Phoenix blogja

Szerelem, család, suli, munka, barátok és más dolgok. Csak az élet :D

Az én szemszögemből.

Phoenix 2019.01.17. - 19:08 4732 látogatás 12 bejegyzés

solitude

2020-02-22 16:18:54
Hi.

Nos, azóta is történt pár dolog. Próbálok barátokat keresni, vagy valami olyasmit...új kapcsolatokat kialakítani. Ez pontosabb megfogalmazás. Bár a pszichológusom szerint heteróéknál kéne keresgélnem és a közelemben, nem ilyen Németország meg Rácizé...Hát a közelemben (vagyis az osztályban) inkáb hagyjuk. Csak nyűg, csak azért beszélgetek *próbálok* velük gyakszin, mert azért mégse kéne a teljes időben kussban lenni, vagy azért mert ők beszélnek hozzám. Pedig azt hittem, itt végre találok egy megfelelő embert. Direkt nem úgy írtam, hogy normálist, mert kinek mi a normális ugyebár....Valamiért egy meleg srácot képzeltem el, vagy egy olyat, aki legalább olyan különc, mint én,hogy na majd itt megtalálom. Hát nem. Majd egy másik életben Svetlana, majd egy másik életben...

Én ezt egyszerűen nem értem. Már örökre "egyemberes" leszek? Vagy ismerjek meg minnél több embert, és mindegyikkel csak egyszer találkozzak? Merthogy ma már tényleg ezt éreztem, miután ma megint találkoztam azzal a csajjal, akit nemrég ismertem haverkodás, időtöltés, illetve bulizás céljából. Egy ideig nem akarok vele találkozni, elég volt belőle. Nem azért mert rossz ember lenne, csak egyszerűen nem passzolok össze vele sem szerintem. Aztán hazafele a buszon azon gondolkodtam, vajon Shannel hogy a fityulába ment ez az egész? Jó persze, vele alapból más célból ismerkedtem, de akkor is...ez nem jelent semmit. Vele egyszerűen olyan természetesen ment minden, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga! Mint a nevetés,az evés, a lélegzés...És ezért félek, mert amikor ezzel szembesülök, rájövök, hogy Őt semmi esetre sem engedhetem el. És bár volt még egy ilyen ember, csak kevésbé intelligens formában. Ezért őt nem is volt nehéz elengedni. (Bár néha még azért hiányzik a jó része a kapcsolatunknak, ezt le sem tagadhatom...) De vele se nagyon tudom hogy alakult ez az egész, mennyire voltam mesterkélt, de valamennyire biztos. Már el sem tudom képzelni milyen,amikor nem az vagyok. De gyűlölöm ezt az erőltetettséget, leszívja az életenergiám. Volt egy másik osztálytársam gimiben, vele a 4. év végére kezdem feloldódni, de csak kezdtem, teljesen soha nem. Ahhoz nem vagyok róla elég jó véleménnyel. Na meg...leszarja a fejem, idiótán viselkedik.

Nem tudom egyszerűen mit kéne csinálnom. Már olyanokra gondolok, hogy életem végéig egy kőfal mögött fogok élni egy halom állattal, aztán mindenki menjen a fszba. Nem nekem való ez az emberiség. Mindenki olyan kétszínű...
eddig 0 hozzászólás érkezett
Új hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ehhez a blog bejegyzéshez még nem szóltak hozzá!