A változás szárnyain

08.13.

Csak ülök a szobámban, és bömböl az a zene, ami utolsó nap is zengett a fülemben. Egyre jobban hiányzik a Tanárnő. Bármit megtennék azért, hogy megint olyan helyzetbe kerüljünk, mint akkor, a temetőnel. És legszívesebben a Keroba mennék vissza. Szívem minden verőere odahúz. Elveszettnek érzem magam, mint akit elszakítottak a családjától. Már nem tudom eldönteni, hogy én nem tudom elnegedni Molnárt, vagy a karma. Nem tudom, hogy MI EZ, MI EZ a hihetetlen erő, ami felé húz, és képtelen vagyok elengedni. Öljem meg magam? Mindennél jobban szeretném látni. Lassan azt mondom bármit megtennék érte. Akár ölni is tudnék.
Igazából ha arra- amit írtam ofőnek- ofő még mindig tud mondani valami biztatót, hát akkor ő már maga az Isten. Én viszont arra nem fogok tudni mit lépni. Nem tudom mennyire kitartó, mennyire jószívű, mennyire szeret, mennyire nem akar veszni hagyni. Csak azt tudom, hogy nehéz eset vagyok, és ha még mindig kitart mellettem, nem ereszti el a karomat, hát akkor arra tényleg nincs több szavam.

08.14.

Ma megint elmentünk a családdal az orfűi aquaparkba. Phantastisch volt :)

https://www.youtube.com/watch?v=XINlEYXA3k0

08.22

Legszívesebben őt is (nem emlékszem már kire gondoltam) eltaszítanám magamtól, és ordítanék egy nagyot: ,,Meneküljön mindenki a halálosan ragaszkodó, eszeveszett féltékeny, beteg, önző elmémtől!!!!!!!" -és magara húznék egy olyan nagy, masszív várfalat, amit soha senki az életben nem tud áttörni.

08.24.

Olyan csábító, hogy befejezzem vele a kapcsolatot. Egyre távolabb kerülök az osztályfőnöktől. Egyre fáradtabb vagyok válaszolni. Be kéne fejezni. De...DE. A suli miatt...Igaz, ott van még két ember facebookról, akik tudnának segíteni...De akkor is. Na, meg a lelkiismeret...de az a helyzet, hogy az önzőségem a mérvadó. Mert az nagyobb, mint a lelkiismeretfurdalás. Hiszen segíteni kell NEKEM, mert egyedül leszek, és lesz.rom az érzéseit. Ezért mondtam, hogy rohad a lelkem. Ez van. A rohadás jó. Az egész élet rohadt jó. Kezd kiidegelni az idő, és a távolság. Nem érzek semmit Tanárnő iránt. Nem hiányzik..Nem hiányzik, hogy lássam. Erre ma jöttem rá, miután felhozta ofő ezt a könyves dolgot. (Hogy menjek el a suliba a könyvért, amit beígért ofő, hogy kölcsönad.) Ez jó, ez nagyon jó. De közben nem is, mert nehogy belesüppedjek ebbe a "semmilyen" állapotba, mert abból melankólia lesz. Persze lehet, hogy még van valahol mélyen parázs bennem, és csak Levegő kell neki.

Aztán az augusztus végefelei dolgok már nem nagyon tudom hogy voltak..Az a baj, hogy kukába raktam az akkori e-mailjeimet, bár fingom sincs miért. Nem vettem ki, és automatikusan törlődtek. Csak egy A.-s maradt meg. Meg az emlékeim.
Meg akartam szakítani ofővel meg A.-val is a kapcsolatot. Ofőnek nem írtam vissza e-mailben, A.-t letiltottam facebookon (ez volt az első alkalom..), telefonomat kikapcsoltam. Elegem volt már mindenből, feladtam, és kíváncsi is voltam arra, hogy mit fognak csinálni. Utánam jönnek-e. És hát igen...

A. háromféle telefonszámon próbált elérni, ofő még hangüzenetet is küldött, amit biciklizés közben hallgattam meg. Ja, meg a zenék:

https://www.youtube.com/watch?v=vmWUUPl8DD4

https://www.youtube.com/watch?v=Sap8TcoJpZw

https://www.youtube.com/watch?v=sxDdEPED0h8

Ofő még anno ígért nekem egy könyvet, amiért be kellett volna mennem a suliba, de hát ugye Molnár miatt képtelen voltam.
Aztán végül anyát hívta fel ofő, és itt megtörtem, nem akartam vele beszélni, de üzentem, hogy majd írok.
A. kérdezte mailben, hogy mi van velem, mi történt, hogy nem tud elérni facen, satöbbi..Meg hogy már nem volt más választásuk ofővel, minthogy felhívja anyámat, mert szétaggódták magukat. És hogy előbb szétölelget, hogy semmi bajom, majd felpofoz, mert eltűntem. És puszil.
Aztán leírtam mindenkinek mindent, ofőnek azt, hogy a Molnár Ildikó volt az az ember, aki mindennél fontosabb volt nekem, bevallottam az A.-nak azt, hogy igazából nem is találkoztam a Tanárnővel, és hogy szégyellem a pofámat, mert biztos nem tudtam volna ezt a szemébe mondani. És 29-én, éjjel megadtam ofőnek, meg neki is a blogom címét. Ez volt az utolsó "kártyalapom". Ofő volt az első ember, akinek úgymond tálcán kínáltam a gondolataimat, érzéseimet, véleményeimet, A. pedig az első olyan ember, akinek úgy adtam meg, hogy ő maga kérte.
Aztán még 29-én, negyed háromkor (mint utólag visszakerestem, mert nem hagyott nyugodni ez a dátum) találkoztunk hármasban. Tehát:

08.29.

Árkád felsőnél volt a gyűlés. Én egy szál szandálban sétáltam több, mint egy órát, merthogy anyától csak egy buszjegyet kaptam. Miközben mentem szédültem. Mire kiértem felsőhöz a talpammal már ölni lehetett, olyan kemény volt. Kimentem, asszem nem sokat vártam, maximum 1-2 percet.

Az első találkozásunk az A.-val (mármint amikor nem nézett szellemnek..)
Jobbról jött. Nem emlékszem milyen ruhában volt..de mintha terepmintás halásznackó...na mindegy.
Azt se tudom már hogyan köszönt, meg ki köszönt előbb, meg hogy kezdtünk el beszélgetni. Pedig jó lenne úgy megnézni, mint egy filmet :) :(
Csak az van meg, hogy a Molnárral való kapcsolatról kérdezett, és inkább ő kezdeményezett. Mint mindig. Már akkor is. Mondta, hogy ofő nem az az ölelgetős fajta, de ettől függetlenül öleljem meg. (Olvasta, hogy azt írtam nem merem megölelni..) És megígértette velem. Nemsokára megjelent ofő is, késett egy kicsit, jobbról jött. Akkor már tudtam, hogy hol lakik. (És azt is, hogy mikor született. Oroszlán a horoszkópja.)

Elindultunk a konzum felé. El voltak ájulva a blogomtól. Alig tudták lerakni, ofő is ebéd készítés helyett olvasta. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog nekik tetszeni. Őszintén szólva nem is azért adtam oda, hogy most ámulatba ejtsem őket, hanem, hogy végre megértsenek. Csak erre vágytam. Amit meg is kaptam :)

Beültünk a cukrászdába, ettünk fagyit, ami életmentő volt ott akkor nekem a hosszú út után. És beszélgettünk, illetve inkább csak ők (kiváltképp az A. fosta a szót), én nem nagyon tudtam mit mondani. Inkább nonverbálisan kommunikáltam, amit az A. észre is vett (,,Félrenézett"), miután a blogomból is ez jött neki, hogy mindig nézem ezeket a jeleket az embereken. Ofő is dícsért, hogy ilyen figyelmes vagyok.
Meg a szemem is szóba került ofőnél, hogy tényleg milyen szép...

Ofő azt tanácsolta, hogy mondjam el Tanárnőnek, hogy én írtam a levelet neki. És hogy menjek el szakemberhez. A. meg mondta, hogy inkább előbb a Tanárnővel kéne találkoznom. Meg ofő azt remélte, hogy ha beszélek vele, akkor visszamegyek a keroba.
Aztán végül belementem, osztályfőnök mondta, hogy majd leszervezi vele a találkát.

Beszélgettünk még egy kicsit. A. sörözött, ofő tonikot ivott, én nem kértem semmit. A. mondta, hogy ,,Eskü befizetem a kirándulásra." Mármint az évvégire. Meg mesélt valami meleges sztorit, amin ofő besírt a nevetéstől, de engem valahogy nem tudott megfogni, viszont fapofával mégsem nézhettem, ezért csak erőltetetten mosolyogtam, meg nevettem.
A. amikor kiment mosdóba, mondta, hogy ,,Te még tartozol valamivel, ne felejtsd el!"-vagy valami ilyesmi, de nem nagyon vágtam mire gondol, csak sejtettem. Ofő kérdezte is tőlem, de mondtam neki nem tudom miről beszél A.

