A változás szárnyain

Egy tinilány mindennapja,netes naplóba írva. Egyik mottóm: Nincsenek véletlen találkozások az életünkben.Minden ember az életünkben vagy egy TESZT,vagy egy BÜNTETÉS, vagy egy AJÁNDÉK.

uborka 2013.12.07. - 19:24 69956 látogatás 161 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

Életemben először...

2015-07-22 21:47:12

 


...sikerült  megnyílnom.


,,Őszinteség  bármi  áron"  (2. nap!) című  bejegyzés  kifejtése.


Június  12


Végül  is  annyira  nem  volt  gáz.


Késtem  pár  percet,beértem  a  suliba,odamentem  a  tanárihoz,ajtó  nyitva  volt,félre  álltam,hogy  összeszedjem  a  bátorságomat. Mégsem  adhattam  fel  a  cél  előtt.


-Jó  napot.


Észrevett,kijött. Kérdezte,hogy  maradjunk-e  bent,vagy  menjünk  ki  a  kertbe.  Mondtam ,,Mindegy" és  elindultunk  kifelé.


-Itt  van  az  a  lista,amit  Tanárnő  mondott..-kezembe  adja  a  lapot-bár  azt  a  rövidítést  én  nem  igazán  értem..


,, l.k.k.t. és l.n.k.o."


-Hát  ezt  én  sem :D


-Majd  akkor  megkérdezzük,ha  itt  van  még..


Leültünk  a  padra.


-Nah,mesélj,mi  a  baj?-kérdezte  az  osztályfőnök.


Jaj  tanci,ha  én  azt  egyetlen  mondatba  beletudnám  sűríteni...:D


Fél  perc  múlva  megszólalok (ami  igazából  egy  évnek  tűnt):


-Hát  ez  elég  összetett  dolog...-ahogy  beterveztem  az  első  mondatomat.


-Semmi  gond,van  bőven  időnk.


Te  jó  ég :D Ennyire  azért  nem  terveztem  előre :D De  hogy  is  hihettem  volna,hogy  ennyivel  elenged...


Bár  a  tőlem  megszokott  módon-nagyon  nyögve-nyelősen (őőőőő...fél  óra  múlva: ééééés...egy  év  múlva: háááát) -de  elmakogtam  a  dolgokat. Nehéz  eset  vagyok,de  végighallgatott. Remélem  nem  fogja  már  holnap  elfelejteni :D De  komolyan.


Megtört  a  jég. Leomlott  a  falamból  egy  rész. Büszke  vagyok  magamra. Ez -a  blog  után  persze- a  legnagyobb  lépés  volt  amit  tehettem. Nem  adtam  terítékre,csak  meséltem  róla. Ildikóról  is,hogy  csipkelődött. Anyáról,hogy  öngyilkos  akart  lenni. Mamámról,hogy  mekkorát  belém  rúgott. (Pedig  ő  volt  az  az  ember,akit  a  legjobban  szerettem.)


Még  benne  van  a  pakliban  a  felfedés. DE  LEGALÁBB  MÁR  TUDJA  VALAKI  A  KÖZVETLEN  KÖRNYEZETEMBEN,HOGY  ÍROK.


40%-kal  megkönnyebültem. Azért  remélem  nem  gondolja  magát  lelki  szemetesládának. Én  nem  úgy  kezeltem. Hanem  mint  utolsó  mentőövet.


Szerintem  megértette  az  összefüggéseket. Nem  bőgtem  el  magam,csak  néha  megkönnyeztem,amit  szerintem  észre  is  vett.


A  vége  felé:


-Azért  benned  volt  a  kétely,hogy ,,Hm,biztos  elmenjek?", nem?


Bólogatok. Kétszer  igen. Kétszer  megfordult  a  fejemben,hogy  visszafordulok.


-Féltem  is,hogy  nem  jössz  el...


-Gondoltam.-suttogom  mosolyra  húzott  szájjal,és  visszamosolyog.


És  tényleg,már  eleve  az,hogy  elmentem,vállaltam  ezt  az  egészet...hatalmas  erő  kellett. Ez  az  erő  legyőzte  bennem  a  fojtó,visszahúzó  félelmet.


