/ A Te történeted / Egy harsánytörpe naplója
  2014-03-31
Közzétéve

Egy harsánytörpe naplója

Még az emberek megjelenése előtt több ezer évvel alakult ki a Himalája egyik hegyének a gyomrában ez az üreg... A novella a KamaszPanasz Írópályázatára íródott. Ha tetszik az írás, like-old a bejegyzés alján, hogy március végén a szerinted legjobb mű szerzője nyerhesse meg a közönségdíjat!

 

Egy harsánytörpe naplója

 

Bevezetés

– Még az emberek megjelenése előtt több ezer évvel alakult ki a Himalája egyik hegyének a gyomrában ez az üreg. – meséli a Zürichi Egyetem professzora, Prof. Heuberg a BBC riporterének – A pontos helyét nem hozhatom nyílvánosságra, mert félő, hogy a turisták megrohamoznák. Az üreg valószínű vulkáni képződmény, de....

– De mitől olyan különleges ez, – szakította meg a riporter – hiszen több ezer hasonló lehet a világon.

– Attól, hogy általában a forróság, a mérgező gázok, a fény és az oxigén hiánya miatt nem szokott kialakulni az élet ezekben a zord föld alatti képződményekben, de itt máshogy történt. Több bizonyíték is arra utal, hogy itt valamikor virágzott az élet.

         Több helyen is láthatók gyökérlenyomatra hasónlító nyomok, amelyekből arra következtettünk, hogy csak növények éltek meg itt. De ez a feltevés megdőlt amikor rábukkantunk pár érdekes kinézetű kicsi sziklákra. Hasonlítanak a házakra, üregesek és ablak szerű nyílások vannak rajtuk. Először azt hittük ezeket is a növények alakították ki de aztán rábukkantunk az egyik külvilág felé vezető járat előtt kicsi, fura csontvázakra, amelyek nem hasonlítanak egyetlen egy eddig fölfedezett gerinces élőlényére sem. Magasságuk 10-15 cm, négy végtagjuk van, kettő a törzs felső, kettő a törzs alsó részén helyezkedik el, csak úgy mint az embernél, farkuk hiányzik, nyakcsigolyáik nincsenek, a fejük egybe van nőve a testükkel. Az agyüregük a testükhöz viszonyítva igen nagynak számít, ezért igen inteligensek lehettek. Az emberi inteligenciát természetesen nem multák felül, de például egy emberszabású majomét már igen. Mivel nem sorolhatók se a halak, se a hüllők, se a kétéltűek, se a madarak, se az emlősök ostályába, azaz a gerincesek egyik osztályába sem, ezért létre hoztunk egy újat, amit tumultuantempumilio-nak neveztünk, rövidebben TumPum-nak.

A jelentése harsánytörpe.

– Miért pont harsány?

– Az majd később kiderül. – vlaszolt a professzor, majd folytatta mondandóját – Ha jobban körbe nézünk az üregben akkor észrevehetjük, hogy a ház szerű sziklák egy várost alkotnak. Van egy centrum, ahol sok magas ház helyezkedik el, a szélén pedig elszórtan van egy-egy kisebb. Az egyik fal melletti szakadék alján pedig felfedeztünk egy vár szerüséget, amiből egy kijárat vezet a külvilág felé, és ez az a kijárat ami előtt a nemrég említett  kis csontvázakat, valamint a legérdekesebbet, egy naplót találtunk.

– Egy naplót? ­– kérdezte ámultan a riporter.

         – Igen, jól hallota, és a kedves nézők is. Persze nem egy füzetbe lett írva hanem a kőfalba vésték bele.

         – Akkor ezek szerint egy igen inteligens

fajról beszélünk.

         – Igen, az inteligenciájuk az emberekével vetekedett.

         – És ha jól tudom, professzor úr, akkor sikerült megfejteni a naplót, ami  ugyebár nem latin betűkkel volt írva, hanem egy eddig számunkra ismeretlen nyelven.

         – Teljesen megfejteni még nem sikerült, de az angol ábécé mind a 26 betűjére már rájöttünk. Amúgy nem is volt olyan nehéz, mivel egy plafonról lelógó sziklába bele volt vésve az ABC, és mellé volt rajzolva a száj formája, hogy hogyan kell formálni a szánkat. Végül másfél évnyi kemény munka után feltártuk a napló titkának 60%-át, amit most fel is olvasok Önöknek, kedves nézőknek.

