/ Blogok / SULI / Iskoladráma, avagy mi folyik a suliban

Iskoladráma, avagy mi folyik a suliban

Mi folyik a jelenlegi osztályomban? Iskola, az osztályközösségi rangsor legalján álló lány szeméből. Milyenek az osztálytársak és milyenek a tanárok? E blogot mindenki olvashatja, kivéve az osztályom!

Catnika Redcat 2015.11.16. - 18:42 12227 látogatás 46 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

Az év első negyede (összefoglalás)

2016-03-26 23:37:19
Mindjárt vége a márciusnak. Úgy gondoltam, összefoglalom, hogy 2016-ban eddig mi történt velem.

Január:
Az első felében csak nagyon nehezen tudtam elszakadni az előző évtől. Szürkeséget éreztem. Aztán jött az év 18. napja, és minden fenekestül felfordult. Megpróbáltam stílust váltani. Liával vásárolni mentünk és megpróbáltam kifesteni a körmöm. Természetesen ez nem jött össze. Elkezdtem festeni is. Már van négy képem, amit egy hónappal később ki is szögeltünk a falamra. A suliban folytattam a szertáros életemet, és énekelgettem, mert senki sem hallott. Ja, és egyre több fontos információt tömködtem a fejembe. Ennek az oka az, hogy egy régen látott személyiség támadt fel, 5 éves mély alvás után a fejemben és állandósult bennem. Tudom, most eléggé hiányosan írom le az eseményeket, de többet már nem akarok mondani.

Február:
Liának próbálgattam ajándékokat készíteni. Néhány próbálkozás után végre sikerült is. Örült a képnek, amit adtam neki. A családban katasztrofális időszakot éltünk át, majd megint visszaköszönt a 18.-a. Az információk a fejemben csak nőttek - hála ennek a weboldalnak -, sokat tanultam belőlük. Február 22-én vettem egy új naplót és abba kezdtem el beleírni az élményeimet. Előtte Tamás újra támadásba lendült. Erről részletesebben is olvashattok, ha egy picikét lejjebb görgettek. Ebben a hónapban a hangulatingadozásom is nagy volt, de ez a következő hónapban csak rosszabbodott. Ott van még az Alfa Farkas úszócsapat is, amiről az egyik korábbi bejegyzésemben írtam.

Március:
Mint már említettem, ebben a hónapban is voltak nagy hangulatváltozások. Szerencsére csak az elején őrültem meg, de nagyon, azután minden rendeződött. A hónap közepén volt egy hosszú hétvége és a család elment kiruccanni Csehországba néhány napra. A röhögésből sem volt ott hiány, mert olyan dolgokat láttunk egy belga csokiboltban, hogy az valami hihetetlen! Két barátnőmnek pont a szünet előtt volt a születésnapja, szóval felköszöntöttem őket. A tavaszi szünetben rengeteg programunk van és nem unatkozom. De még is, a rossz, szürke idő miatt nem igazán érzem jól magam. Viszont, ami feldob az az, hogy azt hiszem, szerelmes vagyok, ha meg nem, akkor legalább már nekem is van egy senpai-om, mint Liának. Ebben a hónapban még egy regényötlet is kipattant a fejemből, amit el is kezdtem megvalósítani. A szünet elején rájöttem, hogy mennyire rosszak a jegyeim. Nem akarok elbukni :(! Ez mind az életveszélyes tanártípusok miatt van!
Hozzászólások száma: (1)

Az életveszélyes tanáraim!

2016-03-23 22:22:39
Haladok az új regényemmel. Igazából, még csak 30 A5-ös oldalt írtam tele 12-es betűtípussal és egy illusztrációval, de haladok.
Tudom, hogy legtöbbször csak negatív dolgokat írok és önsajnálkozom, de valahol ki kell írnom magamból a dolgokat és, ha épp a gép van kéznél, akkor jöhet a blog, ha már a videózós élet nem vált be. De, most is valami negatív dolog következik, melyet én úgy hívok "Elcsesztem az életem!"-sajnálkozás. Ja, én már a sajnálkozásokat is másképp nevezem! Itt van néhány példa:
A tanár leggyakoribb sajnálkozása a "Mennyire el vagyok keseredve!"-sajnálkozás, amit általában a dolgozatok kiosztása előtt használ.
A lányoknál ez gyakori szokott lenni, és magamban én is szoktam használni, a "De ronda vagyok!"-sajnálkozást.
Oké, kettő elég is lesz!
A mai bejegyzésben a jegyeimről és az életveszélyes tanáraimról lesz szó. Megnéztem a jegyeim átlagát és, hogy is mondjam, kib*s**** [email protected] állok a legtöbb tárgyból, tisztelet a kivételnek, azaz a törinek, ami szerintem a legkönnyebb tantárgy az egész világon, ha jó a tanárod! Még a rajznál is könnyebb! Ha elmarad a töri én megbolondulok. Nemrég elmarad két hétig és most is! Ez nem igazság! Miért pont a töri! Le is vagyunk belőle maradva! Legszívesebben az összes kémiaórát kicserélnék törire, sőt szinte az összes tanórát! Csak töri ezerrel, meg persze angol és némi informatika, mert az mindenképp szükséges az élethez, ja, és még egy kis matek és irodalom is, de nem az unalmas része, nyelvtanból meg tudok helyesen írni, szóval az mehet az 5. osztályosoknak, mert ők azok, akiknek borzasztó a helyesírásuk (tisztelet a kivételnek)!
Oké, miután végre kiábrándultam a történelemből, folytatom a sztorit. Szóval, szinte mindenből nem úgy állok, mint ahogy kellene. Az összes természeti tantárgy négyes, sőt minden fontos tantárgy négyes, kivéve a töri és talán az angol! Szívás!!!! Ráadásul a kémia az 3-as!!! Na, azt a tantárgyat gyűlölöm a legjobban! Totál sötét vagyok belőle, és itt jönnek képbe az életveszélyes tanártípusok! 3-at fogok említeni a saját tapasztalataim szerint, toplistát állítva róluk.

