/ A Te történeted / Furcsa érzés
  2014-03-31
Közzétéve

Furcsa érzés

A fák elsuhannak egymás mellett, a naptól enyhén hunyorgok, de mintha nem is a buszon ülnék... A novella a KamaszPanasz Írópályázatára íródott. Ha tetszik az írás, like-old a bejegyzés alján, hogy március végén a szerinted legjobb mű szerzője nyerhesse meg a közönségdíjat!

 

Furcsa érzés

 

A fák elsuhannak egymás mellett, a naptól enyhén hunyorgok, de mintha nem is a buszon ülnék. Az ablaküvegen keresztül egy másik világra látok rá. Egy pillanatra teljesen kiürült a fejem. De a gondolataim ismét itt vannak, s észreveszem a koszos ablaküveget, a kényelmetlen ülést, a duruzsoló utasokat körülöttem. Aztán hirtelen oldalra pillantok. Egy barna szempár néz rám. Az a szempár, ami olyan mély, sötét és sokatmondó. Amiben el tudnék veszni. Amiben már rég elvesztem…

Hirtelen az előző beszélgetés képei elevenednek fel bennem:

-          Ki fogod bírni?

-          Miért én? Miért nem magadtól kérdezed? Mindenki magából indul ki…

-          Nem, ez nem így van. Csak arra gondoltam… arra, hogy ha már nem fogsz szeretni… ha megunsz…

-          Miért unnálak meg? Te? Te talán úgy gondolod, meg fogsz? …
Szólnál egyáltalán?

Csöndbe mélyedtem. Nem, dehogy gondolom úgy. Azonban hogy mondjam el neki? A fájdalmas szavak nyomait mindig is jól rejtegette. Ilyenkor persze a sokszor említett „soha nem bántasz” mondata visszhangzik a fejemben. Majd azonnal eszembe jut, a rózsa tüskéi ejtik a legnagyobb sebet. Én mégsem akarok tüskés rózsát. Vagy vérző kezet, s megsebzett lelkeket még úgy sem. A beszélgetés pedig folytatódik:

-          Szerinted vége lesz, ha nem találkozhatunk annyit?

-          Miért rontod el a pillanatot?

-          Csupán aggódom…

-          Tettem valamit, amiért kellene? Indokoltnak látod?

Tudom, most is rosszul esnek a szavaim. Takargatja, mint minden bánatát. Jól játszik. De a szeme! Mindent elárul. Vajon mit érhet ilyenkor a nyugtatás, a szó? El lehet mondani mindazt, ami bennem van?

Mitől tartok? A távolságtól. Hogy elszakadok tőle. Attól, hogy a most mindennap mosolygó arc nem lesz velem. A simogató kéz nem ölel át. S bár tudom, bennem meg lesznek azok az érzések mindig. De vajon ő szeretné ezeket a furcsa érzéseket mindig a magáénak tudni?

Milyen furcsa érzés? Például a vágy, hogy törődjek vele. Az aggodalom érte. A hála a tetteiért és az apró dolgokért. A vidámság miatta. A néhai szégyellőség előtte. A bátorság és magabiztosság általa. A félelem az elvesztése miatt, ami tudom, hogy felesleges, és akármennyire szeretné, meg sem tudja rontani a dolgokat. A várakozás, hogy végre együtt legyünk mindig. A türelem és türelmetlenség emiatt. A remény és a hit. A tudás, hogy milyen értékes. A szenvedély, amit ő vált ki. A tűz érzése, ami benne lobog. A nyugalom, ami belőle árad. A kedvesség, amit tőle kapok. A szükség, amit érzek. Mindig, mert szükségem van rá, hogy ott legyen es hogy vele legyek! De mit mondhatnék neki, amikor úgy érzem, egy szó sem jönne ki a torkomon?

-          Nem, semmit sem tettél. De aggódom. Érted. Értünk. Kell, hogy legyünk. MI.

 

-          Hey… Hey, figyelj: voltunk, vagyunk, és ha megígérem, hogy leszünk is, akkor elhiszed? Hm?

 

Ekkor hirtelen rájövök, hogy mindeddig gondolkoztam. Csak néztem ebbe a szempárba és nem válaszoltam.

-          El. Neked igen.

 

Érzem, ahogy megfogja a kezem, közelebb húz, és újra kinézek az ablakon. Megint egy másik világba csöppenek. Most mégis azt érzem, hogy ez a valóság. Érzem, hogy megnyugtatott. Hogy a pillangók a hasamban 30-40-50 év múlva is ott lesznek. Hogy majd akkor is izgulunk a találkozások előtt, úgy, ahogy annak idején, az elsőknél. Hogy az a valami, ami kialakult köztünk, nem múlik el. Napról napra erősödik. S ha annak a fránya időnek nem sikerül leküzdeni, a távolságnak miért lenne nagyobb sikere?

Majd a nap sugara villan fel ismét. Hozzá fordulok, átölelem, s huncutul, és sunyin letörlöm az apró könnycseppet a szemem sarkából, hogy ne lássa az aggodalom könnyét. A boldogság és megnyugvás mosolyával nézek ismét a szemébe.

Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!