/ Blogok / LÉLEK / A változás szárnyain

A változás szárnyain

Egy tinilány mindennapja,netes naplóba írva. Egyik mottóm: Nincsenek véletlen találkozások az életünkben.Minden ember az életünkben vagy egy TESZT,vagy egy BÜNTETÉS, vagy egy AJÁNDÉK.

uborka 2013.12.07. - 19:24 70451 látogatás 5 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

Ismét a jelenben

2015-08-29 02:12:38

 


A  következő  napokban  választ  kapok  arra  a  kérdésemre,miszerint:


Őszinteség  bármi  áron? Őszinteség  mindenek  felett?


Ugyanis  felfedtem  a  blogomat  két  ember  előtt (az  egyik  az  osztályfőnök) ,és  holnap  találkozom  is  velük. A  kezükbe  adtam  magamat. A  lelkemet. Konkrétan  mindent.


Nagyon  remélem,hogy  nem  életem  legnagyobb  hibáját  követtem  most  el  ezzel. Nekem  bízni  nehezemre  esik  másokban,mindenkiben  kételkedem,szóval  az  biztos,hogy  ez  roppant  nagy  lépés  volt. És  talán  túl  nagy,és  veszélyes  is,de..maradjunk  optimisták. És  bízzunk  az  emberek  jóságában. (Régen  csináltam  már  ilyet.)


Hozzászólások száma: (0)

Folytatás

2015-08-22 21:57:59

 


Július  5


Ma  egész  nap  mászkáltam,buszoztam,mivel  ugye  holnap  lejár  a  bérlet. Tervben  volt  az  Ildikós  levél (Felcsöngetek  egy  random  emberhez,és  azt  mondom: ,,Szórólapot  hoztam,legyen  szíves  beengedni.") ,de  b*sszus,hihetetlen,hogy  mennyire  másak  a  dolgok  fejben,és  a  valóságban. Fejben  olyan  ultra  könnyű,de  rohadtul  nem  az . Odamentem  a  14-es  lépcsőházhoz,ahol  bement,de  nem  volt  kiírva  a  neve. Jó,akkor  megnéztem  elől,ott  sem  volt  sehol. Jó,itt  már  azt  gondoltam,hogy  ,,Ez  a  nő  nem  is  létezik  igazából,csak  álmodtam  valami  Molnár  Ildikóról,de  hogy  ki  volt  az..." Készültem  elmenni,de  valamiért  mégis  jobbra  vettem  az  irányt. Megnéztem  a  16-ost  is.


,,Nem ő. Nem ő. Kiafrancez,nem ő."


16. Molnár  Ildikó


És  mint  valami  Biblia *-*


Meg  van. Tudom,hogy  hol  lakik.


És  akkor  végül  is  abban  maradtam,hogy  mindenképp  feladom  a  levelet. Vagy  feladó  nélkül,ha  lehet,vagy  Komlóról. Ha  Komlóról  adom  fel,akkor  megadom  neki  a  válaszolás  lehetőségét,amire  kíváncsi  lennék,de  ha  meg  nem  kapok  választ,az  olyan,mint  ha  megint  legyőzött  volna,és  azt  nem  akarom,mert  szar  érzés. Ha  meg  feladó  nélkül  adom  fel,akkor  talán  soha  nem  tudom  meg,hogy  érdeklődött-e  irántam  ezek  után,vagy  sem. Nehéz  helyzet.


 Július  6


Ma  feladtam  a  levelemet  Tanárnőnek,természetesen  feladót  nem  tüntettem  fel. A  vallomás (tudjátok,ami  úgy  kezdődött,hogy ,,Drága  Molnár  Ildikó  Tanárnő!") végére  még  annyit  írtam,hogy ,,Remélem  elért  a  lelkéhez,ugyanis  odaszántam." Aztán  írtam  még  mást  is. Hogy  mennyit  gondoltam  rá,milyen  sok  dolog  manifesztálódott..Hogy  remélem  soha  többet  nem  látom,mert  iszonyúan  érezném  magam,mert  ha  valami,vagy  valaki  hiányzik,és  a  jövőben  felbukkan  a  semmiből,majd  megint  eltűnik,akkor  lehet  előlről  kezdeni  az  egészet. Közöltem  vele,hogy  írtam  verset  a  háborúnkról. Hogy  azt  ígértem  magamnak,egyszer  megölelem,de  nem  tartottam  be. Hogy  azért  nem  írtam  feladót,mert  nem  akarok  csalódni,ha  nem  írna  vissza,mert  akkor  az  azt  jelentené,hogy  győzött,méghozzá  véglegesen,és  azt  nem  viselném  el. Írtam,hogy  nem  tudom,mennyire  tud  ráérezni  a  dolgokra,de  talán  rá  fog  jönni,hogy  ki  írta. Remélem  e  levéllel  már  el  fogom  tudni  engedni  önt. Isten  áldja.


