A változás szárnyain

Egy tinilány mindennapja,netes naplóba írva. Egyik mottóm: Nincsenek véletlen találkozások az életünkben.Minden ember az életünkben vagy egy TESZT,vagy egy BÜNTETÉS, vagy egy AJÁNDÉK.

uborka 2013.12.07. - 19:24 70501 látogatás 161 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

Lezárult egy fejezet

2015-08-21 23:40:51

 


Június  25


Ez a nap volt a legkeményebb  az  idei tanévben. Amikor  eldőlt  a  sorsom.


Ha  jól  emlékszem,reggel  kilencre  kellett  bemennünk  a  gimibe,hogy  megtudjuk  az  ítéletemet. Nem  fogok  köntörfalazni: felvettek. Éreztem,hogy  felfognak  venni. És  akkor  ezután  következett az,hogy  így  feleszméltem,és ,,Te  jó  ég,most  komolyan  átiratkoztam???". Egyre  jobban  elbizonytalanodtam  abban,hogy  tényleg  ez  a  helyes  út-e. Azután  meg  főleg,miután  az  osztályfőnökkel  is  közöltem,hogy  elmegyek. Merthogy  délig  vissza  kellett  mennem  a  Keroba  a  bizonyítvány,meg  a  papírmunka  végett. (Igaz,hogy  azt  mondta  ofő,akkor  hozzam  vissza,ha  maradok,de  hát  most  kitudja,hogy  kell-e  az  iskolának,vagy  nem,az  átiratkozás  után. De  ugye  az  "elbocsátó" nyilatkozat  miatt  amúgy  is  vissza  kellett  volna  jönnöm.)


Szálltam  le  a  buszról,pont  akkor  akart  felszállni  R. ,,Nah,ezt  a  k*rvát  sem  fogom  többet  látni,hála  az  égnek." Köszöntünk  egymásnak,és  zsadaltam  be  az  iskolába. Felmentem  az  első  emeletre,pont  akkor  jött  ki  a  103-as  teremből  Müller,aki  felém  nézett  egy  pillanatra. Megálltam  a  radiátornál,kiszedtem  a  táskámból  a  bizonyítványt,az  átiratkozásos  lappal  együtt,összeszedtem  magam,és  besétáltam  a  terembe,ahol  ott  ült,az  első  padsor  előtt  drága  osztályfőnököm.


Mivel  lassan  két  hónapja  történt  mindez,így  a  dialógusokra  nem  tisztán  emlékszem,de  a  lényeg  persze  marad.


-Jó  napot.


-Szia :)


Leülök  vele  szembe.


-Hogy  vagy?


-Jól,köszönöm. (Igaz,legszívesebben  meghalnék.)


-Mi  még  dolgozunk  egy  darabig :)


Lenyomok  egy  erőltetett  mosolyt.


Elég  a  mosolygásból,ideje  a  dráma  részhez  tekerni.


-Eldöntöttem...--kiteszem  a  bizonyítványt,meg  a  papírt  az  asztalra-elmegyek.


Kár,hogy  nem  emlékszem  a  tekintetére,amikor  meghallotta  ezt  a  szót,de  talán  megrökönyödött.


-Hát  szomorú  vagyok. Én  nagyon  szívesen  dolgoztam  volna  veled.


És  asszem  itt  döfött  belém  egy  vasmacskát.


Nézek  rá,majd  a  bizonyítványra.


-Te  komolyan  elhitted  azt,amit  a  nagymamád  mondott?


Nem  felelek  semmit.


Filmszakadás,ezután  még  két  jelenet  következett.


Még mindig  egymással  szemben  ülünk:


*Fehér  lámpa  felkapcs,bele  a  pofámba.*


-Én  úgy  láttam,hogy  legutóbb,mintha  mondani  akartál  volna  még  valamit. Vagy  nem? Nem  jól  láttam?


-...(hirtelen  nem  is  tudom  mire  gondol) Amikor  visszajöttem?


-Igen.


-...Nem...Semmit.


Persze  tanárnő  átlátott  rajtam,mint  a  szitán. A  Molnáros  dolgot  akartam  neki  mondani  ugye,hogy  bármit  mondhat  neki  velem  kapcsolatban,és  a  blogosat  is.


De  valamiért  most  hazudni  akartam.


Filmszakadás. Harmadik  jelenet.


-Akkor  ezt  hova  kell  vinnem?-nézek  a  papírra.


