I am Janet

Minden napra egy kicsi..

z_s0325003 2020.02.06. - 23:13 869 látogatás 1 bejegyzés

Janet janet janet ...soha nem tanulod meg

2020-02-06 23:40:35
Szóval ma úgy döntöttem nem henyélek és megpróbálok kilépni a komfortzónámból. Eldöntöttem bármi is legyen az ára, én nem fogok ma itthon ülni.
Az ember mennyire érezheti magát 10es skálán egy egészen nagy szardarabnak? A reggel még el is ment valahogy. Nem mondhatom, hogy unatkoztam. Egy egészen csodás cipőt vásároltam magamnak, had legyen egy kis örömöm. De a délután... A megbeszéltek szerint találkoztam a most osztályomból elmenő barátnőmmel.
Dumcsiztunk mit miért, és hogyan döntött. Elfogadtam. Mert ilyen vagyok. Viszont a véleményemet mindig is kifejtettem, legyen az rossz vagy jó dolog. Nem voltunk sokáig hiszen neki holnap iskola van, én meg tökéletesen kerülöm az iskolát több mint 1 hete. Na nem mintha nem én lennék az a szerencsés lány akinek ki jut a betegség minden fokából egy héten keresztül...
Szóval megittam egy felest meg egy somersby-t. Egyáltalán nem érzek belőle semmit, pedig reménykedtem. Néha az ember csak úgy remél..a semmire.
Bárkit megpróbáltam a baráti körömből magamhoz csődíteni, szerinted eljött valaki? Kifogások, a kifogások mezején. Egyedül maradtam a városban, hozzá teszem nem épp egy jó évszakában. Az új cipőmben csapkodva azon tűnődtem, vajon mindenki járt már így? Hogy senki nem ér rá csütörtök este? Vagy csak én vagyok a kiválasztott?..
A buszra felülve éreztem hogy bámul rám valaki. Egy idős néni volt. Nem tudtam eldönteni, hogy csak a mellettem lévő ablakban bámulja e magát, vagy én vagyok neki olyan érdekes? Persze ez már soha nem derül ki. Köszönjük ismeretlen nénike, még 1el több ok, hogy elgondolkozzak az életemen..
Haza jövet, a sötétben alig vártam hogy beérjek a meleg lakásba. Viszont terveim megint belefulladtak abba a hitbe hogy minden úgy lesz ahogyan én azt szeretném. Kutyasétáltatással várt haza a családom. Hát nehogy már valaki megmozduljon a rajtam kívül lévőkön..
Leérve a kutyával a már egyre sötétebb lakópark már nem tűnt olyan barátságosnak. Vagy én hülyültem meg, vagy valaki szórakozott, vagy még az az eshetőség merült fel bennem hogy éppen ölik vagy valami, mert olyan mély sikításokat hallottam lent, hogy abba szerintem még a kutyám is beleborzongott. Persze ez csak akkor lehetséges ha tényleg épp elméjű maradtam. Nem azt mondom hogy féltem, de azért bevoltam szarva. :D
Na de a mese délutánt befejezve se tudtam kiverni a fejemből azt a fiút aki miatt már emésztem magam...pontosan fogalmam sincs már mennyi ideje.
Éppen ezért mondom..soha de soha nem fogom megtanulni azt, hogy hiába próbálok én utat törni magam elé, ha a hátam mögött befejezetlen a munkám amikbe belekezdtem...
Talán még is csak dolgoznom kéne rajtuk..
Hozzászólások száma: (0)