Elsőbbségivel  adtam  fel,szóval  85%,hogy  holnap  megkapja. Ha  nem  holnap,akkor  holnapután. Azért  remélem  otthon  lesz .


Tényleg  bízom  benne,hogy  elfogom  felejteni.


Pár  hónap,év  múlva  én...mintha  nem  is  léteztem  volna. Egy  semminek  érzem  magam. Már  biztos  20-án  elfelejtett. Szépen,lassan  meghalok. Csak  egy  árnyék  leszek  az  iskolában.


 


Július  7


Mondtam  én,hogy  az  egész  nyár  róla  fog  szólni. És  még  mindig  miatta  hullajtom  a  könnyeimet. Órák  kérdése,és  megkapja  a  levelet. Remélem. Azért  kíváncsi  lennék  az  arcára...:)


: (


Vajon  visszaírt  volna?


: I


: " (


Anya  úgy  tudja,hogy  a  mamámnak, V. meg  hogy  egy  nálam  2  évvel  idősebb  fiúnak  küldtem  levelet.


Hozzászólások száma: (0)

Utolsó felvonás

2015-08-22 21:39:17

 


Amikor  azt  hiszed  tényleg  lezárult  egy  fejezet  az  életedben,aztán  kiderül,hogy  még  van  egy  utolsó  felvonás,egy  utolsó  rész,amit  végig  kell csinálnod.


Július  3


Ma  voltam  kint  a  temetőben. Vittem  gyertyát,gyufát,és  vettem  egy  szál  virágot  is. Elmondtam  a  jelenlegi  helyzetemet  Nagynénémnek,és  felköszöntöttem,mivel  holnapután  lenne  48  éves. Simán  befeküdhettem  volna  mellé,mert  megint  úgy  éreztem  magam,mint  egy  100  éves. Mint  egy  halott.


A  végén  kértem,hogy  adjon  egy  jelet,ha  hall  engem,akár  a  gyertyával  is  jelezhet,de  semmi  nem  történt. 3-5  perc  múlva  viszont  felélénkült  a  szél,és  elfújta  a  lángot. Biztos  csak  "véletlen"  volt. Nade  ami  utána  következett,az  is?


Filóztam,hogy  gyújtsam-e  meg  ismét,de  inkább  hagytam,mert  sok  idő  mire  lehűl. Elindultam. Bekanyarodtam  balra,lassan  sétáltam. Észrevettem  két  embert  a  távolban,akikre  simán  rá  lehet  fogni,hogy  a  Tanárnő,meg  az  élettársa. ,,De  miért  is  lennének  itt  a  temetőben,pont  akkor,amikor  én?" Mentem  tovább,majd  jobbra,és  még  mindig  az  járt  a  fejemben,hogy  mi  van,ha  ők  voltak  azok? Meg  eszembe  jutottak  Tanárnő  fényképei,amik  itt  készültek.


Jó. Megyek  tovább. Közeledek  a  kapuhoz . Egy  nőre  leszek  figyelmes,aki  ott  sétál  felfelé  az  út  másik  oldalán,a  járdán. Színes,hosszú,csíkos  nadrág. Megakad  rajta  a  szemem.


Sétálok  ki  a  kapunk. Közben  lehet,hülyének  néz  az  egyik  mami,aki  előttem  megy  ki.


Megyek  közelebb. Színes,csíkos,hosszú  nadrág. Rövid,fehér  felső. Szatyrok. Barna  haj. Napszemüveg.


O.O


,,Nehogy  már  ő  az?????"


