/ A Te történeted / Superman vagyok, de a Nők, mintha kriptonitból lennének
  2011-06-14
Közzétéve

Superman vagyok, de a Nők, mintha kriptonitból lennének

Előbb játszanék orosz-rulettet a szerb maffia tagjaival, minthogy leszólítsak egy olyan lányt, akinél akár esélyem is lehet. Hogy miért?

Előbb játszanék orosz-rulettet a szerb maffia tagjaival, minthogy leszólítsak egy olyan lányt, akinél akár esélyem is lehet. Hogy miért? Mert rosszul viselem a kudarcot, ha emberi kapcsolatokról van szó. Ha ezt egy nőnek elmondom, mindig megkérdezi, hogy: „De mitől félsz ennyire, nem fog megenni!” Erre azt szoktam válaszolni, hogy: „Ha egeret látsz, miért ugrasz a székre? Nem fog megenni.” „Az más” - felelik erre. Persze, tudom ezt én is, de attól még tud félelmet kelteni egy látszólag ártalmatlan szó, mondat vagy kisállat :)

Biztos ismertetek olyan srácot, aki szemüveges és/vagy túlsúlyos volt. Tudjátok, akit a suliban a focinál maximum a kapuba tettek be, aki a testvére kinőtt cuccait hordta, aki osztálykiránduláson lentről nézte a többieket, mert neki nem volt pénze semmire felülni. Na, én is ilyen voltam. Nem panaszkodni akarok, félreértés ne essék, nem volt olyan rossz gyermekkorom. Persze a lányoknál már akkor is, csak, mint beszélgetőtárs jöttem szóba, többet nemigen akart egyik sem. Aztán közép suliban csak a társaság miatt kezdtem el dohányozni, hogy legalább legyen egy közösség, ahová tartozom. Szerintem még most is sokan ezért kezdik el. Igaz legtöbbször, mint passzív megfigyelő voltam jelen, de én már óvodásnak is csendes voltam.

Az után jöttek a szokásos kudarcba fulladt csajozási kísérletek, a visszautasítások, és hát önbizalmam az nem sok maradt, de megedzett lelkileg és értelmileg, bár minden bántó, vagy negatív visszajelzés kalapácsként sújtott le izzó szívemre. Tudtam, ha valamelyik csinosabb osztálytárstársnőm odajött jópofizni, akkor csak valami szívességet akart kérni, persze, mivel rendes gyerek vagyok mindig segítettem. Volt, aki gonosz tréfát akart velem űzni, de nem sétáltam bele a csapdába. Felfogtam, hogy a világ már csak ilyen, így működik ez. - Majd ha valaki így is elfogad, csak összetalálkozunk valahol egyszer - mondtam magamban. Ezzel a csajozás téma parkoló pályára is került pár évre. Aztán a haverok, az internetes játékok örvénye ragadott magával. Nem bántam meg, mert igazi barátokra leltem abban a közösségben, és olyan reflexeim lettek, amik lehet az életemet mentették meg egyszer-kétszer.

Nem éreztem magam rosszul, de tudtam, hogy nincs ez jól így. El is kezdtünk szórakozóhelyekre járni, a diszkóktól a kocsmákig. Akkoriban volt egy-két sikerélmény is, de túlnyomó részben visszautasítás. Aztán már meg sem próbáltam. Az ilyen ide-oda eljárás a mai napig nehezemre esik, mert nemigen tudok becsatlakozni a beszélgetésekbe, kezdeményezni meg pláne nem, ha ismeretlen a társaság. Utána jött az internetes társkeresés, több-kevesebb sikerrel, volt pár rövid kapcsolat is, majd a munkahelyi flörtök, amik természetesen sosem fordultak komolyra, és a lányok, akiknek csak egy olyan ember kellett, akinek kipanaszkodhatják bánatukat.

De legalább azóta, hogy dolgozom, a többi emberrel, sikerül szóba elegyednem. Egy nap aztán arra ébredtem, hogy nem akarok egyedül maradni. Erőt kellett vennem magamon. Na, nem a lefogyáshoz, abba a témába valahogy mindig hiba csúszik. De végül, addig próbálkoztam, míg össze nem jött egy rendesebb barátnő. Azt tanultam mindebből meg, hogy: 1. Sohasem késő. 2. Ha kell, pofozd fel magad, üvölts, de valahogy spanold fel magad, persze mentálisan, mert nem létezik semmilyen szer, vagy bájital, amitől könnyebben menne. 3. Ne játssz szerepet! 4 .Ne tervezgess nagyon előre, mert a második harmadik lépésnél kártyavárként omlik majd össze a stratégiád. Hozzátenném nem olvastam semmilyen csajozós akadémiás tanítást sem, na, nem mintha adtam volna értük egy lyukas garast is.

Jelenleg mondjuk nincs senkim, és le lehet szólni emiatt, hogy képmutató vagyok, de tudom, miről beszélek, higgyétek el. S habár sokszor még mindig inamba száll nekem is a bátorságom, ha a nőkről van szó, olyanokról, akikre hajtok, tudom, hogy össze kell szednem magam, ha labdába akarok még rúgni. A 7 vagy afölötti osztályúaknál, meg a foglaltaknál az esélytelenek nyugalmával beszélgetek velük, mert tudom, hogy úgy sem akarnak tőlem semmit, persze én sem tőlük. De. Most nem fogok közhelyeket meg béna idézeteket bemásolni ehhez, csak azt tudom mondani: Előre! Move In!

  További történetek


Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!