3. "Minden jó, de, ha már baj van azt letojom magasból. "
Ez az osztályfőnökökre jellemző. Az öcsémé és az enyém is ilyen. Mindenki legyen happy, de amikor az öcsémre nyomul a padtársa és össze kell, hogy verekedjenek, mert már annyira felidegesítik magukat, valamint az öcsém és még néhány ember kivételével az egész osztály egy csapat idióta, őt az nem érdekli, sőt észre se veszi! Na, ez emiatt veszélyes. Azt nem tudom, hogy a tanulásban az-e. Az öcsém ofője volt félévig a föcitanárom. Igaz, hogy elég monotonon magyarázott, de legalább majdnem kitűnő voltam a tantárgyából! De a mostani tanárom... brrr...

2. "Laza vagyok, leordítom a fejedet és, ha te is feleselsz akkor én is!"
Ez a típus illik a mostani földrajztanáromra. Nagyon laza, de egyben rendmániás is. Szeretem Liát bámulni dolgozatírás közben, nem tudom, bírom azt, hogy milyen képeket vág közben, erre a tanár már le is ordítja a fejemet, hogy ne másoljak. Basszus, én csak rutinból odanéztem! Oké, ez volt a leggagyibb kifogás, amit valaha is elsütöttem volna, de mindegy. Aztán a tanárúrnak még ott van a "fagyi vissza nyal"-stílusa. Pl. dogában odaírom, hogy nem voltam ott, amikor ezt vettük erre ő "Én meg elsőben nem voltam ott, amikor a 2-est a 3-ast és az 5-öst vettük, ezért csak 1-est és 4-est tudok adni :)" "Hogy rohadna meg, a "fagyi vissza nyal"-stílusával együtt!"-gondoltam, mikor megkaptam a dolgozatomat. És azt még nem mondtam, hogy minden osztályban kiszemel magának egy áldozatot, akit év végén meg akar majd buktatni és mindent elkövet ezért. Ettől a tanártól még Tamás és Ricsi is fél! Az a legijesztőbb, hogy Lia imádja őt és szerinte a tanárúr tök szexi. Brrrrr.... Szerintem meg a tanárúr egy egy beszólogató, erőszakos, ordítozó ember, aki még mindig úgy érzi magát, mint egy laza, rossz tinédzser, csak éppen, hogy rendmániás!

1. "Nekem tök mindegy, hogy kinek milyen jegye van, csak dobd ide a fizetésem és hadd húzzak haza!"
Íme, a kémiatanárom stílusa, aki tényleg mindent [email protected] magasból! Nem érdekli, hogy a diákok megértik-e azt amit mond és tanít, nem érdekli, hogy kinek milyen a jegye, ráadásul még a dolgozatokat se osztja ki! Olykor még a jegyet se mondja el, csak beírja az elektronikus naplóba! Az sem érdekli, hogy hányan fognak megbukni! Azt mondja, hogy a gyerekek korrepetálják egymást! Még jó, hogy nem a szülők! A mai világban az osztálytársak túl lusták egymás korrepetálásához, sőt, valamelyiknek még ideje sincs erre! Lia is ezért fog megbukni kémiából. A tanár érthetetlenül magyaráz, nem is lehet megtanulni azt, amit lediktál velünk, mert minden össze-vissza van és, ha még a tankönyv is rossz, akkor már tényleg beüt a katasztrófa! Örülök, ha 3-as leszek év végén, csak az a gond, hogy akkor a felvételin engem lehúznak a WC-n és nem fogok az ország legjobb szakgimnáziumába bekerülni, a fenébe is!

