/ A Te történeted / Csak Szeress!
  2012-05-09
Közzétéve

Csak Szeress!

Furcsa, hogy mennyi minden történik két ember között, mennyit lehet csalódni amellett, hogy úgy ismered meg, ahogy még a saját családtagjaidat sem. Talán ezért tud annyira fájni, amikor az egyetlen biztos pont az életedben is elvész, örökre.

A történetünk több mint egy évre vezethető vissza, átlagos diákok voltunk. Amolyan flörtölős, szemezgetősdi játékba kezdtünk bele. Hónapokon keresztül csináltuk, míg nem egyszer leszólított. Megkérdezte a nevemet és persze mikor haza mentem már be is jelölt Facebookon, alakultak a dolgok, szupereket beszélgettünk, de úgy éreztem túl idős hozzám (3 év 3 hónap korkülönbség). Beparáztam.... de nagyon!

Így inkább kiadtam az útját, persze őszinte módon. Ekkor elkezdett vele flörtölni és beszélgetni a barátnőm, aki persze csak le akart vele feküdni, viszont nekem ez annyira mégsem tetszett, főleg az nem, hogy ki akarja használni a srácot. Így elkezdtem vele újra beszélgetni, néha fel-felhozta nekem azt, hogy elsőre miért hagytuk abba az ismerkedést, de szépen lassan leszokott erről, és 2011.május 6. ára elhívott randizni.

Hogy őszinte legyek túl sok részletre nem emlékszem, persze a lényeg az volt, hogy felmentünk a Gellért-hegyre,  és sokat beszélgettünk, majd megcsókolt (amit én akkor nem akartam, mégis bele mentem) ,majd ettől kezdve elkezdtünk járni.... Mit is mondhatnék? A kapcsolatunkban mindenképpen én voltam az, aki túl komoly és túl felnőtt akart lenni, az ő 18 éves valójához (akkor én 15 voltam), de ezen felül kevésbé voltam oda érte, mint ő értem. Szépen eltelt több mint 1 hónap és (nem vagyok rá büszke) de elértem, hogy szakítson velem. Így június 15-én szakítottunk.

Az egész nyarat egymás nélkül töltöttük, mindkettőnknek megvoltak a maga programjai, a maga barátai. Majd újra elkezdődött az iskola, és újra találkoztunk. Köszöntünk egymásnak, de több talán nem is volt közöttünk, egészen október végéig, amikor is egy végzetes tesi órán neki éppen (persze) nem volt órája így ráért picit cikizni, amitől én különösképpen jól éreztem magam és jókat nevettem.

Aznap este már nem voltam olyan boldog, hisz az akkori barátommal épp akkor álltunk a szakítás szélén (majd szakítottunk is), de volt valami ennél is furább, a srác, akivel régen jártam egyszer csak rám írt! Egész éjjel beszélgettünk, tulajdonképpen mindenről.

És onnantól kezdve először csak két naponta vagy ritkábban, majd a suliban is össze-össze futottunk és egy tökéletes barátság szerű kapcsolatot alakítottunk ki. (Persze mindezt az alatt, hogy nekem nem volt, majd lett egy barátom, akivel 3 hónapig jártunk.)

Egyszer még, mikor beteg voltam átjött, hadd ne mondjam, hogy akkorra már hány napja nem fürödtem és nem foglalkoztam magammal, ő mégis tartotta bennem a lelket ,és ez annyira, de annyira jól esett. S jött egy újabb korszak, mikor vége lett a 3 hónapos kapcsolatomnak, a barátságnak nevezett izénk a tetőpontjához ért, találkoztunk, sőt találkozgattunk iskolán kívül is, és én úgy véltem, talán (TALÁN!) megint lesz ebből valami, amikor ő egyszer csak azt mondta, hogy ne beszéljünk többet.

Fogalmam sem volt mit tegyek, pánikba estem, rosszul voltam, válaszokat kerestem, de megadtam neki, hogy nem írok, hogy nem keresem, de nem értettem. (mindezt vasárnap közölte velem)

Eljött hát a Hétfő, újabb iskolai nap. Egyszer futottunk össze, köszöntünk ,és ennyi, a szívem majd megszakadt (utólag jöttem rá, hogy miért), majd mikor már majdnem mentem a suliból a szekrényeknél összefutottunk, és én nem bírtam tovább, majd leültünk beszélni. Nem értettem, miért tette, de ő elmagyarázott mindent , és megértettette velem, hogy valójában nincs is köztünk barátság, hiszen egy pillanatnyira vagyunk attól, hogy csókolózzunk. De én még nem akartam, nekem még időre volt szükségem, hogy lenyugtassam magam az előző kapcsolatom miatt. Nem akartam belekezdeni egy újba! S akkor megbeszéltük, akármilyen nehéz, nem beszélünk. Beleegyeztem, mert neki akartam jót, de belül (ó belül úgy fájt, mint még soha semmi)!

