/ A Te történeted / Boldog ember nem facebookozik?
  2011-07-30
Közzétéve

Boldog ember nem facebookozik?

18 évesen ismertem fel a tényt, hogy ez emberek többsége vagy boldog, vagy facebookozik, minimális kivétellel. Erről írok most.

Kinyitom a szemem. Az ágyamban fekszek, megint kialvatlanul ébredtem. Ránézek az órára. Negyed tíz. Próbálok visszaaludni, de nem megy már, úgyhogy nyújtózkodok egyet, majd kilépek a szobámból. A szüleim nincsenek itthon, a nővéreim alszanak még. Jó nekik. Visszamegyek a szobámba és bekapcsolom a laptopom. „Jó” tinédzserként felmegyek facebookra. Értesítés nulla, levél nulla, ismerősnek jelölés nulla. Elmosolyodom.

Azok, akik nekem fontosak, nem facebookoznak. Viszont: Legfrissebb 300+. Ráérősen elkezdem nézegetni a „legfrissebbeket”, de semmi meglepőt nem találok. Néhány idealista idézet az igaz szerelemről, néhány jó reggelt, buli felhívás a maradék pedig borongósabb hangulatú kiírás, aminek röviden annyi a lényege, hogy milyen szar az élet. Ilyenkor el szoktam gondolkodni, hogy az ismerőseim többsége miért ír ki ilyeneket. Bulifelhívás, találkozók megbeszélése azon nem rágódok sokat. Idézetek a szerelemről, a boldog életről stb… ennek két oka lehet. Vagy azért, mert erre vágyik az illető, de sosem fogja megkapni, vagy mert megkapta és dicsekszik vele.

Na, várjunk. A dicsekvés mindig kompenzálás. Kompenzálni valaminek a hiányát szokták. Vagyis azért dicsekszik vele, mert nincs neki. Ezek szerint az ismerőseim többsége boldogtalan, és önbizalomhiányban is szenved. Bíztató. A jó reggelteken megint nem rágódok sokat, felesleges kiírás, néha fárasztó, túlélem. A negyedik talán a legérdekesebb. Az egyik ismerősöm például rendszeresen panaszkodik az üzenőfalon, hogy senki nem segít neki. Mivel ő hozzám egy kicsivel közelebb áll, mint az átlagember, beszélgetni kezdtem vele ezekről.

Most nincs kedvem részletezni a beszélgetést, inkább csak a lényeget foglalnám össze: diagnózis: gyávaság, megalkuvás, önsajnálat, önbizalomhiány. És ő csak egy volt a 121-ből…  nem értem. Pedig az emberek olyan boldognak látszanak. A lelküket meg kiöntik az üzenőfalra ahol mindenki látja őket… És itt vagyok én aki ezeket nézem nap mint nap, regisztrálva vagyok Facebookra, mert az osztályközösség Facebookon ott meg a hiányzókkal a szkennelt füzetoldalakat. Normális vagyok én? Nincsenek hatással rám ezek a kiírások? Nem leszek ettől én is lelkibeteg? Nem leszek. A legigazibb barátaim, és a legigazibb barátnőm (akivel járok) nem facebookozik. Inkább lehívnak. És megyek velük 10 órakor.

Miközben átnéztem a szöveget amit az előbb leírtam, eszembe jutott valami. Volt egy lány, aki a kiírásai alapján depressziós volt és ezt gyakran hangoztatta. Mostanában viszont mintha eltűnt volna. Semmi depizés. Beszéltem vele. Összejött egy fiúval és most boldog. Ezek szerint boldog ember nem Facebookozik?

  További történetek


Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!
történet értékelése