Elindulok  fel. Nézem,egyre  csak  nézem. Pedig  ő  az. Mindjárt  elkap  a  sírás. Nézem,nézem,és  csak  nézem. Egyre  gyorsabbak  a  lépteim. Valamikor  már  futok. Már  majdnem  egy  vonalban  vagyok  vele.


,,Segítenem  kéne  neki. De  hogyan????? Egy  év,mire  átvált  zöldre  az  a  gennyláda  lámpa. Mindjárt  kiugrom  az  autók  közé."


Állok. Elhagyja  a  zebrát,itt  már  lemondok  róla. De  arról  még  nem,hogy  megtudjam,melyik  házszám  alatt  lakik. Befordul  jobbra. Távolodik. Nem  várom  meg  a  zöldet,nem  jönnek  a  kocsik.


Rohanok. Mint  aki  ölni  készül. Egy  pillanatra  sem  tévesztem  szemelől. Nem  lehet. Befordul. Megyek  tovább. 14. Eggyel  odébb,mint  saccoltam.


Sírni  tudnék. Bedugom  a  fülembe  a  zenét,és  hazasétálok.


Így  akart  üzenni  a  Néném? Megbántam,hogy  nem  mentem  oda  hozzá  segíteni. Ott  volt  vagy  négy  szatyor  a  kezében.


Mindannak  ellenére,mindannak  ami  történt  közöttünk. Ez  már  valami. De  ha  más  tanár  lett  volna  ott,akkor  biztos  nem  fordul  meg  a  fejemben,hogy  segítsek. Igazából  át  is  szaladtam  volna  mindjárt,amint  megpillantottam,maximum  elüt  egy  autó :D Meg  kellett  volna  próbálni.


,,-Segíthetek?-és  megfogom  az  egyik  szatyrot.


 -Szia. Hát  te?


 -Nem  kémkedtem  ám  maga  után,csak  a  Nénémnél  voltam  a  temetőben.


 -Átmentél  egy  másik  iskolába?


 -Igen.


 -Miért?


 -Legfőképp  a  szak  miatt. De  ott  van  a  német,és  maga  is.


 -Én??


 -Hosszú..rengeteget  blogoltam  magáról."


Így  nézett  volna  ki  a  fejemben  ez  a "már  csak  ismerősök,nem  tanár-diák  kapcsolat" beszélgetés. Kíváncsi  vagyok  beengedett-e  volna  a  lépcsőházba.


Akkora  egy  f.....ó  vagyok,hogy  elszalasztottam  ezt. De  igazából  nem  is  hittem  a  szemeimnek,amikor  megláttam.


Aztán  az  önmarcangolás  után  megpofoztam  magam  képzeletben,hogy:


,,Állj. Ha  elengedtem,miért  érzek  bűntudatot,amiért  nem  segítettem  neki,hisz  nem  ismerem  ezt  az  embert. Nem  köt  hozzá  érzelem,emlék,vagy  gondolat. Ja,hogy  még  nem  engedtem  el..értem,így  már  világos."


Persze,hogy  nem. Ez  nem  olyan  dolog,hogy  ma  még  van,holnap  már  nincs. Nehéz,rohadt  nehéz. Főleg,hogy  megint  belém  szúrt  egy  kést,hogy  továbbra  is  emlékezzek  rá. Jó,persze  nem  direkt,de  akkor  kérdem  én: Mit  akar  a  jó  Isten  ezzel  a  nővel??? Hagyjon  már  békén!!!


Ma  megírtam  a  vallomást  egy  A/4-es  papírra. Vasárnap  megpróbálom  odaadni,de  holnap  először  is  megnézem  a  postás  kódot  itthon,hogy  működik-e.


 


Hozzászólások száma: (0)

Kapaszkodás

2015-08-22 19:14:46

 


Az  elkövetkező  napokban  csak  az  járt  a  fejemben,hogy  ,,Nem  szabad  depressziósnak  lennem,nem  szabad  lecsúsznom,nem  szabad  elvesztenem  magamat. Nem. Nem. Nem."


Nehéz  volt,mert  ráadásként  ismételten  szembekerültem  anyámmal. A  tárgy  pedig  egy  esztétikai  beavatkozás  volt,amit  az  új  ágy  helyett  szerettem  volna  kérni,és  amire  sokkal,de  SOKKAL  jobban  szükségem  volt,mint  egy  retkes  ágyra.


