/ A Te történeted / Nehéz az élet
  2014-04-11
Közzétéve

Nehéz az élet

Sokan a depressziót nem veszik komoly betegségnek, jó magam sem gondoltam annak. De rá kellett jönnöm, hogy az ember nagyon hamar belecsöppen ebbe a betegségbe, viszont kijutni már nem olyan könnyű....

Nehéz az élet?

 

Mindig is erős és kiegyensúlyozott gyereknek neveztek a szüleim, aki már erősebb volt 4 évesen a vele egy idős fiúknál, aki mindenkit emelgetett, babusgatott, és aki mindenkit pátyolgatott. Talán a sors hozta úgy, hogy amikor engem kellett volna pátyolgatni hirtelen mindenki eltűnt. Az elmúlt egy évemről fogok mesélni, amikor számomra világossá vált, hogy kik a hazug emberek, és hogy az embernek az életében mi is a fontos.

Mindig is apás lány voltam, mindent együtt csináltunk apukámmal. Kiskoromba annyira hasonlítottam rá hogy én voltam a „kis XY”. Aztán az évek során már nem hasonlítottam annyira rá külsőleg, de természetileg még mindig én voltam a „kis XY”. Apukám vállalkozóként dolgozott, imádta a munkáját. Lehetett látni rajta hogy szereti csinálni, és annak ellenére hogy rendszeresen nem fizették ki mindig ösztönözte valami, ami miatt újra és újra elkezdte a munkát csinálni. Aztán eljött az idő amikor már nem volt elég a lelkesedés és  a munkája iránti szeretett, sajnos ezek a dolgok nem fizették ki a számlákat és az adóságokat. Abba kellett hagynia a vállalkozását. Kénytelen volt egy olyan munkát elválnia, ami szó szerint az ismeretlen. Külföldön kezdett el dolgozni, teljesen idegen terepen úgy hogy még idegen nyelvet sem tudott. Miután bejelentette, hogy új munkája lesz nem gondoltam bele, hogy valóban mit is foglal magába ez a kamionozás. Sajnos az idő folyamán volt részem megtapasztalni, hogy akkoriban mire próbáltak felkészíteni, amit talán tudatosan nem akartam felfogni. Eljött az a bizonyos nap mikor el kellett búcsúzni, mivel indult az új munkahelyére. Közölte, hogy egy hét múlva találkozunk, még ekkor sem fogtam fel agyilag se lelkileg, hogy ez mit is jelent. De mikor eljött a hétvége és találkoztunk vele egy hét után, szembesültem vele hogy mire kellett volna felkészülnöm, és mit kell elfogadnom. Egy hét alatt úgy éreztem eltávolodtunk. Fura volt látni, még mindig fura látni mikor haza jön, mintha nem hinném el, hogy itthon van. De 10 perc alatt mindig felfogom, hogy itthon van és most egy ideig együtt lehetünk. Láttam, hogy nehéz volt neki, de nem csak neki, hanem anyukámnak is. Gondoltam majd én leszek az, akitől azt várták volna, hogy a legjobban majd megviseli a dolog és mégsem tőr meg. Hát tévedtem.

