/ A Te történeted / Valódi drogok, álbarátok
  2011-08-03
Közzétéve

Valódi drogok, álbarátok

Soha nem hittem volna, hogy valami ehhez fogható megtörténhet velem, de mégis. És nagyon gyorsan zajlott.

Egy nagyváros külső kerületében nőttem fel, a szüleimmel, és a kis húgommal egy tipikus középosztálybeli kertvárosban. Voltak barátaim, de gimnáziumra már csak kevesen maradtak meg. Nem sportoltam, nem voltam táncos lány, vagy különösebben központi ember. Egyszerűen csak én, valaki, aki sokszor nagyon egyedül volt. Nem éreztem úgy, hogy valahová is tartoznék.

Minden megváltozott azon a nyáron, amikor tizenhét lettem. Azok az emberek, akiket ismertem, rave bulikba jártak. Én távolinak gondoltam ezeket a dolgokat, túl durvának tartottam. De lassan, megváltozott a véleményem. Minél több ilyen emberrel találkoztam, annál inkább elhittem, hogy ez nem is lehet olyan rossz.

Akkor októberben, úgy döntöttem, hogy elmegyek egy olyan buliba, ahol tudtam azokról, akik ott voltak, hogy drogoznak. Úgy tűnt, mindenki ismeri egymást. Be kell valljam féltékeny voltam, kívülállónak éreztem magam.

Az éjszaka felénél találkoztam egy nagyon helyes fiúval. Miután beszélgettünk egy darabig, Ectasyval kínált. Úgy döntöttem, kipróbálom. Amint lenyeltem a tablettát, azt gondoltam, hogy ez semmi esetre sem lehet rossz élmény.

Eltelt egy fél óra, és kezdtem megkérdőjelezni a hatását. De aztán beütött, mint egy áramütés. Hihetetlen volt. Az érzékeim teljesen kifinomulttá váltak, a fények sokkal élénkebbé váltak, a zene sokkal szebbnek hangzott, és az új ismerőseim, olyanok voltak, mintha legjobb barátok lennének. Egy részüknek még a nevét se tudtam, és mégis, már úgy éreztem szeretem őket. Mindent szerettem azon az éjszakán. Úgyhogy nem csoda, miért akartam hamarosan ismét hasonlóan érezni magam.

Nem sokkal később, már minden második szombat estén Ectasyra volt szükségem. Nagyon élvezetes volt bulikba menni, új emberekkel találkozni. Hamarosan már minden csütörtökön, pénteken, szombaton ezt csináltam. És nem én voltam az egyetlen, még a táncos lányok és focisták is használták. És kosarasoktól, vagy banda tagoktól vették a cuccot, akik a suliban terítettek.

Ennek az egész partizásnak meglett a hatása. A testem fájt az órákon át tartó táncolástól. A szemeim vörösek voltak, nagy, körülötte sötét karikákkal. Mindig rosszul voltam, és kedvetlen. Elkezdtem mindent utálni, a sulit, a munkámat, és állandóan küzdöttem a családommal. Azt gondoltam, nekem van a legrosszabb életem.

Egyedül akkor éreztem magam boldognak már, amikor be voltam állva. Csakhogy a drog sem volt olyan jó, mint azelőtt. Már úgy tűnt, az Ectasy sem csillapíthatja a fájdalmamat. Úgyhogy más drogokra váltottam: kokain, ketamin, varázsgomba. Mindezek ellenére, nem gondoltam, hogy baj lenne velem, mert még mindig dolgoztam, iskolába jártam.

De három hónapon belül utolért a végzetem. Egy kis házibuliban voltam, és elkezdtem egy üvegből RedBullt inni, amiről kiderült, hogy tele van GHB-val. (durván a tízszerese annak, ami általában rekreációsan használnak) Habár már nem emlékszem, mi történt, az este eseményit elmesélték nekem:

Eszméletlen lettem. Aztán a testem többször is megfeszült, hogy hányjak. A „barátaimat” mindez nem izgatta túlságosan. Azt gondolták, csak kiütöttem magam a túl sok GHB-tól, és, hogy majd kialszom. Ahelyett, hogy segítettek volna, egyszerűen csak bedugtak a fürdőszobába. Órákon keresztül eszméletlen voltam, és senki sem nézte meg mi van velem.

Végül a ház tulajdonosa hazajött, és a fürdőszoba padlóján talált teljesen kiütve. Kirohant, idegesen válaszokra várva, kiáltozott. Amikor visszajött, hogy megnézze, hogy vagyok, már nem lélegeztem.

Amint ő és egy másik férfi a kocsihoz cipeltek, minden harminc méteren le kellett tenniük, hogy szájból-szájba lélegeztessenek. Szerencsére a kórház csak négy háztömbnyire van. Otthagytak anélkül, hogy megmondták volna akárkinek, hogy ki vagyok.

Szerencsére az orvosok felismerték a tüneteket, és azonnal munkához láttak. Kiütöttek, hogy életet leheljenek belém. Minden alkalommal, amikor lélegeztettek, újra leállt a légzésem. Még ekkor is kétszer leállt a szívem. Három órán át kómában voltam.

