/ A Te történeted / Nem vagyok normális?
  2011-06-09
Közzétéve

Nem vagyok normális?

Fiatal vagyok, de valamihez már úgy érzem, nem. Sokszor az öngyilkosságon gondolkodom. Éjszakánként már alig tudok elaludni, folyton ideges vagyok, a családommal sokszor durva vagyok. Nagyon érzékeny lány vagyok, de úgy érzem, kezdek érzéketlen lenni...

20 éves lány vagyok. Még soha sem volt barátom. Emiatt nagyon rosszul érzem magamat. Úgy érzem, lemaradtam legalább 6 évet. Kortársaim mellett tapasztalatlan vagyok. Senkinek nem merem mondani, félek a reakcióktól. Még a legjobb barátnőimnek is hazudok. Egy hazugság pedig hozza a többit. Eddig csak egy pasi közeledett felém, de neki csak "arra" kellettem volna, maga mondta meg később. Ez nagyon megviselt, mert szerelmes voltam belé.

Nem hagytam még azt sem, hogy megcsókoljon. Nem akartam, hogy életem első csókja egy hamis csók legyen. Pár évvel ezelőtt arra jutottam, hogy azért nem érdeklődik senki irántam, mert ronda vagyok. És ezt bemeséltem magamnak, és beképzeltem. Azonban már rájöttem, hogy ez nem így van, és tisztában vagyok az értékeimmel. Elég az, hogy rengeteg lány nem akar velem barátkozni, mert irigyek rám, és néha akaratlanul is kimondják, hogy én olyan szép lány vagyok. Lehetek én akármilyen…Néha órákig állok a tükör előtt, és nézem a magamat sírva, hogy mi van velem? És mi van ebben az arcban?

Hozzá kell tennem, hogy egész életemben az iskolára összpontositottam. Anyukám még most is nagyon szigorú velem. Sohasem lehetett vele beszelni a fiúkról, és úgy érzem, soha nem is fogok tudni. Nem engedett el szórakozni, és mindig kiabált, hogy nehogy pasizzak. Még 19 éves koromban sem engedte, hogy romantikus filmeket nézzek…

Sokszor már az öngyilkosságon gondolkozok. Nagyon magányos vagyok, a legjobb barátnőm külföldre költözött, régen mindig együtt voltunk…A többi barátnőmnek pedig van barátja, és velük vannak. Egyetemista vagyok, kiváló hallgató. Mindig törekedtem az iskolában, minden versenyt megnyertem, soha sem engedtem, hogy valaki is jobb legyen nálam. Evvel akartam magam kárpótolni, kellett a sikerélmény. Még a mai napig is evvel próbálom pótolni azt, ami nincs, de egyre kevesebb örömöt lelek benne.

Szerintem a betegség is jobb, mint a magány. Még az is jobb lenne, ha halálos beteg lennék, de ott lenne mellettem valaki, aki igazán szeret, és akinek én vagyok az első. Néha annyira szeretném, hogy legyen valakim, aki nagyon szeret, hogy átöleljen…

Olyan sokat kérek? :(

  További történetek


Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!