A változás szárnyain

Egy tinilány mindennapja,netes naplóba írva. Egyik mottóm: Nincsenek véletlen találkozások az életünkben.Minden ember az életünkben vagy egy TESZT,vagy egy BÜNTETÉS, vagy egy AJÁNDÉK.

uborka 2013.12.07. - 19:24 70538 látogatás 161 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

A folytatás folytatása

2016-06-23 09:19:20
Tehát július 7-nél hagytam abba.
Ezt a bejegyzést anno már leírtam egyszer, de aztán jobbnak láttam kitörölni.
Július 8-án rám írt gmailben az a lány (A.), hogy ofő mondta, hogy szeretnék valakivel beszélgetni, és hogy ő lenne a beszélgetőtársam, keressem meg facebookon. Ráírtam, először úgy indult a dolog, mint egy pszichológus-páciens (vagy mi) beszélgetés. Írtam magamról pár sort, majd ő is magáról (örökbefogadták, leszbikus, de ez utóbbit én már tudtam, mivel ismertem látásból), aztán átment valami teljesen másba a dolog.
Kiderült, hogy sorstársak vagyunk, ugyanis neki is van volt (van) az életében egy olyan ember, mint Molnár. És ez az ember nem más, mint Müller, aki az osztályfőnöke, és a mi ofő helyettesünk (ami fordítva is igaz). Majdnem teljesen egyformák a két sztorinak a részletei, csupán a végkifejlett teljesen más: nála happy end + ,,Jaaaj de fogsz hiányozni" sírással átitatva, ölelkezés, nálam meg egy olyan semmilyen, egyszer elvileg volt valami, de hogy miért, hogyan, mikor, meg ki, hát azt nem lehet tudni. Ez a történet egy feloszlott köd. Szóval ő is istenítette, mindig hibátlannak látta (mondjuk ez viszont rám nem volt igaz), sírt miatta, őt is szembeállította saját magával, ő a mindene. Amikor egy hónapig nem szólt hozzá, akkor rengeteget bőgött, és falcolta magát. Amikor álmodott vele, elmondta neki (még azt is, amikor álmában vele smárolt :D..ez elég durva..mi lett volna ha én elmondom Ildikónak, hogy ,,Szerelmem"-nek szólított engem álmomban?). Meg le is rajzolta Müllert, és az egyik rajzot neki adta, a másik meg a falán figyel (én is próbálkoztam lerajzolni Molnárt, de inkább hagyjuk..pálcikaember ahhoz képest művészet..). Tehát ugyanúgy bármit megtenne Müllerért, MIATTA, NEKI, ugye a varázsszavak..Szeretne mindig vele lenni, még álmaiban is. Szeretné, ha csak vele foglalkozna, mellette lenni, átölelni, napokig beszélgetni.
Aztán írta, hogy azt hitte, csak ő ilyen bolond, hát gondoltam magamban én is ugyanígy voltam ezzel. Meg olyat is mondott, hogy megkérdezte hozzáköltözhet-e. Amikor napokig nem jött suliba Müller, akkor mindig ment a lakására látogatni őt. Skypeon, telefonon, SMS-ben, szünetekben zaklatta. Müller sokat segített neki, miatta kezdett pszichológushoz járni. Mondtam neki, hogy én Ildikónál csak addig jutottam, hogy egy nyamvadt levelet küldtem neki, de azt is név nélkül, erre azt írja vissza:
-Bolond vagy. Személyesen kellett volna.
-Lehet..de nem akartam égetni magam.
-Hülye. Miért égetted volna le magad?
-Nem tudom, nekem az lett volna.
-Nekem volt egy csomó minden amit leírtam papírra, odaadtam neki, és utána leültünk megbeszélni.
-És jobban érezted magad?
-Igen. Az első sze*uális élményemtől kezdve, sok mindenen át, mindent tud.
-Te jó ég :D
-Elmondtam azt is neki, hogy megfordult a fejemben, hogy átoperáltatom magam, és még ebben is mellettem állt. Szóval szerintem értékeld át, mi a gáz, és mi nem.
Oké, de azt azért ne felejtsük el, hogy ő csak egy tanár volt a sok közül, nem az osztályfőnököm, tehát sokkal kevesebb közöm volt Molnárhoz, mint az osztályában lévő diákoknak. Ezt csak így mellékesen...
Aztán folytattam, most én voltam a pszichológus:
-Akartál valaha öngyilkos lenni?
-Igen, akartam, de a reflexek miatt nem tudtam megfolytani magam. De már régóta örülök ennek.
Majd a páciens:
-Szerinted mi az élet értelme, ha egyszer úgy is meghalunk?