Aztán  mondtam  neki,hogy  akkor  megkérdezzük-e,hogy  mit  takar  az  a  rövidítés,amit  Molnár  a  papírra  körmölt.


Bementünk.


Persze "véletlen" megint  a  legtökéletesebb  időzítésben:


Éppen  jött  ki  a  tanári  felől  egy  másik  tanárnővel. Gyönyörű,nyári  ruhában,fején  napszemüveg.


-Sziasztok.


-Jó  napot.-az  orrom  alatt.


-Valamit  nem  értünk  itt  a  lapon..-ofő.


-Melyiket?


Mutatom  neki.


-Legkisebb  közös  többszörös,legnagyobb  közös  osztó. De  ezt  mindig  így  rövidítettem.


Érdekes..


-Vége  van  a  munka  időnek?-kérdezte  ofő.


-Dél  van? Akkor  vége :)


-Na,és  végre  mosolyogsz.-mondta  nekem.


Visszafelé  megköszöntem  az  osztályfőnöknek,hogy  meghallgatott,asszem  azt  válaszolta  nagyon  szívesen. Gondoltam  rá,hogy  meg  kéne  ölelni,de  nem  mertem.


Amikor  mentem  a  főajtó  felé,észrevettem,hogy  jön  szemből  Molnár  meg  a  másik  tanárnő,volt  egy  sejtésem,hogy  ők  is  kifelé  tartanak. Kimentem,de  csak  az  út  végén  néztem  vissza,csak  Molnárt  láttam. Ott  állt  a  kocsiknál. És  jött  az  újabb  őrült  gondolat: odamegyek  hozzá,de  végül  nem. Mentem  tovább.


Azért  kíváncsi  leszek,mennyit  mondott  Molnárnak. Ha  semmit,megmondom  neki,hogy  nyugodtan  elmondhat  neki  bármit,még  a  blogosat  is,hátha  érdekli  azt  a  nőt..


Amilyen  elveszettnek  éreztem  magam,nos  hát  az  osztályfőnök  olyannyira  tudott  a  fény  felé  fordítani. Estére  meg  annyira  fel  voltam  dobódba,hogy  felraktam  facebookra  egy  félarcos  képet,azzal  a  hangulattal,hogy  ,,megkönnyebült". Csak  úgy  csillogott  a  szemem  a  felszabadulástól :) De  aztán  most  valahogy  visszavetett  a  tempó. Kezdek  megint  lesüllyedni.


Nem. Nem  leszek  függő. Nem  leszek  függő  az  osztályfőnöktől  is,mint  Molnártól. Azt  nem  szabad  engedni,különben  megbolondulok. Tényleg. Teljesen. Egy  roncs  leszek.


Részben  ezért  is  félek  a  pszichológustól. Nem  akarok  rászokni. Másik  pedig  a  megnyílás. Egy  vadidegennek? Osztályfőnöknek  is  fogcsikorgatva  ment!!! És  akkor  erre  is  mondott  valamit  ofő..De  vagy  ötször  elmondta,hogy  nagyon  jó  lenne,ha  felkeresnék  egyet. Mondta,hogy  kér  valamit  a  védőnőtől,és  akkor  ki  Uránba  kellene  menni,és  az  első,vagy  második  alkalomkor  ott  kellene  lennie  anyámnak  is o.O Én  meg  ötször  passzoltam. Vagy  azt  mondtam,hogy ,,Nem  tudom.", vagy,hogy ,,Meggondolom.",vagy  egyszerűen  csak  néztem  meredten  előre.


,,Mi,tanárok  sajnos  nem  vagyunk  pszichológusok.."


És  akkor  végül  is  abban  maradtunk,hogy  ismer  egy  olyan  lányt (most  ballag),aki  hasonló (vagy  még  rosszabb) helyzetben  volt,de  megtalálta  a  kiutat,és  akkor  hogy  vele  összeismertetne. Igent  mondtam,de  hát  nem  tudom  igazából...lehet  ezt  is  elpasszolom,mert  már  ez  is  kész  csoda  volt,hogy  egyáltalán  egy  valakinek  sikerült  megnyílnom. Ilyen  szinten.