Június  30


Nem,nem  fogok  összeesni. Elegem  van  abból,hogy  soha  semmiből  nem  lesz  semmi  anyám  miatt. Küzdeni  fogok  a  végsőkig. Ameddig  el  nem  érem  a  célomat. És  k*rvár*,kib*szottul  lesz*rom (már  elnézést),ha  ehhez  otthon  kell  maradnom  egész  nyáron.


NEM-ÉR-DE-KEL.


Elegem  van  abból,hogy  anyám  mindig  az  utamban  áll,ahelyett,hogy  segítene. Fogalma  sincs  arról,nekem  ez  mennyit  jelentene. Fogalma  sincs  arról,mennyire  gyűlölöm  magam. Fogalma  sincs,mennyire  utálom  azt,amit  a  tükörben  látok. Azt  hinné  ez  egy  bolhafingnyi  dolog,de  marhára  nem  az!!!


Nulla. Ennyi. Ennyi  a  kib*szott  önbizalmam. Gyűlölöm  magam. Megtudnám  ölni  magam. De  csak  a  vagdosásig  jutottam  el.


Tudom,ez  a  dolog (amiért  harcolok) neki  semmit  nem  jelent,és  hidegen  hagyja. Mindig  is  ilyen  volt. Önző? Nem  tudom...nem,de  szerintem  csak  azért  nevelt  fel,mert  muszáj  volt. Amúgy  is  olyan  gyerek  voltam,akit  nem  terveztek.


Pedig  tudom,hogy  ha  ez  a  dolog  menne,kitudnék  törni.


Nagyon  messze  vagyok  anyától. Pedig  ő  az  utolsó. Egyedül  vagyok. És  egyedül  kell  harcolnom.


Most  is  sírok. Egy  olyan  emberre  lenne  szükségem,aki  bejön  ide  a  sötét  szobámba,leül  az  ágyamra,magához  húz,odaszorít,és  azt  suttogja  a  fülembe:


,,Minden  rendben  lesz,mert  én  itt  vagyok  neked,és  soha  nem  engedlek  el."


Van  ilyen  ember? Bárki.


Úgy  ordítanék  egy  nagyot  ebben  a  sötétségben.


Valaki  öleljen  át.


 


Július  1


És  még  mindig  Csíkzenekart  hallgatok.


Vajon  az  osztályfőnök  szokott  rám  gondolni? Én  gondolok  rá,minden  nap.


~


Az  ember  saját  dolgaiból,csak  akkor  lesz  bármi  is,ha  ő  maga  intézi. Nem  érdemes  várni  az  olyan  emberekre,akik  az  "MHT" elven  vannak.


,,Majd"


,,Holnap"


,,Talán"


 


Július  3


-Csak  egy  okot  mondj,hogy  ne  adjam  fel.-mondtam  magamnak.


-KÜZDENED  KELL,MERT  HARCOS  VAGY.-válaszoltam.


A  legnagyobb  ellensége  mindenkinek  önmaga. Az  ellenséget  pedig  úgy  lehet  legyőzni,ha  elfogadod. (? Vagy  inkább,ha  kiismered.)


Süllyedek  lefele. De  közben  az  a  kicsike  épp  elmém  még  mindig  kapaszkodik,és  azt  vallja,soha  nem  adja  fel.


Hiányzik  az  osztályfőnök. Hiányzik  a  Tanárnő. Szeretném  látni. Szeretnék  írni  az  osztályfőnöknek,de  nem  akarom  terhelni  a  gondjaimmal. Hisz  már  nem  is  az  osztályfőnököm,igaz  felajánlotta,hogy  mindennek  ellenére  leszervezi  a  találkozót  azzal  a  lánnyal (A.).


Azt  hiszem,az  év  legnehezebb  feladata  az  lesz,hogy  a  saját  lábamra  álljak,és  soha  ne  adjam  fel.


Hozzászólások száma: (0)

Lezárult egy fejezet

2015-08-21 23:40:51

 


Június  25


Ez a nap volt a legkeményebb  az  idei tanévben. Amikor  eldőlt  a  sorsom.


