A változás szárnyain

Egy tinilány mindennapja,netes naplóba írva. Egyik mottóm: Nincsenek véletlen találkozások az életünkben.Minden ember az életünkben vagy egy TESZT,vagy egy BÜNTETÉS, vagy egy AJÁNDÉK.

uborka 2013.12.07. - 19:24 70162 látogatás 161 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

...

2015-04-28 20:11:46

 


 


Március  5

 

Most..megtudnám  magamat  ölni.

De  komolyan,most  is  sírok.

Hihetetlen,hogy  amikor  azt  hiszem,nem  lehet  rosszabb,hogy  lejjebb  már  nem  süllyedhetek...mindig  kiderül,hogy  mégis.

Az  eső  után  mindig  kisüt  a  Nap. Nem. Az  eső  után,jön  a  jégeső. Amennyire  felvagyok  dobódva  korrep  előtt,ugyanannyira  szarul  érzem  magam  utána.

 

Sok  mindent  mondott  megint. Jót  is,rosszat  is. Egy  valami  viszont  nagyon  mellbevágott. Emiatt  sírok  még  mindig. Emiatt  sírtam  a  buszon. Emiatt  sírtam  az  iskolában,amikor  nem  nézett  senki.

Igazat  mondott, a nyers  igazságot. A  mama  is  ezt  mondta,csak  ő  még  nyersebben. És  iszonyúan  fájt  másodszorra  is  hallani. De  igazuk  van  mindkettőjüknek.

De  akkor  mégis mit  csináljak?

Hova  menjek?

Akasszam  fel  magam,legyek  öngyilkos?

Azzal  járnék  a legjobban..azzal  mindenki  jól  járna.

Elmegyek  másik  iskolába,aztán  ha  csak  rosszabb  lesz,akkor  öngyilkos  leszek. És  akkor  majd  aktuális  lesz  a  zene,ami  a  Zár  az  égbolt-ban  van : ,,S  úgy  elmegyek  meglássátok,soha  hírem  nem  halljátok. S  mikor  hírem  meghalljátok,könnyeitek  hullassátok!"

 

Nem  tudom  mit  csináljak.

Meg  fogok  őrülni.

Ő  az  egyetlen  reményem.

Ő.

Molnár  Ildikó.

Ha  ő  nem  ment  meg...akkor  senki  sem  fog. Vagy  megment  a  halál.

Egyszer  úgy  is  bekövetkezik,akkor  nem  mindegy,mikor?

Ha  belegondolunk  semmivel  nem  lesz  másabb  a  jövőben,mert  akkor  is  olyan  MOST  lesz,mint  a  jelenbeli  MOST.

 

 

Most  nem  indultam  korán. Hisz  azt  mondta,később  kezdünk,mert  lehet,hogy  elalszik. Félkor  indultam  el  otthonról,6-ossal  mentem,mert  az  folyt  felém :) De  sajnos  nem  volt  rajta  a  buszon. Szerintem  tuti  eggyel  előttem  ment  el. Na  sebaj...

Ott  várt  a  suli  előtt  Sz.

-.- ,,Jaj  de  örülök,na  mindegy.." De  legalább  V.  meg  a  k*rva  nem  jött el. Végül  is  a  lényeg: minnél  kevesebben.

6.57  volt,amikor  megérkeztünk.

Felpakoltam  a  lábaimat  a  zsibongóban  lévő  asztalra-ahogy szokásom :)- és mivel  a  padot  elvitték,ezért  egy  széken  dőltem  hátra. Amikor  jöttek  a  karbantartóbácsik, Sz.  szólt,hogy  vegyem  le,majd  mikor  elmentek  szépen  visszatettem :D Sokat  nem  beszélgettünk  Sz.-szel. De  VOLT  kommunikáció! (Általánosban  amúgy  évfolyamtársak  voltunk,most  osztálytársak.)

Cipő  kopogást  hallunk.

Sz.:

-Ez  ő?

Ránézek,hallgatózom. Magamban  gondolom:

,,Neem,ő  nem  szokott  kopogni..."

-Vagy  ő  nem  ilyen  hangos? (Sz.)