Elkísértük ofőt a házához.
-Nos hát én itt lakom, megérkeztünk.
-Tudom :)
Itt is megálltak kicsit dumálni, megtudtam, hogy Anita egyszer hegedült az osztálytársaival ofőnek.
Utána Anita elhívott még sétálni, bementünk az árkádba...
Aztán amíg sétáltunk bent, mond egy ilyet:
-Vigyázz, mert még beléd szeretek a szép szemeid miatt!
Nevetek.
meg:
-Szokták kérdezni az emberek, hogy hogyan elégítjük ki egymást a barátnőmmel, hát mondom van egy szép ujjam meg nyelvem, és akkor mondják, hogy fúúj :P-vagy valami ilyesmi.
Mosolygok.
Elmentünk a mekibe, leültünk a magas székekhez. Én egy Filet-o-Fish-t ettem, A.-ra nem emlékszem, csak arra, hogy kb. háromszor annyit evett, mint én, kevesebb idő alatt, amit meg is jegyeztünk :D Már első nap elkötelezte magát mellettem:
-(...) és lett egy barátod is...
- :)

Nem emlékszem, hogy ennél az első találkozásunknál mentem-e be vele apához a boltba, ahhol dolgozik, vagy máskor...de a hogyanok megvannak. Apa már az első pillanattól kezdve ferde szemmel nézett A.-ra (megérzett valamit :D ). Kérdezte tőlem:
-Ő ki?
- A barátnőm.

Majd elkísértem A.-t az autóbuszállomáshoz, és azt hiszem ekkor (az első talinál) mondta azt, hogyha van kedvem, máskor is összefuthatunk.

08.31.

Az utolsó nap, amikor még semmi közöm nem volt az életem legújjabb fejezetéhez. Kimentem Malomvölgybe.
Hozzászólások száma: (0)

Közben elérkezett a nyár csúcspontja, a debreceni nyaralás. Nem írtam annyira részletesen, mint ahhogy szoktam, mivel a lényegi dolgokat is általában elfelejtettem (mikor hol voltunk), mindig vagy délután, vagy csak másnap jutott eszembe, hogy hát rohadtul nem írtam semmi bejegyzést.

Debrecen, Platán Hotel ****

1. nap, Augusztus 5

Fél hatkor keltem, hét után pár perccel indultunk. Átmentünk Szegeden is, szóval idén már harmadszorra voltam itt. Délután kettő-negyed három között foglaltuk el a szobát. Előtte reméltük a húgommal, hogy erkélyes lesz, de hát pechünk volt. Tudjátok, olyan tetőtéri, fejbeb*szós szobát kaptunk, merthogy az ablakok felöli falrész átlós volt :D Lementünk sütizni a bárba, ettem lúdláb golyót, a húgom egy mignont. Késő délután keringtünk a városban, mint gólyafos a levegőben, kajáldát keresve, aztán végül a Nevada mellett tettük le a voksunkat. Én egy bazi nagy hamburgert ettem, amiből még vacsira is maradt. Aztán elmentünk a templomhoz, de felmenni nem mentünk fel, viszont terveim között szerepelt ofő miatt, mert ondta, hogy felújították, és érdemes megnézni. Estig sétáltunk a városban, majd beugrottunk a Tescoba bevásárolni, és dzsaltunk haza.

2. nap, Augusztus 6

8-kor keltem. 9 után kicsivel mentünk le reggelizni, ami étkem pedig két szelet magvas kenyér volt, narancslével, görögdinnyével, meg kókuszgolyóval. Életemben először svédasztaloztam :D 10 óra körül indultunk a vidámparkba. A legtöbb játék gagyi volt, de találtunk jókat is: kukachullámvasút, dodzsem (utoljára ezer éve..akkor is majdnem meghaltam :D mert ki akartam szállni a kocsiból, amikor áram alatt volt az egész cuccos...), "óriás"kerék, elvarázsolt kastély. Aztán átmentünk az állatkertbe is, ami egybe volt a vidámparkkal. Kettő körül mentünk kajálni, majd három körül indultunk a Zsuzsi vasúthoz, de koppantunk, mert kiderült, hogy lekéstük xD Négy óra után elmentünk a Lidlbe, aztán háromnegyed ötkor mentünk haza a szállásra. Neteztünk, tévéztünk, anyáék leléptek a Sparba. Mi meg, a húgommal elcsentünk egy kis aprót G. pénztárcájából, és sunyiban lementünk sütizni a bárba xD Muszáj volt megkóstolnom azt a mignont, de annyira nem volt nagy szám. Majd vacsi, fürdés, alvás következett.

3. nap, Augusztus 7

Megint 8-kor keltem, és kilenc körül lementünk reggelizni (ami egyébként mindig úgy nézett ki, hogy a húgom és G., mivel gyorsabban összekapták magukat, nálunk mindig 10 perccel előbb mentek le, szóval így kétrészletben vonult le a család :D ). Vajas-szalámis kenyeret ettem sajttal, uborkával, paprikával, paradicsommal, teával meg joghurttal.
Utána bementünk a templomba, és hát tanci, meg kell mondjam tényleg jól nézett ki. Kicsit olyan volt, mint egy kalandpark. A középső szint sötét volt, a fele le volt zárva, mivel az alsó, imádozós rész teteje volt, ilyen kupolás..Felmentünk anyával mindkét toronyba, tök szép volt a kilátás, utána kicsit nehéz volt lemászni azokon a veszélyes lépcsőkön, de legalább láttuk a harangot is. És persze lementünk megnézni az alsó részt is. Mondtam is egy-két imár, csak már nem emlékszem, hogy miért. Aztán beültünk az egyik kávézóba inni, majd fél kettő körül mentünk haza. Ebédeltünk, egy óra múlva meg indultunk a Zsuzsi vasúthoz. Fél négy előtt jött a vonat, amit amúgy nem úgy kell elképzelni, mint egy rendes, több vagonos vonatot, ez egy ilyen kis kirándulós gőzös volt. Egy pihenős épülethez vitt minket. Bent volt egy automata, egy elsősegély helyiség, a falakon rajzok, szóval elég unalmas volt. Kint meg egy halastó, és egy kilátó, ahova felmentünk (de sokat nem láttunk a fáktól :D). A húgommal elmentünk a közelben lévő játszótérre, de elég kihalt volt, konkrétan rajtunk kívűl senki volt, de azért elszórakoztunk, levettem a cipőmet, mezítláb szaladgáltam a forró homokban, meg ilyenek. Öt órakkor indult a vonat, és háromnegyed hat uán értünk vissza. Negyed hét környékén az egyetemnél voltunk, oda is én akartam mindenképp elmenni Molnár tanárnő miatt, mivel ugye ő oda járt anno. Aztán indultunk a szállásra fél hét után. Hét körül lementünk vacsorázni az étterembe. G. meg én rozmaringos lazacot ettünk salátaágyon, sültkrumplival, és egy fél citromot is tettek mellé. Hmmm...nyami :) De utána viszont fájt a hasam :P Anya libacombot evett, a húgom nem tudom, nem emlékszem. Fél kilenckor felmentünk a szobába, aztán negyed tízkor meg eldzsaltunk anyával egy esti sétára. Bementünk a Tescoba is csak úgy, utána visszafele meg el akartam nézni a családiházak felé is, de anya be volt fosva, és akkor innen jött az, hogy kíváncsi voltam milyen hangosan tudok sikoltani. Először nem mertem, aztán végül kieresztettem a hangomat :D És akkor anya meg fikázta, hogy csak ennyi telik tőlem? :P Tíz óra körül értünk be a hotelbe, röhögcsélve, mint két hülye. A pincérek szerintem azt hitték be vagyunk b*szva. Este, háromnegyed tízkor sikoltozik a faluban, mert miértm ne? Jól van..ennél hülyébb már én sem leszek..vagy mégis? ;) Tízenegy óra előtt feküdtünk le aludni.

4. nap, Augusztus 8

Délelőtt elmentem anyával a Tescoba szandált venni, és nagynehezen, de a CCC-ben találtam egy tök f*sza kis szandált. A színe világos barna, lábujjközös, és a lábfejemen lévő részen van egy kis ilyen fémes műanyag, ami kicsit metálos külsőt kölcsönöz neki. Aztán negyed egy táján mentünk vissza a hotelbe. Ebédre levest ettem, a második rántotthús volt, sültkrumplival, meg uborkával, viszont fingom sincs hol ettünk, filmszakadás. Kaja után elmentünk múzeumba, utána a Modembe. Négy óra körül megnéztük a Medgyessy múzeumot is. Fél öt után bementünk a Plázába, ami belülről úgy nézett ki, mint egy hajó. Találtam tollfülbevalókat (amit már ezer éve akarok venni), de mivel nem nem volt olyan színben, amilyet akartam (fehér/égszínkék), vagy nem nézett ki normálisan, ezért inkább nem vettem. Aztán elmentünk fagyizni egyet, 17.20 körül elindultunk, beugrottunk a Sparba, hat előtt már a szálláson voltunk. Vacsira ezúttal egyszerű parasztos kaja volt, a rozmaringos lazacot hanyagoltuk :D Párizsis kenyér, sajt, paradicsom. Tízenegy óra körül takarodtunk aludni.