Hiába akartam mutatni, hogy erős vagyok, már belülről emésztettem magam. Egy idő után ezt meg is látszott. Fogytam pár kilót, gondoltuk az iskola miatt. A stressz miatt. Ismét tévedtem, kezdetben örültem annak a pár kilónak, sosem akartam lefogyni, nem volt problémám a testemmel. Mindig is sportoltam, erős izmos testem volt, mindenki irigykedett. Ekkor kellett volna észrevennem, hogy ez nem a stressz jele, hanem annak hogy lelkileg nem vagyok kiegyensúlyozott. Véget lett a sulinak, nyári szünet volt. Ekkor kb. 4-5 kilónál tartottam. Sok nyári tervem volt, diákmunka, majd jogsit megcsinálni, szórakozni és egyben készülni egy nehéz évre ami előttem állok. Készülni az érettségire. Anyukám dolgozott, apukám külföldön volt. Gyerekkori barátnőm kint volt külföldön nyaralni. Hirtelen belecsöppentem a magányba. Nem találtam diákmunkát, nem tudtam elkezdeni a jogsit, kezdtem belefáradni abba, hogy nap mint nap egyedül vagyok. Ekkor tudatosult bennem, hogy egyedül vagyok. A legfontosabb ember számomra külföldön dolgozik, nem tudok vele minden nap beszélni. Depresszió enyhébb változatába estem. Céltalan napjaim lettek. Reggel felkeltem és néztem az üres falat és gondolkodtam, hogy ma már megint mit csináljak, hogy gyorsan elmenjen a nap. Aztán jött a következő nap, újra ez volt a cél, hogy gyorsan elmenjen a nap. Semmi sem vidított fel. A depresszió következő szakaszába estem mikor nem volt már étvágyam, már az alapvető dolgok elvégzésére nem volt kedvem megcsinálni. Így újra fogyni kezdtem, és a depresszió miatt olyan súlyos testképzavar jelentkezett, ami miatt úgy éreztem egy valamivel tudok most foglalkozni hogy lefogyjak. Gondoltam eddig olyan jól ment, hogy nem figyeltem arra mit eszek, akkor ha figyelek hogy mit eszek  hatásosabb lesz az eredmény. Nem tagadom hatásos volt, de nem mindegy hogy milyen módszerekkel. Amikor a barátnőmmel beszélgettünk, hogy fogyni kéne, én képviseltem az a nézetet, hogy nem koplalással kell lefogyni, és nagyban hangoztattam, amit sosem tudtam volna elképzelni hogy koplaljak. A koplalás sikerében nagy szerepet játszott a depresszió miatt kialakult étvágytalanság. Nem voltam éhes, így hát nem is ettem. Csipegettem, mint egy madár. Kezdtem észrevenni a fogyás jeleit, nem ér össze a combom, van rés köztük. Ki áll a vállcsontom, olyan lapos a hasam, mint még soha. Már nem én vagyok a vaskos lány, akire ha ránéztek, akkor erősnek és kiegyensúlyozottnak nézett ki. Egy törékeny és vékony nőnek láttam magam, míg az aggódó szüleim nem ezt látták. Sajnos nekik volt jobb látásuk és jól látták, hogy nem normális, ahogyan már kinézek. Lefogytam 10 kilónál többet. Beesett volt az arcom, a bordáim csoda hogy nem lyukasztották ki a pólókat. Régi ismerősök, akikkel találkoztam azt hitték, hogy beteg vagyok. Nem ismertem be, de tényleg beteg voltam, lelkileg voltam beteg. Minden nap mértem a súlyomat, betegesen figyeltem, hogy mit ettem. Eljött az évnyitó, nagy meglepetést okoztam az iskolában. Osztálytársaim nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Nem merték megkérdezni, hogy mi történt azt hitték, hogy beteg vagyok. A barátnőmtől kérdezgették, hogy mi történt, nekem csak többször megjegyezték, hogy nagyon vékony lettem. Nem foglalkoztam a kijelentéssekkel se a ledöbbenő tekintetekkel, avval sem hogy éreztem, hogy mindenki aggódik főleg a szüleim és a barátnőm. Nagyon súlyos szakaszban voltam, annyira nem ettem, hogy már többször begörcsölt a vesém. Szédültem rosszul voltam, minden egyes nap egy szenvedés volt. Féltem, hogyha eszek meghízok, és akkor nem akartam beismerni, hogy ez sajnos anorexia. Ekkor már elhaladtam a mínusz 10 kilót, 12 kilónál tartottam, de nem foglalkoztam vele. Pedig a szervezetem jelzett, hogy ezt abba kell hagynom a rosszul létekkel, hogy nincs energiám és hogy több hónapja nem volt menstruációm. Ősszel rászántam magam és elmentem egy nőgyógyászhoz, aki elküldött kivizsgálásra. Alapos vizsgálatokat készítettek, minden rendben találtak. Végül akkor szembesültem a dologgal mikor a papíron az volt ráírva, hogy anorexia gyanú. Ekkor csak szembesültem az anorexiával, de még nem akartam tenni a dolgok ellen. A depresszió legsúlyosabb szakaszába kerültem, folytonos sírógörcseim voltak, volt, hogy iskolában vagy tömeg között jött rám a sírhatnék, de muszáj voltam visszatartani. Végül a szüleim egyik hétvégén konkrétan megtömtek, mint a kacsát és ezek után jó kedvem lett (végülis amennyi csokit és még sok minden mást megettem nem csoda) így hát kezdtem hétvégénként enni, de akkor irdatlan mennyiséget, cserébe egész héten épp hogy ettem. Nem volt kiegyensúlyozott étkezésem, de legalább a hét napján két nap olyan sokat ettem, hogy a szervezetem már kezdett megnyugodni, ez látszódott, mert elkezdtem hízni 2-3 kilót. Ez még nem zavart, gondoltam ennyi belefér. De legalább eszek. Hétről hétre egyre többet ettem, már hétköznap is ettem normálisan és hétvégén még mindig többet. Szüleim és ismerőseim kezdtem megnyugodni, gondolták észbe kaptam. Sokat tettek szüleim azért, hogy helyre jöjjek, sokat beszélgettek velem, sétáltak, a szabadidejüket rám fordították, azt tették, ami nekem jó volt. Kezdtem kikeveredni a depresszióból, és felfogni, hogy attól hogy még az élet így „büntet” engem nem szabad saját magamat büntetni.