Nektek vannak életveszélyes tanáraitok? Írjátok meg kommentben!
Hozzászólások száma: (0)

Egy elképzelt csapat

2016-03-17 21:20:54
Mostanában a heteim nyugisabban telnek. Nem tudom, hogy írtam-e már, de Tamást egy jó hete elültették mögülem. Helyette Ricsi került oda (sajnos), aki szintén finghangokat imitál nekem a székem rugdosásával és általában fizikaórán szokott bevadulni. Nos, ma is ez történt és elég gusztustalan dolgot csinált... tiszta idióta. A piszkálás kb. ennyi, meg amúgy rájöttem, hogy Tamás nem is annyira rossz, mint eddig hittem. Ő csak egy srác, aki kiszemel valakinek egy áldozatot, akinek cikis múltja van és unalmában őt cikizi. Pl. ma is az egyik beszélgetése közben elhangoztatja az a mondatot, hogy "Fúj, az Angéla megint befingott!". A másik osztályban egy csomó csaj a csicskája és istenítik őt. Tamás jelenleg Almát próbálja átcsábítani erre az oldalra. Igazából, Tamással szerintem, ha nem utálna és nem tartana gusztustalannak és bevenne a bandájába, tök jól el tudnék vele dumálni, mert ő csak egy tök normális kamasz! Azért ennyire huligán, mert kamaszodik és ez a kor mindenkire másképp hat. Valamikor picit úgy érzem, hogy Tamás hasonlít arra a srácra az Alfa Farkas csapatból, aki szeret beoltani másoknak, de belülről tök jó fej. Még amikor beszél valami normálisabb dologról, akkor is rá emlékeztet!
De az a srác elment. Elment az Alfa Farkas csapatból, mert megunta eme nagyszerű vízi sportot, amit mi űzünk. Úgy tűnik, két különc nem fér meg egy csapatban, de én majd gondoskodom róla, hogy az legyen!
Ahogy ma mentünk úszásra, a kocsiban azon tűnődtem, hogy mi lenne, ha a három srácot, aki nagyon szimpatikus volt nekem, szóval azt a srácot az úszócsapatból, a kedvenc képzeletbeli barátomat és a volt szerelmemet (mert ő igazából szuperegyedi volt csak a tanulmányi eredményei voltak elég gyérek, de a regényei jók voltak, hiszen abba oltotta bele a fájdalmait. Most már értem miért csinálta meg olyan depressziósra a karakterét. A nehéz sorsa miatt.) természeteit beleolvasztanám három másik karakterbe, akik velem együtt egy csapatot fognak alakítani. Egész jó lenne:
- A lány, akinek senki sem fogadja el a művészetét (én)
- A srác, akinek nehéz élete van, de az álmaiban vagánynak, de sokszor bánatos és őrült karakterként jelen meg (a volt szerelmem)
- A másik srác, aki a imád a fekete mágiával foglalkozni és először csendesnek, zárkózottnak és komornak tűnik, de belül rengeteg érzelme és egyénisége van (a kedvenc képzeletbeli barátom)
- És a harmadik, akiben megmutatkozik az egyéniség és akivel összebarátkozik, azzal rendkívül kedves tud lenni. A mindennapokban pedig szembe kell szállnia azzal, hogy sokan ellene vannak ( az volt úszócsapatos fiú)
Ez az a négy személy, akit szinte senki sem ért meg, de bennük van az egyéniség tökéletes csapatot alkotnának. Az ellenség pedig mindennapi ellenségeik lennének, az osztálytársak és a közösség, akik nem értik meg őket.

OKÉ, EZT AZT ÖTLETET TILOS MÁSOLNI! TILOS TILOS SZIGORÚAN TILOS MÁSOLNI!
Hozzászólások száma: (0)

Mélységesen sajnálom!

2016-03-04 23:39:14
Oké, az előző bejegyzésem tényleg nagyon ijesztő volt, szóval nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy olyan hülye vagyok! Sajnálom, hogy az aki elolvasta megijedt! Nem történt semmi. Az egész csak egy őrült nap volt és kész. Most már kezdek normális lenni, szóval tényleg sajnálom!
Hozzászólások száma: (0)

A legőrültebb nap!

2016-03-02 21:26:29
Oké, ez egy nagyon tartalmas és brutál nap volt! Azt hittem sosem lesz vége! Annyi minden történt!

Reggel alapból szarul ébredtem, pedig sütött a nap. A buszmegállóban a kedvenc számaimat hallgattam, hogy jókedvre derüljek, egy kicsit be is vált, de a suliban megint nem voltam jól. O.f. helyett tagozati gyűlés volt és hihetetlen dolog történt!

Díjkiosztó volt. Természetesen semmit sem nyertem, mert a zsűrivel örök ellenség vagyok. Ezért is utálok versenyekre járni/pályázatokat beadni. Viszont Tamás 3 pályamunkát is beküldött és mind a hárommal 2. lett! Az egyik meg ráadásul kreatív írás volt!!!!!! Hol volt kreatív írás kihirdetve? Ja, az a nyamvadt pályázat volt, amiben papírsárkány volt a megkötés és én nem tudtam semmit se írni róla. Most komolyan, még is mit írjak egy papírsárkányról? A sima sárkánnyal még csak tudnék kezdeni valamit, de papírsárkánnyal??? Mi a frászt lehet róla írni? Nos, úgy tűnik Tamás kreatívabb, mint én! Mi történt ezzel a gyerekkel?! Ne akarjon már az Alfa farkasos srácra hasonlítani!
Na, de még az is fura volt, hogy a fesztiválos produkciónk csak 3. lett, pedig az igazgatóhelyettes teljesen el volt tőle ragadtatva, sőt, még a kerületi újságba is bekerültünk! Erre az öcsémék, az a nagyon hülye osztály 2. lett! HOGY AZ ISTENBE???!!! Oké, mi csak 7-en voltunk, ők meg vagy 27-en, szóval több szülő= több szavazat. De ez akkor sem igazságos.