         – Most, a BBC-n hallhatják először, ennek az ősi civilizációnak az egyetlen fönnmaradt írásos emlékét. – fokozta az izgalmat a riporter.

         – Igen, úgyhogy jól figyeljenek!

 

I. fejezet

Bemutatkozás

 

            A nevem Avál. Most fogom betölteni az 1400. életévemet, és elhatároztam, hogy elkezdek írni egy naplót. Az első egy-két fejezet cak bevezetés lesz, de a többi a mindennapjaimról fog szólni.

         Már 1000 éve annak, hogy egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően, egy szakadékba zuhantam, annak a barlangnak a bejárata előtt, amelyben azóta is élek, messze az otthonomtól. Visszamászni sajnos nem tudok, mert egy meredek sziklafal és egy lávafolyam áll közém, és a családom közé, amúgy szerintem már a ház ablakán sem férnék be. Különben meg itt élek egy évezrede ezért eléggé hiányozna ez a hely, annak ellenére, hogy az elején elég zord és ijesztő volt, de azóta már megszoktam. Bár az elején egy kicsit idegesített a láva fénye, bugyogása és a a mennyezetről lecsöpögő vízcseppek.

         Néha kimerészkedek a barlang végébe található kijáraton, hogy meglesem a völgyben lakó fura lényeket, de nem szoktam sokáig maradni, mert még a melegebb évszakokban is majd’ megfagyok, és egy kicsit félek is tőlük, nehogy meglássanak és elkapjanak. Egyszer láttam, hogy páran hegyes botokkal elmennek, aztán visszajöttek náluk sokkal nagyobb és nehezebb húscafatokkal.

 

II. fejezet

Hogyan kerültem ide?

 

         Egy átlagos reggelnek indult. Reggeli után rögtön rohantam a nappaliba, hogy játszak a 400. szülinapomra kapott  játékokkal. A szüleim a konyhában maradtak kávézgatni, beszélgetni, egyedül voltam a testvéremmel, Amgammal aki éppen zenét hallgatott.

         Azt hiszem egy légi csatát játszottam el az új piros, dupla fedeles remülőmmel és a kissé megkopott, törött zöld vadaszgéppel. Miközben egy légimanővert hajtottam végre, a piros kicsúszott a kezemből, és kirepült az ablakon. Körbenéztem, hogy látta-e valaki, hogy mit csináltam, de szerencsére épp nem figyelt senki. Édesapám és édesanyám még mindig a konyhában trécselt a testvérem pedig elaludt. (Hát igen, mindig is egy lusta típus volt.) Gondolkoztam, hogy mit csináljak, szóljak a szüleimnek vagy oldjam meg egyedül? Végül az utóbbi mellett döntöttem, fogtam az egyik ajándékos dobozt, odatoltam az ablak alá rááltam, és félve kinéztem. Megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy nem zuhant le a mélybe,  – mivel a házunk pont egy szakadék szélén áll – hanem fennmaradt egy keskeny peremen.

         Elkezdtem nyújtozkodni az irányába, nyújtozkodtam és csak nyújtózkodtam. . . Anyukám felkiálltott, hogy „Ne!“, de már késő volt. Előre buktam, és a következő amire emlékszem az a barlang.

         Mivel még kicsi voltam nem tudtam milyen veszélyek fenyegetnek. Bármikor agyon üthetett volna egy lezuhanó óriási, hegyes szikla, vagy szétnyilhatott volna alattam a föld, és egyenesen a lávába zuhan-hattam volna. De szerencsére nem így történt.

         Órákig bókláztam, bújocskáztam, köveket dobáltam a lávafolyamba, gyönyörödtem a szép, színes csillogó kövekben, amiket találtam, ugráltam egyik nagy szikláról a másikra, és egyéb szórakoztató dolgokat csináltam.

         A jókedvem viszont elszállt, amikor beütöttem a térdem és hívtam anyukámat, de nem válaszolt senki, majd megpróbáltam még egyszer, sikertelenül. Harmadszorra kétségbeesésembe akkorát ordítottam, mint még soha, a hangom betöltötte az egész üreget, sorra hullottak le a sziklák, amik elől bemenekültem a barlangba.