-Mi van? Ne keresd az értelmét, semminek sincs értelme...csak légy önmagad és élvezd! Ez a kulcs. Mint mondtad, láttad a képeimen mennyit változtam. Megtaláltam önmagam. Ofőnek hála.
-Igen..
-Ofő végig támogatott. Neked a Molnár Ildikó volt ez a személy. És azzal, hogy itt hagytad a sulinkat, elvesztetted őt...el akartad.
Nos..azzal azért vitatkoznék, hogy mindvégig Ő volt az. Hiszen a végefelé már igencsak lesz*rt.
-Mert én akartam lenni neki az első, de persze ez nem lehet..hogy is lehetne..(Álmodj királylány..ahogy a mesében úgy szééépen..)
Majd kérdezte, hogy álmodtam-e vele, mondtam igen, azt is hogy mit (a szerelmemeset is), és akkor erre ilyet oszt:
-Te szereted :D Ez király :D Gratu ^^ Üdv a klubban :)
Én meg magamban: ,,Mi? Milyen klubban? Csak nem arra gondol, hogy én is leszbi vagyok?"
-Hát nem tudom..én nem annak mondanám, inkább csak rajongásnak, mert például amikor ott voltam vele együtt órán, akkor nem éreztem semmit, tényleg, mintha egy teljesen más nő tartaná a matek órákat.
-Hidd el, beleestél.."Szerelmemnek" hívott álmodban.
Kérdezte, hogy milyen a beállítottságom, mondom neki hetero, de amúgy még nem volt kapcsolatom.
-És mennyire vagy biztos a heteroságodban?
-Eléggé, mert vonzanak a pasik (az idősebbek..ilyen apám korúak, vagy pár évvel apám alatt lévők), szerintem apakompéexusom van.
-Anno pasikat néztem...aztán belezúgtam egy majdnem anyám korabeli nőbe, és ennyi volt. Már nem kellettek.
-Jah...értem.
-Ez nem azt jelenti, hogy bi vagy homo lennél. Az első női csók ébresztett rá engem is sok mindenre. Majd meglátjuk nálad mit fog hozni.
-Hát igen..idővel úgy is kiderül.
Na, mindjárt lesmárolok egy csajt...De most komolyan..Én leszbikus? Ugyan már...Ez nem az első eset, hogy egy tanár után nyáladzok. Hatodikban ott volt például a 23 éves angol tanárom. Persze attól még lehetek bisze*, de nem. Érzem, hogy ez nem szerelem Ildikó után. Még a pasi is csak fellángolás volt, semmi több.
Kis idő múlva folytattuk a beszélgetést:
-Semmiképp sem maradnál a suliban?
-Már átiratkoztam egy sima gimibe.
-Szerintem hülye lépés volt, de te tudod. Előbb jöttem volna képbe, nem hagytad volna itt.
És kifakadtam:
-De most miért? Maradtam volna csak miatta, amikor nem is lett volna jövőre már a tanárom? Meg egyébként is..én tényleg nem akartam ezt csinálni, mert nem tudom mi lett volna például jövőre, amikor már gyakorlatra is kellett volna menni. A kirándulástól is úgy beparáztam, mert nem akartam szerepelni.
-Itt lettem volna és segítettem volna.
Igaz, hogy már elballagott, DE azért ő ott lett volna, fogta volna a kezem, és társai...
-Miben? Vagy hogyan?
-Mindenben. Én vagyok az az ember a suliban, aki minden tanárral jóban van. Mindent meg tudok oldani, és mindenkinek tudok segíteni. Csak kérni kell. B.-nek (az én ofőm, vagyis Klára tanárnő) is előbb eszébe juthattam volna.
-Hát igazából a "költözési" szándékomat csak utolsó tanítási napon közöltem, szóval..nekem kellett volna előbb szóbahoznom. De most már mindegy..Te pedig a zután kerültél a képbe, miután észrevette a karcolásokat a karomon. És neki amúgy nem mondtam annál többet Molnárról, minthogy évközben piszkálgatott.
-Kár. Amúgy...sokat segíthetett volna B. is, ha hagyod. Mármint ha előbb veszi észre, és kezdtek beszélgetni.
Én pontosan hagytam, hogy észrevegye, amikor tiszta seb, forradás, meg foltos volt a karom, és rövidujjúban voltam, de ezek szerint akkor sem tűnt fel neki, ahogy Molnárnak sem, pedig neki is szólt az üzenet. Az emeberek már csak ilyenek...VAKOK.
Még éjfélkor is ez volt a téma:
-Viszont van egy rossz hírem: ha ugyanazt érzed mint én, szerelmes vagy. Vagy legalábbis majdnem.
És már megint a leszbikusság.
-Emlékszem, órák előtt soha nem tudtam enni, fájt a gyomrom, óraközben meg, vagy amikor láttam iskolánkívűl, mindig remegett a kezem. Szünetekben meg mindig arra mentem, amerre órája volt, hogy hátha hozzám szól valamit.