És azután jött a legrosszabb rész! Már megint! Már megint úgy éreztem, hogy egy kis jelentéktelen porszem vagyok, aki semmire sem fogja vinni az életben. Fogalmam sincs, miért jött rám már megint ez az érzés. Csak kérdezgettem magamnak, hogy miért is születtem meg és mi értelme van élnem. Élnem kellett volna a különcségemmel, de elbuktam és nem tudok vele semmit se kezdeni, mert elszállt az összes ihletem és, ha új sztorit próbálok leírni, pár óra múlva az egészet hülyeségnek gondolom. A következő óra kezdetén már késztetést éreztem arra, hogy kiugorjak az ablakon, hogy véget vethessek a jelentéktelen életemnek. Ha nem tudok semmit se hátrahagyni az utókornak, amit több jövendőbeli ember olvashat, minek éljek? Olyan akarok lenni, mint a mostani írók, akiket én is olvasok, de hogyan, ha az írói véna nincs bennem? Biztos nincs bennem, mert a fogalmazásom katasztrófa! Jó, ha magamról írok akkor nem, de ha másról, akkor igen! Meg a leírással is problémáim vannak. Én tartalmat tudok a legjobban leírni, az se ér sokat.
Amikor az ablakon kiugráson tűnődtem, az angoltanárnő kijelentette, hogy, akik nem írták meg a TZ-t, azok ma pótolják. Éljen! Pont akkor, amikor a legmélyebb negatív gondolatok süllyednek bele a fejembe! Rémes volt! A dogánál is totál kétségbe voltam esve és sírtam. És ilyenkor az a idegesítő, hogy el kell mondanod a tanárnak, hogy mi a baj. És hogy miért is vagyok ilyen állapotban? Ilyenkor általában 2 variációm van, ami igaz is: 1. Mama
2. Nincs értelme élnem
A tanárnőnek az 1-est mondtam el. Ez is olyan szomorú és katasztrofális, hogy soha többé nem láthatom a nagymamámat! Annyi mindent taníthatott volna és élhetett volna még meg! Még a húgom első osztályos évnyitóján se tud majd ott lenni.
Viszont még az is elmondtam neki, hogy meg akarok halni. Tényleg! Akkor legalább a nagymamámmal is találkozhatnék és az milyen jó lenne már! Csak akkor anya már tényleg összetörne...
Szünetben elkezdtem a naplómat írni, mert az megnyugtat, de nem tarthatott sokáig, mert becsöngettek.

Az egész délelőtt rémes volt. A buszmegállóban fél órán át várnom kellett, közben azon tűnődtem, hogy melyik kocsi alá ugorhatnék és sírtam. Elég hülyén nézhettem ki. És ennél még őrültebb dolog is történt!

Végül csak hazaértem, de 20 perc múlva meg az SZTK-ba indultunk gyógytesire. A kocsiban nem bírtam tovább és elkezdtem hisztizni. Kitomboltam magam és közben azt kiabáltam, hogy meg akarok halni. Anya nagyon szomorú volt...
És most jön a legőrültebb dolog! Gyógytesin sírtam és kiküldtek, na de akkor:
- Nekem egy pszichológus kéne... - nyögtem ki mikor kifele tartottam a teremből, és az oktató el is vitt oda! Éljen! Amúgy, amikor kimondtam ezt a mondatott, utána már is a "Te te vagy komplett?!" gondolat kerülgetett.
Amúgy egész jó volt. Egy kedves nénivel beszélgettem és egy kicsit el is űzte a bánatot, de nem sokáig.

Otthon hagytam magamat egy kicsit lenyugodni, de egyszer le is kell ülni tanulni, na és akkor ugrott be minden, hogy miért is vagyok ilyen!
A matek miatt, hogy a tanárnő fájdalmat okozott nekem. Hogy hogyan? Hosszú sztori. Legyen annyi elég, hogy hétfőn pótTZ-t írtam, miközben ők egy új leckét vettek, amit nem tudtam átmásolni a füzetembe. Kedden Ricsi és Tamás kikészítette a tanárnőt és azt mondta, holnap első órában dolgozat egy olyan leckéből, amit nem is tanított meg. Már akkor is sírtam. Fájdalmat okozott nekem!!!!! Pedig év elején megígérte, hogy nem fog!!!!!!!!!!! De most sikerült neki. Már meg akartam ölni magam. Gratulálok Ibolya néni! Igazából már tegnap is kerülgetett az öngyilkosság gondolata. A matek volt az utolsó csepp a pohárban, hogy végleg kikészüljek. Egy tanárnő, aki holnap meg fog kínozni minket egy olyan dolgozattal, amiből semmit se fogok érteni! Esküszöm, matekóra közben talán ki fogok ugrani az ablakon, ha megiratja! Talán írnom kéne neki egy ilyen e-malit:

" Kedves tanárnő!
Hogy teheti azt meg, hogy egy olyan tananyagból irat leckét, amit nem magyarázott el? Semmit sem értek belőle. És mióta bejelentette azt, hogy csütörtökön dolgozat, sok minden miatt, de emiatt is az öngyilkosság gondolata kering a fejemben. Ma teljesen ki voltam idegileg és miközben próbáltam megszerkeszteni azt a nyamvadt háromszöget, legszívesebben felvágtam volna az ereimet a körzővel. Azt hiszem, holnap ki fogok ugrani az ablakon, ha megíratja a dolgozatot.
Üdvözlettel!
Angéla"

Oh, hogy megírnám neki ezt a levelet!