         Csak miután elmúlt a veszély, vettem észre, hogy valahonnan iszonyatos hideg jön, ezért a meleg láva felé szaladtam, majd visszanéztem. Azt láttam, hogy a barlang végéből fény áramlik be.

         A hangommal elmozdítottam azt a sziklát, amely a kijáratot torlaszolta el. Persze furdalt a kiváncsiság, hogy mi lehet odakint, úgyhogy kerestem néhány forró követ, megtömtem velük a ruhámat, és kime-részkedtem.

         Én, Avál voltam az, aki elsőként csodálhatta meg a kinti világot, mindössze 400 évesen.

          Rögtön megcsapott a hideg, az erős fénytől pedig alig láttam valamit, de amikor kezdtem hozzászokni, észrevettem, hogy a völgyben furcsa élőlények mozognak, háromszög alakú izékben laknak,  valamint a tűz felé rudakra tűzött húst tartanak, amibe később bele harapnak, miközben az már undorító fekete. Sajnos a kövek hamar kihülnek, így nem tudok hosszabb távon kinnt maradni, de a lényektől ellestem egy trükköt. Hogyha hidegebb van, akkor sok szörmét vesznek magukra. Nekem is jól jönne pár olyan, csak nem tudom, honnan lehet szerezni.

         De egy idő után meguntam a kinti világ csodálását, a kiváncsiságot pedig felválltotta a szomorúság és a honvágy. Hiányoztak a szüleim, hiányzott a testvérem,  (bármilyen idegesítő is tud lennni) hiányzott a szobám, az ágyam, a játékaim, még az a hupli is, amiben mindig elestem. Hiányzott az otthonom minden szeglete.

         Napokig egy sziklán ülve sírtam. De rájöttem, hogyha egy kicsit otthonosabbá teszem a barlangot, akkor talán csillapodik a honvágyam.

         Ígyhát neki is fogtam. Csináltam ágyat, asztalkát székekkel, csúzdát , kádat, kanapét, fotelt, dohányzó asztalt, vájtam árkot a kijárat elé, hogy ne jöjjön be annyi hideg. Még játékokat is készítettem. Faragtam céltáblát, amire célba tudok dobni, meg egy kosarat amibe köveket szoktam dobálni, de rájöttem, hogy ez inkább hasonlít egy szemetesre, úgyhogy felraktam a falra, így viszont minden dobás után fel kellett másznom, és ez elég fárasztó volt. Végül úgy döntöttem, hogy kivájom az alját, de ahogy nőttem, úgy egyre közelebb került hozzám, és már nem volt olyan nagy kihívás beletalálni, ezért mindig egy kicsivel feljebb kell raknom. Amúgy szórakoztató játék, a sok hűhótól eltekintve, de ami még ennél is szórakoztatóbb, az a lávába való kavics dobálás. Nem tudom megunni azt a hangot, amikor belepottyan.

         Aztán eszembe jutott, hogy a barlangot várrá alakíthatnám. Így hát neki is fogtam, építettem bástyákat, amiből az egyik mindig beledőlt a láva folyamba, aztán rájöttem, hogy ott egy kicsit lejt, úgyhogy ki kellett támasztanom. Csináltam várfalat is, hosszadalmas munka volt, de megérte, sőt még olyan lehajtható kapuval is próbálkoztam, ami viszont sehogy sem akart összejönni.

         Mire észbekaptam, már 650 éves is elmúltam,a honvágyam pedig kezdett csillapodni. Az egyetlen ami még mindig hiányzott, az a családom volt, de szeren-csére anyukámnak sikerült megoldani ezt a problémát.

         Egyik reggelen egy nagy koppanásra ébredtem, és meglepetten láttam, hogy egy nagy kő hever az egyik bástya helyén. Először bosszankodtam, de megláttam, hogy írás van rajta, az anyukám írása. Csak egy nagy gondom volt ezzel, nem tudtam olvasni. Mivel más ötletem nem volt, újra felkiabáltam, hátha most meghallja a hangomat, és sikerrel is jártam. Elmondtam, hogy nem tudok olvasni, ezért leküldött egy ábécés könyvet, ami az egyik várfalat döntötte romba, de ezzel akkor nemigen foglalkoztam.

