/ Blogok / LÉLEK / A változás szárnyain

A változás szárnyain

Egy tinilány mindennapja,netes naplóba írva. Egyik mottóm: Nincsenek véletlen találkozások az életünkben.Minden ember az életünkben vagy egy TESZT,vagy egy BÜNTETÉS, vagy egy AJÁNDÉK.

uborka 2013.12.07. - 19:24 70376 látogatás 3 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

A matek tanárnőm

2014-10-22 21:45:22

 


Egy  érdekes  ember. Kíváncsi  vagyok  rá. (Úgy,mint  a  többire  is..) De  el  kell  magamban  folytanom  ezt  a  kíváncsiságot. Mert  munka  nem  egyenlő  magánélet. ( Egyszer  csak  megtanulom.)


A  történet  vele  ott  kezdődött,mikor  megírtuk  azt  a  felmérőt,ami  eldöntötte  ki-melyik  csoportba (okosak/hülyék :D )  kerül,illetve  melyik  tanárhoz. (Ezelőtt  névsor  szerint  voltunk  beosztva,és  én  a  másik  tanárnőnél  voltam.) Már  akkor  is  nagyon  szimpatikus  volt. Egyfolytában  vigyorgott,oda  jött  hozzám  segíteni..


Rá  pár  napja  megkaptuk  a  dolikat. (Persze,hogy  egyes  lett,nem  is  vártam  mást..) Aztán  beraktak  őhozzá. Az  elején  még  minden  tök  jó  volt. Megkedveltem. Imádom,ahhogy...ahhogy  úgymond  játszik, taktikázik, megpróbálja  kitalálni  a  másik  ember  mire  gondolthat. És  mindenzt  mosolygva. Annyira  szeretem. :D Én  is  ilyen  vagyok  egyébként,talán  pont  ezért  szeretem. Mondjuk  én  közben  nem  mosolygok. :D


Aztán  egyik  órán  felhozta,hogy  passzív  vagyok  órákon. Kérdezte,hogy:  ,,Te  mindig  ilyen  csendes  vagy" ? (Auf...érzékeny  pontot  talált  el. Ja,és  megint  CSAK  ÉN  vagyok  a  csendes.)Erre  csak  ennyit  tudtam  mondani: ,,Háát, általában." És  akkor  ilyen  értetlen  képet  vágott. (De  még  mindig  mosolygott.) Hát  bocsi,hogy  engem  rohadtul  nem  érdekel  a  matek,és  utálom. Ezt  kellett  volna  mondanom,csak  finomabban.


Másnap  óra  végén -amikor  már  csak  mi,  meg  két  haverom  voltunk  bent  a  teremben- pedig  ilyet  szól  nekem:  ,,Most  már  nyitottabb  voltál." Természetesen  erre  sem  tudtam  hirtelen  mit  mondani,így  csak  egy  szemlesütős-szájhúzogatást  kültem  feléje. Utólag  eszembe  jutott  mit  kellett  volna. -.- Hát  nem  tudom,hogy  ő  mit  látott  vagy  hol  volt,de  ő  volt  az  aki  felszólított,nem  én  szóltam  hozzá  a  témához. És  csak  egyszer  jutottam  eszébe,mint  előző  órán  is. Szóval  nem  tudom  mit  akar  ez  a  nő,nem  értem.


De  azért (  a  játék  kedvéért,bár  fogalmam  sincs  mit  akar  ezzel..) rászántam  magam,és  bejelöltem  facebookon. Csak  úgy  áradtak  az  infók  felém  róla. :D ( 48  éves,pedig  én  olyan  43-45-nek  néztem.) Kíváncsi  voltam  visszajelöl-e. És  visszajelölt. (Annak  ellenére,hogy  mikor  utoljára  találkoztunk  még  a  nevemben  sem  volt  biztos.)


Még  több  dolgot  tudtam  meg  róla. Kiderült,hogy  ez  a  mindig  vigyorgós  arc,egy  nagyon  bölcs  lelket  takar. Egy  okkal  több,hogy  kedveljem. ( Még  ha  oda  talált  el,ahol  fáj  is.)


Egyszer  belájkoltam  az  egyik  ilyen  idézetes  posztját. Vártam  a  reakciót...esetleg  visszalájkol  vagy  nem  tudom. De  semmi. Hát  jó. Azért  kíváncsi  lettem  volna  az  arcára...


Végül  felfedeztem  valami  sorsszerűséget. Amikoris  olyan  idézetekre  bukkantam(amit  ő  osztott  meg),ami  mintha  direkt  nekem  szólna. Vagy  legalábbis  tökre  illik  az  én  mostani  helyzetemre. Szerintem  egyáltalán  nem  véletlen  ez  az  egész. Lehet,hogy  az  égiek  így  akarnak  nekem  üzenni? Nem  tudom.


„Úgy ismered meg magadat, hogy belepottyantod magadat a legkülönbözőbb helyzetekbe, és megfigyeled, mi lesz. Ez nem munka, ez játék. Én remélem, hogy halálomig fogok így játszani.”