Nézem  az  ablakot,és  de. Ő  az  :D Pedig  ritkán  szokott  kopogóscipőt  húzni.

-Sziasztok.

-Jó  reggelt.-így  Sz.

Én  nem  köszönök. Leveszem  a  lábaimat  asztalról,fogom  a  cuccom,és  megyek  utánuk.

Az  első  padba  ül  Sz.,gondoltam  én  is  odapakolok  mellé. Vetek  egy-két  óvatos  pillantást  a  Tanárnő  felé,mert  tudom,ő  is  ezt  teszi. Leülök  és  röppen  az  első  kérdés:

-Na  mit  gyakoroljunk?

-Hát  öhm...az  amit  ezek  előtt  vettünk?

-Algebrát?

-Igen..

-És  te  Sz.,mit  akarsz?

-Nekem  mindegy.

-Akkor  gyere  ###! És  nem  baj,ha  csak  te  írsz  a  táblára?

-Hát...-ránézek  Sz.-re: egy  fejrázás,egy  gyilkos  tekintet,majd  egy  sunyi  mosoly.

-Neem :D-feleltem.

 

Elkezdtük  csinálni  a  feladatokat...

 

Ezeket  mondta:

 

-De  bátrabban,###! 

 

Jaj, Istenem,de  ha  egyszer  nem  vagyok  benne  biztos? Vagy  ha  hülyeséget  mondok,akkor  is  mondjam?

 

Egyszer  hozzáértem  véletlen  az  ujjához,és  hideg  volt :)

 

-Jó,###..nem  az  a  baj,hogy  nem  tudod  megérteni,hanem  nem  gyakorolsz  eleget. Meg  nem  tanultad  meg  a  képleteket,nem  igaz?Őszintén.

Bólintok.

-De  majd  csinálok  neked  gyakorlófeladatot,és  eljuttatom  hozzád  valahogy  vagy  az  osztályfőnökkel.

 

 

Majd  mikor  végeztem  a  kiszabott  feladatokkal,kérdezte:

 

-Általánosban  is  nehezen  ment  a  matek?

-Hát  év  végén  asszem  hármas  voltam.

-Aha..és  mi,mi  nem  ment?

-Hát  törtek..

-A  törtek..ühüm..

-Meg  ezek  sem-a  táblára  mutatok-meg  még  nem  tudom.

 

 

-Legyél  kicsit  magabiztosabb! Én  nem  várom  el,hogy  olyan  legyél,mint  az  osztályban  itt  egy-két  ember,akik  a  magabiztosságukkal  próbálják  palástolni  a  butaságukat. Mert  te  nem  olyan  vagy. (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) Ne  foglalkozz  azzal,amit  D.  mond. 

 

:) :") :D 

Tanárnő  azért  vágja  itt  a  dolgokat. No  nem  mintha  D.(=nem  a  volt  LB-m,hanem  az  egyik  másik  osztálytársam) lenne  az,aki  vissza  fog  engem.

 

 -Melyik  tantárgy  az,ami  nehezebben  megy  még?

-A  német..

-És  általánosban  mit  tanultál?

-Angolt  tanultam  nyolc  évig.

-Hát  igen..a  német  az  nehéz  nyelv.

 

Kérdezte,hogy  ki  volt  a  matek  tanárunk,meg  az  osztályfőnököm,én  meg  mondtam  ugye..aztán  mondja  nem  ismerős  a  neve.

-Tanított  ott?

-Nem,csak  vannak  ismerőseim..

 

Végre  ki  tudtam  nyögni  ezt  a  kérdést.

 

Aztán  valamikor  megint  jött  ugyanazzal  a  magabiztosos  dologgal,csak  máshogy  tálalta,és  hát  igen..ez  volt  az,amivel  hihetetlenül  a  gyomromba  szúrt:

-De  tényleg,legyél  kicsit  magabiztosabb! Ha  el  kell  majd  vezetned  egy  csoportot,akkor  mi  lesz? Ez  erről  szól. Az  osztályfőnökötök  ezt  nem  mondta?

Lenyomok  egy  korcs  bólintást  balra.