Mondhatnám, hogy ebben az időszakban csak rossz dolgok történtek, de akkor hazudnák. Egy év alatt teljesem más felfogásom lett, átértékeltem a dolgokat. Minden kis dolognak örülni kell, mert akkor nem tudsz a nagy dolgoknak örülni. Ekkor jön rá az ember, hogy valóban kiknek fontos és kikre számíthat. Inkább örülök, hogy kiderült hogy a gyerekkori barátom nem megfelelő támasz ebben az időben. Ő volt az a személy, aki ebben az időszakban nem igazán foglalkozott velem, sajnos 16 év kellett ahhoz hogy ezt felismerjem és elfogadjam. Ami nem megy azt nem szabad erőltetni. De nem csak elveszítettem embereket, hanem bebizonyosodott, hogy vannak olyan személyek, akiknek nagyon fontos vagyok. A barátnőm, akivel 4 éve vagyok a lehető legjobb barátságban, és a szüleim, akik mindent eldobtak csak, hogy jó legyen nekem.

Már három hónapja mondhatom, hogy rendbe jöttem. Már annak is örülök ha szép az idő és süt a nap. Újra vannak céljaim. Sikerült visszahíznom pár kilót. Már nem nevezhetem magamat anorexiásnak, hanem pont jó testalkatúnak. Azokkal az emberekkel vagyok akik fontosak számomra és kölcsönösen tudjuk egymást támogatni. Sokat segített és beláttam, hogy ezt a helyzetet úgy a legegyszerűbb feldolgozni, ha beszélek róla, és  foglalkozok vele, hiszen akkor nem tudnak az emberek segíteni. Saját magamon kell segítenem, nem futhatok el a problémák elől. Még pár évik apukámnak kint kell dolgoznia külföldön, de lesz idő mikor majd itthon lesz és bepótoljuk az elmulasztott időt. Ma már nyíltan beszélek arról, hogy mi történt velem, és jól esik erről beszélni, hiszen ez is csak abban erősít, hogy elfogadtam és feldolgoztam a helyzetet. Sikerült felnőnöm a feladatokhoz, önálló véleményem lett és magabiztos lettem, és célom hogy az évek folyamán ez a magabiztosság erősödjön. Az időszakon, amin áthaladtam körülbelül egy év alatt arra kellett rádöbbennem, hogy nekem vannak a LEGJOBB SZÜLEIM és BARÁTNŐM, akik nélkül nem sikerült volna talpra állnom. J<3

 

Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!
történet értékelése