„A félelem leszűkíti az életemet, a vágy kitágítja. Ez egy állandó harc, nem lehet megmenekülni tőle. Néha azt tanácsolom valakinek, hogy kövesse a legnagyobb félelmeit, használja őket iránytűnek, és azért is abba kezdjen bele, amitől a legjobban fél. Azt gondolom, a legnagyobb félelem bújtatja a legnagyobb izgalmat. Tulajdonképpen csak az izgalmas, ami veszélyes.”


„Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam.”


Feldmár András


 


Ezeken  gondolkoztam  el. Egyébként  azóta  nem  szólt  hozzám,még  csak  rám  sem  nézett  nagyon. Leszar. Szal'  egyenlőre  én  is  maradok  közömbös. Aztán  pedig  lesz,ahhogy  lesz. Rajtam  nem  múlik. De  pincsi  kutya  nem  leszek. Azt  megfogadtam.


Szeretek  ilyet  játszani. :)


 


Hozzászólások száma: (0)

10.10.-10.20-ig

2014-10-20 20:51:58

 


Gondolatok:


Komolyan  mondom,MIÉRT  ÉN? MIÉRT  MINDIG  ÉN? MIÉRT  CSAK  ÉN?MIÉRT  PONT  ENGEM,CSAK  ENGEM  SZÚRNAK  KI??? MÁS  NEM  IS  LÉTEZIK??? Komolyan  ennyire ... tenyérbemászó  fejem  van? Vagy  milyen? Mert  valami  oka  csak  van,hogy  mindig  csak  engem  találnak  meg. Megőrülök,esküszöm. A  hajamat  tépem. Utálom  magamat,hogy  soha  semmit  nem  tudok  mondani. Csak  mosolygok  jobb  esetben,mint  egy  idióta. A  lényeg: gyűlölöm  amikor  csak  én  vagyok  a  csendes. Már  négyen  is  hozzám  vágták  a  suliban. (Meg  kitudja  még  hányan  a  hátam  mögött...) Mondjuk  egy  ember ( az  egyik  k*rv* )  elvileg  " jóindulatból " mondta.


...


Utállak  titeket, tanárokat. Elvárjátok  tőlünk,hogy  köszönjünk  nektek,miközben  ti  nem  mindig  vagytok  képesek  erre. Oké,leszarom. De  akkor  milyen  alapon  is  várjátok  el? Mi  kevesebb  tiszteletet  érdemelnénk? Miért  érnénk  kevesebbet  nálatok? Pláne,ha  az  a  valaki  jó  tanuló. Nem  értem. És  akkor  csodálkoztok...Nem  a  felnőttnek  kéne  példát  mutatnia?


...


Utálom  azt,ha  megszeretek  egy  tanárt. Régebben  azt  hittem,hogy  mivel  nekem  ő  az  egyetlen,ezért  én  is  neki. De  aztán  kezdtem  rájönni,hogy  ez  rohadtul  nem  így  van. Ugyan  nekem  ő  az  egyetlen,én  neki  csak  egy  vagyok  a  sok  közül. Csak  tanórán  létezem  számára. Miközben  én,sokszor  még  otthon  is  rájuk  gondolok. (Nem  tudom  eljutnak-e  hozzájuk  ezek  az  impulzusok...nem  hiszem.) És  ez  rosszul  esik. Én  valahogy  nem  tudok  osztozkodni. Ezért  már  ott  tartok,hogy  ellököm  magamtól  őket. Próbálom  nem  szeretni  őket. Vagy  közömbös  vagyok  irányukba  vagy  bunkó. Még  ha  imádom  is  az  illetőt.  A  rossz  gyerekeket  jobban  megjegyzik  a  tanárok. Ez  így  szokott  lenni. :D (Bár  elég  nehéz  valakivel  bunkó  lenni,ha  közben  szereted...) ... Meg  minek  is? Ha  vége  a  sulinak  úgy  is  elfelejt. ... De  én  vagyok  a  barom,mert  nem  tudom  ketté  választani  a  " munkát "  és  a  magánéletet. -.- Nah...ennyit  a  tanár-diák  kapcsolatról.


...


Most  kezdem  érezni  a  mamám  hiányát. És  ez  csak  rosszabb  lesz. Én  már  nem  tudok  rá  haragudni. Bár  még  mindig  fáj  amiket  hozzám  vágott, amit  csinált  velem,és  nem  is  tudom  elfelejteni...a  szeretet  akkor  is  erősebb  iránta. Hiányzik. Sajnálom,hogy  így  kellett  lennie. Részben  én  is  hibáztam,azt  hiszem. De  akkor  sem...nem  adom  fel  a  büszkeségemet. Mág  ha  tudom  is, a  végén  rohadtul  megfogom  bánni. Amikor  ő  már  nem  lesz,akkor  megfogom  azt  bánni,hogy  leszartam,amikor  vele  tudtam  volna  lenni,és  nagyobb  volt  a  büszkeség. ... Kéne  egy  olyan  ember,aki  ki  tudna  minket  békíteni,aki  teljesen  semleges,mert  mi  ezt  kettőnk  között  nem  tudnánk  lerendezni. Kíváncsi  vagyok  vajon  ő  mennyire  haragszik  rám,szeret-e  még,szokott-e  rám  gondolni. Én  szinte  minden  nap  gondolok  rá. :(


...


