A szeretet nem veheted meg

Történetekkel, és képzeletekkel, melyek megtörténtek ... vegyítve az életem. Talán nem hiszed el. Nem is kell. De tudd meg...a valóságot olvasod.

sissi23 2010.05.18. - 18:48 5466 látogatás 7 bejegyzés

Erőszak.

2011-01-07 23:28:07
Egy gyönyörű délután kezdődött minden.
Októberi nap volt, verőfényes délután, hideg volt, mégis sütött a nap…

Én nem tudtam mit csinálok. Csak mentem a naplemente felé… Alig bírtam tekerni…De csak tekertem…tekertem, hogy miért, azt nem tudom. Csak meg akartam szabadulni, még ha egy kis időre is, a gondoktól…

Mindentől, ami gyötör.És az elég sok minden volt.

Már körülbelül fél órája tekerhettem, Beesteledett. Rengeteg képet csináltam a naplementéről…Gyönyörű naplemente volt…

A sötétet imádom. Félek tőle, de valaki megtanította, hogy nem szabad…

Most mégis úgy éreztem, mintha valaki követne… De nem láttam senkit. Egyszer megálltam egy elhagyatott utcánál. Csinálni akartam egy képet…

Láttam az árnyékát… De elfutni már nem tudtam…

ELKAPOTT!

Aztán nem emlékszem semmire. Hallottam autózúgást, de nem láttam semmit. Nem tudom mit adhattak , de annyira nyugodtnak éreztem magam, nem akartam elmenekülni, nem is tudtam megmozdítani semmimet. Nem éreztem semmit. Sem fájdalmat, sem boldogságot,sem félelmet. Mintha kikapcsolták volna az érzelmeimet… Nem tudtam hova visznek, de nem féltem.

Több órának tűnt az út…

Egyszer aztán megálltunk. A motor leállt, autócsapódások. Hallottam, ahogy beszélnek, de hogy mit, azt nem tudom. Nem értettem. De abban biztos voltam, hogy rólam… Mert kivettek. Nem láttam hogy kik, és hogy hova raknak. Valami volt rajtam, ami eltakarhatta a kilátást. Kezdtem kitisztulni. Meg tudtam mozdítani a kezemet. Nem volt összekötözve. És a lábaimat is. Aztán ki tudtam nyitni a szemem.

Láttam. A földön feküdtem. Hallottam mit mondanak. Azt beszélték meg, hogy ki kezdje… De mit?? Nem értettem. Aztán belém nyilallt. Meg akarnak erőszakolni! Sokszor beszéltek erről az iskolában. Hogy mit csináljunk ilyenkor. Most még sem jutott eszembe semmi épeszű ötlet. Ketten, vagy többen lehetnek… Gyorsabbak nálam. Csapdába kerültem… És mi van ha megölnek? Mi lesz??? Féltem.

Lefogtak. Erősen. És elkezdték lecibálni a ruháimat.
Nem akartam… Ellenkezni nem tudtam.
Ekkor abbahagyták. Hogy miért, azt nem tudom…

Mi történik?

Az egyik pasast valaki hívta. Hallottam, ahogy beszél vele.
Ennyit elcsíptem:

„-…oké...Sietünk...Visszük…”

Odament a másik, engem pedig otthagytak a földön…
Valamit beszéltek. Nem tudom mit. Nem értettem.

Körülnéztem. Mellettem egy sűrű erdő volt. Láttam egy óriási farönköt. Próbáltám felállni, de nem sikerült. Ezért inkább kúsztam. Nagyon nehéz volt, de sikerült elkúszni a farönkig. Mögé bújtam. Hallottam, amint odamentek, ahol az előbb még feküdtem. Azonnal elkezdtek keresni. Én már akkor menekültem. Beszaladtam az erdőbe, és csak szaladtam. Nem érdekelt, hogy elfognak, vagy meglőnek. Nem érdekelt. Csak talán még pár percig hadd érezhessem a szabadság érzését. De nem jöttek utánnam. Nem hallottam semmit… Sem kiabálást, zörgést,lövést. Semmit…
Le akartam ülni pihenni, de nem mertem, még mindig féltem, hogy utánnam jönnek. Eltévedtem. Csak fákat láttam semmi mást. Úgy gondoltam, valahol megpihenek, és holnap majd keresek valami kiutat. De féltem… Ezért tovább mentem. Nem volt kiút… Nem találtam.
Aztán már nem bírtam tovább, lefeküdtem az avarra. Elaludtam.
Másnap egy házban találtam magam. Megrémültem! Megint elkaptak…

Pánik fogott… Ki akartam jutni.