5. nap, Augusztus 9

Kelés 8 órakkor, reggeli 9-kor szokásosan. Reggeli menü: margarinos-mézes kenyér, fehér tea, gyümölcssaláta, görögdinnye, sárgadinnye. Jól hangzik, mi? :D A svédasztalnál lassan kialakult ez a szokásom, hogy minnél több gyümölcsöt, zöldséget, és édességet tömjek magamba, de mindenképp jóllakjak. Háromnegyed tízkor felmentünk, és nemsokára indultunk a helyi zárt strandra, ahova ingyen mehettünk a hotel vezetőjének köszönhetően. Mindenki kapott egy vízálló karperecet, amivel ki tudtuk nyitni a ruhásszekrényt. Volt forgó, barlang, gomba, csúszdák, hullámmedence. Ez utóbbi elég durva volt, amikor bementem anyával a mélyvízbe, miközben ment a hullámzás, és szinte az életemért küzdöttem :S xD Negyed hétkor mentünk haza, és háromnegyed hétkor vecsernyáztunk. Fél tízenkettőkor feküdtünk le.

6 nap, Augusztus 10

Kukori 8, reggeli 9. Ettem nutellás kenyeret tejjel, meg sárgadinnyét, és ringlót. Aztán elmentünk a Hortobágyra, ahol amúgy ekkor voltam először (mint Debrecenben is). Első állomásunk a madárkórház volt. A porta után kitömött madarak következtek (szinte az összeset lefényképeztem :D). Aztán nagyon durva volt, mert láttunk egy műtétet. Egy szerencsétlen gólyát operáltak éppen. A folyosó végén meg lehetett simizni egy galamb méretű madarat, amit egy csaj tartott a karján. Kint persze már élő madarak voltak ketrecekben. A sasokhoz be is lehetett menni. Aztán körülnéztünk az egyik kis vásárban, fagyiztunk, megnéztük a kilenclyukú hidat, majd felmentünk egy kilátóba, aholis az egész Hortobágy a lábunk előtt hevert (képet nem tudok mutatni, mert megváltozott az oldal, és nem lehet képet beilleszteni legnagyobb ürömömre). Gyönyörű volt a látvány. A végtelenség...az égben lévő felhők, amiken átszűrődtek a Nap sugarai. Csodás.
Ezután gondoltuk elkocsizunk a Mátai méneshez, de nem találtuk, csak egy lovardát. Megkérdeztük a helyi boltosokat, bemehetünk-e a lovardába, és azt mondták igen, de az egyel odébb lévőbe. Aztán, hogy az volt-e az a ménes, vagy nem, azt nem tudom, de bementünk, megnéztük. Fél hat táján indultnk vissza.

7. nap, Augusztus 11

Elérkeztünk nyaralásunk utolsó napjához. Nem szívesen mentem haza, de az utazás folytatódott, meg a zabálás is, szóval ebből a szempontból ez a nap is jó volt :D Tehát ha finom kajákat ehetek, akkor tőlem akár Afganisztánban, vagy Iránban is lehetek, mert félig már jól érzem magam. A reggelim vajas kifli volt uborkával, paprikával, paradicsommal, ittam mellé bodza teát, desszertként meg sárgadinnyét (mint mindig), és körtét. Tíz óra körül felmentünk a szobára. Utolsó programunk a hajdúszoboszlói aquapark volt. Amit tulajdonképpen besz*ptunk, mert a strandon derült ki, hogy csak a strandért fizettünk belépőt, az aquaparkért nem :P Azt hiszem kétszer annyi lett volna a belépő oda, aztán a szülők inkább úgy döntöttek nem fizetik ki, szóval maradtunk a strandon. Mindakettő tök hülye lett, mi a húgommal pedig próbáltuk jól érezni magunkat, hogy legalább akkor hozzuk ki ebből a béna helyzetből a lehető legjobbat, ANNAK ELLENÉRE, hogy láttam miből maradok ki, mert láttam azokat a végtelen csúszdákat, amikről oly vígan suhantak le a gyerekek, meg a felnőttek. Aztán a vége felé ők is feloldódtak végre. Itt egy fini amerikai hot-dogot ettem. Az egyik medence, ahova elmentem a húgommal, hát az nem volt túl gusztusos. Hideg és zöld volt a víz (utóbbi mondjuk lehet a medence színe miatt, nem tudom :D) és egy tollat is találtam benne :P Jó, persze nem zárt strand, de..akkor is. A medence folyamatosan mélyült, a húgom persze a legmélyébe nem akart bejönni, de a hátamon elcipeltem ide-oda. Néha azt hitte ledobom, de csak húztam az agyát kicsit :D Amúgy rengeteg ember volt, és a strand területe is bazi nagy volt. Fél hat előtt útnak indultunk. Már sötét volt, amikor betértünk egy pirinyó étterembe. Ha emlékezetem nem csal, rajtunk kívűl nem volt senki, amikor megérkeztünk. Kiültünk a teraszra, magunk mellé tettük a hörcsögöket (Szamócát és Eperkét). (Mert amúgy őket is vittük a nyaralásra, de persze csak dugiban, mint mindig x) ) Gyümölcslevest ettem G.-vel, utána meg asszem Provencie pulykahúst rizibizivel. Rohadt finom volt. Közben mellettünk három nyugdíjas foglalt helyet. Gondoltam olyasmire, hogy kimegyek mosdóba, és oda mondom nekik, hogy Guten Apetit, vagy valami :D de aztán mégsem. Amikor a pincérnő hozta ki a kaját, észrevette a hörcsögöket, és először megijedt tőlük, azt hitte egerek, aztán megbarátkozott velük :D Tök aranyos, közvetlen volt, anyával eltársalgott. A németek meg csak néztek minket, és találgatták, hogy milyen szerzetek lehetnek a vödrökben, én meg jót nevettem rajtuk. Jó kis zárás volt. Aztán beszálltunk a kocsiba, és gurultunk haza.

Összeségében nagyon jól éreztem magam, maradtam még volna pár napot. A család újra egymásra talált. A szerelmemet, az egyik k*rva helyes pincérfiút, Lacit (mint utólag kiderült..persze, hogy Laci...mi más lehetne a neve?), a gyönyörű szép bárány szemeit...valószínűleg többet nem fogom látni...ha csak el nem jövünk egyszer megint ide :D :P És még akkor is itt fog dolgozni.
Hozzászólások száma: (0)