-Ezt  oda  le,a  fülkéhez (ami  most  legyen  porta),ott  majd  kitöltik  neked,aztán  úgy  is  találkozunk  még,mert  nekem  is  alá  kell  írnom.


Ennyi.


Lesétáltam,odaadtam  az  egyik  nőnek,kiderült,hogy  csak  szülővel  iratkozhatok  át,aki  ugye  nem  jött el (pedig  valamiért  volt  egy  megérzésem,hogy  neki  is  kéne  jönni).


Kimentem  a  kertbe,én  voltam  ott  csak,egyedül. Leültem. Mint  egy  száműzött,aki  utoljára  még  magába  szippantja  hazája  látványát. Tényleg  az  voltam. Csak  éppen  saját  magamat  száműztem. Olyan  tisztán  van  előttem  a  kép,hogy  ott  ülök  a  zöld  padon,ami  az  utca  felé  néz,süt  a  nap,zenét  hallgatok : www.youtube.com/watch (Ez  kérem  szépen  a  száműzött  zeném,amitől  még  most  is,két  hónap  után, a  szívem  szorul  össze.) A  társaságom  néhány  madár,és  folyton  anyát  lesem,hogy  nem-e  jön. És  persze  Ildikó  Tanárnőt  is  figyelem  néha,hogy  nem-e  nyílik  az  ajtó,és  nem-e  ő  lép  ki  "véletlenül". Az  én  édes  Megmentőmet. Akiért  volt,hogy  meghaltam  volna. Halál  komolyan.


Egyszer  csak  balra  fordítom  a  fejem (megint  ösztönösen) és  ott  van. Felém  fordítja  a  fejét,egy  utolsó,röpke  kontaktot  váltunk,majd  ő  fordítja  el  előbb  a  fejét,és  bemegy  az  iskolába.


Vége. Ennyi. Ennyi  volt. Nincs tovább.



Elég  lett  volna  egy  ölelés,egy  éltető,de  mérgező  tekintet. És  azt  mondom: ,,Én  innen  csak  holtan  távozom,esküszöm.". Kár,hogy  ezt  ő  maga  sem  tudta. Ezek  után  már  muszáj  volt  sírnom. Csak  hallgattam  a  zenét,és  hullottak  a  könnyeim. Nem  tudom,hogy  látott-e  valaki,de  nem  is  nagyon  érdekelt  akkor. Próbáltam  megnyugodni,hiszen  akármikor  megjelenhetett  anya,és  nem  akartam,hogy  ezt  lássa  rajtam. Néztem  továbbra  is  az  ajtót,ahol  bement  Tanárnő (mint  az  örökös  talpnyalója),de  nem. Nem  nyílt. Nem  jött. Itthagyott. A  tekintetemre  csukta  az  ajtót.


Csörgött  a  telefon,anya  volt  az. Kimentem  a  suli  elé,és  megvártam,amíg  odaér. Megjött,bementünk,odamentünk  a  portához,elintéztük  a  papírmunkát,bedobtam  egy  könyvet  a  könyvtárba,amivel  még  lógtam. Aminek  egyébként  van  egy  sztorija  is :) :


Ez  volt  az  első  dolog,ami  miatt  kapcsolatba  kerültem  az  osztályfőnökkel,már  az  első  napokban. Ugyanis  nem  vettem  észre,hogy  véletlen  11.-es  irodalom  szöveggyűjteményt  kaptam,csak  akkor,amikor  már  nem  sok  mindent  lehetett  tenni. Odamentem  hozzá,mondtam  a  szitut,és  már  akkor  is  nagyon  aranyos  volt,lekísért  a  portához. Tudatta  velünk  az  egyik  papírmunkás  csaj,hogy  buktam  a  dolgot. Osztályfőnök  meg: ,,Én  mondtam,hogy  nézzétek  át  a  tankönyvcsomagot."-,,Tudom.."-én,lesütött  szemmel. Majd  megyünk  ki,és  mondja,hogy  menjünk  be  a  könytárba,és  kérjek  egy  9.-es  könyvet. Aztán,hogy  felvidítson,lök  egy  ilyet: ,,Legalább  nem  kell  11.-ben  könyvet  venni :)"


Szóval  ezt  a  könyvecskét  szolgáltattam  vissza,ezután  felmentünk  az  elmeltre  ofőhöz.