         Pár hét alatt sikerült megtanulnom írni, olvasni. Egész végig a levél motivált, amit végül nagy nehezen sikerült elolvasnom, bár közben sokat küzdöttem a betűkkel és a könnyekkel. Nem tudom, hogy öröm-könnyek voltak-e, vagy csak a várért sírtam, de azt tudom, annak nagyon örültem, hogy újra tudok kommunikálni a családommal.

 

III. fejezet

Hogy élem a mindennapjaimat?

 

         Az első napirendi pontom a felkelés, általában akkor szoktam, amikor a Nap már a szemembe süt, de van amikor még az sem tud felébreszteni. Majd a vízgyűjtőtálamban megmosakszom, eszem egy kis kőflakes-et, szépítgetem a váramat, aztán mivel a munkában kifáradok, kikapcsolódásként játszok egy kicsit. A játék után tanulok, mivel anyukám nem hagyta annyiban, hogy csak írni olvasni tudjak, ezért leküldött pár matek, töri és biosz könyvet. Azt a napot amikor ez a szörnyűség megtörtént, fekete nap néven jegyeztem be a képzeletbeli naptáramba. Mindig nagyon nehéz rászánnom magam, hogy odaüljek az íroasztalhoz. De mert nem akorok buta maradni muszáj és anyukámat sem akarom elszomorítani azzal, hogy nem tudok semmit, amikor kikérdez levélben.

         Tanulás után megebédelek, majd játszom kosárba dobálósat. Minden nap próbálom megdönteni az 55 találatos egyéni rekordomat, de egyenlőre még nem sikerült. Utána pihenek egy kicsit, aztán neki állok a napló írásnak, amiközben tartok egy vacsi szünetet majd folytatom egészen lefekvésig. Néha viszont annyira belemerülök, hogy csak nagyon későn fekszem le, és akkor se nagyon tudok aludni, mert az agyam még pörög tovább.

         Aztán másnap kezdem az egészet elölről.

 

IV. fejezet

Hogyan élünk mi, harsánytörpék?

 

         Úgy határoztam, hogy leírást adok a saját fajomról. (Igazából ez csak a fogalmazásom másolata lesz, amit anya iratott velem.)

         Kezdjük a legelején a harsánytörpék eredeténél. A tudósok szerint pocokszerű rágcsáloktól szárma-zunk. Valószínüleg valamikor régen egy egész csoport ilyen élőlény beesett az üregbe, és mivel akkor még nem voltak olyan zordak a körülmények tulélhették itt benn is. Majd az evolúció során két lábra álltak, hogy jobban lássanak; a szemük összenőtt és a fejük közepére került, így több fényt tud összegyüjteni a sötétben; a nyakuk pedig eltűnt, hogy alacsonyabbak legyenek, és ezáltal ne verjék be olyan sokszor a fejüket a sziklákba.

         Azt viszont még a tudósok sen tudják biztosan, hogy hogyan vészelték át, azt amikor az üregben újra beindultak a vulkáni folyamatok, és egy csomó mérgező gáz tört fel. Valószínűleg ők is találtak egy olyan barlangot, mint én, ahonnan áramlott be a kinti levegő.Amúgy ezt az időszakot a törpetörténelemben lávakorszaknak nevezzük.

         (Egyenlőre eddig jutottam el a töriben, anyu éppen azon van, hogy beszerezze az új kötetet.)

         Most pedig áttérek a biológiai részre, az élőhelyre. Tulajdonképpen egy óriási nagy szikla belsejében élünk, aminek az alja még az őstörpék idejében egyenletes volt, de a vulkáni tevékeny-ségeknek köszönhetően minden honnan feltört a láva, és feldarabolta a talapzatot. Ezek a földdarabok most a lávatengerekből és folyamokból magasodnak ki, mint valami szigetek, amik közül vannak olyanok amik magasabban vannak, és vannak olyanok amik alacsonyabban. Ugyanebben az időszakban alakult ki a nyílás az üreg tetején, amin át besüt a nagy fényes gömb, avagy a Nap.

         A fentről lezúduló sziklák miatt veszélyessé vált kinnt tartózkodi , ezért az őstörpök úgy döntöttek, hogy kis sziklákat üregelnek ki, és ablakokat valamint ajtókat vágnak rájuk. Bára az ajtóknak nem sok hasznát vették, mert csak ritkán merték elhagyni a biztonságot nyujtó otthonukat, nehogy valami baj érje őket. Ez odáig fajult, hogy napjainkban, alig mozdul ki valaki, és az is csak pár lépésre megy a házától, mert így talán még vissza tud ugrani, ha épp esne felé egy szikla.

