szívem gondolatai*-*

13 éves lány beleszeretett egy 16 éves fiúba... De a fiú elutasította... 2 hétig a lányt nem látta senki... Majd egy hónap múlva meg találták a... ... ... ... ... ... ... ... ... holttestét egy levéllel a kezében amibe ez volt írva : "Szerettelek, de én nem kelettem de te nekem igen." Az nap a hírekben is benne volt. A fiú lelőtte magát de azelőtt vérrel felírta a falra. "Szerettelek, de nem mertem elmondani. Kellettél, de magamnak se mertem bevalanni." Ha azt hiszed elkelett volna mondania a kislánynak, tedd ki 5 perce a státuszodnak ♥♥♥ Ha nem elveszíted azt az embert aki a legfontosabb neked AZ ÉLETKOR CSAK EGY SZÁM.:((♥

Lány:Lassíts...félek.

Fiú:Nem...ez vicces.

Lány:Nem,nem az. Kérlek...ez túl ijesztő!

Fiú:Akkor mondd,hogy szeretsz...

Lány:Rendben...SZERETLEK. Lassits!!!

... Fiú:Most ölelj meg!



A lány megöleli...



Fiú:Letudnád venni rólam a bukósisakot és feltenni magadra?.....Zavar...

...

Az újságban másnap: Egy motor nekicsapódott egy épületnek egy fékhiba miatt. Két ember volt a motoron,de csak egy élte túl. Az ig...azság az, hogy félúton tönkrement a fék,a fiú rájött,de nem akarta megmondani a lánynak. Azért kérte,hogy mondja,hogy szereti és ölelje át az utolsó pillanatban,hogy érezze a lány szeretetét mielött meghal és azért adta át a bukósisakot,hogy a lány túlélje a balesetet.



Ezt tedd ki te is,ha van az életedben akiért ugyan ezt megtennéd..

van egy érzés, ami nem hagy nyugodni, de lehet, hogy csak én nem tudok dűlőre jutni? valami nyom itt  a szívemnél és nem tudom mi...jónak érzem de lehet, hogy mégsem az? ezt  csak én tudom eldönteni és változtatni rajta ha nem jó...de reméljük jó :)

"elmúlt egy év megit miénk a nyár, szemedben ugyan az a tűz lobog, mint amikor itthagytál, ma már csak rossz emlék, úgy fáj a távollét mond el mi kell még" más barátnője van és ugyan úgy becézgeti, mint ahogy a mi kapcsolatunk idején becézgetett és fáj a szív, hogy hagyott elveszni egy ekkora kincset! :( ♥♥

"Akartam, hogy jobb legyen mégis így lett vége, még bennem élnek mindíg a legelső emlékek, ahogy a kezedet megfogtam, vagy öleltelek éppen, szorítottalak míg bírtam, NE ENGEDJ EL KÉRLEK!!!"

" Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek, a szívemet nyomja mikor a múltba nézek, könnyeim hullnak a párnára borulva..."

"Emlékezz rám mikor fúj a szél, emlékezz mikor minden véget ér, nézz rám, fogd meg a kezem, szorítsd meg bátran még lehunyom a szemem"

Lassan leszáll az este, csak én ülök a padon

És tudom, hogy az élet rövid, épp ezért most hagyom

Hogy elragadjon ma este a magány, és a talány

Hogy miért vagyok egyedül a világ közepén, s talán

Tudom a választ, ami megváltoztat mindent

Hisz az árnyékom az egyetlen, ami visszaintett

Mert ez egy olyan hely ahol elveszhet a hited

Ahol tudod, hogy a múlt még fáj, mert még sokra viszed

Még fáj minden perc mit magam mögött hagyok

Még fáj, s égeti szívem, és sebei már nagyok

De nincs választásom, ez az én sorsom

Az, hogy míg élek magamból a sorokat ontom

S ha elveszek, ez fenn marad majd rólam és meglátod

Hogy egyedül a világ közepén miért kell állnod

Hallod most hogy szól belőlem az elnyomott lélek?

Hallod, hogy egyedül van? És én csak ettől félek

Van ember ki azt mondja, hogy lehet itt még remény

De az élet az nem változik, marad ilyen kemény

S csak egy dolog van ami kérek tőled, és ez csekély

Soha ne add fel, igen, mert mindig lehet esély

Itt egyedül a világ közepén nincsenek szavak

Megmaradt pár érzés, de eltűnt már a harag

Amit éreztem a világra, mert eldobott magától

És ezért nem félek, míg élek többé a haláltól



Átsírt éjszakák, elvesztett barátok,

A világ közepén magadat egyedül találod,

És csak áldod, azt az órát mikor nevetett a szád,

Hiányzik az a valaki, aki társként gondolt rád.



Fájnak a percek, amiket együtt töltöttetek,

Szívedbe marnak az emlékek, az együtt töltött hetek,

Fáj minden perc mikor, magányosan fekszel az ágyban,

Rossz belegondolni, de egyedül vagy a világban.



Tudod, magányosan tengetem életem a világ közepén,

Sokan mondogatják nekem, nyugi van még remény,

De nem hiszek nektek, kicsit bizonytalan vagyok,

Az életben nem tudom azt, hogy kire mikor számíthatok.

Ha baj van, minden egyes ember hátat fordít nekem,

Kemény lett az életem, és ezt nektek köszönhetem.

Na de várjatok! Egyszer, majd ha alkalmat találok,

Kitörök a semmiből, és azt nem háláljátok,

Meg. Amit egyenesen tőlem kaptok majd,

Úgy fogtok majd nyivákolni, mint egy siketfajd,

A világ közepén, egyedül állok, és várok,

Várok valamire, vakul kergetek egy álmot

Egy álmot ahol magasan a fellegekben szállok,

Boldog vagyok attól, hogy letekinthetek rátok.