Tehát július 7-nél hagytam abba.
Ezt a bejegyzést anno már leírtam egyszer, de aztán jobbnak láttam kitörölni.
Július 8-án rám írt gmailben az a lány (A.), hogy ofő mondta, hogy szeretnék valakivel beszélgetni, és hogy ő lenne a beszélgetőtársam, keressem meg facebookon. Ráírtam, először úgy indult a dolog, mint egy pszichológus-páciens (vagy mi) beszélgetés. Írtam magamról pár sort, majd ő is magáról (örökbefogadták, leszbikus, de ez utóbbit én már tudtam, mivel ismertem látásból), aztán átment valami teljesen másba a dolog.
Kiderült, hogy sorstársak vagyunk, ugyanis neki is van volt (van) az életében egy olyan ember, mint Molnár. És ez az ember nem más, mint Müller, aki az osztályfőnöke, és a mi ofő helyettesünk (ami fordítva is igaz). Majdnem teljesen egyformák a két sztorinak a részletei, csupán a végkifejlett teljesen más: nála happy end + ,,Jaaaj de fogsz hiányozni" sírással átitatva, ölelkezés, nálam meg egy olyan semmilyen, egyszer elvileg volt valami, de hogy miért, hogyan, mikor, meg ki, hát azt nem lehet tudni. Ez a történet egy feloszlott köd. Szóval ő is istenítette, mindig hibátlannak látta (mondjuk ez viszont rám nem volt igaz), sírt miatta, őt is szembeállította saját magával, ő a mindene. Amikor egy hónapig nem szólt hozzá, akkor rengeteget bőgött, és falcolta magát. Amikor álmodott vele, elmondta neki (még azt is, amikor álmában vele smárolt :D..ez elég durva..mi lett volna ha én elmondom Ildikónak, hogy ,,Szerelmem"-nek szólított engem álmomban?). Meg le is rajzolta Müllert, és az egyik rajzot neki adta, a másik meg a falán figyel (én is próbálkoztam lerajzolni Molnárt, de inkább hagyjuk..pálcikaember ahhoz képest művészet..). Tehát ugyanúgy bármit megtenne Müllerért, MIATTA, NEKI, ugye a varázsszavak..Szeretne mindig vele lenni, még álmaiban is. Szeretné, ha csak vele foglalkozna, mellette lenni, átölelni, napokig beszélgetni.
Aztán írta, hogy azt hitte, csak ő ilyen bolond, hát gondoltam magamban én is ugyanígy voltam ezzel. Meg olyat is mondott, hogy megkérdezte hozzáköltözhet-e. Amikor napokig nem jött suliba Müller, akkor mindig ment a lakására látogatni őt. Skypeon, telefonon, SMS-ben, szünetekben zaklatta. Müller sokat segített neki, miatta kezdett pszichológushoz járni. Mondtam neki, hogy én Ildikónál csak addig jutottam, hogy egy nyamvadt levelet küldtem neki, de azt is név nélkül, erre azt írja vissza:
-Bolond vagy. Személyesen kellett volna.
-Lehet..de nem akartam égetni magam.
-Hülye. Miért égetted volna le magad?
-Nem tudom, nekem az lett volna.
-Nekem volt egy csomó minden amit leírtam papírra, odaadtam neki, és utána leültünk megbeszélni.
-És jobban érezted magad?
-Igen. Az első sze*uális élményemtől kezdve, sok mindenen át, mindent tud.
-Te jó ég :D
-Elmondtam azt is neki, hogy megfordult a fejemben, hogy átoperáltatom magam, és még ebben is mellettem állt. Szóval szerintem értékeld át, mi a gáz, és mi nem.
Oké, de azt azért ne felejtsük el, hogy ő csak egy tanár volt a sok közül, nem az osztályfőnököm, tehát sokkal kevesebb közöm volt Molnárhoz, mint az osztályában lévő diákoknak. Ezt csak így mellékesen...
Aztán folytattam, most én voltam a pszichológus:
-Akartál valaha öngyilkos lenni?
-Igen, akartam, de a reflexek miatt nem tudtam megfolytani magam. De már régóta örülök ennek.
Majd a páciens:
-Szerinted mi az élet értelme, ha egyszer úgy is meghalunk?
-Mi van? Ne keresd az értelmét, semminek sincs értelme...csak légy önmagad és élvezd! Ez a kulcs. Mint mondtad, láttad a képeimen mennyit változtam. Megtaláltam önmagam. Ofőnek hála.
-Igen..
-Ofő végig támogatott. Neked a Molnár Ildikó volt ez a személy. És azzal, hogy itt hagytad a sulinkat, elvesztetted őt...el akartad.
Nos..azzal azért vitatkoznék, hogy mindvégig Ő volt az. Hiszen a végefelé már igencsak lesz*rt.
-Mert én akartam lenni neki az első, de persze ez nem lehet..hogy is lehetne..(Álmodj királylány..ahogy a mesében úgy szééépen..)
Majd kérdezte, hogy álmodtam-e vele, mondtam igen, azt is hogy mit (a szerelmemeset is), és akkor erre ilyet oszt:
-Te szereted :D Ez király :D Gratu ^^ Üdv a klubban :)
Én meg magamban: ,,Mi? Milyen klubban? Csak nem arra gondol, hogy én is leszbi vagyok?"
-Hát nem tudom..én nem annak mondanám, inkább csak rajongásnak, mert például amikor ott voltam vele együtt órán, akkor nem éreztem semmit, tényleg, mintha egy teljesen más nő tartaná a matek órákat.
-Hidd el, beleestél.."Szerelmemnek" hívott álmodban.
Kérdezte, hogy milyen a beállítottságom, mondom neki hetero, de amúgy még nem volt kapcsolatom.
-És mennyire vagy biztos a heteroságodban?
-Eléggé, mert vonzanak a pasik (az idősebbek..ilyen apám korúak, vagy pár évvel apám alatt lévők), szerintem apakompéexusom van.
-Anno pasikat néztem...aztán belezúgtam egy majdnem anyám korabeli nőbe, és ennyi volt. Már nem kellettek.
-Jah...értem.
-Ez nem azt jelenti, hogy bi vagy homo lennél. Az első női csók ébresztett rá engem is sok mindenre. Majd meglátjuk nálad mit fog hozni.
-Hát igen..idővel úgy is kiderül.
Na, mindjárt lesmárolok egy csajt...De most komolyan..Én leszbikus? Ugyan már...Ez nem az első eset, hogy egy tanár után nyáladzok. Hatodikban ott volt például a 23 éves angol tanárom. Persze attól még lehetek bisze*, de nem. Érzem, hogy ez nem szerelem Ildikó után. Még a pasi is csak fellángolás volt, semmi több.
Kis idő múlva folytattuk a beszélgetést:
-Semmiképp sem maradnál a suliban?
-Már átiratkoztam egy sima gimibe.
-Szerintem hülye lépés volt, de te tudod. Előbb jöttem volna képbe, nem hagytad volna itt.
És kifakadtam:
-De most miért? Maradtam volna csak miatta, amikor nem is lett volna jövőre már a tanárom? Meg egyébként is..én tényleg nem akartam ezt csinálni, mert nem tudom mi lett volna például jövőre, amikor már gyakorlatra is kellett volna menni. A kirándulástól is úgy beparáztam, mert nem akartam szerepelni.
-Itt lettem volna és segítettem volna.
Igaz, hogy már elballagott, DE azért ő ott lett volna, fogta volna a kezem, és társai...
-Miben? Vagy hogyan?
-Mindenben. Én vagyok az az ember a suliban, aki minden tanárral jóban van. Mindent meg tudok oldani, és mindenkinek tudok segíteni. Csak kérni kell. B.-nek (az én ofőm, vagyis Klára tanárnő) is előbb eszébe juthattam volna.
-Hát igazából a "költözési" szándékomat csak utolsó tanítási napon közöltem, szóval..nekem kellett volna előbb szóbahoznom. De most már mindegy..Te pedig a zután kerültél a képbe, miután észrevette a karcolásokat a karomon. És neki amúgy nem mondtam annál többet Molnárról, minthogy évközben piszkálgatott.
-Kár. Amúgy...sokat segíthetett volna B. is, ha hagyod. Mármint ha előbb veszi észre, és kezdtek beszélgetni.
Én pontosan hagytam, hogy észrevegye, amikor tiszta seb, forradás, meg foltos volt a karom, és rövidujjúban voltam, de ezek szerint akkor sem tűnt fel neki, ahogy Molnárnak sem, pedig neki is szólt az üzenet. Az emeberek már csak ilyenek...VAKOK.
Még éjfélkor is ez volt a téma:
-Viszont van egy rossz hírem: ha ugyanazt érzed mint én, szerelmes vagy. Vagy legalábbis majdnem.
És már megint a leszbikusság.
-Emlékszem, órák előtt soha nem tudtam enni, fájt a gyomrom, óraközben meg, vagy amikor láttam iskolánkívűl, mindig remegett a kezem. Szünetekben meg mindig arra mentem, amerre órája volt, hogy hátha hozzám szól valamit.
-Akkor nem csak talán. Belezúgtál :) Erre itthagyod.
-Hát inkább megmentettem őt magamtól.
-Hülye. Kérte?
Mesélte még, hogy a szülei el akartak menni nyaralni, de ő nem szeretett volna velük menni, és ezt is megosztotta Müllerrel, aki meg mondta, hogy közel esik arra a szülővárosa, és menjenek át, szívesen látja őket. A. pedig rögtön mondta otthon, hogy mégis megy. Éjjel-nappal rajzolt a csaj, mert azt akarta, hogy Müller lássa, és megdícsérje, és színeket is vitt bele, mert mindig csak grafittal dolgozott. Akkor ünnepelte a tanárnő a születésnapját, fel is köszöntötték. A. mindig vele ment, külön, Müller kocsijával, és csak beszélgettek.
Mint egy álom. Tényleg. Illetve még az sem. Ugyanis én még álmodni sem mertem ilyesmikről Molnárral kapcsolatban. (Jó, kivéve az ,,Egy buszon utazunk" dolog kocsi helyett.)
-Napokig letargiában voltam utána, de megtanultam kezelni mondjuk.
-Ürességet éreztél?
-Igen, csak kiírtam magamból.
-Én is azt éreztem mindig, mikor voltam korrepetáláson, és vége lett (általában csak ketten voltunk, a Sz. meg én). De igazából minden óra után, csak korrep után még rosszabb volt.
-Én is direkt mindig mentem különórára. Ha kellett, ha nem.
-Féltékeny voltál a többi osztálytársadra?
-Nem. Miért? Jó...volt amikor a halálba kívántam egyik-másikat, mert én akartam vele beszélni, vele lenni, és keresztbetettek nekem.
Az gáz lehetett.
-Erre gondoltam.
-Ja..De miért?
-Ja csak úgy, mert én is az voltam az osztályára, meg a többiekre az osztályból, amikor velük foglalkozott.
- :) Szerintem szörnyűek vagyunk.
-Jah :D
-És szerelmesek. Nem gondolod?
-Nem tudom..olyan hülyék az érzések..
-Erről beszélek. Én se tudtam még akkor...most, 5 év után ismerem be. Illetve...kevesebb...de akkor is.
-Lehet jobb lett volna megbeszélni ezt az egészet vele..
És ennél a mondatnál [email protected] el az egészet vele, ettől kezdve már színészkedtem, amit mostanra rohadtul bánok, mert emiatt kell megszakítanom vele a kapcsolatot, avagy kihányok mindent őszintén. Ráadásul ezzel együtt az osztályfőnököt is el kell üldöznöm magamtól. Ez most a jelen dilemmája.
-Ezt mondom, de sosincs késő. Facen is fent van, írj neki, hogy ha ráér valamikor, akkor talizzatok. Vagy ha félsz, akkor facen beszélj vele.
Igaz, hogy a legutolsó levelemet is [email protected], pedig normálisan kérdeztem. De lehet, ő szemrehányásnak vette. Igazából nem tudom, de már nem is érdekel cseppet sem.
-Tudom, mert ismerősöm volt, csak kitöröltem. De mivel kezdjem szerinted?
-Hogy szeretnél vele beszélni. És ha kérdi miről, csak mondd, ami először eszedbejut.
-Rendben. Talán a levéllel kéne kezdenem, amit írtam neki.
Mindjárt fejbelövöm magam, hogy ekkora egy idióta voltam. Egyáltalán nem akartam Molnárral felvenni a kapcsolatot.
- :) Jó ötlet.
Ez volt az egyik része. Itt még meg tudtam volna fogni a szálat, de nem. NEM, nekem tovább kellett hazudozni.
Július 9-én elmentem a nagynénémhez (Sz.) Nagykozárba, ahol utoljára karácsonykor voltam. Érdekes módon már az első reggelitől kezdve visszatért az étvágyam, ami otthon rendszerint soha nem volt. Nem tudom, hogy a nyomi péksütik miatt (péksütimérgezés), vagy egyszerűen rajtam ragadt a sulis *matekleszezértelmentazétvágyam* című dolog. Talán mindkettő kicsit. Erre a pár napra nem nagyon emlékszem, de azt tudom, hogy egyszer elmentünk a Bükkösdi Ökoparkba, meg egyszer a vásárba (ami azért volt izgalmas, mert ott volt a mama is, de végül mégsem futottunk össze vele...hála az égnek.)
11-én viszont megint rám írt A.
-Szia. Na mizu veled, rég nem beszéltünk. Írtál már a Tanárnőnek?
-Szia. Nem sok..most nénémnél vagyok, aztán holnap meg megyünk Szegedre. És veled mi a helyzet? :) Amúgy igen, írtam, tegnapelőtt válaszolt, és fogunk majd találkozni megbeszélni a dolgokat :)
Persze egy matekegyenletet sem írtam neki, nem hogy azt, hogy én írtam a levelet, és beszéljük meg.
-Naaa :D Gratulálok :D
-Köszi :D
- B. mondta, hogy írt neked, de nem válaszoltál. Például, hogy találkozzunk hárman :) Én benne lennék.
-Tényleg? Mikor írt? Én ma már megnéztem az e-mailjeimet, de nem láttam..De amúgy oké, én is benne lennék.
Akkor még komolyan is gondoltam.
Ez már 13-án volt, Szegeden.
-Következő hét elején jön haza B., akkor összehozhatjuk.
-Hát az a helyzet, hogy én augusztus közepéig tele vagyok programokkal.
-Áhh, értem.
-Szerintem B.-nek nem sikerült elküldenie, mert nem jött e-mailem.
-Oks, majd beszélek vele.
-Rendben.
Szóval Szeged: ugye a mai napon indultunk. (Egyébként ott lakik Sz.-, és a mamám keresztanyja is.) Sz. pasijának (At.) van itt két lakása is (aki pécsi, de Szegeden született) és a szállásunk az egyikben volt. Csodálatos egy hét volt ez: az étvágyam ugyanolyan jó volt itt is reggelente (pedig legtöbbször péksütit ettem), magamhoz képest elég jól sikerült megnyílnom neki, és sokat nevettem. Volt, amikor már folyt a könnyem, és annyira nevettem, hogy szomorú lettem, de komolyan. Minden nap mentünk valahová, amit természetesen nagyon élveztem. Egyszer olyan messze elsétáltunk a lakástól, hogy vonattal utaztunk vissza 7 kilométert :D meg az amúgy olcsóbb is volt, mint a villamos. Pénteken eljött Sz. pasija, meg az unokabátyám, és a barátnője. At. velünk jött, az unokatestvéremék meg a másik lakásba mentek. Ma ráírtam ofőre is, hogy hallottam, hogy írt nekem, de valamiért nem kaptam meg az e-mailt, és ezért nem válaszoltam.
Másnap visszaírt, hogy ,,Semmi gond, csak azt írtam meg, amit megbeszéltünk, hogy megadom az elérhetőségedet A.-nak, és esetleg hárman is találkozhatunk. A.-tól tudom, hogy megismerkedtetek, beszéltetek egymással. Remélem segít egy kicsit. Végül is ez a lényeg, nagyon örülnék neki, ha így lenne." Írta, hogy jövő héten otthon lesz, de aztán újra elutazik, meg hogy ha van kedvünk, találkozhatunk, de tudja, hogy augusztus közepéig én is be vagyok táblázva.
Rám írt a csaj is facebookon:
-Na taliztatok már? (Már hogy Tanárnővel.)
19-én:
-Nem, mert még nem vagyok otthon.
-Ja értem.
Aztán mondtam neki, lehetséges hogy mégis ráérek a következő héten talizni velük, de még nem tudom biztosra, és ráírok még egyszer. Mondta, hogy írjak mindenképp. Kérdeztem tőle, hogy:
-És ha majd eljutunk a találkozóig, akkor lehetne, hogy a Tanárnőset nem hozzuk fel B. előtt?
-Persze, alap. Annyit tud, hogy neked is van egy Müller Anikód az életedben, mert beszélgettünk, kérdezte ki az, de nem mondtam el, szóval semmit sem tud.
-Ok, köszi :) Annyi elég is :D
-Én is így gondoltam :) Nem az én tisztem elmondani, és ha nem akarod, nem mondod, oszt ennyi.
Szóval ennyi történt dióhéjban ezen a héten. Ja, és még annyi, hogy Sz. és At. szétmentek. Szegény A. iránt olyan mély szánalmat éreztem. A tenyerén hordozta a nénémet. Persze At. is hibás volt, ahhogy a néném is, mert szerintem mindig két emberen múlik egy kapcsolat, sohasem egyen, ugyanis ha tényleg szerették volna egymást, akkor mindketten megpróbálhattak volna alkalmazkodóbbak lenni egymással, és néném pluszba még türelmesebb lenni. De én ebbe nem akartam belefolyni, mert nem rám tartozik (amúgy sem ismerem az előzményeket), így a véleményemet sem mondtam el.
Ma indultunk haza Szegedről, ekkor már igencsak le voltam csúszva, megint jöttek a Lana Del Rey-es depis zenék, amiket egyébként imádok, mert mindig feltöltenek. (Feltölt a depis zene...)
Este ráírtam az osztályfőnökre, hogy A. meg én benne lennénk a találkozóban, és lehet hogy jó is lenne mostanában. Kérdeztem tőle, hogy neki jó lenne-e, és hogy mit csinál ott, abban a városban, ahhol most van, meg csatoltam egy képet annak a kolesznak a táblájáról, ahol kiránduláson is megszálltunk, hogy tudassam vele megint Szegeden voltam.
Nem jött egykönnyen válasz.

