/ A Te történeted / Egy anorexiás küzdelme az életért
  2011-09-15
Közzétéve

Egy anorexiás küzdelme az életért

Amióta csak az eszemet tudom, mindig is nagyobb termetű lány voltam, mint a társaim, akik emiatt sokszor cikiztek. Rendszerint egészségtudatosan élek, mindig odafigyeltem arra, hogy mit eszem, de a magasságom miatti folytonos piszkálódások hatására megváltoztam.

Elértem azt a pontot, hogy gyakorlatilag direkt koplaltam és emellett igen erősen végeztem különféle testedzéseket. Akkor még nem vettem észre, hogy ebből bármi bajom származna, épp ellenkezőleg, büszke voltam, hogy milyen egészségesen élek. Azonban az anyukám bejelentett az orvoshoz, miután észrevette, hogy már 4 hónapja kimarad a ciklusom. Ez volt az anorexiás időszakom kezdete, melyből csak gyötrelmes szenvedés árán lehetett kilábalni.

A vizsgálat előtti estén anyukámmal átbeszéltük a dolgot, ő folyton azt hangoztatta, hogy mennyire aggódik, és hogy nem egészséges a drasztikus súlycsökkenésem. Utánanézett a tüneteknek és rájött, hogy egy evési rendellenességgel állok szemben: az anorexiával. Ordítoztam, sikoltoztam, ellenkeztem, ahogy csak bírtam, mert nem akartam elhinni, hogy ez történt velem. A következő dolog, amire feleszméltem, az az volt, hogy az orvosnál ülök, és rólam folyik a beszélgetés, jobban mondva faggatás. Ott mindenfélét kérdeztek tőlem: használtam-e hashajtót, mikor kezdődött a problémám, mi a véleményem az állapotomról?

Az orvos kérdések özönével árasztott el. Miközben még mindig azon voltam, hogy feldolgozzam, felfogjam a tényt, hogy táplálkozási zavaros lettem. Az orvos megfenyegetett, hogy nem focizhatok, ha nem érek el egy bizonyos súlyhatárt záros határidőn belül. Azt mondta, hogy olyan kárt tettem a szervezetemben, ami miatt a szívem gyengén fejlődött és ezzel komoly problémáim lehetnek, ha túlhajtom magam. Így nem csak a betegség ellen, hanem a saját életemért is küzdenem kellett. Nem csak önmagamnak ártottam ezzel, hanem a családomnak, barátaimnak is.  Valahol a tudatom mélyén felfogtam, hogy ezen változtatni kell, de mégis hezitáltam. Olyannyira mélyre süllyedtem, hogy azoktól is undorodtam, akik előttem ettek valamit.

Végezetül 6 hónapba telt, mire fizikailag helyrejöttem és elértem a kívánt testsúlyomat, mégis valahol mélyen nem ezt akartam, az anorexia egy kényelmes életforma volt a számomra, jó volt sebezhetőnek lenni, de mégis tartottam magam. Azonban rá kellett jönnöm, hogy már alig volt bennem élet és teljesen a szakadék szélére sodródtam.

Amit megtanultam az esetemből, hogy az anorexia nem megoldás. Ez nem olyan, hogy felkelsz egy nap és elhatározod, hogy mától anorexiás leszel. Ez sokkal több, mint egyszerű fogyás utáni vágyódás. A felnőtté válás (a kamaszkor túlélése) igen nehéz, ezt nem is kell szépíteni. A testünk folytonos változáson megy keresztül. Hírtelen domborodni kezdenek a mellek, szőr nő ott, ahol eddig nyoma sem volt. A valóság az, hogy ezen mindenkinek keresztül kell mennie. Ha azt hitted, hogy különc vagy, mert kicsit más a kinézeted, vagy a tested fejlettségi foka eltér a többiekétől akkor tévedsz, mert előbb-utóbb mindenki átéli a különc létet.

Az elmúlt négy év során, még mindig felmerültek problémák és utóhatások, melyet az anorexia okozott. Nem tettem mást, mint mindenért csak önmagamat hibáztattam és vesztesnek könyveltem magam. Azonban ezt nem szabad hagyni, túl kell nőni a negatív érzelmeken. Ha megkívánsz valami finomságot, akkor ne legyen bűntudatod azért, mert ettél valamit! Odafigyeléssel meg lehet találni az egészséges egyensúlyt.

Én ezt a nehezebbik úton tapasztaltam meg, mely tele volt szenvedéssel és csak nehézségek árán tudtam kilábalni a problémámból, így saját káromon tanultam meg, hogy mi a helyes és mi nem az.

Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolkodnék el a testsúlyomon. Nincs olyan nap, hogy ne kívánnám, bárcsak karcsú lehetnék ismét. Nem múlik el nap úgy, hogy ne lennék hálás anyukámnak, amiért időben észrevette a bajt és tett ellene. Úgy vélem a megpróbáltatásaim tettek azzá, aki ma vagyok. Soha nem éreztem magam ilyen nyugodtnak és magabiztosnak, mint most. Néha ugyan még előjön, hogy kövérnek érzem magam és ez kicsit letör időnként, de ez így van rendjén és hamar túlteszem magam a dolgon. Az emberek, mint én is igen kritikus lények. Van, hogy önmagunkkal szemben még túlzottan is azok vagyunk. Azonban, ha építő jelleggel és jó szándékkal használjuk a kritikát, abból nem lehet baj. A hosszú távú céljaid és vágyaid legyenek előtted és ne a kalóriákat számolgasd folyton téves ideálokat hajtva. Válj azzá a szép és erős emberré, akivé rendeltettél!

  További történetek


Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!