/ A Te történeted / Y generáció és a Z nemzedék
  2014-03-17
Közzétéve

Y generáció és a Z nemzedék

Én, mint ennek a két társadalomnak a szélén született diák, tökéletesen tudom, hogy ez a két generáció merőben különbözik az előttünk szülöttektől... A novella a KamaszPanasz Írópályázatára íródott. Ha tetszik az írás, like-old a bejegyzés alján, hogy március végén a szerinted legjobb mű szerzője nyerhesse meg a közönségdíjat!

 

Y generáció és a Z nemzedék

Avagy a jövő felnőtteinek legnagyobb problémája(i)

 

 

Én, mint ennek a két társadalomnak a szélén született diák, tökéletesen tudom, hogy ez a két generáció merőben különbözik az előttünk szülöttektől. Ez, úgy gondolom, ugyanúgy a mi hibánk, mint a mai modernizált világé is. De ez nem különösebben jelenthet problémát.

Bár túlságosan is technológia világában élünk. Sokan képesek vagyunk arra, hogy megfelelő értékrenddel éljünk és ne csupán a telefonjainkat ’bújjuk.’ Ennek megvalósítása talán a legnagyobb kihívás a mai fiatalok körében. Persze mindenhol megkísért minket a rossz, az alkoholban, cigarettában, bulikban és ne adj Isten a drogokban is. De ami mostanában a legnagyobb felháborodást kelti a felnőttek körében, hogy miért lóg ki mindig zsinór a fülünkből és miért mindig csak a lehajtott fejünket látják a közlekedési járművökön. Erre a válasz igen egyszerű, mi így menekülünk a problémák és a sok rossz elől. A zenében menedéket találunk, a telefonozás közben pedig elfelejtkezünk az otthoni vagy iskolai problémáinkról. Tehát nem feltétlenül jelent rosszat az, ha mindig ’facebookozunk’. Ez nem azt jelenti, hogy hagyni kell minket ebbe a világba merülni, mert ez sem tesz nekünk jót. Csak meg kéne tanulni megérteni minket, és nem ítélkezni. Sok felnőttől hallottam, hogy: ’17éves vagy, mi problémád lehet.’ Őszintén megvallva nagyon is sok, és nem csak nekem, hanem a velem egykorúaknak úgy ámblokk. Folyamatos rettegésben élünk, hogy mi van, ha nem vesznek fel a kiválasztott egyetemre, főiskolára, és azon vagyunk életünk minden pillanatában, hogy megfeleljünk a körülöttünk élőnknek, akár legyen szó, barátokról, családról, tanárokról. El sem képzelné senki sem mennyire aggódunk szeretteink épségéért. És első ránézésre senki nem mondaná meg, hogy az otthoni problémák is mennyire mélyen érintenek minket. Mindannyian egy álarc mögé bújúnk, a mosoly és a tettet boldogság álarca mögé. Keressük a kiutat a szenvedésből és ez a kiút nekünk a telefonunk, számítógépünk. Míg például szüleink, mikor ennyi idősek voltak, teljesen más eszközökkel menekültek a gondok elől, mondjuk naplóírással vagy hasonlók, addig mi így. Egy kicsit több odafigyelést igénylünk, tudjuk, hogy a munka nagyon fontos , de nem csak esténként szeretnénk őket 5 percre látni. Persze mi is lehetnénk nyíltabbak, de megszoktuk, hogy egyedül vagyunk és nincs velünk senki. Személy szerint több gonddal is küzdök, ilyen például édesanyám betegsége, szüleim válása és nagymamám örökös felém irányuló rosszindulata. Elég jól megtanultam mi is az szenvedés. Nem egyszer kellett nekem főznöm, mosnom, takarítanom és egyéb házimunkát elvégeznem, mert anyukám a kemoterápia hatásai miatt szenvedett. Ugyanúgy nekem is volt szerelmi problémám, hisz a fiút, akit szerettem, csak úgy eldobott magától, és mindvégig hazudott nekem. Hasonló problémákkal kortársaim is küzdenek. Nem elítélni kell minket, hanem megérteni. Megérteni azt, hogy mi a technológiába születtünk bele, hogy nekünk más az értékrendünk, hogy mivel szüleinket alig látjuk, barátaik a legfőbb támaszaink, hogy nem azért internetezünk, mert nincs jobb dolgunk, hanem mert ekkor elszabadulunk mindentől és valamivel jobb világba kerülünk. Kérjük a megértést és a segítséget. Sokan azért tesszük, amit teszünk, mert ezek segélykiáltások. A lehető legrosszabb irányba haladunk. Túlságosan is rohanás az élet, van, hogy már nem tudunk különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen között, nincs, ki megmutassa. Igen ez valahol szüleink hibája is, de őket nem lehet hibáztatni, hisz azért dolgoznak ennyit, hogy nekünk jobb legyen. Azt viszont nem értem, hogy némelyik tanár hogyan lehet, olyan kegyetlen, hogy elmondja nekünk nap, mint nap, azt, hogy belőlünk nem lesz semmi, megbukunk az érettségin és ember számba se vesznek minket. Elvileg nekik kéne lenniük a példamutató embereknek, kik segítenek nekünk, mivel több időt töltünk velük, mint saját szüleinkkel. Persze nem minden tanár ilyen, sőt, hála Istennek elég kevés, de azért ez is nagyon mély nyomot hagy bennünk. Ezzel csak rontják önbecsülésünket és még jobban elveszik az így is gyér kedvünket a tanulástól és iskolába járástól. Természetesen mi is tanulhatnánk jobban, de egy negatív környezetben minden sokkal nehezebb. Az interneten, viszont elég sok pozitív dolog vesz körül minket.

Szerintem a legjobb megoldás az lenne, ha hagynának minket kibontakozni, mindenkit hagynának érvényesülni, nem pedig lemondani róla első megszólalása után. Mindannyian emberek vagyunk és jogunk van a felszabadult élethez, kellenek a szabályok, de elsősorban az elfogadás és megértés kell nekünk, és persze a tisztelet. Ezek után talán mi is jobban fogunk viszonyulni a felnőttekhez és nem lesz mindig ’cérna’ a fülünkben és ’kütyü’ a kezünkben.

Németh Fanni

Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!