Július 21-én írtam A.-nak, hogy ofő még nem válaszolt, vagy legalábbis nem kaptam választ, és jó az e-mail cím is, amire küldtem. Végül felvetette az ötletet, hogy majd ő üzen neki, de mondtam neki várjunk picit, hátha csak nem ért rá. A nap végén meg azt kérdeztem A.-tól, hogy ma jött-e haza ofő, azt válaszolta szerinte igen.
De végül is akkor már tök nyolc volt, mert másnapra eldőlt, hogy megyek Komlóra 23-án a húgommal a mamánkhoz.

22-én már nem bírtam magammal, írtam megint ofőnek: ,,Meg tetszett kapni a levelet, amit vasárnap írtam önnek? Remélem nem az van, hogy csak nem lépett még be a fiókjába, én meg itt zaklatom, hanem valami technikai hiba lépett fel :) "
Írtam A.-nak is, hogy először annyit tegyen meg, hogy megkérdezi, hogy megkapta-e a vasárnapi levelet.
Szerintem én ezt hagyom a francba. Elegem van. Nincs semmi értelme. Csak a múltat emlegetjük fel. Amit én nem akarok. Ennyi. Vége. Lezárom ezt is. Majd valahogyan lepasszolom őket. Hagyjanak békén. Nem magam miatt. Saját maguk miatt. Najó de. Magam miatt. Mert egy önző dög vagyok.
Megint elvesztettem az életerőmet.

07.23.

Totál készen voltam attól, hogy ofő nem válaszol a levelemre. Dióhéjban.

07.24.

Be kell ezt fejeznem. Megint úgy érzem magam, mint egy aszott hulla. Úgysem tudnak segíteni. (Mármint ofő meg A.) Semmi értelme. ,,###, te olyan negatív vagy!"-mondaná Molnár. De leszarom. Nem hiányzik ez Molnár után. Minden egyes frissítés után ugyanúgy nulla marad a zárójelben...kín szenvedés. Befejeztem. Kész. Vége. Nem tudok (nem is akarok) magammal küzdeni. Ugyanis megint rólam van szó. A saját belső harcomról. Nem játszom el ofővel ugyanazt, mint Molnárral.
Csak...írjon már. Nem ír, nem ír, nem ír. Megszállott.
De legalább megtudtam hol lakik. Jól tippeltem :)
Engem nem kell sajnálnia, nem kell szánnia. Csak azért, mert bűntudatot érez, amiért nem tudott visszafogni, nem kell ezt csinálnia.
Vajon mennyire lenne más a helyzet, ha még az osztálya része lennék????