         Ez az oka annak, hogy a hangszálaink ilyen erősek, mivel nem tudunk közvetlenül találkozni egymással, tehát vagy ordítanunk kell, vagy írnunk levelet, ami utána át kell dobnunk, de ez elég körülményes.

         (Én viszont félek, hogy már nem tudok, olyan hangosan kiálltozni mint régen. Múltkor is mondtam valamit anyának, ő pedig visszakérdezett, bár igaz, hogy pont akkor zuhant bele a barlangom melletti  lávafolyamba nagy robajjal egy szikla. Lehet, csak attól nem hallotta.

         Ha már a lakhelyemnél tartunk, elmesélem egy kicsit részletesebben, hogy hol is élek már 1000 éve, vagyis már egy picivel régebben, de ezt most hagyjuk.

         A házunk egy olyan „szigeten” van amelyet egy hasadék választ el az üreg falától, a mélyén pedig láva csordogál. Én viszont csodával határos módon nem a folyamba estem, hanem egy falból kiálló szirtre, amelyen a barlang foglal helyet.

          És ezen a helyen ragattam, egy szakadék alján, két olyan magas sziklafal között, amelyeknek még a tetejét sem látom. Egyedül vagyok, voltam és leszek, az egyetlen társaságom a vége látatatlan láva, amely bár napközben mulattat, de este sokszor nem tudok a fénye és a bugyogása miatt aludni, és mindig bennem van az a félelem, hogy bármikor elöntheti az én kis birodalmamat.

         Na, de most már abba is hagyom az írást, mert egy kicsit elérzékenyültem. Sőt, már sírok is.)

 

V. fejezet

Napló

 

         A bevezetésnek vége van, úgy döntöttem végre elkezdem írni a naplómat, tulajdonképpen ezt az útókornak szánom, hogyha valaki a jövőben megtalálja, akkor megtudja, hogyan éltünk régen. Ide fogom leírni, hogy melyik nap mi történik velem. Kezdem is a mai nappal.

 

Jan. 22.

         Ma hajnalban arra ébredtem, hogy jéghideg van, olyan volt, mintha egy fagyasztóban lettem volna. Az oka egész egyszerűen csak az volt, hogy egy kicsit elmozdult a kijáratot eltorlaszoló szikla. Visszaaludni már nem tudtam, úgyhogy nyitott szemmel feküdtem az ágyban, és ahogy ilyenkor csinálni szoktam, gondolkoztam. Gondolkaztam, hogy miről lehetne még írni bevezetés képpen, aztán úgy döntöttem, hogy már elég a bevezető részből és inkább áttérek a naplóra. Miután ez felmerült bennem, már végleg nem tudtam aludni, úgyhogy neki is fogtam az írásnak. Fura, hogy már ilyen korán írok, körülbelül ekkor szoktam kelni.

Ha még történik a mai nap valami izgi, akkor azt még lejegyzem.

         Nem történt semmi, azon kívül, hogy a kosárba dobálós kavicsom a lávába esett. Na mindegy, majd szerzek másikat.

 

Jan. 23.

         Hihetetlen, hogy hogyan lehetek ilyen szerencsétlen. Egy fél napot azzal töltöttem, hogy a várfalamban kerestem egy olyan követ, ami elég kicsi kosárba dobálósnak. Találtam is egyet, de azt egy órán át próbáltam óvatosan kiszedni a falból, nehogy összedőljön, Mindhiába, a fal összeomlott, a kavics pedig még is túl nagy volt, ezért beszorult a kosárba, így oda kellett vonszolnom egy nagy és nehéz sziklát, hogy felmásszak rá és valahogy kipiszkáljam onnan.

         A kő nem nagyon akart kijönni, de amikor végre sikerült, a lendülettől lezuhantam, az pedig a fejemre esett. Utána meg pár perc esett ki. Miután magamhoz tértem, bevánszorogtam a barlangomba és lefeküdtem aludni mivel, jobbnak láttam,  hogyha ma már nem csinálok semmit. Csak nemrég ébredtem, a fejem még mindig sajog, a kő kifaragásához pedig semmi kedvem. Bár igaz, a mondás úgy tartja „Amit ma megtehetsz, ne halszd holnapra.” de én inkább kihagynám, biztos nem lenne jó vége. Már így is, vagy hatszor rácsaptam a kezemre a vésővel írás közben. Ez a mai nap nem a szerencsenapom. (Helyesbítek, hétszer csaptam rá.)