Csak  kerekítem  a  szemeimet. O.O És  nem  találok  szavakat.


Az  én  Megmentőm. A  mindig  mosolygós,mindenkivel  barátkozós  XY  vagdossa  magát. És  erről  csak  én  tudok. Ezt  csak  nekem  mondta  el. Én  vagyok  az  első,aki  tud  erről. A  családja,a  legjobb  barátnője...SENKI. Senkinek  sem  mondta  el. Csak  nekem.


Jézus.


Nem  gondoltam  volna. Nem  értem. Ezt  mivel  érdemeltem  ki? Mit  lát  bennem,hogy  ennyire  bizalmas  velem? Hm...Mindenesetre  rettentően  jól  esik,hogy  így  megbízik  bennem. :)


 


Hozzászólások száma: (0)

Az is...

2014-10-09 20:50:02

 


Az  is  döntés,ha  nem  döntünk.


Nem  így  van?


:D


Én  úgy  döntöttem  EGYELŐRE  nem  adom  fel  magam  az  osztályfőnökömnek. MERT  félek. Félek  kockáztatni. Félek  a  következménytől. Félek  tőle,mert  nem  ismerem. Aztán  meg  lehet,hogy  csak  nyűg  lennék  számára...És  én  sem  biztos,hogy  szembe  tudnék  nézni  magammal.Pedig  lehet,hogy  ő  lenne  az  én  emberem. Aki  tudna  segíteni. Aki  előtt  igazán  megtudnék  nyílni. Nem  tudom. A  tudatlanság  és  az  ismeretlen  megőrjíti  az  embert.


 Lapozzunk.


Egy  zene. Egy  zene  amit  a  második  legjobb  barátnőm(=  az  egyik  osztálytársam, és  jelenleg  a  legjobb  és  a második  helyen  áll,de  kezdi  megelőzni  az  első  barátnőmet). Nah...szóval  ő  mutatta. :


www.youtube.com/watch


Minden  reggel  suliba  menet  meghallgatom. Olyan  köztes  kategó. Nem  az  a  nagy  bulizós,de  ugyanakkor  nem  is  lomboz  le. Ráadásul  passzol  a  személyiségemhez. Így  pont  jó  suli  előtt. :)


De  most  kicsit  bővebben  arról  a  bizonyos  LB2-ről  avagy  a  Megmentő-mről:


Igen,  végül  rám  talált  a  szerencse. :)) Megtaláltam  azt  az  embert  akivel  legjobban  ki  lehet  jönni  az  osztályban. Minden  reggel  együtt  indulunk  suliba; mosoly,szia,ölelés. :) Egy  húron  pendülünk,mégis  teljesen  mások  vagyunk,tehát  kiegészítjük  egymást. :) De  azért  van  benünk  közös. Pontosan  ez  kell  egy  tökéletes  barátsághoz. Jól  eldumálunk  egymással. Mondjuk  ő  mindenkivel  nyitott, előzékeny. Még  velem  is  megtalálta  a  közös  hangot,pedig  én  nem  vagyok  valami  barátkozós  tipus. Legutóbb  azt  mondta,hogy  velem  jobban  érzi  magát,mint  a  többiekkel  együtt. Nah,hát  ez  nagyon  jól  esett. Ilyet  még  az  LB-m  se  szokott  mondani. Az  is  jól  esett  amikor  még  múltkor  magától  ölelt  meg. Nem  is  emlékszem  mikor  ölelt  meg  valaki  önszántából...Mint  amikor  órák  óta  nem  ittál,olyan  volt  ez  az  ölelés. Ha  ő  nem  lenne  nekem,mellettem...nem  tudom  mi  lenne  velem. Ja,de! Egyedül  maradnék. Mert  az  LB-m -ahhogy  szokása- egy  idő  után  mindig  elhanyagol. Leszar. Igaz,ő  is  ide-oda  ugrál. Egyik  barátnőjéről  a  másikra. VISZONT  mindig  visszatér  hozzám. És  ezt  szeretem  benne  a  legjobban. Meg  azt,hogy  hülye. :D ... _Persze  rajtuk  kívűl  vannak  még  olyanok  akikkel  haverkodom. De  azok  csak  haverok. Akkor  megyek  oda  hozzájuk,ha  muszáj,ha  unatkozom. Mondjuk  velük  még  jobban  unatkozom. :D Mindegy...a  lényeg,hogy  ezzel  a  lánnyal  megfogtam  az  Isten  lábát.


 


 


Hozzászólások száma: (0)