07.25

Mindegy. Elegem van. Befejeztem tanárnő. Majd még a fél nyár róla fog szólni, nem?

07.28.

Ha jól emlékszem mai napon jöttem haza a húgommal a mamánktól, mert igencsak kezdtek elharapozódni a dolgok...Lényeg a lényeg húgomat érte egy-két bántás (ami részben...RÉSZBEN jogos volt), és így már én sem voltam hajlandó ott maradni. Megharagudtunk a mamára meg a papára is.

07.29

Húgommal L.J. utcába mentünk sétálgatni a környéken, a játszotérre hülyéskedni. Az én ötletemre persze...milyen átlátszó...de nem találkoztunk Tanárnővel.
Hozzászólások száma: (0)

Szemem fénye lassan végleg kihúny,
Látni csak azt látom meg, mi rút.
Sorsom útvesztőjében elveszek.
Süllyedni tovább még meddig lehet?
Kérdem magamtól, s közben az őrület folytogat.
Lelkiismeretfurdalás, szégyen; lelkem szétrohad.
Mielőtt búcsút int, leadja utolsó vészjelét.
S a halál angyala mosolyogva gyújtja kezét.

Ezt az előbb írtam.
Soha nem voltam még ennyire lent, mint amennyire most vagyok. Nem hiába írok most egy bejegyzést. Tavalyi tanévben ez volt az első, most az utolsó dolog, ami segítséget nyújthat. Nem látok ki.
Tegnap a "barátaimmal" volt megbeszélve, hogy majd találkozunk este. Ehelyett miután leszálltam a 2-esről, az irányt nem az Árkádba, hanem Ofőhöz vettem. Megálltam a háza előtt. Bekopogni nem akartam, csak vártam. Mikor már 5 perce ott voltam, elkezdett ugatni a kutyája, meg mintha az ő hangját hallottam volna. De nem tudom, lehet, hogy csak halucináltam. Azon se lepődnék már meg.
Komolyan úgy néztem ki, mint aki a halált várja. Úgy is éreztem magam.
Az idei tanévről csak annyit egyelőre, hogy nagyon kemény volt. Erkölcsileg, és lelkileg is a béka feneke alá süllyedtem. Több tárgyból is bukásra álltam. Most már csak a fizikáért imádkozom, hogy megkapjam a kegyelem kettest Sz. nénitől. De van ennél nagyobb problémám is...amit most nem szeretnék részletezni. Bűntudatom van, az a lényeg.
Blogomat még mindig nem tudom folytatni. Nem kaptam netet, meg kéne kérdeznem mi a tervük, vagy miben egyezhetünk meg, de félek a választól. Hisz tisztában vagyok vele, hogy nem érdemlem meg.
Egyébként első félévben nem írtam részletesen, inkább attól kezdve, hogy A. (az a leszbikus csaj) jobban képbe jött (vagyis január eleje). Jó lenne, ha már írhatnék ugyanúgy, mint anno. A szüleim persze nem érthetik mennyire fontos ez nekem.
Hozzászólások száma: (0)

 

Ismét a jelennel jövök. Azért a jó öreg karácsony nem maradhat el, és így talán a karácsonyi hangulatom is megjön...

www.youtube.com/watch

 

 

 

 

 

 

 És hát Pécs sem maradhat ki...<3

 

 

 

Hozzászólások száma: (0)

 

(A  dátum, amikor  kész  lett  a  vers.)

November  15

Mosoly

 

Mosolyogva  sírok,

Mosolyogva  írok.

Mosolyogva  tombolok,

Mosolyogva  rombolok.

Mosolygok, mert  szerinte  nem  tudok.

Mosolygok, mert  már  csak  azt  tudok.

Mosolygok, mert  nincs  több  szó.

Mosolygok, mert  ez  mindent  leró.

Mosolygok, ha  már  a  fájdalom  iszonyat.

Mosolygok, ha  lelkem  s  szívem  kirohadt.

Mosolygok, ha  nem  is  őszinte.

Mosolygok, ha  meg  is  öl  szinte.

Mosolygok  e  romlott  világra,

Mosolygok  a  szeretethiányra.

Mosolygok  az  értetlenre, ki  ostoba,

Mosolygok  az  életre, hogy  mostoha.

Mosolyogj  s  hidd, mosolyod  majd  igazzá  válik.

Mosolyogj  s  lesz, ki  mosolyodtól  már  nem  ázik.

 

(Ezt  egy  nap  alatt  írtam.)

 

December  1

Van, aki  felkel  értem

 

S  ahogy  a  nyár  őszbe  fordult,

Felloban  a  láng, mit  szívem  koldult.

De  ez  nem  emel  ki  a  sötétségből

Hisz  onnan  jön, a  vörös  mélyből.

Éjfekete  az  én  új  lángom,

Habár  először  angyalnak  látom.

Haja  világos, szeme  zöld

A  látszat  szépen  testet  ölt.

Majd  hogy  álarca  lekerül  róla

Hozzám  démonom  szólna

Az  ördög  küldte  nekem  őt

Kit  az  árnyaimból  szőtt

Idegennek  zuhanás  a  mélybe

Mert  így  lelke  lassan  széttépve.

Míg  minket  ez  pont  felrepít,

Lelkiismeret  meg  nem  rendít.

Közös  a  mag, mely  a  gonoszt  hajtja?

Nem  látszik  a  megbánás  rajta.

S  dereng  mellette  ez: játék  az  élet,

Vele  végre  kigyúlnak  a  fények.

Tudok  újra  szívből  nevetni

Búskomorságomat  levetni.

S  elvesztem, de  vele  megleszek,

Mellette  megint  önmagam  leszek.

Egy  kérdés  ismét  felvetődik:

Miféle  erő, mi  nekem  verődik?

Még  nagyobb  roncsá  teszel?

Az  őrülettel  teljesen  feleszel?

Ha  van  épp  elmém, ezt  ő  kérdi,

A  kettősséget  halálosnak  véli.

Úgy  lehet  most  pont  ez  kell  hát:

Fény  helyett  sötétebbe  át.

S  lemegyünk  odáig  is  akár,

Hol  ami  vár, már  csak  a  halál.

Mert  nem  létezik  fent,

Ha  nem  voltam  még  lent.

Tudom  jól, otthonom  a  fény,

S  nem  a  sötét, ködös  mély.

S  ha  itt  feladatomat  befejezem,

Ezt  a  lányt  kézenfogva  kivezetem.

Lelkem  kanóca  vezessen  minket.

Nehogy  azt  is  elnyelje  a  sötét  liget!

S  azért  majd  ki  fog  felállni?

Lelketlen  testembe  szállni.

Ki  áldozza  magát  értem?

Ha  a  lelkét  is  elkérem.

S  szabadságom  nem  garantált,

Úgy  lehet  te  is  itt  maradnál.

 

(Ezt  minimum  egy  hétig  írtam.)

 

 

Üdv  a  közelmúltból.

És  hogy  a  mostani  lelkiállapotaimat  vázoljam:

www.youtube.com/watch  (Angyalok  mindörökké) Ez  speciel  szerintem  az  adventi  vásárhoz  tökéletes.

www.youtube.com/watch (Sorozatgyilkos)

www.youtube.com/watch (Nyári  bor)

 

Utoljára  több, mint  három  hónapja  írtam, ahogy  nézem. Ennyi  idő  kellett  mire  úgy  voltam  vele, hogy  jó, akkor  folytatom. Úgy  éreztem  meg  van  kötve  a  kezem.

Mondanom  sem  kell, hogy  rengeteg  minden  történt. (És  még  a  nyárral  is  el  vagyok  maradva...) Sok  ember  tudja  már, hogy  én  itten  irogatok. Túl  sok. Olyanok  is, akik  jobb  lenne, ha  nem  tudnák. És  olyanok  is, akiknek  jobb  lett  volna, ha  nem  mutatom  meg. Nem  azért, mert  visszaéltek  vele, hanem  ezért  mert  nem  bízom  bennük. És  már  megszakadt  velük  a  kapcsolat  is. Na  de  mindegy.

 

Ugye  ez  az  egész  ott  kezdődött, hogy  megadtam  ofőnek, aztán  A.-nak, majd  Tancinak, és  így  tovább, mint  a  dominó, és  a  végén  már  azt  vettem  észre, hogy  a  blogom  átveszi  felettem  az  idegenvezetést, és  olyanoknak  is  megmutatja  magát, akiknek  egyáltalán  nem  kéne :D

Szóval  ha  még  csírájában  elfolytom  ezt, akkor  nem  kerül  a  szüleim  elé  sem. ( Annyi  jó  származott  ebből, hogy  kiderült, hogy  idáig  jó  munkát  végeztem  az  eltitkolás  végett.) Az  volt  a  legrosszabb, és  egyben  a  legjobb  lépés  is, hogy  ofőnek  megadtam, mert  még  ha  csak  neki  mutatom  meg, szerintem  akkor  sem  tudtam  volna  őszintén  írni  tovább, viszont  azt  hiszem  ő  értett  meg  engem  a  legjobban.