A  blogról  nem  sokat  mondott...Csak  annyit,hogy  ez  egy  jó  dolog,hogy  írogatok,mert  ez  már  egy  jel,hogy  nem  vagyok  reménytelen  eset. Persze  nem  így  fogalmazott (reménytelen  eset :D ),de  a  lényege  ez  volt. Mondtam  neki,hogy  sokat  írtam  a  Tanérnőről  is.


-Miket?


-Hát  amiket  mondott,meg  hogy  arról  én  mit  gondolok.


Amúgy  a  táskámban  ott  volt  a  blogom  címe  egy  kis  cetlin.


Azért  osztályfőnöknek  felvetem  az  ötletet,hogy  megmutatom  a  blogot,hátha  kíváncsi  rá..Persze  miután  felvilágosítottam,hogy  olyat  is  írtam,amivel  megbánthatom. (,,Kezdem  egyre  jobban-ha  nem  is  megutálni,de-nem  szeretni  az  ofőt.")


Meg  feljött  egy  kényes  téma  is (nem  mintha  a  többi  nem  lett  volna  az...)


-És  neked  megfordult  már  a  fejedben  az  öngyilkosság?


,,Hm  tejóég. Most  hazudjak  vagy  ne?"


Aztán  végül  is  részben  igazat  mondtam:


-Igen...egyszer,kétszer.


Szerintem  kicsit  ledöbbent,mert  sokáig  nem  tudott  mit  mondani. És  akkor  próbáltam  oldani  a  dolgot  ezzel:


-De  nem  a  dolgok  miatt,amiket  mondtam,hanem  egyáltalán  mi  értelme  van  az  életnek?


-Hát..látod  ezért  is  jó  lenne  egy  pszichológus.


Hosszú  ujjú  felsőt  húztam (igaz,melegem  volt..) hogy  hátha  nem  jutnak  eszébe  a  vágások  a  karomon,de  egyszer  kérte,hogy  mutassam  meg,így  hát  felhúztam  az  ujját.


-Én  tegnap  láttam  egy  nagyobbat  is  valahol..


Forgatom  a  karjaimat,ott  figyeltek  azok  a  vágások  is,amiket  még  év  elején  csináltam,de  azokat  nem  direkt,hanem -tudni  illik- borotválom  a  karomat  is,mert  utálom,ha  szőrös. Tudom,van  epillátor  is..


-Nyáron  is  hosszút  húzol?


-Nem..


-Szüleid  nem  kérdezték?


-Nem  szokták  észrevenni..


Tudják,hogy  borotválom,csak  éppen  azt  nem,hogy  van  vágás,amelyik  nem  véletlen..


-És  mivel  szoktad  csinálni?


-Először  borotvával,mostanában  ollóval..


-Milyen  ollóval?


-Papírvágó.


-Hány  van  otthon?


-Több,de  nálam  csak  kettő.


-Hogy  jön  ez,hogy  magadba  vágsz? Hogy  bántod  magad? Mert  ez  az,nem?


-Hát...például  amikor  nem  tudok  sírni..


-Sírni? .. Pedig  attól  az  ember  megkönnyebül.


Szerintem  ezt  elértette  az  osztályfőnök.


-És  nem  lehetne,hogy  ezt  abbahagyod?


-.....Hát,megpróbálom.....


Kis  szünet  után:


-Add  ide  nekem  azokat  az  ollókat,úgy  is  hiányom  van  belőlük.-mondja  nevetve.


Nevetek  én  is.


-De  tényleg..jó  helyen  lesznek  nálam,megőrzöm  őket :)


- :)


-Vagy  írjál  nekem  e-mailt,ha  nem  érzed  jól  magad..Bár  e-mail  írásban  én  nem  vagyok  túl  jó :)

eddig 0 hozzászólás érkezett
Új hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ehhez a blog bejegyzéshez még nem szóltak hozzá!