetlen szemét.

Akkor is, ha sikerült elhitetni, hogy a szeretet ünnepének legszebb perceit díszítjük fel vele.


Hozzászólások száma: (1)

Karácsonykor is környezettudatosan

2008-12-21 21:03:52

Küszöbön a karácsony, az üzletekben indul az utolsó nagy roham. Ajándékvásárlás, nagybevásárlás, lótás-futás. És elérkezik a várva-várt szenteste, amikor együtt a család, a karácsonyfa is feldíszítve pompázik, alatta a sok csillogó-villogó ajándékkal. Itt álljunk meg egy pillanatra.

Azért a pár perc "boldogságért" megéri becsomagolni az ajándékot? Többszáz tonna karácsonyi csomagolóanyag kerül szentestétől vízkeresztig országszerte a kukákba. Drága dologról van szó: egy ív papír, egy tekercs díszkötöző sokba kerül, és szerepe mindössze annyi, hogy pár percre elrejtse az ajándékot a kíváncsi tekintetek elől.

Megengedhetjük-e magunknak ezt a költekezést? Nem: mégis így teszünk, hisz ezt látjuk mindenhol. Megengedhetjük-e környezetünk jelen állapotában ezt a felelőtlen pazarlást? Nem: ám oly hatásosan csillapítják lelkiismeretfurdalásunkat a papírtekercsekről ránk mosolygó angyalkák, annyira megható egy dísztasak oldalán a pompába öltözött fenyő, a csillagok és a csengők akkora békét ígérnek zsigereinknek – hacsak egy estére is – hogy úgy érezzük: erről nem lehet lemondani, ez a sok szépség ugyanúgy hozzátartozik az ünnephez. Pedig a dekoráció már az árus polcán is szemét, csak meg kell látni benne a gusztustalan, széttépett és összegyűrt gombócot, ami majd nagykarácsony reggelén a kuka mellé gurul.

Néhány percért, amíg a becsomagolt ajándék a fa alatt virít – ha előtte pár napig a szekrény alján lapul, azt ne számoljuk bele –, ezreket adunk ki csomagolóanyagokra. Van, aki több pénzért csomagol (illetve szemetel), mint amennyit más ajándékra szánhat. Nem beszélve az időről, amit a csomagolással töltünk, amit a dekoratív burkolat beszerzésére szánunk, és a helyről, vagyis a köbtartalomról amit a szemét immár levitézlett állapotában elfoglal.


Hozzászólások száma: (0)

  <<  1 2  >>