 

Jan. 26.

         Bocs, hogy két napig nem írtam, de a várfal újjáépítésével voltam elfoglalva. Verejtéket és időt nem spórolva dolgoztam rajta  48 órán át. Na jó, talán nem volt ennyire vészes, és az „egész várfal össze-omlott ” kijelentésemet is egy kicsikét eltúloztam, de az igaz, hogy elég keményen dolgoztam rajta.

         Ma délelőtt pedig a kő kifaragásán ügyködtem, és ha hiszitek, ha nem szerencsét hoz. Az, amit az eddigi legszerencsétlenebb napomon szereztem. És honnan tudom? Onnan, hogy sikerült vele megdön-tenem az eddigi rekordomat, a régi 55 volt, az új 74 találat egy huzamban.

         Anya pedig pont azután küldött le meglepe-tésnek egy „Minden napra egy  új szó naptárat” amikor megdörzsöltem.

         A mai szavam: diszkrimináció, jelentése: hát-rányos megkülönböztetés.

 

Febr. 1.

         Hát, ez a mindennapi naplóírás, nem nagyon akar összejönni. Semmi izgi nem történt a héten, a semmiről meg nem tudok írni. Úgyhogy ehatároztam, inkább csak azokat a napokat jegyzem le, amiken történik is valami említeni való.

         De van egy ötletem, mi lenne ha tanulmá-nyoznám a völgyben élőket, és beszámolnék arról, hogy mit láttam? Még alszok rá egyet.

         A mai szavam: alliteráció, jelentése: a kezdőbetűk összecsengése, például a búvalbélelt.

 

Febr. 2

         El sem hiszem, mi történt. Reggel egy puffanásra és nyögésekre lettem figyelmes a kijárat felől. Önvédelemből magamhoz vettem egy nagy követ, megtöltöttem a ruhámat izzó kavicsokkal, és kimerészkedtem. A fura hangok egy még furább lénytől származtak. Hoszú volt, szőrös, fehér, hosszú fülű és két szarv állt ki a fejéből. Ijedtemben oda vágtam a fejéhez a követ, amitől úgy tűnt megdöglött. Már eleve nem volt valami jó bőrben, tele volt vágásokkal, és az egyik lába is furán allt, gondolom leesett a hegyről.

         Az egészben az a legjobb, hogy pont ennek a szőrét hordják a völgyben lakó lények is, és már azt is ellestem tőlük, hogyan kell leszedni. De majd csak holnap kezdem el, mert egy igen hosszadalmas feladat, és egy kicsit attól is félek, hogy feléled. Ezért is hagytam odakint, remélem nem lopja el senki. Ha holnapig nem tér magához, akkor már soha többé.

         A mai szavam: skizofrén, jelentése: olyan személy, aki többet képzel magából. Ugye így van

én #2 ? Igen így, én #1.

 

Febr. 3.

         A lény nem éledt fel, ezért megnyúztam. Korán reggeltől egészen késő délutánig dolgoztam vele, most hulla fáradt vagyok. Még mindig bűzölög az egész barlang és a kezem is. Pfuj! Büdösebb, mint az a gáz ami egyszer egy repedésbő tört föl. Viszont addig még nem vehetem fel a szőrmét, míg ki nem szárad.

         A mai szavam: szubjektív,  jelentése: szemé-lyestől függő.

 

Febr. 4., a megfigyelés első napja

         Szerencsére a benti hőségtől már reggelre megszáradt a bunda, úgyhogy fel is vettem, megtöl-töttem forrókövekkel, és kimentem a külvilágba, hogy megfigyeljem a völgyben élőket, ahogy ígértem.

         Már kora reggel munkálkodtak a nagyobbak. Tüzet raktak, kihegyeztek pár botot, hogy jó éles legyen, elmentek vizet merni a forráshoz, feldarabolták a húsokat, majd a lángok felé rakták. Aztán amikor a kisebbek is felbukkantak, az archaj nélküliek megetették –itatták őket, majd elmentek rohangálni, játszadozni.