Ha  jól  emlékszem,reggel  kilencre  kellett  bemennünk  a  gimibe,hogy  megtudjuk  az  ítéletemet. Nem  fogok  köntörfalazni: felvettek. Éreztem,hogy  felfognak  venni. És  akkor  ezután  következett az,hogy  így  feleszméltem,és ,,Te  jó  ég,most  komolyan  átiratkoztam???". Egyre  jobban  elbizonytalanodtam  abban,hogy  tényleg  ez  a  helyes  út-e. Azután  meg  főleg,miután  az  osztályfőnökkel  is  közöltem,hogy  elmegyek. Merthogy  délig  vissza  kellett  mennem  a  Keroba  a  bizonyítvány,meg  a  papírmunka  végett. (Igaz,hogy  azt  mondta  ofő,akkor  hozzam  vissza,ha  maradok,de  hát  most  kitudja,hogy  kell-e  az  iskolának,vagy  nem,az  átiratkozás  után. De  ugye  az  "elbocsátó" nyilatkozat  miatt  amúgy  is  vissza  kellett  volna  jönnöm.)


Szálltam  le  a  buszról,pont  akkor  akart  felszállni  R. ,,Nah,ezt  a  k*rvát  sem  fogom  többet  látni,hála  az  égnek." Köszöntünk  egymásnak,és  zsadaltam  be  az  iskolába. Felmentem  az  első  emeletre,pont  akkor  jött  ki  a  103-as  teremből  Müller,aki  felém  nézett  egy  pillanatra. Megálltam  a  radiátornál,kiszedtem  a  táskámból  a  bizonyítványt,az  átiratkozásos  lappal  együtt,összeszedtem  magam,és  besétáltam  a  terembe,ahol  ott  ült,az  első  padsor  előtt  drága  osztályfőnököm.


Mivel  lassan  két  hónapja  történt  mindez,így  a  dialógusokra  nem  tisztán  emlékszem,de  a  lényeg  persze  marad.


-Jó  napot.


-Szia :)


Leülök  vele  szembe.


-Hogy  vagy?


-Jól,köszönöm. (Igaz,legszívesebben  meghalnék.)


-Mi  még  dolgozunk  egy  darabig :)


Lenyomok  egy  erőltetett  mosolyt.


Elég  a  mosolygásból,ideje  a  dráma  részhez  tekerni.


-Eldöntöttem...--kiteszem  a  bizonyítványt,meg  a  papírt  az  asztalra-elmegyek.


Kár,hogy  nem  emlékszem  a  tekintetére,amikor  meghallotta  ezt  a  szót,de  talán  megrökönyödött.


-Hát  szomorú  vagyok. Én  nagyon  szívesen  dolgoztam  volna  veled.


És  asszem  itt  döfött  belém  egy  vasmacskát.


Nézek  rá,majd  a  bizonyítványra.


-Te  komolyan  elhitted  azt,amit  a  nagymamád  mondott?


Nem  felelek  semmit.


Filmszakadás,ezután  még  két  jelenet  következett.


Még mindig  egymással  szemben  ülünk:


*Fehér  lámpa  felkapcs,bele  a  pofámba.*


-Én  úgy  láttam,hogy  legutóbb,mintha  mondani  akartál  volna  még  valamit. Vagy  nem? Nem  jól  láttam?


-...(hirtelen  nem  is  tudom  mire  gondol) Amikor  visszajöttem?


-Igen.


-...Nem...Semmit.


Persze  tanárnő  átlátott  rajtam,mint  a  szitán. A  Molnáros  dolgot  akartam  neki  mondani  ugye,hogy  bármit  mondhat  neki  velem  kapcsolatban,és  a  blogosat  is.


De  valamiért  most  hazudni  akartam.


Filmszakadás. Harmadik  jelenet.


-Akkor  ezt  hova  kell  vinnem?-nézek  a  papírra.


-Ezt  oda  le,a  fülkéhez (ami  most  legyen  porta),ott  majd  kitöltik  neked,aztán  úgy  is  találkozunk  még,mert  nekem  is  alá  kell  írnom.


Ennyi.


Lesétáltam,odaadtam  az  egyik  nőnek,kiderült,hogy  csak  szülővel  iratkozhatok  át,aki  ugye  nem  jött el (pedig  valamiért  volt  egy  megérzésem,hogy  neki  is  kéne  jönni).