Ő  nem,de  a  mama  meg  a  papa  hozzám  vágta,mire  én  magamba  fordultam,elátkoztam,és  megutáltam  őket.  De  akkor  ezek  szerint  igazuk  volt,ha  a  Tanárnőtől  is  megkapom  ugyanezt.

-Igazából  már  gondoltam  rá,hogy  elmegyek.-tekerem  tovább.

-Jaj,istenem  már  te  is? D.(=egy  másik  D.)  is  elakar  menni,de  minek,amikor  ez  még  csak  az  első  év? Már  nem  ellened  mondom..Állítólag  ma  van  itt  utoljára,nem?-Sz.

-Tényleg?-kérdezek  vissza  meglepődve.

-Ja...

-És  hova  mennél?-Tanárnő.

-Fogalmam  sincs.

-A  német  miat  akarsz  elmenni?

Közben  kicsöngettek.

-Is...

De  meg  se  várta,hogy  befejezzem  a  mondatot,mondta,hogy:

-Na  jól  van,menjünk,mert  ránk  csöngettek.

 

-Meg  jó  lenne,ha  foglalkozna  veled  magántanár  is,beszéld  meg  a  szüleiddel.

 

-Viszontlátásra.-Sz.

-Viszlát.-én.

-Sziasztok.-Tanárnő.

 

Március  6

 

Osztályfőnöki  órán  osztályfőnök:

-Néha  meg  kell  mondani  valakinek  a  rosszat,hogy  ne  menjen  még  rosszabb  irányba.

Mintha  ez  direkt  nekem  szólt  volna.

Lehet,hogy  az  igazság,az  az...amit  már  egyszer  megsejtettem? Hogy  a  Tanárnő  úttérítő  az  én  életemben,semmi  több? Azért  vagyok  ezen  az  úton,hogy  megtaláljam  az  igazi  utat? Azért  vagyok  itt,hogy  a  Tanárnő  letérítsen-ha  nem  is  a  helyes  vágányra-de  innen  mindenképp  el? Ezt  csak  én  tudhatom. 

Mi  lenne,ha  bedobnám  a  törülközőt? Ez  idáig  oké. Azt  még  valahogy  túlélem  vérző  szívvel,hogy  őt  itt  kell  hagynom. 

 

Ma  közel  álltam  a  mécses  töréshez. Össze  jöttek  a  dolgok...Még  nem  hevertem  ki  a  tegnapit,pedig  a  karjaimba  is  belevagdostam.

 

Tesi  óra  volt. Röplabdáztunk. Ott  ült  a  padon  L.  meg  D. (nem  az  LB-s  D. ) és  egyszer  csak  megkérdezi  D.,hogy:

-###,mi  az  a  kezeden?

Rázom  a  fejem,jelezve  ezzel,hogy  semmi,mert  hirtelen  nem  tudtam  mit  mondjak.

-Nyugtass  meg,hogy  seb.

-Mi?-tátogom,de  értem  mit  mond,csak  szeretnék  időt  nyerni.

-Az  seb?

Bólogatok.

Az  első  döfés.

Nekem  kell  nyitnom. Jön  R.:

-Gyerünk,mutasd  meg,hogy  nagyobbat  ütsz,mint  a  méreteid!

Ezt  nem  igazán  tudtam  hova  rakni. Talán  a  mellemre  mondta? De  nem  is  érdekelt  különösebben,így  hát  próbáltam  elengedni  a  fülem  mellett. A  második  döfés.

Térfélcsere.

P.  meg  R.  kiállt  valamiért  a  játékból,és  ott  hülyéskedtek  a  mi  térfelünkön  hátul. Egyszer  csak  odajönnek  hozzám  a  karomat  nézve,és  kérdezik:

-Mi  történt  veled?-és  látom,hogy  ott  hajol  mellettem  R.  és  nézi  a  karomat.

-Semmi.-passzolom  a  témát  és  arrébb  megyek.

-Bokorban  mászkáltál?-így  P.

De  úgy  teszek,mint  aki  nem  hallja. Mondja  E.  előttem:

-Mit  csináltok?

-...,de  nem  mondja  meg  miért. (Ennyit  értettem.)

-Csak  sebes  a  karja!

