hallás nélkül, avagy egy hallássérültről

Sziasztok! :) Itt az életemről, a problémáimról és főleg a megpróbáltatásaimról írok. Nem szánalmat vagy sajnálatot szeretnék ébreszteni bennetek, hanem sokkal inkább felhívni a figyelmeteket ránk.

Fruzsisy 2012.05.23. - 21:33 4470 látogatás 4 bejegyzés

műtét '97

2012-06-03 18:43:20

 


Az előző bejegyzésemben írtam a testvéreimről. 5 éves voltam, amikor megszületettek a húgaim, ők ikrek. Szerencsére semmi bajuk nem volt, egészséges gyereket láttam magam körül. Ebben az időszakban sokszor tettem fel magamnak a kérdést: „Miért pont én születtem így? Miért?” Ez a kérdés sokszor jár a fejemben ma is, de szerencsésnek mondhatom magam, mert szerető családom és nagyszerű barátaim vannak akik ezt a kérdést nap mint nap elfeledtetik velem.



7 éves koromban cochlearis implantátum


http://hu.wikipedia.org/wiki/Cochle%C3%A1ris_implant%C3%A1tum


műtéten estem át, akkoriban ez volt a legmodernebb eszköz. A szüleim szerették volna, hogy halljak. A műtét után rosszul voltam, állandóan szédültem,ez a beültetéssel jár és gyomrom is kavargott. Pár nappal később már jobban éreztem magam. A mágnes beültetése után 1 hónappal felhelyezték a hallókészüléket. Milyen volt első hangot hallani? Az orvosom a fejemre illesztette a hallókészüléket, mágneses erővel a fülem mögé ragasztotta. Hirtelen hangot hallottam, ami megijesztett, mert hangos volt. Sok felnőtt nézett rám várakozva és az orvosom kérdezte tőlem hogy „hallasz?” Ez volt az első szó amit hallottam, és én bólintottam, hogy igen. A felnőttek elkezdtek örülni, nevetettek, ez nagyon hangos volt. Levettem hallókészüléket, nem hallottam semmit. Hihetetlen volt. Ma már egy újabb típusú, ugyanilyen készüléket használok, profi készülék és szinte láthatatlan. Úgy gondolom jobb lett volna korábban megműtik a fülemet, szebb lenne a hangom és a beszédem, de akkoriban nem volt ilyen fejlett a technika.

A technikai fejlődéssel együteműleg az orvosok 2010 körül kötelezővé tették a hallássérült és a süket babék azonnali műtését, hogy azok a hallókkal együtt fejlődhessenek.
 


Hozzászólások száma: (0)

óvoda '95

2012-06-02 11:00:55

 

Hallókkal jártam egy óvodába. Nagyon-nagyon csendes és visszahúzódó voltam. Nem beszéltem senkivel, elég magányos voltam, pedig kifejezetten olyan ember vagyok, akinek szüksége van pár barátra. De az ovisok nem értették amit mondtam, én sem értettem őket. Nem bántottak ők, nem csúfoltak, csak nem játszottak velem és lássuk be, egy óvodás számára felér egy világkatasztrófával, ha nincsen társa és egyedül rajzolgat egész nap, hogy azt hazavihesse az anyukájának. Utáltam. Mindent megtettem, hogy ne kelljen óvodába menni és maradhassak Anyuval, a kocsiból ki kellett rángatni, kapaszkodtam a kilincsbe, onnan is le kellett rángatni, ezután, ha ezt a 30 perces túrát Anyu és az óvónők elvégezték, akkor meg az oviban hisztiztem, hogy én nem akarok itt lenni.

Az óvónők is sokat segítettek, ők játszottak velem, segítettek megértetni magamat, tőlük is olyan pluszt kaptam, amit nincs jogom senkitől elvárni viszont jól esik, ha megkapom. Pozitív csalódás az emberekben.

Az óvoda mellett rendszeresen jártam gyógypedagógushoz, hogy segítsen megtanulni beszélni. Sokat foglalkozott velem, nyolcadikos koromig tanított, őt családtagként szerettük mindannyian.