         Délután azok, akiknek az arcán szőr van, elindultak hegyes fadarabokkal valahová. Tizen tértek vissza a tizenegyből, az egyik arcszőr nélküli szomorú is volt. Viszont hoztak húsdarabokat, amiknek úgy láttam, hogy örültek. Körbe ülték a tüzet, felszúrták a húsokat egy botra és a lángok felé tartották, majd megették.

         Este nem történt semmi különös, amint besötétedett, a legtöbben elmentek aludni a háromszög alakú izéikbe, de előtte még raktak egy kis fát a tűzre.

         A mai szavam, a szubjektív ellentéte, az objektív,  jelentése: személyestől független.

 

Febr. 5., a megfigyelés második napja

         Ugyanaz történt mint tegnap, azt leszámítva, hogy ma mindenki visszatért.

         A mai szavam: infantilis, jelentése: gyerekes.

 

Febr. 12., a megfigyelés 9. napja

         Nem kell megijedni, nem hagytam abba a megfigyelést, csak nem történ semmi olyan amiről írni tudnék. Minden nap ugyanúgy telik el. Ma is csak azért írok, mert valamelyikük meghalt még tegnap, azaz a megfigyelés 8. napján, és ma temették el.

         A mai szavam: aforizma, jelentése: bölcseség.

 

Febr. 16., a megfigyelés 13. napja

         Ma hihetetlen dolgot láttam. Délután, amikor épp indultam volna vissza a barlangba, hogy kicseréljem a kihűlt köveket, fura hangot hallottam az ég felől, amire a völgyben lakók is felfigyeltek.

         Először csak egy csíkot láttam a felhők között, de amint egyre közelebb ért, úgy egy korongra kezdett el emlékeztetni, ami forog. Amikor a völgyhöz ért, megállt, és egy ideig egyhelyben lebegett, közben a völgybeliek kövekkel és botokkal dobálták. Egyszer csak a zöld fénysugarat kezdett el kibocsátani az aljából, ami felszívta a támadóit, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is tűnt el. Nagyon remélem, hogy engem nem vett észre.

         A mai szavam: pityóka, jelentése: krumpli.

 

Febr. 17., a megfigyelés 14., és egyben utolsó napja

         Ma reggel visszatért a korong, és visszahozta a völgyben lakókat. De nem örülhettek sokáig, mert miután mindnyájukat lerakta a fénysugár a földre, valamit ledobott a hegytetőre, ami egy óriásit robbant, és a fehér por betemette az egész völgyet. Azóta nem adtak életjelet, a korong pedig most is gyorsan elhúzta a csíkot.

         Miért pont most kellett megtennie ezt? Végre találtam valamit, amiről írhatok, erre megsemmísiti. Kösz szépen, ismeretlen lebegő tárgy!

         Reménykedtem, hogy ma olyan szó lesz a naptárba, ami illik a hangulatomhoz, de nem így lett. A mai szava: szenilis, jelentése: feledékeny.

 

Febr. 19.

         Unatkozom! Nagyon!

 

Febr. 20.

         Előbb ugyanazt a fura hangot hallottam az üregben, mint amit a korong adott ki. Remélem, hogy csak képzelődtem.

         Mai szavam: asszociáció,  jelentése: képzelet-társítás.

 

Febr. 22.

         Már nem unatkozom, sőt már egyedül sem vagyok.

         Reggel a legnagyobb meglepetésemre anyukám keltegetett, de azt hittem álmodok, úgyhogy vissza-aludtam. Amikor már apukám is próbált felkelteni, akkor jöttem rá, hogy ez nem álom. Rögtön öröm-könnyeket kezdtem el hullatni, persze a testvérem kinevetett és a boldogságát is tettette, de láttam, hogy az ő szeme is kezd könnybe lábadni.

         Amikor már mind a négyen kisírtuk magunkat, megkérdeztem, hogyan kerülnek ide. Beteljesült, amitől féltem, a lebegő korong bejutott az üregbe, és már többeket is beszívott. A családom pedig azért jött el hozzám, mert úgy gondolják, itt lent biztonságosabb.