Próbáltam megoldani a matekot, de egyedül nem ment. Apa szerencsére segített, de mire mindent megcsináltunk, nyolc óra volt és amit tanultunk, a felét legalább elfelejtettem.

Oké, szóval van 3 ok, amiért enyhe kifejezéssel "rossz kedvem" van:
1. Mama
2. Hogy nincs értelme élnem
3. A matektanárnő és a dolgozata
+ kisebb gondok:
1. Az Alfa Farkas csapatban alig vesznek észre, mintha valami szerény gyerek lennék, aki nem túl bőbeszédű, pedig épp ellenkezőleg!
2. Még mindig piszkálnak egy picit
3. Már saját magamat is irritálónak tartom. Komolyan, még jó, hogy nem láttok és nem halljátok a hangomat! Képzeljétek el, hogy ezeket a bejegyzéseket egy olyan csaj olvassa, akinek olyan hangja van, mint ha fiú lenne, akinek épp mutál a hangja, ráadásul kövér, van bajsza és szemüveg-fogszabályzó-kombója van. Ugye milyen irritáló lenne?
Hozzászólások száma: (0)

Rövid sztorik és az Alfa Farkasok

2016-02-29 21:30:33
Oké, tök rég óta nem írok, mert iskolai dráma mostanában nem történik sok. Max. egy hete Major Gábor kiakadt azon, hogy lerajzoltam. Az egész úgy volt, hogy Ramónának lerajzoltam 13 osztálytársamat, köztük őt is és reggel az aulában elkezdte kitalálgatni, hogy ki kicsoda. A rajzokhoz fedőneveket és segítő ismertetőket írtam. Aztán megérkeztek a többiek is és ugyanúgy elkezdtek találgatni. Köztük volt Gábor is és elolvasta a róla írt ismertető első sorát, aztán kitéptem a vázlatfüzetet a kezéből, mert nem akartam, hogy megtudja, mit gondolok róla. Nem, nem! Semmi szerelmes! Gábor kivágta a hisztit az ismertetőmön és követelte a vázlatfüzetem. Oké, tényleg szemét vagyok, nem is kellett volna megmutatnom neki, de most már mindegy. Én csak azt írtam le, amit hallok az osztályról. Gábornak is voltak olyan tettei, amikről azt hisszük, hogy a saját neméhez vonzódik! Ez olyan, mint amikor én véletlenül elfingtam magam alsóban és azóta gúnyolnak miatta, meg az egyéb alsós tetteim miatt is, amik nagyon betegesek voltak! De hát Major Gábornak is vannak beteg húzásai!
Lia a múlthéten nem jött suliba. Ma megmutatta az addig írt kisregényét. Elolvastam néhány oldalát, addig ő is a múlthét hétfő óta vezetett naplómat, hogy részletesen megtudhassa Major Gábor hisztijének a történetét. Nos, kis vélemény Lia alkotásáról: Csinálják meg mangában vagy RPG-ben!!! Eszméletlen! Nagyon kötődik a háborús témához, de hát neki ez a stílusa! Én nem is tudok olyan jól fogalmazni, mint ő! Az én ötleteim eltörpülnek mellette. Igaz, az én hosszú regényemet jó másfél évig vezettem, de sajnos, elmúlt. Amikor szerdán a fodrász megkérdezte, hogy hogy álok a regényemmel (Jó sokaknak elmondhattam, amikor éppen nagy volt az ihletem), akkor azt kellett mondanom, hogy sehogy.
A szerdai napban még az volt a full véletlen, hogy a fodrászatban pont a fogorvosommal találkoztam, akihez a következő nap fogszabályoztatásra mentem! Amúgy, a fogszabályozásra kitaláltam egy nagyon jó hasonlatot:

A te fogad a festővászon, a fogorvos pedig műalkotást készít rajta. Vizsgál, rámázol valamit, ragaszt, érdessé teszi a fogat, megvilágítja azt, hogy a ragasztó megkössön, rátesz néhány színes gumit, megigazítja, és kész a fogszabályozó!

De most térjünk el ettől a témától, mert most egy kicsit Tamásról akarok írni. Nem távolítottuk el a suliból, de a küldetés mégis sikerrel járt. Tamás már nem piszkál egy ideje, de ki tudja, hogy pár nap múlva újra rájön-e a piszkálási roham. Na, mindegy! Ki kell élvezni, hogy végre békén hagy!
Most megint témát váltok!