-Akkor nem csak talán. Belezúgtál :) Erre itthagyod.
-Hát inkább megmentettem őt magamtól.
-Hülye. Kérte?
Mesélte még, hogy a szülei el akartak menni nyaralni, de ő nem szeretett volna velük menni, és ezt is megosztotta Müllerrel, aki meg mondta, hogy közel esik arra a szülővárosa, és menjenek át, szívesen látja őket. A. pedig rögtön mondta otthon, hogy mégis megy. Éjjel-nappal rajzolt a csaj, mert azt akarta, hogy Müller lássa, és megdícsérje, és színeket is vitt bele, mert mindig csak grafittal dolgozott. Akkor ünnepelte a tanárnő a születésnapját, fel is köszöntötték. A. mindig vele ment, külön, Müller kocsijával, és csak beszélgettek.
Mint egy álom. Tényleg. Illetve még az sem. Ugyanis én még álmodni sem mertem ilyesmikről Molnárral kapcsolatban. (Jó, kivéve az ,,Egy buszon utazunk" dolog kocsi helyett.)
-Napokig letargiában voltam utána, de megtanultam kezelni mondjuk.
-Ürességet éreztél?
-Igen, csak kiírtam magamból.
-Én is azt éreztem mindig, mikor voltam korrepetáláson, és vége lett (általában csak ketten voltunk, a Sz. meg én). De igazából minden óra után, csak korrep után még rosszabb volt.
-Én is direkt mindig mentem különórára. Ha kellett, ha nem.
-Féltékeny voltál a többi osztálytársadra?
-Nem. Miért? Jó...volt amikor a halálba kívántam egyik-másikat, mert én akartam vele beszélni, vele lenni, és keresztbetettek nekem.
Az gáz lehetett.
-Erre gondoltam.
-Ja..De miért?
-Ja csak úgy, mert én is az voltam az osztályára, meg a többiekre az osztályból, amikor velük foglalkozott.
- :) Szerintem szörnyűek vagyunk.
-Jah :D
-És szerelmesek. Nem gondolod?
-Nem tudom..olyan hülyék az érzések..
-Erről beszélek. Én se tudtam még akkor...most, 5 év után ismerem be. Illetve...kevesebb...de akkor is.
-Lehet jobb lett volna megbeszélni ezt az egészet vele..
És ennél a mondatnál [email protected] el az egészet vele, ettől kezdve már színészkedtem, amit mostanra rohadtul bánok, mert emiatt kell megszakítanom vele a kapcsolatot, avagy kihányok mindent őszintén. Ráadásul ezzel együtt az osztályfőnököt is el kell üldöznöm magamtól. Ez most a jelen dilemmája.
-Ezt mondom, de sosincs késő. Facen is fent van, írj neki, hogy ha ráér valamikor, akkor talizzatok. Vagy ha félsz, akkor facen beszélj vele.
Igaz, hogy a legutolsó levelemet is [email protected], pedig normálisan kérdeztem. De lehet, ő szemrehányásnak vette. Igazából nem tudom, de már nem is érdekel cseppet sem.
-Tudom, mert ismerősöm volt, csak kitöröltem. De mivel kezdjem szerinted?
-Hogy szeretnél vele beszélni. És ha kérdi miről, csak mondd, ami először eszedbejut.
-Rendben. Talán a levéllel kéne kezdenem, amit írtam neki.
Mindjárt fejbelövöm magam, hogy ekkora egy idióta voltam. Egyáltalán nem akartam Molnárral felvenni a kapcsolatot.
- :) Jó ötlet.
Ez volt az egyik része. Itt még meg tudtam volna fogni a szálat, de nem. NEM, nekem tovább kellett hazudozni.
Július 9-én elmentem a nagynénémhez (Sz.) Nagykozárba, ahol utoljára karácsonykor voltam. Érdekes módon már az első reggelitől kezdve visszatért az étvágyam, ami otthon rendszerint soha nem volt. Nem tudom, hogy a nyomi péksütik miatt (péksütimérgezés), vagy egyszerűen rajtam ragadt a sulis *matekleszezértelmentazétvágyam* című dolog. Talán mindkettő kicsit. Erre a pár napra nem nagyon emlékszem, de azt tudom, hogy egyszer elmentünk a Bükkösdi Ökoparkba, meg egyszer a vásárba (ami azért volt izgalmas, mert ott volt a mama is, de végül mégsem futottunk össze vele...hála az égnek.)
11-én viszont megint rám írt A.
-Szia. Na mizu veled, rég nem beszéltünk. Írtál már a Tanárnőnek?
-Szia. Nem sok..most nénémnél vagyok, aztán holnap meg megyünk Szegedre. És veled mi a helyzet? :) Amúgy igen, írtam, tegnapelőtt válaszolt, és fogunk majd találkozni megbeszélni a dolgokat :)
Persze egy matekegyenletet sem írtam neki, nem hogy azt, hogy én írtam a levelet, és beszéljük meg.
