A változás szárnyain

Egy tinilány mindennapja,netes naplóba írva. Egyik mottóm: Nincsenek véletlen találkozások az életünkben.Minden ember az életünkben vagy egy TESZT,vagy egy BÜNTETÉS, vagy egy AJÁNDÉK.

uborka 2013.12.07. - 19:24 70025 látogatás 161 bejegyzés
Új bejegyzés létrehozásához jelentkezz be!

...

2015-01-16 16:05:24

 


Muszáj  egy  új  bejegyzésben  folytatnom,mert  folyamatban  azt  írja  ki,hogy: ,,Bejegyzés  módosítása  sikertelen"


...


És  karácsonyra  arra  jutottam,hogy  jó,akkor  a  "szeretet  ösvényét"  választom. De  mára  már...Nagyon  bizonytalan  vagyok. Hála  neki.


Persze  arra  is  gondoltam  már,hogy  ugyanaz  a  taktikánk. Ő  is  szívesen  megmutatná  az  igazi  oldalát,viszont  fél  a  csalódástól,a  sérüléstől,ezért  inkább  ő  is  szúrkálódik,álarcot  hord,hogy  teljesen  összezavarodjak. De  akkor  meg  miért  kezdte  el? Ő  egyszerűen  csak  ilyen  lenn? Ilyen...MÁS,mint  a  többi  tanár? Nem  én  kezdtem. Pontosan  ő  volt  az,aki  ezt  kiprovokálta. Én  meg  folytattam,ahhogy  most  is. És  nem  áll  szándékomban  feladni. Ha  kell,olyan  leszek,mint  egy  kőszikla. Ő  fog  előbb  elbukni. Amennyiben  ez  az  egész  csak  szórakozás  számára. Mondjuk  én  (is)  jól  szórakozom :D De  nyilván  hosszú  távon  ennek  nem  lesz  jó  vége,és  én  húzom  a  rövidebbet.


Látni  akarom,hogy  milyen  ember  valójában.


Még  ugyanazon  az  órán:


Egyik  osztálytársam (D.) kérdezi  tőlem:


-###,fázol? Kinyitod  légyszi  az  ablakot?


Felkelek,kinyitom.


-De  ha  fázol  csukd  be!


Rá  egy  fél  percre,megszólal  a  nő:


-###,nyugodtan  becsukhatod  az  ablakot,nehogy  megfázz!-azzal  a  boci  szemeivel.


Rápillantok  egy  másodpercre,enyhén biccentek  a  fejemmel,és  gondoltam  magamban  már  csak  azért  sem  fogom  becsukni,de  tényleg  nem  hiányzott  egy  megfázás,szal  behajtottam :D


----------------------------------------------------------------------------------


Elszalasztottam  egy  tökéletes  alkalmat,mert  hogy  ugyan  ma  nem  volt  matek,mégis  találkoztunk  vele. Már-már  tálcán  kínálta  magát:


4. óra,203-as  előtt.


Állunk,én  V.-vel  és  az  emeleti  ajtóval  szemben. Beszélgetünk...illetve  csak  részt  veszek  a  szokásos  agyzsibbasztásában...Látok  egy  alakot,hm..gondoltam  ez  biztos  csak  az  a  tanárnő,akit  mindig  össze tévesztek  vele. Ő  is  szinte  ugyanolyan  magas,a  hajuk  is  szinte  egy  és  ugyanaz..Jó,vissza  a  kezelésre..Sompolyog  valaki  a  jobb  perifériás  látómezőmben. Odapillantok. Majd  vissza. Egy  pillanat. Megint  odanézek. Hoppá,ez  ő. Ekkor  már  nem  igazán  tudtam  V.-re  figyelni,fél  szemmel  őt  lestem. Reméltem,hogy  idejön  felénk  vagy  hozzánk. És  meg  is  tette. Keresett  két  hiányzót  az  osztályból:


-Sziasztok. G.  jött  ma  iskolába?-rám  néz,a  testével  is  felém  fordul.


-Nem,nem  jött.-mondom  neki  én.


Egymás  szemébe  nézünk,aztán  lepillantok  a  könyvhalmazra,amit  szinte  pajzsként  tartott  a  karjaiban.


Majd  megint...mintha  megint  tőlem  kérdezné:


-És  a  C.?


-Ő  is.-feleljük  mindketten,de  már  kerültem  a  tekintetét.


Majd  mondja,immáron  V.-nek,mert  felé  fordította  a  fejét,de  a  testtartása  még  mindig  nekem  üzent. (A  lábait  is  meg  kellett  volna  néznem,mert  azt  mondják,hogy  az  is  nagyon  fontos  a  testbeszéd  elemzésben.) :


-Akkor  szóljatok  neki,hogy  holnap  ő  is  megírja  a  dolgozatot.