-Kint  maradsz?-kézdeztem  anyát. (Egyébként  semmiképp  nem  akartam,hogy  bejöjjön.)


-Hát  maradhatok..-és  megállt  a  folyosónál  lévő  radiátornál,az  ablak  előtt.


Láttam,hogy  pont  V.,és  az  anyja  van  bent,szóval  vártam  egy  kicsit,amíg  kijönnek.


Jön  ki  V.,integet,vigyorog.


Integetek,visszamosolygok.


-Elmész?


Bólogatok.


-Mm..hát  akkor...szia :)


-Szia :)


Ezt  a  nagy  búcsúzást,komolyan  mondom...ebből  is  látszik,hogy  nem  voltam  igazi  barátnő  neki. Ahogy  ő  sem  nekem. De  talán  jobb  is. Különben  lehet,hogy  nem  tudtam  volna  elszakadni  tőle. Talán  nem  véletlen  volt  ez  sem. Talán  mindenképpen  el  kell  innen  mennem.


Indulok  be  a  terembe...


-Anyukád  is  eljött? :)-szólal  meg  ofő.


-Igen...


"Áldását  adja  a  költözésre",magyarul  aláírja  a  saját  részét.


Ott  állunk  közel  az  ajtóhoz,anyára  nem  látok  rá,de  nincs  olyan  messze.


-És  anyukádnak  említetted  már  ezt  a  karcolgatást?


Nem  hiszem  el,hogy  ezt  kérdezi  akkor,amikor  tudja,hogy  ő  is  itt  van (és  nem  biztos,hogy  tudja  anya,és  nem  valószínű,hogy  most  akarom  elmondani  neki). Remélem  anya  nem  hallja. Végül  is  nem  hangosan  kérdezte,hanem  normális  hangnemmel,


-Még  nem...(Nem  is  fogom,de  ezt  ofőnek  nem  kell  tudnia.)


Kisétáltunk.


Anya  meg  ofő  köszönnek  egymásnak.


Nem  sokra  emlékszem  ebből  a  beszélgetésből  sem,de  valami  volt.

(...)

-Volt  még  valamilyen ok,amit  nem  említettél (és ezért "költözök")? Mert  amikről  beszéltünk,egyiket  sem  tartom  nyomósnak. Mint  már  mondtam,nem  Ildikó  Tanárnő  lesz  veletek...ha  annyira  nem  jött  be.

Néznek  rám  mindketten.

Most  mondjam  azt,hogy ,,A  másik  ok,pont,hogy  Molnár."??? Majd  ha  meghaltam.

-Hm? :)

-Azt  csak  ő  tudja...-így anyám. És  ott  a  pont. Ő  már  ismer valamennyire,érzi,hogy  titkolózom. Pláne  ha  ilyen  sejtelmesen  nézek,ahogyan  most  is  néztem.

Nem  emlékszem,hogy  mondtam-e  erre  valamit,és  ha  igen,akkor  mit...

-Én  pedig  azt  gondoltam  úgy  sem  fogsz  elmenni.

Hát...én  is :D De  nem. Egyszer  a  büdös  k*rv*  életbe  hadd  cselekedjek  már,a  visszavonulás  helyett. Mert  egy  idióta,gyáva,p*csa vagyok. Hát  most  viszont  nem.

-Én  úgy  voltam vele,hogy  ha  ma  reggel  úgy  kel  fel,hogy ,,Anya,inkább  hagyjuk.",akkor  azt  mondom,hogy  jó.

Téényleg??? Pont  te??? Aki  mindig  foggal,körömmel  ragaszkodik  a  megbeszélthez? Na  ne  nevettess. Szerintem  meg  valami  ilyesmit  mondtál  volna: ,,Na  ne  szórakozzál  velem!!!" És  háromszor  akkora  lett  volna  a  fejed  az  idegességtől. Szerintem. De  inkább  hagyjuk...

-Azért  ha  meggondolod  magad,jöhetsz  vissza :) Mert  volt  már  olyan,hogy  valaki  elment,aztán  visszajött. (Az  is  nagyon  tisztában  lehetett  azzal,hogy  mit  akar. Szegény  pára.)