Aztán  elbénázom  az  egyik  visszaütést,és  mondja  bíztatóan  E.:

-Próbáld  meg  két  kézzel  visszaütni!

 

:) <3 Nem  rossz  ez  a  lány. Nem  olyan,mint  a  többi  r*banc,akiknek  a  köreiben  van. Múltkor  utána  vittem  az  úszáscuccát,mert  ott  felejtette  a  100-as  teremben. Eltűnt  az  egóm,aki  mindjárt  jött  volna  azzal  a  kérdéssel,hogy ,,Mégis  miért  legyek  a  csicskása? Szart  se  tett  értem. Sőt,mi  több,valószínűleg  ki  is  beszélt." De  nem. Csak  mentem. Először  haza,hogy  egyek,és  hogy  anyát  kérdezzem  meg,hogy  adjam-e  le  az  ANK  koleszen (mert  ő  is  ott  lakik). És  igen,végül  leadtam. Facebookon  kérdeztem tőle,hogy  megkapta-e,azt  mondta  igen  és  aranyos  vagyok,meg  köszöni :)

Visszatérve:

Aztán  persze  jött  a  tesi  tanár  is  a  szokásosával:

-Ébresztő,menj  a  labda  után!

Na  és  ott  majdnem  elsírtam  magam.

 

Mintha  bármi  közük  lenne  ennek  a  két  k*rvának (P.,R.),ahhoz,hogy  milyen  a  karom  és  miért  olyan. Pont  nekik. Menjenek  a  francba. Minek  mondjam  el,hogy  mi  a  bajom? Azért,hogy  jót  nevessenek  magukban  a  nyomoromon? Hétfőn  is...próbálkozott  a  kis  r*bi  felb*szni. Ez  már  nem  az  első  próbálkozása  volt...Úszás  előtt,már  át  voltam  öltözve,csak  a  zoknit  hagytam  magamon,mert  hideg  volt  az  öltözőben...Egyszer  csak:

-###,te  zokniban  fogsz  úszni? De  jó!-ilyen  flegmán.

-Nem..csak  rajtam  maradt.

Persze  ő  meg  a  cipőjét  húzta  fel...

Ma  meg  szabályosan  kijelentette  azt,hogy  ő  utálja  az  embereket. Úr  Isten -.- De  azért  elvárja,hogy  őt  mindenki  csodálja,meg  nyaljon  neki  meg  mit  tudom  én. És  ezt  a  k*rvát  becézgeti  a  nevén  a  Tanárnő. Kiráz  a  hideg. Persze  Tanárnő  tudja,hogy  mit  csinál. Ő  az  Igehírdető :) Én  valószínűleg  nem  vagyok  még  olyan  ,,szinten",mint  ő,de...Nyilván  látja  rajta,hogy  szeretethiányos  vagy  nem  tudom...De  én  is  az  vagyok. Akkor  engem  miért  nem  becézget? Néha  tök  jól  esne  a  szájából  a  nevem  becézgetve. Áhh..mindegy..

 

Március  7

 

Reggel  9  óra  előtt:

,,Ez  a  reggeli  napsütés  ígér  valamit. A  Tavaszt. Van  még  miért  élni. És  hogy  talán  minden  jobb  lesz."-mondtam  magamban.

Ezt  a  napot  is  könnyezéssel  kezdtem. És  Vele  (Tanárnő) természetesen. Már  belém  nőtt. A  gondoltaimba  fondta  magát. Nem  ereszt. Az  a  rengeteg  energia,amit  idáig  a  rá  gondolásra  használtam...az  nagyon  erős. Tényleg. Hihetetlenül. És  lehetetlennek  tartom  azt,hogy  ő  egyszer  sem  gondol  rám. Ha  nem  is  minden  nap,minden  órájában,mint  én  őrá...de  biztos  gondol  rám  többször  is. Mert  aki  folyton  ilyen  erős  impulzusokat  kap,az  nem  igaz,hogy  nem  kapja  meg. Istenem...Mondd,hogy  így  van.

 

 

 
eddig 0 hozzászólás érkezett
Új hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ehhez a blog bejegyzéshez még nem szóltak hozzá!