Az ébredés életem egyik legborzasztóbb élményeinek egyike volt Egy furcsa, fehér szobában ébredtem, a füleim pedig annyira hangosan csengtek, hogy az elviselhetetlen volt. Aztán elkezdtem fulladni, Próbáltam felülni, és kivenni akármi volt is a torkomban, de nem tudtam. A karjaim és a lábam be voltak kötözve, és bepánikoltam, hogy megfulladok. A nővéreknek kellett lenyugtatniuk, meggyőzniük arról hogy elhiggyem, a számból kilógó cső nem azért van hogy megöljön, hanem hogy lélegezni tudjak.

Megkérdezték, hogy tudom-e hol vagyok, ki vagyok, vagy, hogy mi történt. Megráztam a fejemet. Semmit sem tudtam.

„GHB túladagolásod volt” - mondta egy nővér. Nem tudtam elhinni.

Az anyukám és apukám jöttek, amint tudtak. Az intenzív osztályon találtak rám.

Ez az egész történet egy nagy figyelmeztetés volt. Amíg drogoztam, úgy gondoltam, lett néhány csodálatos barátom. Azon az éjszakán, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rájuk, a „barátaimra” nem számíthattam. Egyszerűen csak otthagytak a fürdőszobában, nem akarták, hogy megzavarjam a bulijukat. Csak két ember jött el meglátogatni a kórházba. Természetesen ezek az emberek, sem igaz barátok voltak. Addig voltak ott nekem, míg nem avatkoztam bele az életükbe, vagy a mókájukba, és nem kevertem őket bajba.

Amikor elhagytam a kórházat, próbáltam újra összerakni az életemet. Nagyon nehéz volt. Minden hétvégén egy csomó emberrel buliztam, aztán pedig egyedül ültem otthon minden este, sírva. Nem volt könnyű felhagyni a függőségemmel sem, de szinte lehetetlennek tűnt feladni az addigi életemet, a „barátokat”. Amint abbahagytam a cuccot, már nem akartak velem lenni.

A családom ott volt nekem egész idő alatt, mindig segítettek, támogattak engem. Nélkülük nem tudom, hogy jöttem volna ki valaha is ebből. Amikor készen voltam, hogy elmondjak nekik mindent, megígértettem velük, hogy ne mondjanak semmit, addig, amíg nem végeztem. Éppen olyan nehéz volt szembenézni a szüleimmel, mint a problémámmal. Néhány dolog, amit elmeséltem nekik, sokkolta őket.

Úgy döntöttem, hogy egyedül, rehab vagy tanácsadás nélkül jövök ki belőle. Én kevertem bele magamat, én magam akartam kijönni is belőle. Lehet, hogy nem jártam jó úton, és segítséghez kellett volna fordulnom. De meghoztam a döntést, hogy leteszem, és egyedül magamnak köszönhetem, hogy tiszta és józan voltam tizennyolc hónapig. De a szüleim nélkül visszaestem volna.

Meggyógyultam, de nem teljesen. Most, másfél évvel később, még mindig küzdök a rövid,- és hosszútávú memóriazavarral is. Sokszor nem emlékszem rá, mit mondtam az előbb.

A döntések miatt, amiket hoztam, nem tudtam az osztályommal érettségizni, de a következő nyáron befejeztem a középiskolát.

A függőségből való kigyógyulás egy életen át tart, és egyetlen félrelépés mindent porrá zúzhat. A legfontosabb dolog számomra az, hogy ne feledjem, a hibák ellenére, amiket elkövettem, jó ember vagyok, és sokat adhatok másoknak. Azért vagyok tiszta, mert minden reggel, amikor felkelek, megígérem magamnak, hogy aznap nem fogok drogozni. Elképzelni azt, hogy nem drogozok soha többé egyszerre túl soknak tűnik, úgyhogy napról napra teszem meg.

2001-ben elmentem egy szépségversenyre. Sok jelölt azt mondta nekem, hogy nem érdemlem meg, hogy ott legyek a múltam miatt. Nehéz volt ezt hallani, de nem hagyhattam, hogy mások felfogása, megakadályozzon abban, hogy javítsak magamon. Végül én nyertem, és az érzés tízszer olyan jó volt, mint bármilyen drog által okozott kábulat                      

Szintén számos hihetetlen élményben volt részem, például megkaptam a kiváltságot, hogy a 2002-es téli olimpia lángjával futhattam, és tévés műsorban is szerepelhettem, a diszkódrogokkal kapcsolatban.

Mostmár a céljaim elérésére koncentrálok. Nemrégiben elköltöztem otthonról, hogy megvalósítsam az énekléssel és szerepléssel kapcsolatos álmaimat. Azalatt, míg drogoztam, elfeledkeztem az álmaimról. De most, nagyszerű dolgok sorakoznak a listámon. Ha keresztülmentem már valami olyan kemény dolgon, mint a drogfüggőség, akkor az álmaim megvalósítása már gyerekjáték lesz!

Szintén foglalkozom gyerekek, kábítószerrel kapcsolatos edukálásával. Általános, közép, és főiskolákon is tartok előadásokat. Azt akarom, hogy a gyerekek, és tinik tudják, hogy mi történhet akkor, ha a rossz utat választják. Mindkét oldalon álltam, mindkét életet éltem. Higgy nekem, tudom, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy élhetek.

  További történetek


Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!