Ezek  után  gomolygott  még  egy  darabig,mint  valami  tébolyult. Oda  ment  E.-hez  is,beszélgetett  vele  kicsit,vissza  jött  az  osztály  felé. Kívácsi  voltam,vajon  megint  odajön-e,de  nem. Visszament  megint  a  termek  elé,ácsorgott  egy  darabig,becsöngettek,és  elment.


Simán  odamehettem  volna  hozzá,megkérdezni,hogy  mikor  tudná  elmagyarázni  a  matekot. >.< De  persze  V.-nek  is  pont  akkor  kell  feltartania...


Miért  mindig  a  leglehetetlenebb  pillanatokban  kell  felbukkania???Hogy  még  véletlenül  se  tudjak  rá  felkészülni???


--------------------------------------------------------------------------------------


Ma  is  ott  volt  tőlem  egy  teremnyire.


De  nem...


Nem.


Nem  ment.


Hogy  odamenjek,megkérdezzem: Ki  tetszett  már  javítani  a  dolgozatokat?


-.-


Egyszerűen  ha  csak  belegondoltam,hogy  mindjárt  kicsöngetnek,és  oda  kell  hozzá  mennem,beszélni  vele...rágörcsöltem.


Pedig  tőle  aztán  semmi  félnivalóm  nincs.


De, mégis.


Hiszen  olyan,mint  ha  ő  ismerne  a  legjobban  a  suliban.


Az  az  ember, akit  a  legjobban  eltaszítok  magamtól.


Akit  a  legjobban  szeretek  a  tanárok  közül.


Tehát  a  legnagyobb  pofon  tőle  várható.


:(


:I


És  úgy  érzem  ő  az,aki  megtudja  adni  nekem  a  löketet,ő  az,aki  kiszabadíthatna  a  saját  magam  által  épített  falak  közül.


Szombaton  talán  lesz  rá  újjabb  alkalmam. Nem  akarom  a  végtelenségig  húzni.


Csak...


rettentően  nehéz  legyőzni  a  félelmem,erőt  venni,és  odaállni  eléje. Magam  ellen  harcolok. Ami  a  legnehezebb  csata.


Vajon  ő  hányszor  gondol  rám? Vagy  egyáltalán  gondol  rám,vagy  csak  órákon  létezem  számára? Bárcsak  tudnám...:(


--------------------------------------------------------------------------------------


És  megint...


Megint  kudarcot  vallottam.


Nem  megy.


Félek.


Félek  a  reakcióitól,hogy  nem  fogom  tudni  lereagálni,vagy  rosszul  reagálom  le. (Két  szavas  válaszok..)


Ilyen  még  soha  nem  volt,hogy  egy  tanártól  féljek,és  szeressem  is  egyszerre...Az  egyik  érzés  mindig  ütötte  a  másikat.


Ez  valami  egetrengető.


Tűz  és  víz.



Lehet  hogy  akkor  ez  nem  is  igazi  szeretet?


Vívodom.


Nagyon.


Még  arra  sem  tudtam  rászánni  magam,hogy  felálljak  óra  végén.


Felállni.Elindulni.Megkeresni.Megtalálni.Megmondani.


5  lépés.


Az,hogy  amikor  ott  vagyok,cselekedni  kéne,de  nem  tudom  megtenni,majd  mikor  túl  vagyok  az  önmarcangoláson,új  erőre  kapok,elhatározom  magam,hogy  már  pedig  a  követkető  alkalomkor  menni  fog,aztán  megint  ugyanott  találom  magam...az  tényleg  valami  idegtépő.


----------------------------------------------------------------------------------------


Végre  egy  B  hét  elé  nézünk! Kedvencem :) Duplán  jó,sőt  triplán.


Ugyan  lesz  matekunk  hétfőn ( 1. óra!:) ) ,de  nem  tudom  hogy  fogom  összehozni  a  korrepetálós  akciót. Óra  végén,amikor  még  szinte  mindenki  ott  van.. Szépen,lassan  kell  összepakolni  a  könyveket. Meg  úgy  kéne,hogy  azok,akiknek  nem  mondtam  jó  véleményt  róla,ne  hallják,hogy  mit  beszélünk. Mondjuk  ha  kérdezik,akkor  még  mindig  ott  van  az  az  ürügy,miszerint  a  szüleim  köteleztek  korrepra :) Ami  igazából  nem  is  lenne  hazugság,hiszen  ha  megtudják  hányas  leszek  félévkor,tuti  mondani  fogják.


Jah...aztán  ha  megint  nem  jön  össze,akkor  nem  tudom. Ott  van  a  kedd,meg  a  szerda,de  ahhh...


Minnél  tovább  húzom,annál  nehezebb.


Rohadt  nehéz.