Veletek is előfordult már, hogy nem a saját évfolyamoddal, hanem egy-két évvel fiatalabbakkal vagy idősebbekkel lógtál? Nem? Oké, lehet hogy csak én vagyok ezen kevesek közötti személy...
Igazából öcsémékkel inkább már nem is foglalkozom, régen egész jól össze tudtam haverkodni velük, de mikor beléptek az 5. osztályba teljesen megbolondultak! Totál hülyén viselkednek! Azt hiszik, hogy bármit megtehetnek, a dobálózástól a lopástól a szeméremsértésig! Igen, az utóbbiakat tényleg megtették, de az öcsém semmiben nem volt benne, mert ő normális, nem úgy, mint a többi. Na, jó, azért van néhány gyerek náluk is, aki nem tartozik a bolondgárdához, szerencsére!
Oké, ötödikesek kivégezve, ők nálam már kukák, viszont mi van a felsőbbévesekkel? Itt jön képbe az Alfa Farkas úszócsapat, amit csak én hívok így.
Amikor bekerültem oda, az első napon szóba került a "farkasfalka" szó és olyan elit az egész csapat, hogy elneveztem Alfa Farkas úszócsapatnak. Ez a csapat leginkább nagyon gyorsan úszó kilenc-tizedikes kamaszokból áll és egy év után végre be tudtam illeszkedni közéjük! Azért 1 év után, mert én voltam a leglassabb a csoportban és úgy éreztem, hogy nem vagyok méltó rá, hogy velünk barátkozhassak. Tavaly februárban még képregényt is rajzoltam a szenvedéseimről. Utáltam odajárni, de októberben minden megváltozott. Elkezdtem beilleszkedni. AZ egész egy szaunázás következtében történt! Egyik úszáson az edző megengedte nekünk ezt a fantasztikus lehetőséget és beszélgetni kezdtem a csapattagjaimmal. Akkor leginkább a felvételi volt a téma, mert ugye, nekem egy év múlva fog eldőlni az életem (oké, én tényleg így veszem a felvételit! Az életed múlik rajta, ember!). Később egyre több emberrel kezdtem el beszélgetni a csapatból. Van egy srác, aki nagyon szimpi. Kicsit tamásos, de van benne valami, ami kitaszítja ezt a személyiségét. Ő nem csak egy ember, aki szeret beszólogatni, nem, egyáltalán nem! Ő egy különc, mint én és ezért szerettem meg a személyiségét. Úgy érzem, belőle biztos lesz valami, mert általában az ilyen különleges emberek törnek ki, mint ő! Hogy miért gondolok róla ilyeneket?
Egyik nap ketten voltunk az úszómedence előtti padon. Ahogy vártunk a többiekre elkezdtünk dumálni, majd az edzés felénél elengedtek minket jakuzzizni és tovább beszélgettünk. Ahogy tovább beszéltünk, kirajzolódott a fejemben róla egy kép. Addig tamásosnak hittem, de akkor tényleg tök szimpivé vált! Fogalmam sincs miért! Mindenkinek megvan a maga ízlése... én a különcöket bírom. Meg abban a srácban van egy kis lazaság és nem tudom miért, de kicsit titokzatosnak érzem. Majdnem olyan, mint a regényemben lévő kedvenc karakterem, akit naaaaagyon bírok!
Ott van még egy másik lány, akivel szintén egész jó barátok lettünk. Mert az írói lelkek tartsanak össze! Most is várom, hogy holnap vagy csütörtökön találkozhassak vele. Már 2 hete nem voltam úszni! Szívesen lerajzolnám az Alfa Farkasokat, de már január óta nem tudok képeket beszúrni, mert vagy a nettel vagy a weboldallal van egy kis gond.
Hozzászólások száma: (1)

Megbolondulok és a TKK

2016-02-17 18:00:03
Tamás, már megint ő! A lelkem már épp eléggé meg van sérülve, erre ő természetesen rátesz még egy lapáttal.
Az előző bejegyzésembe már leírtam, mit tett velem a múlthéten. Ezeket az utóbbi napokban is folytatta.
Tegnap tesiórán megint összetörtem. Furcsa, mindig a keddin kell. A lányok már nagyon kivoltak a falat rövidgatyámon. Nem volt más a tesizsákomban mert a hosszú cicanacimat elvesztettem. Ebből a falatgatyából meg még a bugyim is kilátszott, ami illetlen. Mindenki ezzel cikizett. Rajtam kívül az összes lány normális, bokáig érő cicanadrágban tornázik, erre én falatnaciban. Tamás persze beszólogatott és ennek mindig az a következménye, hogy elbőgöm magam. Délutánra már nagyon kivoltam, este lecsaptam egy hatalmas nagy hisztériát, az éjszaka közepén nem tudtam elaludni és könyörögtem anyámnak, hogy ne ma ne mehessek suliba.
Így is lett. Sulimentes nap. Legalább ki tudtam aludni magam, mert tegnap már nagyon betegesen viselkedtem. Anyának már könyörögtem, hogy kerítsenek elő egy pszichológust! Hogy miért? 1. Tamás miatt kivagyok lelkileg 2. A felvilágosítás miatt zavar van a fejemben és hülyeségeket gondolok és csinálok ami miatt már teljesen megbolondultam! Valakinek már igazán rendet kéne raknia a fejemben!!!! (amúgy, két felvilágosító oldalt böngésztem és az egyik ez volt, a kamaszpanasz)