-Naaa :D Gratulálok :D
-Köszi :D
- B. mondta, hogy írt neked, de nem válaszoltál. Például, hogy találkozzunk hárman :) Én benne lennék.
-Tényleg? Mikor írt? Én ma már megnéztem az e-mailjeimet, de nem láttam..De amúgy oké, én is benne lennék.
Akkor még komolyan is gondoltam.
Ez már 13-án volt, Szegeden.
-Következő hét elején jön haza B., akkor összehozhatjuk.
-Hát az a helyzet, hogy én augusztus közepéig tele vagyok programokkal.
-Áhh, értem.
-Szerintem B.-nek nem sikerült elküldenie, mert nem jött e-mailem.
-Oks, majd beszélek vele.
-Rendben.
Szóval Szeged: ugye a mai napon indultunk. (Egyébként ott lakik Sz.-, és a mamám keresztanyja is.) Sz. pasijának (At.) van itt két lakása is (aki pécsi, de Szegeden született) és a szállásunk az egyikben volt. Csodálatos egy hét volt ez: az étvágyam ugyanolyan jó volt itt is reggelente (pedig legtöbbször péksütit ettem), magamhoz képest elég jól sikerült megnyílnom neki, és sokat nevettem. Volt, amikor már folyt a könnyem, és annyira nevettem, hogy szomorú lettem, de komolyan. Minden nap mentünk valahová, amit természetesen nagyon élveztem. Egyszer olyan messze elsétáltunk a lakástól, hogy vonattal utaztunk vissza 7 kilométert :D meg az amúgy olcsóbb is volt, mint a villamos. Pénteken eljött Sz. pasija, meg az unokabátyám, és a barátnője. At. velünk jött, az unokatestvéremék meg a másik lakásba mentek. Ma ráírtam ofőre is, hogy hallottam, hogy írt nekem, de valamiért nem kaptam meg az e-mailt, és ezért nem válaszoltam.
Másnap visszaírt, hogy ,,Semmi gond, csak azt írtam meg, amit megbeszéltünk, hogy megadom az elérhetőségedet A.-nak, és esetleg hárman is találkozhatunk. A.-tól tudom, hogy megismerkedtetek, beszéltetek egymással. Remélem segít egy kicsit. Végül is ez a lényeg, nagyon örülnék neki, ha így lenne." Írta, hogy jövő héten otthon lesz, de aztán újra elutazik, meg hogy ha van kedvünk, találkozhatunk, de tudja, hogy augusztus közepéig én is be vagyok táblázva.
Rám írt a csaj is facebookon:
-Na taliztatok már? (Már hogy Tanárnővel.)
19-én:
-Nem, mert még nem vagyok otthon.
-Ja értem.
Aztán mondtam neki, lehetséges hogy mégis ráérek a következő héten talizni velük, de még nem tudom biztosra, és ráírok még egyszer. Mondta, hogy írjak mindenképp. Kérdeztem tőle, hogy:
-És ha majd eljutunk a találkozóig, akkor lehetne, hogy a Tanárnőset nem hozzuk fel B. előtt?
-Persze, alap. Annyit tud, hogy neked is van egy Müller Anikód az életedben, mert beszélgettünk, kérdezte ki az, de nem mondtam el, szóval semmit sem tud.
-Ok, köszi :) Annyi elég is :D
-Én is így gondoltam :) Nem az én tisztem elmondani, és ha nem akarod, nem mondod, oszt ennyi.
Szóval ennyi történt dióhéjban ezen a héten. Ja, és még annyi, hogy Sz. és At. szétmentek. Szegény A. iránt olyan mély szánalmat éreztem. A tenyerén hordozta a nénémet. Persze At. is hibás volt, ahhogy a néném is, mert szerintem mindig két emberen múlik egy kapcsolat, sohasem egyen, ugyanis ha tényleg szerették volna egymást, akkor mindketten megpróbálhattak volna alkalmazkodóbbak lenni egymással, és néném pluszba még türelmesebb lenni. De én ebbe nem akartam belefolyni, mert nem rám tartozik (amúgy sem ismerem az előzményeket), így a véleményemet sem mondtam el.
Ma indultunk haza Szegedről, ekkor már igencsak le voltam csúszva, megint jöttek a Lana Del Rey-es depis zenék, amiket egyébként imádok, mert mindig feltöltenek. (Feltölt a depis zene...)
Este ráírtam az osztályfőnökre, hogy A. meg én benne lennénk a találkozóban, és lehet hogy jó is lenne mostanában. Kérdeztem tőle, hogy neki jó lenne-e, és hogy mit csinál ott, abban a városban, ahhol most van, meg csatoltam egy képet annak a kolesznak a táblájáról, ahol kiránduláson is megszálltunk, hogy tudassam vele megint Szegeden voltam.
Nem jött egykönnyen válasz.