Az  mondjuk  sokkal,de  sokkal  jobb  lenne,ha  ő  maga  kötelezne  korrepra. Nem  kéretném  magam  szerintem (nem  úgy,mint  az  ofőnél:D) ,nem  lenne  hasznos. Meg  így  különben  is  látná  rajtam,hogy  komolyan  érdekel,és  javítani  akarok. Meg  azt  is,hogy  egyedül  engem  érdekel  a  matek  a  csoportban. (Meg  ő  is  csak  engem  érdekel  konkrétan,nem  véletlen  jelöltem  be  facebookon. Vajon  erről  az  akciómról  mit  gondolhat?:D) És  akkor  ugye  mindjárt  felhagyná  azt  a  nézetét,amiszerint  utálom  a  matekot (nem  utálom,de  nem  is  szeretem),amit  amúgy  is  csak  rólam  említett  meg,ha  jól  emlékszem. Én  utálnám  szerinte  a  legjobban?


------------------------------------------------------------------------------------------


Az  a  bizonyos  dolgozat,olyan  rossz  lett  mindenkinek,hogy  sírni  tudott  volna. :D Ezt  mondta.


Holnap  már  komolyan  lépnem  kell. Most  vagy  soha  helyzet  lesz.


Úúh,komolyan  hogy  lehetek  ekkora  barom,hogy  nem  merek  odaállni  elé,és  kinyögni  egy  mondatot??? Annyira,de  annyira,de  úgy  felpofoznám  magam! Nagyon  elegem  van. Holnap  lépnem  kell. Már  tényleg. Igazából  ma  is  meg  lett  volna  már,de...nem  voltak  túl  jók  a  körülmények...Holnap. És  leszarom  ki  lesz  ott,nekem  is  ugyanannyi  jogom  van  hozzászólni,mint  bárki  másnak.


Jaaaaaaaaaaaaaajhh. Csak  lennénk  már  túl  rajta :(


A  lényeg,hogy  nem  szabad  rágörcsölni.


---------------------------------------------------------------------------------------


Sikerült :D


Megcsináltam :D


Jhaaaaj :D


Valóban  az  első  lépés  a  legnehezebb. Bár  még  így  sem  úgy  sikerült,ahhogy  terveztem. Ugyanis  falba  ütköztem. De  a  remény  azért  pislákol,és  ez  a  lényeg.


Csak  ő,én  meg  E. maradtunk  a  teremben,a  többiek  mentek  következő  órára.


Felálltam...


Elindultam...


Lassan  közeledtem  feléje.


V. is  ki  ment  akkor  már,gondolom. Nem  rá  figyeltem.


Megálltam,és  kinyögtem  végre  rekedtes,halk  hangon:


-Tanárnő,mikor  szokott  korrepetálást  tartani?


És  ránéztem.


Ő  is  a  szemembe  néz  mélyen  azzal  a  szokásos,tágra  nyílt,csodálkozó,de  nyugodt,meleg,jóságos,békés,barna  szemeivel,és  válaszol  halál  nyugodtan. Nem  is  pislog.


-Nem  szoktam  kilencedikeseknek  korrepetálást  tartani.


...


[email protected] :D Ezt  most  nem  mondja  komolyan???


...


-Nem?-kérdezem  ismét  halkan.


-Miért,szeretnél  jönni?


-Igen.


És  akkor  valami  olyasmit  mondott,hogy  majd  meglátjuk  ###...Kérdezte,hogy  értem-e  már  a  mostani  anyagot,mondtam  neki,hogy  ,,Hát,igen  nagyjából." Aztán  adott  egy  tanácsot,hogy  hogyan  gyakoroljak.


Közbevág  E.:


-Tanárnő,maga  szerint  is  spagettit  főznek (a  konyhán)?


:D Istenem,olyan  hülye  ez  a  csaj...


Ránézek  E.-re,elmosolyodok,majd  vissza  fél  szemmel  a  tanárnőre,mert  mondja:


-Hát  nem  tudom,ha  te  azt  érzed,akkor  lehet.-és  lenyomott  irányomba  egy  érdekes  mosolyt,amit  még  nem  láttam  nála. De  tetszett :D


Kiment  E.  a  teremből,én  is  megfordultam  szép  lassan,hogy  akkor  távozom,de  ő  még  nem  fejezte  be. Megint  mondta,hogy  majd  meglátjuk  a  korrepet,és  innentől  kezdve  nem  igazán  figyeltem  rá (amit  már  bánok,de  sajnos  lefagytam) ,de ez  volt  az  utolsó  mondata: Őszintén. Amit  valszeg  valami  kérdés  előzhetett  meg. Én  csak  egy  ,,Igen" mondtam  rá. Lassan  mozogtam,hátha  valamit  még  akar  mondani,csukta  be  az  ajtót..de  semmi. Láttam,hogy  jön  szemből  egy  osztály,akik  neki  tanárnőznek,úgyhogy  gondoltam  jobb,ha  megyek.