Amikor ezeket a bejegyzéseket írom mindig rájövök, hogy mennyire sokat kaptam azoktól az emberektől is, akik nem a családtagjaim. Rengeteg embernek nem volt kötelessége segíteni és csak emberi magatartásból, jóindulatból cselekedtek. Az emberiség egészéről jó véleménnyel vagyok, nem nagyon veszem fel a negatívumokat, úgy gondolom az embernek nem kötelessége segíteni másokon, ez választási lehetőség. Ilyenkor mindig eszembe jutnak a hugaim, ők úgy vannak nevelve, hogy segítsenek, szüleim ebben a szellemiségben nevelték fel őket, ezért nagyon rossz véleménnyel vannak az emberekről. Nem értik, azt, ha van nálad 200 forint miért nem adod oda (még ha azt alholora is költi az illető), nem ez számít, hanem az, hogy pozitívan csalódhassanak, mert ebben van az elesettek/sérültek reménye. Nagyon sokat segítenek nekem, bár 5 évvel fiatalabbak, nem látszik rajtuk. A segítség és a törődés, amit én igényelek korán felnevelte őket. Egy dologban egyet értünk: az az igazán gazdag ember, akinek kérés nélkül segítenek és nem várnak tőle viszonzást. Én sok ilyen segítséget kaptam, ennek az eredménye a hatalmas hála, amit mindenki iránt érzek, aki kezet nyújtott és nem lökött el és az, hogy ma már tudom ki vagyok és hol a helyem.

Legyen szívetek, nem attól lesztek erősek, ha egy lökdösődő tömegben a gyengét, aki elesett átlépitek, hanem attól, ha kezet nyújtotok és segítetek neki felállni. Ne nézzetek át rajtunk, sérülteken. Ha segítetek higgyétek el többet kaptok a másik féltől: szeretetet, bizalmat. Megéri, én úgy gondolom. 



Hozzászólások száma: (0)

'93

2012-05-30 18:21:02



Ovis koromban a fülembe dugtak egy hallókészüléket, ilyet:


http://www.google.hu/imgres?q=hall%C3%B3k%C3%A9sz%C3%BCl%C3%A9k&um=1&hl=hu&sa=N&biw=1280&bih=683&tbm=isch&tbnid=k0JCwzVIfP2ZNM:&imgrefurl=http://fogyatekosok.network.hu/kepek/hallasserultek_siketek_nagyothallok_kepgaleriaja/hallokeszulek-001&docid=XuOO3nci2lR8SM&imgurl=http://pctrs.network.hu/clubpicture/3/_/hallokeszulek-001_3601_7208238_n.jpg&w=311&h=351&ei=4ETGT_HFHIzCtAap3OEQ&zoom=1&iact=hc&vpx=545&vpy=259&dur=91&hovh=239&hovw=211&tx=150&ty=107&sig=110619441708809873181&page=1&tbnh=152&tbnw=130&start=0&ndsp=17&ved=1t:429,r:13,s:0,i:97,


de ez sajnos nem használt, nem hallottam semmit.

Anyu a nyelvével mutatta a hangképzést és a beállította a nyelvemet és megtanította hogyan kell a hangokat képezni, hosszú, fáradtságos munka. Képzeld el: Soha nem hallottál még egy hangot sem, emelgetik a nyelved, mutatják, hogy pörgesd, mert ez az R betű, de nem érted és nem hallod mit csinálsz. A legeleje mindkettőnk számára nagyon megerőltető volt.

Később Anyu sokat rajzolt  nekem, így tanította meg nekem a szavakat, ha belegondolok, olyan mintha profi lett volna: színes rajz, alatta egy szó, később fél mondatok, majd egészek. Rengeteg idejét elvette a rajzolás, plakát méretűtől egészen az apró fecnikig az egész ház tele volt mondatokkal. Anyu a táskájában és a zsebében is hordott ilyen lapokat, olvastatta, ismételte velem a szavakat. Minden este Apu is az ágyam mellé és összegeztük mit csináltunk aznap. A mindennapi feladatom ennyi volt: jól érezni magamat és megtanulni elmondani hogy mi volt jó a napban. A sok energia és szeretet miatt nagyon gyorsan fejlődött a beszédkészségem, írni is hamar megtanultam a szavakat, de a ragozás mai napig nehézséget okoz.

Mindezek miatt a szüleim egyben a példaképeim is lettek, remélem én is leszek olyan erős és ha elbukok akkor is sikerül majd felállni.

Remélem Neked is tudok erőt adni, mert ha akarod, de csak ha nagyon akarod a lehetetlen sikerülhet. 2%os hallással születtem (ami süketségnek minősül, mert az ordibálást sem hallottam), a hallókészülék nélkül 3%-ot hallok, ennyit erősödött a fülem, de vele 71%osan, szájról olvasással majdnem mindent értek és meg tudom magam értetni. Ha nekem ez sikerült, pedig nem vagyok semmiben különleges, akkor Neked is sikerülhet bármi! Lesz kudarc, lesz vesztes csata, de fel kell állni, mert a cél mindig karnyújtásra van. 


Hozzászólások száma: (0)