Tegnap este hatalmas tervet szőttünk. A mostani célom az, hogy kiiktassam Tamást az iskolából és én legyek a hős, a megmentő! Amúgy, kiderült, hogy Brigivel valóban egy cipőben járok. Őnála is már betelt a pohár. Szóval Tamást ki kell csapatni!
Anya tegnap elmondta Tamás anyukájának, hogy beszéljen a gyerekével, mármint Tamással, de ez nem sokat segített. Lia ma azt mesélte, hogy Tamás ma majdnem megverte az egyik lány osztálytársunkat, Almát és [email protected] is nevezte, de az ofőnk elvileg elkapta a grabancát és elküldte az igazgatóhoz. Tegnap az o.f. látott sírni az öltözőben tesi után és megkérdezte mi a baj. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy azt akarom, hogy Tamás eltűnjön ebből az iskolából. Az osztályfőnökünk valószínüleg szólt az igazgatónak, de azt már nem tette meg, hogy elültetett Tamás elől. Lia mondta,hogy ma ültetés volt, de a mi ügyünk helyett az o.f. csak a szerelmes gerlepárokat (Brigi+Szilárd köztük elvileg volt valami, Janka+Vince) költöztette össze, meg még néhány padtársat előrébb vagy hátrébb ültetett. Nem értem, miért nem velünk foglalkozott. Szerintem Tamásra még az igazgató sem fog hatni. Hm, akkor mindent be kell vetnünk! A Tamás-kiiktató-küldetés, rövidítve TKK elkezdődött! Esküszöm, hogy a bevégzem az akciót és az osztályban végül béke fog uralkodni és Tamás be se fogja már tenni a lábát az iskolánkba!

Folytatjuk...
Hozzászólások száma: (0)

Tamás újra támadásba lendült!

2016-02-12 14:15:14
Naaagyon utálom ezt a gyereket! Kikészíti a tanárokat, kikészít engem is. Egyedül Jutka és az új föcitanárunk tudja megállítani. A föcitanár amúgy nagyon fura. Szigorúan laza és Lia belezúgott. De most inkább Tamásról írok. Nézzük, az elmúlt pár napban miket is művelt velem:

SZERDA
Mikor bioszon másik terembe voltunk Tamás elkezdte kiradírozni az odafirkált horogkeresztet a padjáról (fogalmam sincs miért, de vannak a suliban ilyen náciimádó srácok. Pl. a levelezőnoteszben is a gázkamrával viccelődött az a két fiú és néhány részt németül írtak le). Tamás a radírjának a leesett darabjait a hajamba szórta. Alig tudtam kiszedni.
- Anna néni, nincs már több radírdarab a hajamban? - kérdeztem az óra után a biosztanárnőt.
- De még egy kicsi - mondott valami ilyesmit. - Viszont legalább belerúgtál egyet ebbe a Tamásba.
- Nem - hát persze hogy nem merem! És erőm sincs hozzá!
- Akkor tedd meg mihamarabb!
Ja, Tamás Anna nénit is terrorizálja. Persze nem szóltam semmit Tamásnak, nem is rúgtam belé. Helyette ő és Ricsi szórta a hajamba a krétaport. Na, találjátok ki, hogy Lia erre mit csinált? Hát persze, hogy röhögött! Bezzeg, amikor nagy baj van akkor legalább kiáll mellettem, de ilyenkor beleszáll a mérgező barátnő éne.

CSÜTÖRTÖK
Tamás és Ricsi szeret egymás mellett ülni, de egyes tanárok elültetik őket egymástól. Jutka már intőt is adott Ricsinek, hogy nem bír visszaülni a helyére. De amikor a két haver egymás mellé jut, akkor mindig tologatják és rugdossák a székemet, ezzel finghangot imitálva nekem. Utálom, hogy az alsós énem mindenféle hülyeséget művelt! 4.-ben leckeírásnál például elfingtam valami himnuszt (ezt Szilárd mondta, mert olyan hosszan csináltam, mintha valami egész himnusz lett volna) és azóta büdös és fingó gyereknek hívnak. Meg azt is utálom, hogyha vissza akarok a fiúknak vágni, akkor azt leszarják magasból, mert ők erősebbek. Most is ez volt.
Fizikán fogalmam sem volt, mi a frászt veszünk, ezért elővettem egy könyvet és olvasni kezdtem. Fizikából csak összefoglalásnál húzok bele, mert csak akkor áll össze mindenről a kép, még is ötös témazárókat írok. (Csak ne bízzam el magam.) Tamás közben rugdosta a székem. Na, az is szar, hogy pont előtte ülök! Bárcsak Ramóna előtt vagy mögött ülnék! Vele legalább jól el tudnék dumálni és még Virág is a közelben lenne! Tamás még azt is mondta, hogy ne olvassak. A körülöttem ülők is beszólogattak, hogy figyeljek. De ha nem értek semmit abból az altató tananyagból, minek figyeljek? Képtelen vagyok rá!
- Tamás, te szerelmes vagy belém!? Ha nem, akkor ne foglalkozz velem! - szóltam rá az idegesítő Tamásra azon a módszeren, amit apa tanított nekem. Hát, ez sem segített.
- Jaj, hát persze, hogy szerelmes vagyok egy ilyen szar énekesbe, akinek még a videói is gagyik, a Catnikába! - mondta kicsengetés után gúnyosan.
- Ja, Catnika facecam-es hülyülései! - folytatta Krisztián. - Miért is kezdett el videózni? Tehetségtelen azzal a pasijával együtt!
Pedig az a bizonyos személy már nem is a pasim. Azért kicsit sajnálom. Őt is terrorizálják a suliban, de inkább fizikailag, szóval véresre verik.

