Légy az enyém
Légy az enyém
Csak egy pillanat, várj még!
Épp mondani szeretnék valamit.
Mint kismadár a fészek szélén,
Úgy esdeklem figyelmedért,
Melyen átható a végtelen
S fojtogató légörvénybe megy.
Nem bánom, ha ott is hagysz,
Mint kakukktojást a tojó
Felnevelni hagy más madárnál,
Ki naivan hiszi, hogy ez
Teljeséggel végbemehet,
Hogy nem bántja őt
Semmilyen fajzat, nagy vad,
S éli világát a felhők alatt.
Mondd csak el nyugodtan
Hogy mit rejt szíved e pillanatban
Miként jársz e Földön gondtalan.
Mit is kéne mondanom?
Most már le sem tagadhatom,
Mit érted érzek, nagyhatalom
A tudás, mely nekem nincs meg.
Nehezen múló perc, míg előtted
Várva várom döntésedet
S sóhajtva fordítok hátat
A nemet mondó szemeknek.
„Nem!” Én ezt hallani sem hagyom.
Befogom fülem, hogy szívemig
Ne hatoljon a gondolat:
Elutasított!
Most a Holdat bámulom, látom
Miként az csillagfátyolt áld,
Hogy eltakarja sápadt arcát.
Szenvedélyem szaggatta szét, s a
Szerelem tovatűnt, mint a köd,
Mely vészesen nehezedik mindenre,
Majd elillan hirtelen.
Gyászolom a szívem, mely
Most feketét ölt, selyem,
Némi kellem és puszta érzelem.
Akár az erdőtűz, mely
Falánkan írtja a fákat, míly
Boldog e tettől, mint
Szívem fájdalma.
Felemészt. Ám ha meglátom,
Újra éled a remény egy
A választ, mely szívemet vinné
Messze a fényesség felé.
Csak remény kell, egy ősi eskü,
Mely szavát tartva, járva kél.
És a világ összeomlik.
Nem bánom, csak légy az enyém.