Valaki bejött, egy nő. Elmondta, hogy megtaláltak… És megkérdezte a nevem, hol lakom stb. aztán hívott egy mentőt, és a szüleimet.

Mindenki azt hitte, hogy elszöktem otthonról…

Nem mondtam el senkinek sem az igazságot. Hogy elraboltak… Úgysem hinné el senki…
Hozzászólások száma: (0)

Egy fekete lány élete

2011-01-07 23:26:51
- Ne bánts! Kérlek! Neee…

Ez volt az utolsó hang, amit még hallottam. Többet nem…

Nehéz az élete egy lánynak... A szüleim sokszor megvertek, nem éltünk valami jól, és ahol éltünk, az sem volt valami erőszakmentes. Egyszer az apám megvert. És a fülemet bántotta. Azóta nem hallok… Kiszakadt a dobhártyám. És a szüleim csak kiabáltak velem, de nem hallottam semmit. Azt hitték, hogy szórakozom velük. Még jobban megvertek.

Másnap suliban elmondtam, hogy nem hallok…

Akkor elküldtek kivizsgálásra stb., de a szüleimnek nem volt erre pénze, ezért nem lehet hallókészülékem sem. Nagyon nehéz így élnem, de meg tanultam szájról olvasni, és ez sokszor beválik…

Nagyon szerettem énekelni. Az énektanár mindig azt mondta, hogy nagyon szép hangom van, és sokszor küldött versenyekre is. Sajnos már nem mehetek. Pedig szerettem volna énekesnő lenni. Nagyon hiányzik az éneklés…

Nem tehettem ellene semmit. A szüleimen múlt volna minden. Aztán 18 éves lettem, és kirúgtak otthonról, mondván, hogy „semmirekellő” vagyok…

Napokig voltam az utcán, az utcán énekeltem, így kerestem egy kis pénzt.

Egy nap egy férfi jött oda hozzám, azt mondta, hogy nagyon szép hangom van, és szeretné, ha neki dolgoznék. Nem értettem, miről beszél. De többször elmondta hogy miről lenne szó, végül megértettem. Elmondtam neki, hogy süket vagyok.

Ő megértette. Befogadott. Megismertem a családját, a gyerekeit. Énektanárt fogadott mellém, később kiderült, hogy ő menedzser. Segített mindenben. Kaptam hallókészüléket, ételt, szállást. Nagyon jó életem lett. Úgy nevelt, mint a saját gyerekeit.

Egy nap, rengeteg gyakorlás múltán bemutatott az egyik kollégájának. Ő vette át a taníttatásomat. Kisebb koncerteken , versenyeken indultam…

Azt mondták, nagyon jó vagyok.

Híres lettem. Megismert sok sztár, beszélhettem velük, később pár barátom is lett.

Keresetem lett, mégpedig nem kevés. Azt mondtam Joenak (nevelő apám), hogy mindent vissza akarok fizetni, amit tőlük kaptam. Ő azt mondta, nem kell. Csak segíteni akart… Hát sikerült.

Nem maradtam velük. Vettem egy házat, híresség voltam. De sokat látogattam őket, a koncertjeimre vittem nekik jegyeket, hátha eljönnek. Ott voltak mindegyiken. Nekik számítottam… Nem, mint a régi családomnak.

Később családom lett. És boldogan élek. De a régi életemről senki sem tud semmit. És nem is akarom elmondani senkisen sem, milyen múltam volt. Szégyellem, sajnálom, hogy ilyen szüleim voltak…
Hozzászólások száma: (0)

Üveggolyó

2011-01-07 23:25:38
Üveggolyó

Olyan parányi, olyan szép.
Olyan, mint a világ... Kicsi,
érdekes... Olyan mint az üveggolyó.
Pici föld, ahol nincs szerelem, nincsenek érzések...
Milyen is lenne a világ??
De viszont én szervezném meg,
milyen életet akarok!
És nem holmi sors...
aki nem adhat mindenkinek jó életet!
Üveggolyó... te milyen életet szánsz nekem?
Úgysem úgylesz ahogy eltervezem...
Ez nem film, ez nem könyv..ez nem egy dal.
Ez az élet és semmi más!
Valkié, aki vágyik a szebbre a jobbra, a világbékére... a szép életre...
De a világ már csak ilyen...
Üveggolyó... te milyen életet szánsz nekem??
Üveggolyó...csak jó legyen!
Valakié, Aki vágyik a szebbre a jobbra a világbékére...a szép életre...
Üveggolyó...
Hozzászólások száma: (0)

Kutyákért!Előítéletek nélkül!

