A változás szárnyain

Egy tinilány mindennapja,netes naplóba írva. Egyik mottóm: Nincsenek véletlen találkozások az életünkben.Minden ember az életünkben vagy egy TESZT,vagy egy BÜNTETÉS, vagy egy AJÁNDÉK.

uborka 2013.12.07. - 19:24 70104 látogatás 161 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

Utolsó felvonás

2015-08-22 21:39:17

 


Amikor  azt  hiszed  tényleg  lezárult  egy  fejezet  az  életedben,aztán  kiderül,hogy  még  van  egy  utolsó  felvonás,egy  utolsó  rész,amit  végig  kell csinálnod.


Július  3


Ma  voltam  kint  a  temetőben. Vittem  gyertyát,gyufát,és  vettem  egy  szál  virágot  is. Elmondtam  a  jelenlegi  helyzetemet  Nagynénémnek,és  felköszöntöttem,mivel  holnapután  lenne  48  éves. Simán  befeküdhettem  volna  mellé,mert  megint  úgy  éreztem  magam,mint  egy  100  éves. Mint  egy  halott.


A  végén  kértem,hogy  adjon  egy  jelet,ha  hall  engem,akár  a  gyertyával  is  jelezhet,de  semmi  nem  történt. 3-5  perc  múlva  viszont  felélénkült  a  szél,és  elfújta  a  lángot. Biztos  csak  "véletlen"  volt. Nade  ami  utána  következett,az  is?


Filóztam,hogy  gyújtsam-e  meg  ismét,de  inkább  hagytam,mert  sok  idő  mire  lehűl. Elindultam. Bekanyarodtam  balra,lassan  sétáltam. Észrevettem  két  embert  a  távolban,akikre  simán  rá  lehet  fogni,hogy  a  Tanárnő,meg  az  élettársa. ,,De  miért  is  lennének  itt  a  temetőben,pont  akkor,amikor  én?" Mentem  tovább,majd  jobbra,és  még  mindig  az  járt  a  fejemben,hogy  mi  van,ha  ők  voltak  azok? Meg  eszembe  jutottak  Tanárnő  fényképei,amik  itt  készültek.


Jó. Megyek  tovább. Közeledek  a  kapuhoz . Egy  nőre  leszek  figyelmes,aki  ott  sétál  felfelé  az  út  másik  oldalán,a  járdán. Színes,hosszú,csíkos  nadrág. Megakad  rajta  a  szemem.


Sétálok  ki  a  kapunk. Közben  lehet,hülyének  néz  az  egyik  mami,aki  előttem  megy  ki.


Megyek  közelebb. Színes,csíkos,hosszú  nadrág. Rövid,fehér  felső. Szatyrok. Barna  haj. Napszemüveg.


O.O


,,Nehogy  már  ő  az?????"


Elindulok  fel. Nézem,egyre  csak  nézem. Pedig  ő  az. Mindjárt  elkap  a  sírás. Nézem,nézem,és  csak  nézem. Egyre  gyorsabbak  a  lépteim. Valamikor  már  futok. Már  majdnem  egy  vonalban  vagyok  vele.


,,Segítenem  kéne  neki. De  hogyan????? Egy  év,mire  átvált  zöldre  az  a  gennyláda  lámpa. Mindjárt  kiugrom  az  autók  közé."


Állok. Elhagyja  a  zebrát,itt  már  lemondok  róla. De  arról  még  nem,hogy  megtudjam,melyik  házszám  alatt  lakik. Befordul  jobbra. Távolodik. Nem  várom  meg  a  zöldet,nem  jönnek  a  kocsik.


Rohanok. Mint  aki  ölni  készül. Egy  pillanatra  sem  tévesztem  szemelől. Nem  lehet. Befordul. Megyek  tovább. 14. Eggyel  odébb,mint  saccoltam.


Sírni  tudnék. Bedugom  a  fülembe  a  zenét,és  hazasétálok.


Így  akart  üzenni  a  Néném? Megbántam,hogy  nem  mentem  oda  hozzá  segíteni. Ott  volt  vagy  négy  szatyor  a  kezében.


Mindannak  ellenére,mindannak  ami  történt  közöttünk. Ez  már  valami. De  ha  más  tanár  lett  volna  ott,akkor  biztos  nem  fordul  meg  a  fejemben,hogy  segítsek. Igazából  át  is  szaladtam  volna  mindjárt,amint  megpillantottam,maximum  elüt  egy  autó :D Meg  kellett  volna  próbálni.


,,-Segíthetek?-és  megfogom  az  egyik  szatyrot.


 -Szia. Hát  te?


 -Nem  kémkedtem  ám  maga  után,csak  a  Nénémnél  voltam  a  temetőben.


 -Átmentél  egy  másik  iskolába?


 -Igen.


 -Miért?


 -Legfőképp  a  szak  miatt. De  ott  van  a  német,és  maga  is.


 -Én??


 -Hosszú..rengeteget  blogoltam  magáról."


Így  nézett  volna  ki  a  fejemben  ez  a "már  csak  ismerősök,nem  tanár-diák  kapcsolat" beszélgetés. Kíváncsi  vagyok  beengedett-e  volna  a  lépcsőházba.


Akkora  egy  f.....ó  vagyok,hogy  elszalasztottam  ezt. De  igazából  nem  is  hittem  a  szemeimnek,amikor  megláttam.


Aztán  az  önmarcangolás  után  megpofoztam  magam  képzeletben,hogy:


,,Állj. Ha  elengedtem,miért  érzek  bűntudatot,amiért  nem  segítettem  neki,hisz  nem  ismerem  ezt  az  embert. Nem  köt  hozzá  érzelem,emlék,vagy  gondolat. Ja,hogy  még  nem  engedtem  el..értem,így  már  világos."


Persze,hogy  nem. Ez  nem  olyan  dolog,hogy  ma  még  van,holnap  már  nincs. Nehéz,rohadt  nehéz. Főleg,hogy  megint  belém  szúrt  egy  kést,hogy  továbbra  is  emlékezzek  rá. Jó,persze  nem  direkt,de  akkor  kérdem  én: Mit  akar  a  jó  Isten  ezzel  a  nővel??? Hagyjon  már  békén!!!


Ma  megírtam  a  vallomást  egy  A/4-es  papírra. Vasárnap  megpróbálom  odaadni,de  holnap  először  is  megnézem  a  postás  kódot  itthon,hogy  működik-e.


 

eddig 0 hozzászólás érkezett
Új hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ehhez a blog bejegyzéshez még nem szóltak hozzá!