Na  szóval, az  van, hogy  a  blogolást  mindenképp  folytatni  akarom, nagy  kérdés  bennem  az, hogy  itt, vagy  másik  blogban, vagy  másik  oldalon (tehát  nem  KP.-n). Mint  mondtam  őszintén- úgy  hogy  ennyi  ember  tud  róla- nem  fogok  tudni  írni, maximum  úgy, ha  [email protected]  mindenkit, és  csak  írok, mintha  semmi  sem  történt  volna. De  ez  már  csak  azért  sem  előnyös, mert  így  a  titkaimat  nem  írhatom  le. A  másik  meg  ugye  az. hogy  megbánthatom  az  embereket. Mondjuk  ez  már  annyira  nem  érdekel. Bocs, inkább  őszinte  vagyok, és  akkor  fájjon  neked, minthogy  hazudjam  a  szépet, vagy  magamba  folytsam  amit  gondolok. Ez  lehet  kicsit  önzőség, de  szerintem  mindenkinek  így  kellenne  tennie.

Azért  kéne  itt  folytatni, mert  akkor  nem  szakad  meg  a  "kör". Ha  viszont  újjat  kezdek, mindenki  el  lesz  tévedve, hogy  mi  miért  van, viszont  valószínűleg  nem  fogják  tudni  azok  a  bizonyosok, hogy  én  vagyok  az (de  benne  van  a  pakliban, hogy  kitalálják). Ha  nem  kamaszpanaszon  folytatom, akkor  teljes  a  biztonság, viszont  előzmény  megint  nuku, és  nem  akarom  az  összes  bejegyzést  oda  átmásolni, mert  iszonyat  hosszú  idő, az  meg  úgy  nem  jó, ha  csak  néhány  mondatban  mesélem  el  a  dolgokat.

Az  is  necces, hogy  hogyan  írjak  tovább, ha  a  gép  itthon  tabu  még  mindig, és  elég  csóró  is  vagyok.

Majd  lesz  valahogy. Az  egyszer  biztos, hogy  vagy  részletesen (már  amennyire  tudom, mert  nem  jegyzetelgettem, csak  mostanában  kezdtem  el), vagy  néhány  mondatban (ha  nincs  már  sok  időm) a  lényeget  elmesélem  az  elmúlt  hónapokról. Mert  lezáratlanul  nem  szeretem  hagyni  a  dolgokat.

És  akkor  lezárnám  azt  a  kérdést  is, miszerint: ,,Őszinteség  bármi  áron?"

-Nem. A  blogom  árán  nem.

 

Majd  még  jövök.

 

Hozzászólások száma: (0)

 

A  következő  napokban  választ  kapok  arra  a  kérdésemre,miszerint:

Őszinteség  bármi  áron? Őszinteség  mindenek  felett?

Ugyanis  felfedtem  a  blogomat  két  ember  előtt (az  egyik  az  osztályfőnök) ,és  holnap  találkozom  is  velük. A  kezükbe  adtam  magamat. A  lelkemet. Konkrétan  mindent.

Nagyon  remélem,hogy  nem  életem  legnagyobb  hibáját  követtem  most  el  ezzel. Nekem  bízni  nehezemre  esik  másokban,mindenkiben  kételkedem,szóval  az  biztos,hogy  ez  roppant  nagy  lépés  volt. És  talán  túl  nagy,és  veszélyes  is,de..maradjunk  optimisták. És  bízzunk  az  emberek  jóságában. (Régen  csináltam  már  ilyet.)

Hozzászólások száma: (0)

 

Július  5

Ma  egész  nap  mászkáltam,buszoztam,mivel  ugye  holnap  lejár  a  bérlet. Tervben  volt  az  Ildikós  levél (Felcsöngetek  egy  random  emberhez,és  azt  mondom: ,,Szórólapot  hoztam,legyen  szíves  beengedni.") ,de  b*sszus,hihetetlen,hogy  mennyire  másak  a  dolgok  fejben,és  a  valóságban. Fejben  olyan  ultra  könnyű,de  rohadtul  nem  az . Odamentem  a  14-es  lépcsőházhoz,ahol  bement,de  nem  volt  kiírva  a  neve. Jó,akkor  megnéztem  elől,ott  sem  volt  sehol. Jó,itt  már  azt  gondoltam,hogy  ,,Ez  a  nő  nem  is  létezik  igazából,csak  álmodtam  valami  Molnár  Ildikóról,de  hogy  ki  volt  az..." Készültem  elmenni,de  valamiért  mégis  jobbra  vettem  az  irányt. Megnéztem  a  16-ost  is.

,,Nem ő. Nem ő. Kiafrancez,nem ő."

16. Molnár  Ildikó

És  mint  valami  Biblia *-*

Meg  van. Tudom,hogy  hol  lakik.

És  akkor  végül  is  abban  maradtam,hogy  mindenképp  feladom  a  levelet. Vagy  feladó  nélkül,ha  lehet,vagy  Komlóról. Ha  Komlóról  adom  fel,akkor  megadom  neki  a  válaszolás  lehetőségét,amire  kíváncsi  lennék,de  ha  meg  nem  kapok  választ,az  olyan,mint  ha  megint  legyőzött  volna,és  azt  nem  akarom,mert  szar  érzés. Ha  meg  feladó  nélkül  adom  fel,akkor  talán  soha  nem  tudom  meg,hogy  érdeklődött-e  irántam  ezek  után,vagy  sem. Nehéz  helyzet.

 Július  6

Ma  feladtam  a  levelemet  Tanárnőnek,természetesen  feladót  nem  tüntettem  fel. A  vallomás (tudjátok,ami  úgy  kezdődött,hogy ,,Drága  Molnár  Ildikó  Tanárnő!") végére  még  annyit  írtam,hogy ,,Remélem  elért  a  lelkéhez,ugyanis  odaszántam." Aztán  írtam  még  mást  is. Hogy  mennyit  gondoltam  rá,milyen  sok  dolog  manifesztálódott..Hogy  remélem  soha  többet  nem  látom,mert  iszonyúan  érezném  magam,mert  ha  valami,vagy  valaki  hiányzik,és  a  jövőben  felbukkan  a  semmiből,majd  megint  eltűnik,akkor  lehet  előlről  kezdeni  az  egészet. Közöltem  vele,hogy  írtam  verset  a  háborúnkról. Hogy  azt  ígértem  magamnak,egyszer  megölelem,de  nem  tartottam  be. Hogy  azért  nem  írtam  feladót,mert  nem  akarok  csalódni,ha  nem  írna  vissza,mert  akkor  az  azt  jelentené,hogy  győzött,méghozzá  véglegesen,és  azt  nem  viselném  el. Írtam,hogy  nem  tudom,mennyire  tud  ráérezni  a  dolgokra,de  talán  rá  fog  jönni,hogy  ki  írta. Remélem  e  levéllel  már  el  fogom  tudni  engedni  önt. Isten  áldja.

Elsőbbségivel  adtam  fel,szóval  85%,hogy  holnap  megkapja. Ha  nem  holnap,akkor  holnapután. Azért  remélem  otthon  lesz .

Tényleg  bízom  benne,hogy  elfogom  felejteni.

Pár  hónap,év  múlva  én...mintha  nem  is  léteztem  volna. Egy  semminek  érzem  magam. Már  biztos  20-án  elfelejtett. Szépen,lassan  meghalok. Csak  egy  árnyék  leszek  az  iskolában.

 

Július  7

Mondtam  én,hogy  az  egész  nyár  róla  fog  szólni. És  még  mindig  miatta  hullajtom  a  könnyeimet. Órák  kérdése,és  megkapja  a  levelet. Remélem. Azért  kíváncsi  lennék  az  arcára...:)

: (

Vajon  visszaírt  volna?

: I

: " (

Anya  úgy  tudja,hogy  a  mamámnak, V. meg  hogy  egy  nálam  2  évvel  idősebb  fiúnak  küldtem  levelet.

Hozzászólások száma: (0)

 

Amikor  azt  hiszed  tényleg  lezárult  egy  fejezet  az  életedben,aztán  kiderül,hogy  még  van  egy  utolsó  felvonás,egy  utolsó  rész,amit  végig  kell csinálnod.

Július  3

Ma  voltam  kint  a  temetőben. Vittem  gyertyát,gyufát,és  vettem  egy  szál  virágot  is. Elmondtam  a  jelenlegi  helyzetemet  Nagynénémnek,és  felköszöntöttem,mivel  holnapután  lenne  48  éves. Simán  befeküdhettem  volna  mellé,mert  megint  úgy  éreztem  magam,mint  egy  100  éves. Mint  egy  halott.

A  végén  kértem,hogy  adjon  egy  jelet,ha  hall  engem,akár  a  gyertyával  is  jelezhet,de  semmi  nem  történt. 3-5  perc  múlva  viszont  felélénkült  a  szél,és  elfújta  a  lángot. Biztos  csak  "véletlen"  volt. Nade  ami  utána  következett,az  is?

