/ A Te történeted / Kamasz panasz
  2014-03-17
Közzétéve

Kamasz panasz

Flóra kezdetben jó tanuló, kedves, csendes lány volt. Mindene megvolt, barátai, szerető családja, ezek mellett még az iskolában is kitűnő teljesítményt nyújtott. Legbelül mégis ürességet érzett... A novella a KamaszPanasz Írópályázatára íródott. Ha tetszik az írás, like-old a bejegyzés alján, hogy március végén a szerinted legjobb mű szerzője nyerhesse meg a közönségdíjat!

 

Kamasz panasz

 

 

Flóra kezdetben jó tanuló, kedves, csendes lány volt. Mindene megvolt, barátai, szerető családja, ezek mellett még az iskolában is kitűnő teljesítményt nyújtott. Legbelül mégis ürességet érzett. Kimerültté vált, fáradt volt, majd egy nap összeveszett számára fontos emberekkel.

      Ekkor találkozott egy lánnyal, aki azt mondta, segít, hogy hangulata újra a régi legyen, mikor még tudott mosolyogni az élet apró, de szép pillanatain. Flóra elfogadta az ajánlatot, de a szíve hevesebben kezdett verni.

Virág még abban a percben átnyújtott egy csomagot Flórának, azzal a szöveggel, hogy ne aggódjon, az élete hamarosan rendbe jön, minden problémájára megtalálja a kiutat. A félénk, kétségbeesett lány átvette, megköszönte, bár kételkedett a tabletták hatékonyságában. Ennek ellenére úgy gondolta, tőle úgyis mindenki eltávolodott, mit is árthat már azzal, ha egyet bevesz. Megtette. Először csak szédült, de nem érezte azt a nyomást, ami eddig elárasztotta. Úgy érezte, ez volt élete eddigi legjobb döntése. Nem is értette, miért volt eddig ellenére, vagy miért tartottak annyi előadást a drogok ellen. Annak ellenére, hogy forogott vele a világ, a lehető legjobban volt. Napok óta nem volt ilyen boldog a lelke. Teljesen elöntötte a béke, szeretet, nagyszerűség. Hangosan ordította a zenét, amire táncolt is, illetve csak akart, mert összeesett. Sikerült gyorsan felkelnie, ezután gyorsan letusolt, majd lefeküdt, mert mire végzett, erőtlen lett. Másnap az iskolában eltávolodott mindenkitől. Barátai nem értették, miért műveli ezt. Rákérdeztek, de ő erre csak annyit mondott: fáradt. Majd mikor pont őt hívták ki felelni, 1-est kapott. Mindenki csodálkozott, hiszen talán a négy év alatt még egyetlenegyszer sem történt meg. De ő csak arra tudott koncentrálni, hogy hazaérjen, és újra szerekhez nyúljon. Ezúttal növelte a mennyiséget, a tegnapi egy helyett, már hármat vett be. Most már nem érezte azt, mint előző nap. Nem pörgött fel annyira, inkább csak hatalmas nagy gyötrelemnek gondolta életét. Nem tudta, hol van, mit csinál. Elájult. A földön feküdt még, mikor anyukája bement a szobájába. Szerencsére még időben érkezett.  Nagyon aggódott, azonnal hívta a mentőket.  Beszállították a kórházba lányát. Az orvosok gyorsan megállapították, hogy Flóra az egyik legerősebb drogot fogyasztotta, ráadásul nem is kicsi adagban. Az élete pillanatokon múlt, ha édesanyja később talál rá, talán már halott. Flóra ezután hosszú elbeszélgetésben részesült, szülei, tanárai, barátai igyekeztek segíteni. Ő mégis inkább próbálta eltaszítani azokat, akik csak a legjobbat akarták neki. Azt hitte, el akarják venni a maradék örömét is, ezért hazudott mindenkinek. Már kevés volt az a rengeteg segítség, amit ismerőseitől kapott. Újra csak kábítószert szerzett, pénzt lopott a szüleitől, hogy megkapja napi adagját. Már nem merte túladagolni, jóval kevesebbet szedett. Hangok súgták neki, hogy még. Ekkor döbbent rá arra, hogy függővé vált. Remegő kezekkel és lábakkal kóválygott le az emeletről. Látta és hallotta, hogy a szülei éppen miatta veszekednek. Felismerte magában, hogy mekkorát tévedett. Kicsit már kitisztult az agya.  Sírva rohant édesanyjához, hogy megölelje. Anyja szeme megtelt könnyekkel, de tudta, hogy az első lépést már lánya is megtette. Édesapja is átölelte családját, igazán megható jelent volt.  A lány kérte, hogy segítsenek, elvonóra szeretne menni. Mindent megtesz, hogy le tudjon állni a drogok használatával. Szülei mindenben támogatták, ahogy barátai is kitartottak mellette mindvégig.

      Újra megerősödött kapcsolata mindenkivel, tudta, hogy fontos. Tisztában volt azzal, hogy soha többé nem kell félnie, mert ebből tanult. Igazán soha nem is volt semmi problémája. Rájött, attól, hogy elkeseredett volt, még nem kellett volna ezt tennie. Azóta ő is előadásokat tart, ahol elmeséli saját történeteit, és szívesen nézi a megdöbbent, undorodó arcokat. Reméli, legalább egy kicsit sikerül megakadályoznia, hogy bárki is ezekhez a mérgekhez nyúljon.

Szekér Réka

Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!