         Ezután elmeséltem nekik, hogy mi történt velem  azalatt az 1000 év alatt. Amikor a külvilág felé vezető járathoz értem, apukám azzal az ötlettel állt elő, hogy kimenekülhetnénk, nekem viszont le kellet lomboznom azzal a ténnyel, hogy ott kinn nagyon hideg az idő, és csak egy bundám van. Erre apukám azt javasolta, hogy vadásszunk le még egy olyan szőrös lényt. Hárman bólintottunk rá az ötletre, a testvérem szerint a barlang maradás biztonságosabb lenne.

         Ha tényleg elhagyjuk az üreget, akkor lehet, hogy ez az utolsó bejegyzések egyike.

         A mai szavam: obszcén, jelentése: trágár.

 

Febr. 23.

         Megszületett a végleges döntés elhagyjuk az üreget. A tervünk a kijutással kapcsolatban az, hogy egymás vállára állunk, alul anya és apa, felül pedig én és a tesóm, így egymást melegítjük és több forró kavicsot tudunk bepréselni magunk köré. Már csak a másik bundát kéne megszerezni.

         Persze nem céltalanul fogunk elindulni a nagyvilágba, hanem egy repedés felé, amit a hegy-gerincen vettünk észre. Azt reméljük, hogy annak a mélyén is egy ilyen üreget találunk.

         A mai szavam nyugta, jelentése: számla.

 

Febr. 24.

         Ma apukám kimerészkedett, hogy levadásszon egy lényt a tegnap talált hegyes kristállyal, de nem járt sikerrel.

         Mai szavam: publikus, jelentése: nyilvános.

 

Febr. 25.

         Ma sem volt sikeres a vadászat.

 

Febr. 26.

         Végre sikerült! A szerencsekavicsomnak hála. Mikor apa indult volna kifele, akkor jutott eszembe, hogy oda adhatnám neki. Amint kilépett máris talált egyet, ami ott feküdt a kijárat előtt.Kétszer akkora volt mint a múltkori és szintén fehér.

         A mai szavam: detto, jelentése: hasonlóképpen.

 

Febr. 27.

         Mégsem halt meg minden völgyben lakó. Délután amikor kinéztem, azt vettem észre, hogy megint ég a tűz, páran pedig a háromszögletű izéiket építik. Biztos valahol találtak ők is egy barlangot, ahova még időben elmenekültek.

         Lehet, hogy majd az új otthunkban újra kezdem a megfigyelésüket.

         A bunda még szárad. Holnap tartunk majd egy próba menekülést.

         A mai szavam: monológ, jelentése: magán-beszéd.

 

Febr. 28.

         Megtartottuk a próbát. Egész jól sikerült, csak közben a völgybeliek valami olyasmit kiabáltak ránk, hogy„jeti”.

         A mai szavam: zsánér, jelentése: életkép.

 

Febr. 29.

         Eljött a nagy nap, a menekülés napja. Lehet, hogy már csak mi élünk a harsánytörpék közül. Még mindenki alszik, csak gondoltam illő lenne egy utolsó bejegyzést írni.

         Jó időtöltés volt a falba vésni a gondolataimat, de hát egyszer minden jónak vége szakad, semmi sem tarthat örökké. Remélem az új helyen is lesz egy megfelelő fal amin naplót tudok vezetni.

         Tulajdonképpen hiányozni fog ez a barlangom. Annyi mindenen keresztülmentem, mióta ide kerültem.

         Apukám már ébredezik úgyhogy nemsokára indulunk. Az egyetlen amit magammal viszek az a szerencsehozó kavicsom.

         Te jó ég, hova tűnt!?  Oda adtam apukámnak aztán . . . Jaj ne! A próbán valami kiesett a szőrméből, és a lávába gurult. Valószínűleg az volt az.

         Ennek nem lesz jó vége. Na mindegy, fő, hogy pozitívak legyünk.

         A mai szavam pont illik a hangulatomhoz, ami pedig a deprimált, jelentése: szomorú.

 

Viszlát naplóm, jó volt veled!

 

Befejezés

 

– Vége – montda a professzor, majd becsukta a könyvet.

– Pfú, – akadt el a szava a riporternek – egyszerűen pfú, nem találok szavakat.

– Hát igen.

– Ezt komolyan egy eddig ismeretlen faj írta?

– Természetesen nem.

– Tessék?! – kérdezte megdöbbenve a riporter.

– Április bolondja! – kiálltotta röhögve a professzor.

Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!
történet értékelése