Kimentem  a  kertbe,én  voltam  ott  csak,egyedül. Leültem. Mint  egy  száműzött,aki  utoljára  még  magába  szippantja  hazája  látványát. Tényleg  az  voltam. Csak  éppen  saját  magamat  száműztem. Olyan  tisztán  van  előttem  a  kép,hogy  ott  ülök  a  zöld  padon,ami  az  utca  felé  néz,süt  a  nap,zenét  hallgatok : www.youtube.com/watch (Ez  kérem  szépen  a  száműzött  zeném,amitől  még  most  is,két  hónap  után, a  szívem  szorul  össze.) A  társaságom  néhány  madár,és  folyton  anyát  lesem,hogy  nem-e  jön. És  persze  Ildikó  Tanárnőt  is  figyelem  néha,hogy  nem-e  nyílik  az  ajtó,és  nem-e  ő  lép  ki  "véletlenül". Az  én  édes  Megmentőmet. Akiért  volt,hogy  meghaltam  volna. Halál  komolyan.


Egyszer  csak  balra  fordítom  a  fejem (megint  ösztönösen) és  ott  van. Felém  fordítja  a  fejét,egy  utolsó,röpke  kontaktot  váltunk,majd  ő  fordítja  el  előbb  a  fejét,és  bemegy  az  iskolába.


Vége. Ennyi. Ennyi  volt. Nincs tovább.



Elég  lett  volna  egy  ölelés,egy  éltető,de  mérgező  tekintet. És  azt  mondom: ,,Én  innen  csak  holtan  távozom,esküszöm.". Kár,hogy  ezt  ő  maga  sem  tudta. Ezek  után  már  muszáj  volt  sírnom. Csak  hallgattam  a  zenét,és  hullottak  a  könnyeim. Nem  tudom,hogy  látott-e  valaki,de  nem  is  nagyon  érdekelt  akkor. Próbáltam  megnyugodni,hiszen  akármikor  megjelenhetett  anya,és  nem  akartam,hogy  ezt  lássa  rajtam. Néztem  továbbra  is  az  ajtót,ahol  bement  Tanárnő (mint  az  örökös  talpnyalója),de  nem. Nem  nyílt. Nem  jött. Itthagyott. A  tekintetemre  csukta  az  ajtót.


Csörgött  a  telefon,anya  volt  az. Kimentem  a  suli  elé,és  megvártam,amíg  odaér. Megjött,bementünk,odamentünk  a  portához,elintéztük  a  papírmunkát,bedobtam  egy  könyvet  a  könyvtárba,amivel  még  lógtam. Aminek  egyébként  van  egy  sztorija  is :) :


Ez  volt  az  első  dolog,ami  miatt  kapcsolatba  kerültem  az  osztályfőnökkel,már  az  első  napokban. Ugyanis  nem  vettem  észre,hogy  véletlen  11.-es  irodalom  szöveggyűjteményt  kaptam,csak  akkor,amikor  már  nem  sok  mindent  lehetett  tenni. Odamentem  hozzá,mondtam  a  szitut,és  már  akkor  is  nagyon  aranyos  volt,lekísért  a  portához. Tudatta  velünk  az  egyik  papírmunkás  csaj,hogy  buktam  a  dolgot. Osztályfőnök  meg: ,,Én  mondtam,hogy  nézzétek  át  a  tankönyvcsomagot."-,,Tudom.."-én,lesütött  szemmel. Majd  megyünk  ki,és  mondja,hogy  menjünk  be  a  könytárba,és  kérjek  egy  9.-es  könyvet. Aztán,hogy  felvidítson,lök  egy  ilyet: ,,Legalább  nem  kell  11.-ben  könyvet  venni :)"


Szóval  ezt  a  könyvecskét  szolgáltattam  vissza,ezután  felmentünk  az  elmeltre  ofőhöz.


-Kint  maradsz?-kézdeztem  anyát. (Egyébként  semmiképp  nem  akartam,hogy  bejöjjön.)


-Hát  maradhatok..-és  megállt  a  folyosónál  lévő  radiátornál,az  ablak  előtt.