Eltelt pár nap, próbáltunk dűlőre jutni, majd eljött a péntek este. Kibírhatatlan volt! így arra a döntésre jutottam, lesz, ami lesz, írok neki egy sms-t ezzel a szöveggel: ’Tudom, hogy nem szabad, de Nagyon Hiányzol:( (L)’
Egy ideig semmi sem történt, csak zokogtam, majd talán egy óra telt bele, és kaptam rá a választ: ’Te is nagyon Hiányzol nekem!:( (L)’

Másnap (szombat) reggel hívott, aztán kaptam tőle egy sms-t: ’otthon vagy?’ Én persze itthon volt,11kor jött értem apu, mikor írta talán 7-8 körül lehetett! Én csak ennyit válaszoltam ’Igen! Még 11 ig. De miért?’

Fogalmam sem volt, hogy mire készül (talán csak belül sejtettem és reméltem), hogy valóban eljön. Tudta, hol lakom, majd kaptam még egy üzenetet ’rendben az jó, csak maradj is, majd hívlak’
és valóban hívott, 9 előtt egy kicsivel. Azt mondta, menjek le, nem hittem a fülemnek, de összekaptam a maradék önmagamat is és leszaladtam a ház elé. Ő már ott volt, kiszállt a kocsiból és felém jött, majd megölelt (még most is érzem, ha erre gondolok) szorosan, és megkönnyebbülten.

Majdnem elsírta magát az első 5 percben, arra kért döntsek. Ő sem bírta tovább nélkülem, de többet akart, ő engem akart, hogy járjunk, hogy legyek a barátnője. Nehezen, de egy óra alatt dűlőre jutottunk, megkértem, hogy randizzunk a jövő héten, majd kapott egy szájra puszit, és elváltunk. Aznap mindketten bulizni voltunk, de már akkor nem akartuk megcsalni egymást, így nem használtuk ki az utolsó szingli hétvégénket (azt hittük az lesz az utolsó).

Attól a hétfő reggeltől kezdve újra találkozgattunk, állandóan egymással voltunk, és eljött a randi ideje. Csodálatosan éreztem vele magam, mindig (!) bárhol és bármikor és bárkivel voltunk, az hogy mellettem volt olyan biztonságot adott, mint soha senki.

Egy ideig rengeteget találkoztunk, imádott velem lenni. Összekapni és hallgatni, ahogy hisztizem, mindig kinevetett és én ettől még mérgesebb lettem, majd elkezdtem nevetni. Nekem Ő ezt jelentette, és a hetek lassú lépésekben haladtak, majd valahogy az egyik vasárnap, mikor nem volt otthon senki, átjött. Mind a ketten tudtuk mi lesz, és őrületes jót SZEXELTÜNK nem is egyszer, nem is kevésszer, de mégis csak SZEX volt, és nem szeretkezés... majd megváltozott. Eltelt egy hét, és már nem akart velem lenni, lemondott 2 hétvégét is, és inkább a haverjaival lógott, majd írni is elfelejtett. Emiatt egy hétvégén át tettettem, hogy jól vagyok és zokogtam minden este. És végre, mikor újra Hétfő lett el kellett beszélgetnünk, újra.

Elmondta, hogy mikor lefeküdtünk, nem érezte azt, amit kellett volna, és hogy én több szeretetet adok, mint ő, és hogy emiatt rosszul érzi magát, meg hogy neki ez sok, és a legfontosabb, hogy ő már NEM SZERET!

Ezúttal fordult a kocka, én akartam, hogy velem legyen, minden időm és energiám és figyelmem az övé volt, de erre jött ezzel, újabban megint nem tudtam hova tegyem ezt. Megint elkezdtem magamban keresni a hibát és jötte a kérdések:
- Miért? Mit csináltam?
- Mit csináltam rosszul?
- Mit változtassunk?
... de egy kérdést volt a legfájóbb feltenni....
- Mit szeretnél most tenni?

Nem tudott mit mondani, így időt adtam neki, de nem bírtam sokáig ezt a tehetetlenséget, ezért megbeszéltünk egy időpontot és egy helyszínt.
Délután fél 3 busz végállomás.

Mára a rémálmom helyszínévé vált az a 2 pad, amin ültünk, először nekem kellett kezdenem, de nem tudtam, mit mondjak. Elmeséltem, hogy érzem magam (hát rettenetesen!) majd megkértem, hogy folytassa, elmondta, hogy nem velem van a baj, hisz, ahogy ő fogalmazott ’ veled nincsen semmi baj, egy rossz szót nem tudok rád mondani’ mégis szakított velem, nem mondta ki, de mindketten tudtuk.
Én az egészet végigsírtam.

Egymás után vettem ki a zsebkendőket a táskámból, fel kellett fogjam, hogy mi történik. Majd vége lett, már nem volt mit mondani egymásnak, és mondta, hogy elvisz hazáig, nehezen, de beleegyeztem. Kérdezte, hogy maradjunk-e még, de szinte már felnevettem, hisz attól még nem fogsz szeretni... mert ezt mondta Ő MÁR NEM SZERET! Ő ezt kijelentette!


Becsuktam magam mögött a fehér Punto ajtaját, megvárta, míg bemegyek a kapun majd kerékcsikorgatásokkal elhajtott.

Azóta eltelt 1 hónap, és közel s távol nem vagyok jobban, még mindig hiányzik minden... egyik nap úgy érzem, talán már kezdek kilábalni, majd megint jön egy itthon töltött nap, és parkolóból kiszűrődő autózajok, s megint minden kezdődik elölről.

 

Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!