Július 21-én írtam A.-nak, hogy ofő még nem válaszolt, vagy legalábbis nem kaptam választ, és jó az e-mail cím is, amire küldtem. Végül felvetette az ötletet, hogy majd ő üzen neki, de mondtam neki várjunk picit, hátha csak nem ért rá. A nap végén meg azt kérdeztem A.-tól, hogy ma jött-e haza ofő, azt válaszolta szerinte igen.
De végül is akkor már tök nyolc volt, mert másnapra eldőlt, hogy megyek Komlóra 23-án a húgommal a mamánkhoz.

22-én már nem bírtam magammal, írtam megint ofőnek: ,,Meg tetszett kapni a levelet, amit vasárnap írtam önnek? Remélem nem az van, hogy csak nem lépett még be a fiókjába, én meg itt zaklatom, hanem valami technikai hiba lépett fel :) "
Írtam A.-nak is, hogy először annyit tegyen meg, hogy megkérdezi, hogy megkapta-e a vasárnapi levelet.
Szerintem én ezt hagyom a francba. Elegem van. Nincs semmi értelme. Csak a múltat emlegetjük fel. Amit én nem akarok. Ennyi. Vége. Lezárom ezt is. Majd valahogyan lepasszolom őket. Hagyjanak békén. Nem magam miatt. Saját maguk miatt. Najó de. Magam miatt. Mert egy önző dög vagyok.
Megint elvesztettem az életerőmet.

07.23.

Totál készen voltam attól, hogy ofő nem válaszol a levelemre. Dióhéjban.

07.24.

Be kell ezt fejeznem. Megint úgy érzem magam, mint egy aszott hulla. Úgysem tudnak segíteni. (Mármint ofő meg A.) Semmi értelme. ,,###, te olyan negatív vagy!"-mondaná Molnár. De leszarom. Nem hiányzik ez Molnár után. Minden egyes frissítés után ugyanúgy nulla marad a zárójelben...kín szenvedés. Befejeztem. Kész. Vége. Nem tudok (nem is akarok) magammal küzdeni. Ugyanis megint rólam van szó. A saját belső harcomról. Nem játszom el ofővel ugyanazt, mint Molnárral.
Csak...írjon már. Nem ír, nem ír, nem ír. Megszállott.
De legalább megtudtam hol lakik. Jól tippeltem :)
Engem nem kell sajnálnia, nem kell szánnia. Csak azért, mert bűntudatot érez, amiért nem tudott visszafogni, nem kell ezt csinálnia.
Vajon mennyire lenne más a helyzet, ha még az osztálya része lennék????

07.25

Mindegy. Elegem van. Befejeztem tanárnő. Majd még a fél nyár róla fog szólni, nem?

07.28.

Ha jól emlékszem mai napon jöttem haza a húgommal a mamánktól, mert igencsak kezdtek elharapozódni a dolgok...Lényeg a lényeg húgomat érte egy-két bántás (ami részben...RÉSZBEN jogos volt), és így már én sem voltam hajlandó ott maradni. Megharagudtunk a mamára meg a papára is.

07.29

Húgommal L.J. utcába mentünk sétálgatni a környéken, a játszotérre hülyéskedni. Az én ötletemre persze...milyen átlátszó...de nem találkoztunk Tanárnővel.
eddig 0 hozzászólás érkezett
Új hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ehhez a blog bejegyzéshez még nem szóltak hozzá!