Láttam,hogy  pont  V.,és  az  anyja  van  bent,szóval  vártam  egy  kicsit,amíg  kijönnek.


Jön  ki  V.,integet,vigyorog.


Integetek,visszamosolygok.


-Elmész?


Bólogatok.


-Mm..hát  akkor...szia :)


-Szia :)


Ezt  a  nagy  búcsúzást,komolyan  mondom...ebből  is  látszik,hogy  nem  voltam  igazi  barátnő  neki. Ahogy  ő  sem  nekem. De  talán  jobb  is. Különben  lehet,hogy  nem  tudtam  volna  elszakadni  tőle. Talán  nem  véletlen  volt  ez  sem. Talán  mindenképpen  el  kell  innen  mennem.


Indulok  be  a  terembe...


-Anyukád  is  eljött? :)-szólal  meg  ofő.


-Igen...


"Áldását  adja  a  költözésre",magyarul  aláírja  a  saját  részét.


Ott  állunk  közel  az  ajtóhoz,anyára  nem  látok  rá,de  nincs  olyan  messze.


-És  anyukádnak  említetted  már  ezt  a  karcolgatást?


Nem  hiszem  el,hogy  ezt  kérdezi  akkor,amikor  tudja,hogy  ő  is  itt  van (és  nem  biztos,hogy  tudja  anya,és  nem  valószínű,hogy  most  akarom  elmondani  neki). Remélem  anya  nem  hallja. Végül  is  nem  hangosan  kérdezte,hanem  normális  hangnemmel,


-Még  nem...(Nem  is  fogom,de  ezt  ofőnek  nem  kell  tudnia.)


Kisétáltunk.


Anya  meg  ofő  köszönnek  egymásnak.


Nem  sokra  emlékszem  ebből  a  beszélgetésből  sem,de  valami  volt.

(...)

-Volt  még  valamilyen ok,amit  nem  említettél (és ezért "költözök")? Mert  amikről  beszéltünk,egyiket  sem  tartom  nyomósnak. Mint  már  mondtam,nem  Ildikó  Tanárnő  lesz  veletek...ha  annyira  nem  jött  be.

Néznek  rám  mindketten.

Most  mondjam  azt,hogy ,,A  másik  ok,pont,hogy  Molnár."??? Majd  ha  meghaltam.

-Hm? :)

-Azt  csak  ő  tudja...-így anyám. És  ott  a  pont. Ő  már  ismer valamennyire,érzi,hogy  titkolózom. Pláne  ha  ilyen  sejtelmesen  nézek,ahogyan  most  is  néztem.

Nem  emlékszem,hogy  mondtam-e  erre  valamit,és  ha  igen,akkor  mit...

-Én  pedig  azt  gondoltam  úgy  sem  fogsz  elmenni.

Hát...én  is :D De  nem. Egyszer  a  büdös  k*rv*  életbe  hadd  cselekedjek  már,a  visszavonulás  helyett. Mert  egy  idióta,gyáva,p*csa vagyok. Hát  most  viszont  nem.

-Én  úgy  voltam vele,hogy  ha  ma  reggel  úgy  kel  fel,hogy ,,Anya,inkább  hagyjuk.",akkor  azt  mondom,hogy  jó.

Téényleg??? Pont  te??? Aki  mindig  foggal,körömmel  ragaszkodik  a  megbeszélthez? Na  ne  nevettess. Szerintem  meg  valami  ilyesmit  mondtál  volna: ,,Na  ne  szórakozzál  velem!!!" És  háromszor  akkora  lett  volna  a  fejed  az  idegességtől. Szerintem. De  inkább  hagyjuk...

-Azért  ha  meggondolod  magad,jöhetsz  vissza :) Mert  volt  már  olyan,hogy  valaki  elment,aztán  visszajött. (Az  is  nagyon  tisztában  lehetett  azzal,hogy  mit  akar. Szegény  pára.)

