A változás szárnyain

Egy tinilány mindennapja,netes naplóba írva. Egyik mottóm: Nincsenek véletlen találkozások az életünkben.Minden ember az életünkben vagy egy TESZT,vagy egy BÜNTETÉS, vagy egy AJÁNDÉK.

uborka 2013.12.07. - 19:24 70525 látogatás 161 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

Érzések,emlékek

2015-06-26 13:19:59

 


Május  24


Az  utóbbi  két  hétben  az  fogalmazódott  meg  bennem,hogy  ebben  a  világban..igazán..magunkon  kívűl..SENKI..MÁSRA..NEM..SZÁMÍTHATUNK.


Az  utóbbi  két  hétben  arra  is  rájöttem,milyen  szakadék  van  köztünk  anyával,sőt  az  egész  családdal. Mintha  10  év  alatt  nem  tudtam  volna  beilleszkedni  a  saját  családomba.


Arra  nem  emlékszem,hogy  régebben  milyen  volt  a  kapcsolatom  anyával,csak  annyi  maradt  meg,hogy  sokat  veszekedett  velem. Most  viszont...Najó,elmondom,mi  a  bajom:


Az  a  bajom,anya,hogy  már  beteg  vagyok  attól,hogy  mindig  csak  én  megyek  oda  hozzád,hogy  megöleljelek. Hogy  arról  már  ne  is  beszéljek,milyen  régóta  hallottam  azt  a  szádból,hogy : ,,Szeretlek." Bevallom,én  sem  szoktam  mondani,de  nem  a  szülőnek  kéne  példát  mutatni? Vagy  azt  vallod,mint  apám?


Jó,hogy  a  gyerek  nem  csinálja  azt,amit  a  szülei  sem  mutatnak  neki. De  ez  látom  téged  nem  zavar..Semmi  gond.


Elegem  van  abból,hogy  mindig  csak  a  rosszat  tudod  észrevenni  velem  kapcsolatban (pl. jegyek),a  jóhoz  valahogy  vak  vagy. Ösztönzésből  szintén  megbuktál. De  ez  vonatkozik  G.-re  is. Bűntetni  tud,de  jutalmazni  nem. Nagyszerű. És  akkor  így  várják  el,hogy  javítsak.


Kivételként  megemlíteném  azt  az  egyet  dolgot,amikor  felajánlotta,hogy  ha  jó  lesz  a  bizonyítvány,akkor  vesz  nekem  egy  új  telefont.


Nekem  nem  telefon  kell!!!!!!!!!


Engem  nem  kell  megvenni!!!!!!!!!!!


Én  nem  olyan  vagyok!!!!!!!!!!!!!


Lesz*rom  a  telefont!!!!!!!!!!!!!


Nekem  bőven  elég  lenne  egy  ,,Ügyes  vagy", egy  ,,Szeretlek" ,és  hozzá  egy  ölelés,ha  ez  még  nem  túl  sok.


Sajnálom,hogy  ehhez  is  vakok  vagytok. Hisz  egymásnak  sem  szoktatok  ilyeneket  mondani.


Meg  mostanában  azt  vettem  észre,marhára  lesz*rják  a  jegyeimet,nem  kérdezik. Tudom,hogy  ők  is  mit  játszanak  velem...Megakarják  tanítani,hogy  immár  csak  magamnak  tanulok. (Mint  Tanárnő.) De  őket  nem  is  érdeklik,hogy  mi  lesz  velem??? Tőlük  egy  híd  alá  is  kerülhetek???  Szép. Hát  sajnos  engem  sem  érdekel. Dögöljek  meg. Tényleg  jobb  lehet  a  halál,ennél  a  nyomorék  világnál.


Remélem  minnél  előbb  kitudok  repülni  a  fészekből,itt  hagyom  őket,és  soha  nem  térek  vissza. Bebizonyítom  MAGAMNAK (nem  másnak) ,hogy  a  saját  lábamon  is  megtudok  állni.


 


Május  25


Az  anyás  dolognak  a  másik  része:


Azt  érzem,hogy  mintha  G.-t  jobban  szeretné,mint  minket,a  lányait.


Itt  egy  példa: amikor  volt  az  a  nagy  hullámvölgy  az  életünkben (2-3  éve  talán),megjelent  egy  harmadik  köztük. Anya  azt  gyanította,hogy  G. csalja  őt,amire  igazából  anyának  volt  is  oka  gyanakodni,mert  G. adott  rá. Egyik  este  megint  összekaptak. Mi,a  húgommal  már  lefeküdtünk (csak  éppen  aludni  nem  tudtunk). Kiabáltak,anya  sírt,és  egyszer  csak  ezt  hallom:


Ablak  hangja,egy  ,,Ááááh", és  egy  dulakodás  féle  hang.


-Mit  csinálsz??? ....mit  fog  mondani  holnap  a  gyerek  az  iskolában? Kiugrott  anyám  az  ablakon.


Kinéztem  a  szobámból: ott  állt  a  húgom  a  szobájuk  előtt. Én  nem  mertem  odamenni. Visszahúzódtam  a  szobámba,először  dühöt  éreztem,hogy  hogy  lehet  ilyen  önző,majd  összestem,és  csak  bőgtem.


Nem  tudom,hogy  képes  lett-e  volna  rá,vagy  csak  ez  egy  ilyen  ,,végső  vészcsengő"  volt-e.


Anya,képes  lettél  volna  itt  hagyni  minket? Komolyan  gondoltad?


Azóta  sem  beszéltem  vele  erről,és  senkivel  sem. Pedig  akartam,de  félek. Még  most  is.


Meg  amikor  G.  kijelentette  ott,mindenki  előtt (beleértve  a  saját  8-9  éves  lányát),hogy  ő  utálja  ezt  a  családot. Ekkor  még  képben  volt  a  harmadik  személy.


Hát  igen. Ez  kicsit  pofánvágott. Utóbb  persze  mentegetőzött,hogy  csak  mérgében  mondta. Erre  inkább  nem  mondok  semmit..


Szerintem  erre  rajtam  kívűl  senki  nem  szokott  gondolni. De  belém,belém  égett. Anyának  is  én  mondtam  utólag  az  utóbbi  dolgot (család-utálás),mert  valahogy  nem  hallotta,amikor  ezt  mondta  G.,pedig  ő  is  ott  volt.

eddig 0 hozzászólás érkezett
Új hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ehhez a blog bejegyzéshez még nem szóltak hozzá!