Nem  tudom  most  mi  lesz. Talán...REMÉLEM, hogy  elintézi  nekem  a  korrepetálást. De  tartok  tőle,hogy  nem  lesz  belőle  semmi...-.-


Egyébként  szegényt  teljesen  kikészítjük :D Ma  is  nyomta  a  szöveget: ,,Azt  veszem  észre  néhány  embernél,hogy  direkt  játsza  a  hülyét". Hm..nagyszerű  megállapítás  tanárnő. Meg: ,,Higyjétek  el,én  nem  akarlak  titeket  megbuktatni!" És: ,,Tele  van  veletek  a  bugyrom"


-----------------------------------------------------------------------------------------


Másnap  megírtuk  a  javító  dolit,de  sokat  nem  hiszem,hogy  segíteni  fog. Inkább  csak  ront  a  jegyemen. Hát  mindegy...


Óra  végén  bíztam  abban,hogy  mond  valamit  a  korreppal  kapcsolatban,de  semmi..Viszont  mondta,hogy  aki  akarja,az  megkeresheti  fél  4-ig,hogy  megtudja  hányas  lett  a  javítója.


Hm...gondoltam  én  így  fogok  cselekedni. (Ebből  is  lássa,hogy  komolyan  érdekel..) 7.óra  végén  felmentem  a  204-eshez,ahhol  éppen  órát  tartott. Megálltam  az  ajtó  előtt,hallgatóztam,síri  csend. Háát,oké..benyitni  nem  mertem  elindultam  visszafelé..Elmentem  az  első  emelet  főbejáratáig,de  mégis  csak  visszafordultam :D Jöttek  velem  szembe  az  emberek,gondoltam  lehet  abból  a  teremből..Lépcsőztem  egy  sort,már  fordultam  volna  felfelé,amikor  megpillantom,hogy  jön  le :) Szinte  ösztönösen  kiderültem,talán  ezt  ő  is  látta. Csak  ennyit  mondtam ,,Tanárnő",és  már  is  válaszolt  a  még  fel  sem  tett  kérdésemre:


-Még  nem  javítottam  ki  a  dolgozatokat.


-Nem?


Elindultunk  lefelé..


-De  holnapra  hozom  őket.


-Izgulsz?


-Háát..


De  meg  sem  várta,hogy  bővebben  kifejtsem,megdobott  egy  újabb  kérdéssel:


-Milyen  lesz,hogy  érzed?


-Hát  szerintem  nem  lesz  annyira  jó.


-Jaaaj ###,miért?


Erre  lenyomtam  neki  egy  keserű  képet,majd  megint  mondta:


-Na,mindegy  holnapra  hozom  őket.-és  viharzott  tovább.


--------------------------------------------------------------------------------------------


Nem  jött  semmi  visszajelzés  a  dolikról  tegnap,meg  ma  sem.Pedig  a  másik  csoportnak  a  tanárnője  is  kiosztotta  őket,amikor  nekik  sem  volt  matekórájuk.


Én  nem  értem  komolyan  mondom.


Ha  nem  is  volt  ideje,hogy  kijavítsa  őket,minek  ígérget???


Én  meg  gondoltam, nem  fogok  megint  odamenni  hozzá,nem  akarok  folyton  a  seggében  lenni.


 --------------------------------------------------------------------------------------


Ha  van  velem  dolga,akkor  addig-addig  fog  szeretni (piszkálódni,amennyiben  az  észnek  van  igaza), amíg  meg  nem  adom  magamat. A  kérdés,hogy  mikor. Egyszerű: ha  a  szívemnek  lesz  igaza. Tehát  ha  igazából  nem  is  az,akinek  gondoltam,vagy  csak  részben,és  csak  színtiszta  szeretettel,és  segítséggel  fordul  felém. Csakis  akkor  adom  meg  magam. Erre  itt...és  most  megesküszöm. Viszont  akkor  a  nehezebb  útra  lépek,amire  nem  biztos,hogy  készen  állok. Nem  tudom,hogy  képes  vagyok-e  legyőzni  a  bennem  lakozó  ördögöt.


-----------------------------------------------------------------------------------


Talán  egyszer...majd  ha  már  ott  leszünk  és  lesz  elég  bátorságom...akkor  megölelem. De  egy  szó  nélkül.


Na,erre  nagyon  kíváncsi  vagyok,hogy  mi  lesz  a  reakciója. Remélem  legalább  egy  kicsit  elérzékenyül.


 

eddig 0 hozzászólás érkezett
Új hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ehhez a blog bejegyzéshez még nem szóltak hozzá!