Hahah. Mit  gondol? Anyám  akkor  tényleg  öngyilkos  lenne,esküszöm,hogy  ha  itt  szórakoznék  vele. Bár  tény,és  való,hogy  igazán  nagy  csavar  lenne  a  történetben,de  mieeez? Valami  filmben  élünk,vagy  mi  a  f*ck? Hagyjon  már. Ez  a  való  élet. És lehet,hogy  most  b*sztam  el  az  életem. Kár,hogy  nem  lehet  előre  elolvasni  a  forgatókönyvet...Annak  persze  nagyon  örülnék,ha  az  lenne,hogy  ha  akarok,akkor  egy  csettintéssel  visszakerülnék  a  Keroba.

Ezzel  a  mondatával  egyébként  "megrántotta  a  vasmacskát." És  asszem  még  itt  is  bennem  volt  a  végén,hogy  megölelem,de  nem tettem.

Filmszakadás. Nem  sok  maradt  meg  bennem,csak  az,ami  megérintette  a  lelkemet.

Elköszöntünk.

Átmentünk  az  orvosi részhez. (Ahol  a  másik  tanári  van,tehát  ahol  Molnár  is  tartózkodik.) Elkértem  a  papírjaimat.

Persze  anyámnak  is  még  muszáj  volt,tovább  nyomorítani  a  kérdésével,ami  már  nem  tudom  mi  volt,de  a  végén  kinyögtem,hogy 

-Elbizonytalanodtam.

-Na,tessék...:)

-De  mindegy,hagyjuk,már  nem  érdekel,már  átiratkoztam.

És  elhagytuk  az  iskolát.

Elhagytam. Elhagytam  Molnárt. Az  esélyt,hogy  változzanak  a  dolgok  vele  kapcsolatban. Az  osztályfőnököt,akivel  csak  most  sikerült  kialakítanom  egy  közelebbi  kapcsolatot. Aki  már  szinte  az  összes  titkomat,félelmemet,és  majdnem  az  egész  életemet  ismerte. V.-t. Lédát,az  ex  LB-met,az  osztálytársaimat. A  jövőmet. Amit  féltem  megvalósítani. Mert  kívűlesett  a  komfortzónámon. És  talán  a  sok  sírást. És  a  romlott  lelkemet.

Ezt  csak  remélem.

Mert  tudjátok  mit  akarok?

-Igaz  barátokat. Vagy  beérem  egy  igaz  baráttal is. De  akkor  az  legyen  olyan  hűséges,nagylelkű,a  lelkét  feláldozó,mint  én. Legyen  megbízható,jó  beszélgető,jó  hallgató,egy  húron  pendüljünk  humor  területen,ha  véletlen  elveszek  a  sötétségben,akkor  találjon  rám,és  vigyen  ki,és  ami  a  legfontosabb: "fölfelé"  nézzen  rám. Müller  Péter  ezt  írja: ,,Ha  szeretsz  valakit, fölfelé  nézel  rá, minőségileg  többnek  látod. Mai  kifejezéssel  azt  mondhatnánk, hogy  a  szeretet  nem  objektíven  lát. Aki  szeret, az  nem  a  szemével, hanem  a  szívével  lát."

-Olyan  tanárokat,akik  barátságosak,segítőkészek,megértőek,törődnek velem,de  mégsem  "esem"  beléjük.

-Magabiztos,önbizalommal teli,nyitott,beszédes,vidám,öngyilkos  gondolatoktól  mentes,erős,nem  csak  magát,hanem  másokat  is  megvédeni  képes  jellemet  magamnak.

-Jó  tanulmányi  eredményeket.

-Boldog,sok  nevetéssel  teli  gimis  éveket.

-Egy  fiút,akivel  nagyon  szeretjük,tiszteljük  egymást,kiegészítjük  egymást,de  hasonlóság  is  van  bennünk,boldogok  vagyunk  egymással,és  ami  még  sok  évig  így  is  marad.

-Nyugodt,kellemes,boldog  családi  légkört.

-Jó  egészséget  a  családomnak,rokonaimnak,nekem.

-A  múlt  kitépését  gyökerénél  fogva  az  elmémből.



De  most  már  lassan  elég  az  álmodozásból. Szóval  mentünk  busszal  haza,útközben  még  mindig  a  "Soufi"-t  hallgattam,és  hát  nagyon  le  voltam  lombozódva. Anya  kérdezte is,hogy  miért  vagyok  úgy  elkenődve.

-Össze  vagyok  zavarodva.

 


Nem  kicsit.


Hozzászólások száma: (0)