Iskoladráma, avagy mi folyik a suliban

Mi folyik a jelenlegi osztályomban? Iskola, az osztályközösségi rangsor legalján álló lány szeméből. Milyenek az osztálytársak és milyenek a tanárok? E blogot mindenki olvashatja, kivéve az osztályom!

Catnika Redcat 2015.11.16. - 18:42 12118 látogatás 46 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

Az év első negyede (összefoglalás)

2016-03-26 23:37:19
Mindjárt vége a márciusnak. Úgy gondoltam, összefoglalom, hogy 2016-ban eddig mi történt velem.

Január:
Az első felében csak nagyon nehezen tudtam elszakadni az előző évtől. Szürkeséget éreztem. Aztán jött az év 18. napja, és minden fenekestül felfordult. Megpróbáltam stílust váltani. Liával vásárolni mentünk és megpróbáltam kifesteni a körmöm. Természetesen ez nem jött össze. Elkezdtem festeni is. Már van négy képem, amit egy hónappal később ki is szögeltünk a falamra. A suliban folytattam a szertáros életemet, és énekelgettem, mert senki sem hallott. Ja, és egyre több fontos információt tömködtem a fejembe. Ennek az oka az, hogy egy régen látott személyiség támadt fel, 5 éves mély alvás után a fejemben és állandósult bennem. Tudom, most eléggé hiányosan írom le az eseményeket, de többet már nem akarok mondani.

Február:
Liának próbálgattam ajándékokat készíteni. Néhány próbálkozás után végre sikerült is. Örült a képnek, amit adtam neki. A családban katasztrofális időszakot éltünk át, majd megint visszaköszönt a 18.-a. Az információk a fejemben csak nőttek - hála ennek a weboldalnak -, sokat tanultam belőlük. Február 22-én vettem egy új naplót és abba kezdtem el beleírni az élményeimet. Előtte Tamás újra támadásba lendült. Erről részletesebben is olvashattok, ha egy picikét lejjebb görgettek. Ebben a hónapban a hangulatingadozásom is nagy volt, de ez a következő hónapban csak rosszabbodott. Ott van még az Alfa Farkas úszócsapat is, amiről az egyik korábbi bejegyzésemben írtam.

Március:
Mint már említettem, ebben a hónapban is voltak nagy hangulatváltozások. Szerencsére csak az elején őrültem meg, de nagyon, azután minden rendeződött. A hónap közepén volt egy hosszú hétvége és a család elment kiruccanni Csehországba néhány napra. A röhögésből sem volt ott hiány, mert olyan dolgokat láttunk egy belga csokiboltban, hogy az valami hihetetlen! Két barátnőmnek pont a szünet előtt volt a születésnapja, szóval felköszöntöttem őket. A tavaszi szünetben rengeteg programunk van és nem unatkozom. De még is, a rossz, szürke idő miatt nem igazán érzem jól magam. Viszont, ami feldob az az, hogy azt hiszem, szerelmes vagyok, ha meg nem, akkor legalább már nekem is van egy senpai-om, mint Liának. Ebben a hónapban még egy regényötlet is kipattant a fejemből, amit el is kezdtem megvalósítani. A szünet elején rájöttem, hogy mennyire rosszak a jegyeim. Nem akarok elbukni :(! Ez mind az életveszélyes tanártípusok miatt van!
eddig 1 hozzászólás érkezett
Új hozzászóláshoz jelentkezz be!
szomorító írta:
Dátum 2016-03-27 17:37:38
Szia, ha bár csak most kezdtem el végig olvasni a blogodat és még csak a "A saját szememmel: kiosztás!" nevű bejegyzésnél tartok, de én egy kibaszott kíváncsi ember vagyok, szóval regényről: "Please send to me PLEASEEEEE" [email protected] ami engem illet nem fogom senkinek elküldeni efelől kezeskedni tudok. Remélem nem csak papírra írtad mert akkor nehézségeket fog okozni az emailes küldözgetés, viszont szkennelés menni fog, remélem :D

Remélem elküldöd! Üdv.: A szeretet :D