Hahah. Mit  gondol? Anyám  akkor  tényleg  öngyilkos  lenne,esküszöm,hogy  ha  itt  szórakoznék  vele. Bár  tény,és  való,hogy  igazán  nagy  csavar  lenne  a  történetben,de  mieeez? Valami  filmben  élünk,vagy  mi  a  f*ck? Hagyjon  már. Ez  a  való  élet. És lehet,hogy  most  b*sztam  el  az  életem. Kár,hogy  nem  lehet  előre  elolvasni  a  forgatókönyvet...Annak  persze  nagyon  örülnék,ha  az  lenne,hogy  ha  akarok,akkor  egy  csettintéssel  visszakerülnék  a  Keroba.

Ezzel  a  mondatával  egyébként  "megrántotta  a  vasmacskát." És  asszem  még  itt  is  bennem  volt  a  végén,hogy  megölelem,de  nem tettem.

Filmszakadás. Nem  sok  maradt  meg  bennem,csak  az,ami  megérintette  a  lelkemet.

Elköszöntünk.

Átmentünk  az  orvosi részhez. (Ahol  a  másik  tanári  van,tehát  ahol  Molnár  is  tartózkodik.) Elkértem  a  papírjaimat.

Persze  anyámnak  is  még  muszáj  volt,tovább  nyomorítani  a  kérdésével,ami  már  nem  tudom  mi  volt,de  a  végén  kinyögtem,hogy 

-Elbizonytalanodtam.

-Na,tessék...:)

-De  mindegy,hagyjuk,már  nem  érdekel,már  átiratkoztam.

És  elhagytuk  az  iskolát.

Elhagytam. Elhagytam  Molnárt. Az  esélyt,hogy  változzanak  a  dolgok  vele  kapcsolatban. Az  osztályfőnököt,akivel  csak  most  sikerült  kialakítanom  egy  közelebbi  kapcsolatot. Aki  már  szinte  az  összes  titkomat,félelmemet,és  majdnem  az  egész  életemet  ismerte. V.-t. Lédát,az  ex  LB-met,az  osztálytársaimat. A  jövőmet. Amit  féltem  megvalósítani. Mert  kívűlesett  a  komfortzónámon. És  talán  a  sok  sírást. És  a  romlott  lelkemet.

Ezt  csak  remélem.

Mert  tudjátok  mit  akarok?

-Igaz  barátokat. Vagy  beérem  egy  igaz  baráttal is. De  akkor  az  legyen  olyan  hűséges,nagylelkű,a  lelkét  feláldozó,mint  én. Legyen  megbízható,jó  beszélgető,jó  hallgató,egy  húron  pendüljünk  humor  területen,ha  véletlen  elveszek  a  sötétségben,akkor  találjon  rám,és  vigyen  ki,és  ami  a  legfontosabb: "fölfelé"  nézzen  rám. Müller  Péter  ezt  írja: ,,Ha  szeretsz  valakit, fölfelé  nézel  rá, minőségileg  többnek  látod. Mai  kifejezéssel  azt  mondhatnánk, hogy  a  szeretet  nem  objektíven  lát. Aki  szeret, az  nem  a  szemével, hanem  a  szívével  lát."

-Olyan  tanárokat,akik  barátságosak,segítőkészek,megértőek,törődnek velem,de  mégsem  "esem"  beléjük.

-Magabiztos,önbizalommal teli,nyitott,beszédes,vidám,öngyilkos  gondolatoktól  mentes,erős,nem  csak  magát,hanem  másokat  is  megvédeni  képes  jellemet  magamnak.

-Jó  tanulmányi  eredményeket.

-Boldog,sok  nevetéssel  teli  gimis  éveket.

-Egy  fiút,akivel  nagyon  szeretjük,tiszteljük  egymást,kiegészítjük  egymást,de  hasonlóság  is  van  bennünk,boldogok  vagyunk  egymással,és  ami  még  sok  évig  így  is  marad.

-Nyugodt,kellemes,boldog  családi  légkört.

-Jó  egészséget  a  családomnak,rokonaimnak,nekem.

-A  múlt  kitépését  gyökerénél  fogva  az  elmémből.



De  most  már  lassan  elég  az  álmodozásból. Szóval  mentünk  busszal  haza,útközben  még  mindig  a  "Soufi"-t  hallgattam,és  hát  nagyon  le  voltam  lombozódva. Anya  kérdezte is,hogy  miért  vagyok  úgy  elkenődve.

-Össze  vagyok  zavarodva.

 


Nem  kicsit.

eddig 0 hozzászólás érkezett
Új hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ehhez a blog bejegyzéshez még nem szóltak hozzá!