PÉNTEK
- Melyiket választanátok? Egy éjszakán keresztül a villamos nyikorgását hallgatni vagy a Catnikácska éneklését öt percig? - kérdezte Tamás a többi fiútól ma az aulában. Hát persze, hogy a villamost választották.
Ilyenkor már nagyon rosszul voltam. Egész nap görcsölt a hasam és a szüleim nem tudtak értem jönni. Végül 4. órában, angolon kidobtam a taccsot. Szerencsére Brigi segített. Ez előtti szünetben még Regi és Janka felajánlotta, hogy segít engem hazavinni, de nem kellett. Anya már angol után haza tudott vinni. Legalább az osztályban a lányok normálisak. Bezzeg Tamás még angolórán is finghangot imitált nekem a székkel.

De nem csak engem támad ez a srác. Fruzsinak folyton azt mondja, hogy nagy a feje, Briginek meg azt, hogy deszka, pedig nem tehetnek róla! Tamás anyját már az osztályfőnök is behívta. Apukám szerint az igazgatónak kéne szólni. Hát, nekünk sajnos nagyobb gondjaink is vannak, szóval ezt nem tudjuk megkísérelni. Remélem, vagy Briginek vagy Fruzsinak vagy bárki másnak az anyjánál egyszer betelik a pohár és elmondja az igazgatónak a panaszát. Aztán Tamást szépen kicsapják az iskolából! Szegény anyukája! Szerintem Tamás már annyira fegyelmezetlen, hogy ő sem bír vele!
Hozzászólások száma: (0)

A kis levelezőnotesz

2016-02-04 21:06:35
Egyszerűen imádok levelezni. Gyűjtöm az időkapszulámba a levelezőnoteszeket, amikbe néha 16+ témák is belekerülnek. Ezért a 3. levelezőnoteszem elejére felírtam, hogy 16 éven aluliak számára nem ajánlott, bár mi még csak 13 évesek vagyunk. Most már hivatalosan Lia is az. Tegnap készítettem neki egy nagyon szép képet a kedvenc animéjéből és bekereteztem, meg az Éhezők viadala 1. részét is odaadtam neki. 5.-ben olvastam utoljára, szóval már nem igazán érdekel max. a film, amit már angolul is láttam.
Na, ezzel a 3. levelezőnotesszel az történt, hogy az 1. nap használat után, pontosan 1 héttel ezelőtt otthagytam az énekterem padjában. Azóta házi készítésű egy-két napig tartó levelezőnoteszeket használok. Ma énekóra volt és meg is találtuk a noteszt a padban. Elszörnyedve láttuk, mi történt vele. Teljesen szétszedték. Bele is írtak. Először azt hittem fenyegető üzi, mert igen trágár módon írtak bele, de utána elolvastuk Liával azt a pár oldalt. Csak 2 fiú (a stílusuk alapján biztos gimisek vagy nyolcadikosok) beszélgettek benne. Hol németül baromkodtak. Az első soron ez állt:
"Sziasztok srácok! Kicsit kölcsönvennénk ezt a noteszt..."
Ennyit jegyeztem meg belőle, mert aztán jöttek a baromságok. A notesz lapjait megtépték, a tetejét és az alját leszedték. Az aljából kivágtak egy pénisz alakú darabot is.
Végül Liával odaírtuk, hogy a tiétek lehet, majd veszünk másikat (vettünk is suli után), majd azt, hogy Kellemes irogatást és búcsút vettünk a megtépett, alig használt noteszünktől. Azért emlékként még kitéptem belőle néhány lapot és ráírtam a notesz "halálának" az okát.
Hozzászólások száma: (0)

Catnika ügyetlen próbálkozásai

2016-02-02 22:21:16
Holnapután lesz Lia szülinapja. Nekem ugye tök jó cuccokat adott, de én saját kezükleg akarok neki cuccokat csinálni! Most az összes próbálkozásom eredményét fogom leírni
1. Üdvözlőlap készítése
Eredmény: Összecsillámporoztam az egész szobám. Anyámnak úgy kellett összeporszívóznia
2. Egyedi póló festése textilfestékkel
Nem volt időm és pénzem egyedi pólót rendelni ezért vettem textilfestéket és azzal kezdtem kifesteni egy szekrényemben talált pólót.
Eredmény: Véletlenül pont az apám fehér pólója került a szekrényembe és azt festettem ki.
3. Szupér füzet párna funkcióval
Nem volt fölös füzetem ezért lapokat tűztem össze. Majdnem az ujjam is összetűztem. A párnának karúszót használtam mert azt láttam abban a videóban amiben egy ilyen füzetet csináltak.
Eredmény: A gélpasztától büdös a szobám az öcsém meg cikinek tartja a karúszóval tett kísérletemet.
Hozzászólások száma: (0)

  <<  1 2 3 4 5  >>