Filóztam,hogy  gyújtsam-e  meg  ismét,de  inkább  hagytam,mert  sok  idő  mire  lehűl. Elindultam. Bekanyarodtam  balra,lassan  sétáltam. Észrevettem  két  embert  a  távolban,akikre  simán  rá  lehet  fogni,hogy  a  Tanárnő,meg  az  élettársa. ,,De  miért  is  lennének  itt  a  temetőben,pont  akkor,amikor  én?" Mentem  tovább,majd  jobbra,és  még  mindig  az  járt  a  fejemben,hogy  mi  van,ha  ők  voltak  azok? Meg  eszembe  jutottak  Tanárnő  fényképei,amik  itt  készültek.

Jó. Megyek  tovább. Közeledek  a  kapuhoz . Egy  nőre  leszek  figyelmes,aki  ott  sétál  felfelé  az  út  másik  oldalán,a  járdán. Színes,hosszú,csíkos  nadrág. Megakad  rajta  a  szemem.

Sétálok  ki  a  kapunk. Közben  lehet,hülyének  néz  az  egyik  mami,aki  előttem  megy  ki.

Megyek  közelebb. Színes,csíkos,hosszú  nadrág. Rövid,fehér  felső. Szatyrok. Barna  haj. Napszemüveg.

O.O

,,Nehogy  már  ő  az?????"

Elindulok  fel. Nézem,egyre  csak  nézem. Pedig  ő  az. Mindjárt  elkap  a  sírás. Nézem,nézem,és  csak  nézem. Egyre  gyorsabbak  a  lépteim. Valamikor  már  futok. Már  majdnem  egy  vonalban  vagyok  vele.

,,Segítenem  kéne  neki. De  hogyan????? Egy  év,mire  átvált  zöldre  az  a  gennyláda  lámpa. Mindjárt  kiugrom  az  autók  közé."

Állok. Elhagyja  a  zebrát,itt  már  lemondok  róla. De  arról  még  nem,hogy  megtudjam,melyik  házszám  alatt  lakik. Befordul  jobbra. Távolodik. Nem  várom  meg  a  zöldet,nem  jönnek  a  kocsik.

Rohanok. Mint  aki  ölni  készül. Egy  pillanatra  sem  tévesztem  szemelől. Nem  lehet. Befordul. Megyek  tovább. 14. Eggyel  odébb,mint  saccoltam.

Sírni  tudnék. Bedugom  a  fülembe  a  zenét,és  hazasétálok.

Így  akart  üzenni  a  Néném? Megbántam,hogy  nem  mentem  oda  hozzá  segíteni. Ott  volt  vagy  négy  szatyor  a  kezében.

Mindannak  ellenére,mindannak  ami  történt  közöttünk. Ez  már  valami. De  ha  más  tanár  lett  volna  ott,akkor  biztos  nem  fordul  meg  a  fejemben,hogy  segítsek. Igazából  át  is  szaladtam  volna  mindjárt,amint  megpillantottam,maximum  elüt  egy  autó :D Meg  kellett  volna  próbálni.

,,-Segíthetek?-és  megfogom  az  egyik  szatyrot.

 -Szia. Hát  te?

 -Nem  kémkedtem  ám  maga  után,csak  a  Nénémnél  voltam  a  temetőben.

 -Átmentél  egy  másik  iskolába?

 -Igen.

 -Miért?

 -Legfőképp  a  szak  miatt. De  ott  van  a  német,és  maga  is.

 -Én??

 -Hosszú..rengeteget  blogoltam  magáról."

Így  nézett  volna  ki  a  fejemben  ez  a "már  csak  ismerősök,nem  tanár-diák  kapcsolat" beszélgetés. Kíváncsi  vagyok  beengedett-e  volna  a  lépcsőházba.

Akkora  egy  f.....ó  vagyok,hogy  elszalasztottam  ezt. De  igazából  nem  is  hittem  a  szemeimnek,amikor  megláttam.

Aztán  az  önmarcangolás  után  megpofoztam  magam  képzeletben,hogy:

,,Állj. Ha  elengedtem,miért  érzek  bűntudatot,amiért  nem  segítettem  neki,hisz  nem  ismerem  ezt  az  embert. Nem  köt  hozzá  érzelem,emlék,vagy  gondolat. Ja,hogy  még  nem  engedtem  el..értem,így  már  világos."

Persze,hogy  nem. Ez  nem  olyan  dolog,hogy  ma  még  van,holnap  már  nincs. Nehéz,rohadt  nehéz. Főleg,hogy  megint  belém  szúrt  egy  kést,hogy  továbbra  is  emlékezzek  rá. Jó,persze  nem  direkt,de  akkor  kérdem  én: Mit  akar  a  jó  Isten  ezzel  a  nővel??? Hagyjon  már  békén!!!

Ma  megírtam  a  vallomást  egy  A/4-es  papírra. Vasárnap  megpróbálom  odaadni,de  holnap  először  is  megnézem  a  postás  kódot  itthon,hogy  működik-e.

 

Hozzászólások száma: (0)

 

Az  elkövetkező  napokban  csak  az  járt  a  fejemben,hogy  ,,Nem  szabad  depressziósnak  lennem,nem  szabad  lecsúsznom,nem  szabad  elvesztenem  magamat. Nem. Nem. Nem."

Nehéz  volt,mert  ráadásként  ismételten  szembekerültem  anyámmal. A  tárgy  pedig  egy  esztétikai  beavatkozás  volt,amit  az  új  ágy  helyett  szerettem  volna  kérni,és  amire  sokkal,de  SOKKAL  jobban  szükségem  volt,mint  egy  retkes  ágyra.

Június  30

Nem,nem  fogok  összeesni. Elegem  van  abból,hogy  soha  semmiből  nem  lesz  semmi  anyám  miatt. Küzdeni  fogok  a  végsőkig. Ameddig  el  nem  érem  a  célomat. És  k*rvár*,kib*szottul  lesz*rom (már  elnézést),ha  ehhez  otthon  kell  maradnom  egész  nyáron.

NEM-ÉR-DE-KEL.

Elegem  van  abból,hogy  anyám  mindig  az  utamban  áll,ahelyett,hogy  segítene. Fogalma  sincs  arról,nekem  ez  mennyit  jelentene. Fogalma  sincs  arról,mennyire  gyűlölöm  magam. Fogalma  sincs,mennyire  utálom  azt,amit  a  tükörben  látok. Azt  hinné  ez  egy  bolhafingnyi  dolog,de  marhára  nem  az!!!

Nulla. Ennyi. Ennyi  a  kib*szott  önbizalmam. Gyűlölöm  magam. Megtudnám  ölni  magam. De  csak  a  vagdosásig  jutottam  el.

Tudom,ez  a  dolog (amiért  harcolok) neki  semmit  nem  jelent,és  hidegen  hagyja. Mindig  is  ilyen  volt. Önző? Nem  tudom...nem,de  szerintem  csak  azért  nevelt  fel,mert  muszáj  volt. Amúgy  is  olyan  gyerek  voltam,akit  nem  terveztek.

Pedig  tudom,hogy  ha  ez  a  dolog  menne,kitudnék  törni.

Nagyon  messze  vagyok  anyától. Pedig  ő  az  utolsó. Egyedül  vagyok. És  egyedül  kell  harcolnom.

Most  is  sírok. Egy  olyan  emberre  lenne  szükségem,aki  bejön  ide  a  sötét  szobámba,leül  az  ágyamra,magához  húz,odaszorít,és  azt  suttogja  a  fülembe:

,,Minden  rendben  lesz,mert  én  itt  vagyok  neked,és  soha  nem  engedlek  el."

Van  ilyen  ember? Bárki.

Úgy  ordítanék  egy  nagyot  ebben  a  sötétségben.

Valaki  öleljen  át.

 

Július  1

És  még  mindig  Csíkzenekart  hallgatok.

Vajon  az  osztályfőnök  szokott  rám  gondolni? Én  gondolok  rá,minden  nap.

~

Az  ember  saját  dolgaiból,csak  akkor  lesz  bármi  is,ha  ő  maga  intézi. Nem  érdemes  várni  az  olyan  emberekre,akik  az  "MHT" elven  vannak.

,,Majd"

,,Holnap"

,,Talán"

 

Július  3

-Csak  egy  okot  mondj,hogy  ne  adjam  fel.-mondtam  magamnak.

-KÜZDENED  KELL,MERT  HARCOS  VAGY.-válaszoltam.

A  legnagyobb  ellensége  mindenkinek  önmaga. Az  ellenséget  pedig  úgy  lehet  legyőzni,ha  elfogadod. (? Vagy  inkább,ha  kiismered.)

Süllyedek  lefele. De  közben  az  a  kicsike  épp  elmém  még  mindig  kapaszkodik,és  azt  vallja,soha  nem  adja  fel.

Hiányzik  az  osztályfőnök. Hiányzik  a  Tanárnő. Szeretném  látni. Szeretnék  írni  az  osztályfőnöknek,de  nem  akarom  terhelni  a  gondjaimmal. Hisz  már  nem  is  az  osztályfőnököm,igaz  felajánlotta,hogy  mindennek  ellenére  leszervezi  a  találkozót  azzal  a  lánnyal (A.).

Azt  hiszem,az  év  legnehezebb  feladata  az  lesz,hogy  a  saját  lábamra  álljak,és  soha  ne  adjam  fel.

Hozzászólások száma: (0)