2011-01-07 23:25:05
Kutyákért! Előítéletek nélkül!Sokszor,mikor sétálunk az utcán, Tódit "ledögözik", olyanokat mondanak, hogy "Szájkosarat rá!",vagy hogy "Harap!"...Azt mondják egy kutyában nem lehet bízni.Hogy kiszámíthatatlanok.... de ez nem igaz...Tódi nem kiszámíthatatlan.Tódi okos,ügyes...Minden csak nem kiszámíthatatlan!Én nem értem hogy lehetnek ilyenek az emberek...Ők is voltak gyerekek, biztosan volt kutyájuk, és tudták mit jelentett számukra... hogy szeretik. És így érezhetett a kutya is irántuk... de ezek a szép évek feledésbe merülnek, és már csak a gyűlölet marad a kutya iránt. Mert meghalt, mert egyszer mikor hazament, már nem volt ott, cserben hagyta.A szép emlékek, az olyanok, mikor visszahozta a labdát, mikor szüntelenül pacsikat osztogatott, mikor egy este egymás mellett ülve, elmondhattad bánatod neki.... Ezekre már nem emlékszik senki.Féltik a gyereküket a kutyáktól, de tudják... hogy nekik is volt, és hogy milyen szép volt együtt... a fájdalmas emlékektől, és a vidám dolgoktól leszünk olyanok, amilyenek...
Hozzászólások száma: (0)

Szösszenet

2011-01-07 23:24:19
Elhitetted velem, hogy az élet szép, hogy nem elég csupán szeretni.
És hogy soha ne mondj olyat, hogy soha... Hogy van örökké.
De sajnos nincs,ezt mindketten tudjuk, de te még is... elhitted.
Most itt állunk, többé nincs már mi, csak te meg én ,
De te azt mondtad... És te jól mondtad. És én akkor sem hittem el.
Talán el kellett volna hinni, és akkor nem így ér véget... De már késő, már megtörtént.
Ez nem egy tündérmese, ahol örökké élnek, ahol örökké boldogok. Ez a való világ, ahol nincs boldogság, Gyarló ember... nem látja a szépet, a jót, az apró örömöt, a virág szépségét... A halk suttogást, a szem csillogását, a szív dobbanását.
Az esőcseppek ritmusát, a tánc szépségét...
Látja a rosszat, látja a világot... viszont a gyönyörűt, soha.
De ha nem lenne, most nem lenne miről írni, és akkor sok száz embert hagynánk, most romokba vészni. Én most azt mondom, és remélem jól mondom, hogy tudni kell élni, a jót meglátni, a gödör aljából kimászni, majd másokat kihúzni, meglátni valakit, és belészeretni, látni a szépet, az esőcseppet, amely egy gyönyörű nap végén álomba ringat. És a zenét, mi oly sokakat magával ragadott, mi mindenkit fölülmúl...
A zene ellazít, elrepít, Elvisz messze, egy csodás világba, és nem tudsz kiszállni, mert olyan mint a drog... Megnyugtat, megint akarod. A zene egy kábítószer...
Hozzászólások száma: (0)