Lenézek az emberekre, sok hibát meg látok,

De nem tudom, hogy rám nézve ez áldás-e vagy átok.

Ha átok, akkor szép lassan csendben odébb állok,

És a picike kis falumba csendben visszamászok,

Hisz a világ közepén, az élet csendes és nyugodt,

Ott álok középen, mint angyal mi megbukott,

Síri csendben nézek a napra, és várok a napra,

Amikor a világ minden tarka sarka, arra,

A gondolatra ébred, és feléled,

A világ közepén egyedül, biztos, hogy véged.



Átsírt éjszakák, elvesztett barátok,

A világ közepén magadat egyedül találod,

És csak áldod, azt az órát mikor nevetett a szád,

Hiányzik az a valaki, aki társként gondolt rád.



Fájnak a percek, amiket együtt töltöttetek,

Szívedbe marnak az emlékek, az együtt töltött hetek,

Fáj minden perc mikor, magányosan fekszel az ágyban,

Rossz belegondolni, de egyedül vagy a világban.



Eldobott a világ magától, még mindig félek

Még mindig nem értem, hogy mi értelme a létnek

Ha a népek amik félnek, és jót már nem remélnek

Vajon eléri őket is az érzés, amitől feléled

Majd minden világ, amit összerombolt elménk

S ha azt megtennénk, hogy feladjuk a harcot

Vajon el tudnánk e viselni ezt a nagy kudarcot

Hogy már nincsen ami megmaradt, ami életben tartott

Minket és a világunkat, de még nem tudod, hogy miért?

Nem tudod, hogy miért nem érinted meg mások szívét

Pedig ha megtudnád minden, másként lenne,

Mindenki megértene, és érted sokat tenne.

Boldog lenne mindenki, mindenhez lenne kedve,

Érded miről beszélünk? Ez az élet rendje.

Ha te is így csinálnád, kicsit nyitott lennél

A világ közepén, te sem egyedül ülnél,

Talán egy csajjal? Talán boldogan?

Mindegy, hogy miként, de nem magányosan.

Ne hidd azt, hogy a sült galamb a szádba berepül,

Ha így gondolkodsz, akkor maradj inkább egyedül.



Átsírt éjszakák, elvesztett barátok,

A világ közepén magadat egyedül találod,

És csak áldod, azt az órát mikor nevetett a szád,

Hiányzik az a valaki, aki társként gondolt rád.



Fájnak a percek, amiket együtt töltöttetek,

Szívedbe marnak az emlékek, az együtt töltött hetek,

Fáj minden perc mikor, magányosan fekszel az ágyban,

Rossz belegondolni, de egyedül vagy a világban.



A világegyetemben van egy apró világ,

Ami csak az enyém, ahol senki se lát,

Ahova elbújhatok, hogyha valami bánt,

Ahol nem érhet vád, hogyha szakad a gát.

Tépázott szavam szakadt szárnnyal szárnyal,

Odakint a Gonosz sötét árnnyal árnyal,

A titkokat vadul kutatva vájkál,

A múlt fájdalmas útján járkál.

Tűz ég a szemeiben,

Gőgös vér folyik ereiben,

Összeroppantana, hogy hallja

Kell kezeiben, de itt az elme,

Egy hely ahova elbújhatok,

Ha kell gyenge, vagy erős vagyok

Minden pillanat, minden szó, minden dal,

Itt születik minden, ami az érzésekről vall.

Minden titkom, minden belső hang amit csak a fejem hall

Ha éppen nyugalom tör rám, vagy az agyam besokall

Nincsen fal, de van egy tér, ami az átlagtól eltér,

Ahol a jó és rossz érzés egymással megfér,

És ez tartalmaz egy hegynyi hatalmas elegyet,

Ezek közül ragadok minden alkalommal el egyet.

Most felelősséggel tartozom mindazért amit mondok

Lehet, hogy folytatása lesz, hiába teszek pontot

Persze van úgy, hogy nehéz, hogy nem mozdul a kéz,

De a saját világomban nincs ember aki lenéz,

És ha megáll az ész, akkor sincs semmi vész,

Szinte megáll az idő, amíg nincs teljesen kész.

Mert a közepén én vagyok egyedül én, csakis én,

Ide nem jön be senki, ide nem jön be a fény.

De nekem nem is kell a dicsfény vagy a fejemre glória

Úgyis porrá lesz mindenki, ha fedi majd a fólia

Nem emelkedek fel, amikor a mélybe jutok,

Maradok neked én, feketén, mint a szurok



Átsírt éjszakák, elvesztett barátok,

A világ közepén magadat egyedül találod,

És csak áldod, azt az órát mikor nevetett a szád,

Hiányzik az a valaki, aki társként gondolt rád.



Fájnak a percek, amiket együtt töltöttetek,

Szívedbe marnak az emlékek, az együtt töltött hetek,

Fáj minden perc mikor, magányosan fekszel az ágyban,

Rossz belegondolni, de egyedül vagy a világban.

/Children of Distance-Egyedül a világ közepén/

 Reménykedtem valamiben és mégsem sikerült... Vártam valamire de mégsem jött... Csodára vártam....De hé!? Álljunk csak meg egy röpke pillanatra! Léteznek egyáltalán csodák? Vagy csak vakon reménykedek benne? Bízom a lehetetlenben és várom a csodát a nagy semmiért? Csak egy kicsit szeretnék de lehet, hogy sose kapom meg... Én miért nem lehetek egyszer szerencsés? Miért kerül el a jó és a rossz miért környékez?

Azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára...de van, hogy a remény a gyilkos!