Tönkretettem az életem, mert mások ezt akartá

2011-01-07 23:23:25
Mindig is szerencsés alakom volt, nem tudtam hízni. Mikor elkezdtem serdülni, a csípőm kiszélesedett, vékony voltam nagyon. És az is maradtam. Rendesen ettem, de mégsem híztam...A gondok végül 12-13 éves koromban kezdődtek el. Sokan mondták, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy nem hízok, vagy hogy "csontváz" vagyok, és hogy egyek, mert különben anorexiás lehetek. Minden lány irigy volt az alakomra... És én meg akartam felelni az elvárásoknak.Elkezdtem nem enni, ez akkor még csak annyi volt, hogy nem vacsoráztam, és nap közben sem nassoltam stb. Aztán változott, azt mondták, hogy milyen csontváz vagyok stb. Én pedig nagyon dacos voltam, ezért már nem reggeliztem. Anyum belém akarta erőltetni az ételt, de nem ment... Nem akartam enni.
Később már nem is ebédeltem. Egész nap kb. egy csokit ettem... Szüleimnek fel sem tűnt, hiszen itthon suli előtt soha nem reggeliztem, kértem pénzt tízóraira, de nem vettem belőle semmit. Délután suli után vettem egy csokit, és az nekem 1 napra elég volt...
Szüleim mindebből semmit sem vettek észre, hiszen soha nem voltak itthon,dolgoztak.
Szerettem volna megfelelni. Mindenkinek. De magamnak nem. Nem érdekelt, hogy tönkreteszem magam, csak meg akartam felelni, be akartam illeszkedni.
A lányok szerint tökéletes voltam, a fiúk szerint pedig nagyon szép alakom volt...
Én pedig, még ha sokszor majd meghaltam volna egy szendvicsért, de nem ettem.
Tönkretettem az életem azért, mert mások ezt akarták...
Hozzászólások száma: (0)

Szerelem

2011-01-05 19:22:32
Szerelmes lettem... nagyon! Még soha nem éreztem ilyet... Már nagyon régen ismertem, és mikor megláttam, csak szomorúan néztem utánna. Tudtam, hogy reménytelenül vagyok szerelmes. A fiú máshogy viselkedett velem mindig. Soha nem úgy, mint a többi lánnyal... Mindig előre helyezett, nem piszkált. Elvoltunk egymás mellett, nem szóltunk egymáshoz, ennyi volt az egész. Sajnos. Szerettem volna, ha másképp lenne, de tudtam, nem lehet. Egy téli estén elhívtak ikertesómmal, az akkor nálunk nagyon menő helyre, egy gyorsétterembe. Nagyon jól éreztük magunkat... Utánna, mint a kicsik, csúszkáltunk a jégen. Azt az estét soha nem felejtem el... Hazamentünk, és úgy hagytam ott, hogy telepítse fel az msn-t. Feltelepítette.A kedvemért... Éjfélig beszélgettünk mindenről. És ezek után minden este. Szombatonként elhívott, hogy sétáltassuk meg együtt a kutyáinkat. És ez sokáig így ment. Aztán jöttek a "haverjai" , és sokáig nem is beszéltünk. Szerelmes voltam... nagyon! Betavaszodott, lassan 3 hónapja voltam szerelmes. És egy este, mikor mindenki fáradtan ment haza a nagy kutyás játékainkból, bevallotta... Szerelmes belém. Később kiderült, hogy csak azért kérdezte meg, hogy járunk-e, mert egyik barátja is meg akarta... Bemutatott a baráti társaságának. Onnantól rengeteget voltam együtt a barátaival, én csak egy jó haverként gondoltam rájuk, ők pedig szerelmesek lettek belém... És egy erdei suli, összezárva 40 fiúval megváltoztatott mindent. Egy fogadás... Egy rosszul sikerült arca puszi... Összetörtem a szívét. Szerettem... Később voltak jók, és rosszak... Beletörődtem. Sok mindent megéltünk együtt. Első csókom vele volt. Soha nem felejtem el azt a napot, amikor buszon, erdei suli felé "pöfögtünk", és soha nem felejtem el azt a kijelentést, amikor barátnőm tárgyilagosan fogadalmat kötött.: "Soha nem fogok csókolózni!" . Soha nem felejtem el, mikor 3-4en mondták egyszerre, "akkor egy nyelvest..." , és azt sem, hogy még az időt is számolták... Erdei suliban folyamatosan űztük az új tudományunkat, és emlékszem a faházak mögött történt eseményekre :) . Soha nem fogom elfelejteni mik történtek ott... Egy nap ennek mind vége szakadt... És ő hiába tervezett "örökké", én tudtam, Örökké nincs! Szeretem... még mindig. De ő nem. Tudom. Néha beszélgetünk, köszönünk. Ennyi az egész... Sajnos.
Hozzászólások száma: (0)